La Liga Összefoglaló IronRock  

Pürrhosz-i győzelem…

Bizony a tegnapi meccs az volt. Tudtuk hogy nehéz lesz, de arra a legzivatarosabb rémálmainkban se számítottunk, hogy a már amúgy is megfogyatkozott keretünkből hosszú időre dőlnek ki alapemberek. Kérdésnek megmarad, hogy ilyen áron megérte-e a győzelem? De legalább ennyi pozitívumunk van a tegnapi este után. Hajtás után összefoglalunk.

I. Pürrhosz épeiroszi királyhoz köthető a cím, mint azt a történelemben jártasak nyilván tudják, aki a rómaiak ellen vívott asculumi győztes csata után kiáltott fel így: „Még egy ilyen győzelem és elvesztünk!” Mivel a legtöbb kipróbált tisztje és értékes harcostársa odaveszett. Na kb. Carlónak is így kellett volna kezdenie a sajtótájékoztatót. De haladjunk sorjában.

Carlo annyit változtatott a szombati kezdőhöz képest, hogy Dani helyett Arbeloa kezdhetett a jobbszélen, Marcelo és Hamesz is a kezdő tagja volt, dacára a sárgás fenyegetettségüknek. A védelmünk igyekezett megtartani az utóbbi időben látott „jó” szokását, már az elején gólt kapni – hogy nem így lett, azt megköszönhettük Casillasnak. A második percben Arbeloa hibázott egy embereset, de Vitolo 10 méterről a jól kilépő Casillasba lőtt, a kipattanót még Iborra rálőtte, de ebbe a 17-es beledobta magát. Aztán jött az első dráma. Ramos 10 percet se töltött a pályán, combizomhúzódás miatt le kellett cserélni. Kb. 3 hétig nem játszhat, Fuck 1.0. Érkezett Nacho. Három perccel később megszereztük a vezetést. Marcelo precíz keresztlabdájánál bealudt a teljes sevillai védelem, a hosszún tök egyedül érkező Hamesz meg előrevetődve, az elmozduló kapus helyére fejelt.

Nem sokkal később majdnem jött az egyenlítés. Előbb Iborra kapott remek labdát (ez most Varane sara volt), elhúzta már Casillas mellett is, de öt méterről a kapufát találta telibe. Azt ezt követő szögletnél Casillas alászaladt a labdának, de Krychowiak szerencsére nem talált kaput. A 21. percben egy lecsorgót Khedira(!!) tűzött rá jó 23-ról, nem sokkal ment el a kapufa mellett. Jött is válasz, a védelmünk töketlenkedése után Vitolo lőhetett tisztán a 16-oson belül, Casillas kiütötte, a kipattanót Bacca próbálta meg ráollózni, sikertelenül. Majd jött Fuck 2.0. Hamesz is megsérült, Jesé váltotta. Mint kiderült, a lábközépcsontja tört el, ma már meg is műtötték, 2 hónapig nem játszhat. Fasza…

Gyógyulj meg mielőbb, Hamesz!

Jött a 30. perc, Benzema Jesé beadására mozdult, de jött ki Beto is a kapujából. Szabályos karambol az ötösön belül. Betót hordágyon vitték el, Sergio Rico váltotta. Megoszlanak a vélemények, nem kellett volna-e Benyának sárgát kapnia? Nem volt szándékos a szabálytalanság, de ettől függetlenül nagyon csúnya eset volt, és az ötösön belül ütközött a kapussal. Járhatott volna érte lap. Vagy öt percig állt a meccs, és amikor folytatódott, jött is a második gól. Bacca eladott labdájára Isco csapott le, átvitte egy emberen majd kitette a szélre Benzemának, aki visszaadta a kényszerítőt, de Isco nem érte el. Így lett viszont tökéletes a hosszún érkező Jesének, akin ember nem is volt, így aztán nyugodtan lőhetett a kapu közepébe.

Hegyi(kecske) a meccs után a stúdióban folyamatosan azon rugózott, hogy a kapus sérülése megzavarta a Sevillát, ezért kapták a második gólt. Persze, Iván. Nyilván azért adta el Bacca a labdát, és azért feledkeztek meg a balszélen Jeséről…köszönjük, leülhet.

Két perccel később majdnem ott volt a harmadik. Arbeloa(!!) húzódott előre, kapott egy pazar labdát a szélen Bale-től, a beadását Benzema kapásból centikkel lőtte a kapufa mellé. A Sevilla egyre kevésbé tudta megemészteni az eredményt, el is kezdtek belerúgni mindenkibe, aki csak elfutott mellettük. Előbb Figueiras kapott lapot Jesé felrúgásáért, majd Navarro Bale-be rúgott bele egy egészségeset, szintén sárgáért. (Tegyük hozzá, Arbeloa pár perccel azelőtt pofánlegyintette Baccát a 16-os sarkánál, szerencse hogy a bíró azt nem látta, mert az is érhetett volna egy lapot.)
Több említésre méltó nem történt, jött a szünet.

A második félidő elején simán megnyerhettük volna a meccset. Elsőként ismét agyfaszt kaphattunk Bale kretén önzősége miatt. Gyönyörűen vitte el a labdát, bent volt már a 16-oson belül, de ahelyett hogy leadta volna a 11-es pontnál tök egyedül ácsorgó Benzemának és ott lett volna a harmadik, idióta módon belelőtte az előtte tobzódó két védő + kapus masszába… Három perccel később Jesé egyedül nyargalt végig a baloldalon, az alapvonalnál egy csel után szerencsével visszapattant hozzá a labda, kapáslövése azonban a kapufáról vágódott ki. Az 55. percben egy remek kontra végén Jesé passzából Isco ment át a védelmen mint kés a vajon, felpörgette magának, de lövését Rico védte. Iborra válaszul pocsékul találta el három méterre a kapunktól a labdát, ziccer volt ez is. Aztán jött a Fuck 3.0. Az amúgy se a helyzet magaslatán álló rigó Marcelónak adott lapot a 60. percben, igazából nem tudni, miért. Se nem ért hozzá a taghoz, előtte futott át, ütközés se volt. Többször visszanéztem a jelenetet, úgy se látszott szabálytalannak. Mivel mindketten piros cipőben voltak, volt egy pont, amikor úgy tűnt Marci rálépett Vitolo lábfejére. De ha így történt volna, akkor olyat még nem láttam, hogy azt a lábát felkapva esik egy jókorát valaki, amelyikre éppen rátaposnak és súly van rajta. Ragyogó színészi teljesítmény volt, a bíró meg megette. Itt meg lehet nézni.

Így aztán a meccs egyik legjobbja is kénytelen kihagyni a matrac elleni hétvégi derbit (a fellebbezésben ne bízzunk, sárgát nem szoktak törölni). A Sevilla annyira frusztrált lett attól, hogy az első 20 percben egy momentumuk volt, hogy előbb Navarro rúgta fel ismét Bale-t – ez bizony második sárgát ért volna, ha Marcelóé az volt, akkor ez is. Majd a 65. percben nyomtunk egy olyan támadást, ami ha bemegy, a forduló gólja. Így is spontán orgazmust okozott többünknél, akkor mi lett volna…
Érdemes visszanézni.

Aztán leült a meccs. Mi se próbálkoztunk, a Sevilla meg nem tudott. Egészen a 80. percig, amikor is…amikor is a fiúk már nagyon elhitték, hogy ez megvan. Aztán jött Vitolo, és a védőink mozizása mellett lement az alapvonalig, visszagurított, az ötösön belül meg Aspas és Navarro akár pénzfeldobással is eldönthették volna, ki rúgja be. És innentől szorulhatott az a zabszem – de nem volt miért. A vakvarnyú spori ismét nem volt képes azt a második jogos sárgát felmutatni Navarrónak, ami kijárt volna neki Bale feltartásáért… Más viszont nem történt, a nyomásuk meddő volt. Meglett a nagyon fontos 3 pont!

Ezért érdekes és hasznos másodjára is visszanézni a meccset. Ugyanis amikor a blogon követem a többséggel, elragadnak az érzelmeim, és hajlamos vagyok olyat is látni vagy érzékelni, ami valójában nem is volt. Mit izgultunk együtt össze a Sevilla szépítő gólja után, hogy jaj, csak ne kapjunk még egyet! Visszanézve a meccset az a fura, hogy igazi gólhelyzetük talán ha egy volt. De a kaput egyszer se találták el, és amit akkor beleláttam a meccsbe, valójában nem is volt. Nyomás alatt tartottak minket a végén? Igen. Veszélyesek voltak kapura? Nem. Összességében elmondható, hogy a kényszerű cserék ellenére is helyt álltak a fiúk, és büszkék lehetünk rájuk!

Aki(k)re büszkék lehetünk

Hiszen ilyen felállásban talán ha edzésen játszottak. Ilyen védelmünk legfeljebb a Cornellá ellen ha volt. ÉS mégis állták a sarat, a góltól eltekintve a második félidőben alig volt megingás, a támadórészlegünk meg hülyére szívatta a Sevilla védelmét. És ha kicsit pontosabbak vagyunk (vagy Béla nem ennyire önző köcsög), a második félidő elején rövidre zárhattuk volna a meccset és nincs miről beszélni. Ehelyett majdnem megfizettünk azért, amiért a Sevilla is az első félidőben, és a meccs végén: ennyi ziccert kihagyni büntetlenül nem lehet!

Apropó Sevilla. Nem szoktam az ellenféllel foglalkozni, most mégis muszáj. Nem tudom, súgott-e valaki nekik a matractól, de ezt a tahó hozzáállást sürgősen felejtsék el. A hat sárga még nekik hízelgő, Navarro kétszer kaphatott volna pirosat, mivel csak szabálytalanul tudta Bale-t megállítani. És még lettek volna páran. Elismerem, tudnak focizni, meg némi kemény játék is elfér a pályán. De amit tegnap műveltek, az túlment a jóízlés határán. De megmutattuk nekik is. Focizni még mindig mi tudunk jobban. Hétvégén a matrac ellen a három kulcsemberünk nélkül pokoli nehéz lesz. Azonban elnézve Varane vagy Nacho (vagy Khedira védekezésben!) nyújtott játékát, mégse aggódom annyira. Tegnap a csapat kevesebbet játszó játékosai ismét bizonyították, lehet rájuk számítani bármikor. Rohadt nehéz lesz, a gálacsapatunkkal is az lenne. De sikerülhet!

Összefoglaló itt:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!