Merengues Norma_va  

Októberi értékelő

Lezárult az októberi hajsza, és az eddigiekkel ellentétben, most teljes mértékben elégedettek lehetünk. Vagy mégsem? Kevés gólt kaptunk, győztünk a Liverpool otthonában, otthon vertük meg a Barcelonát, egyénileg is voltak kimagasló teljesítményeink, ráadásul most osztották ki a tavalyi év spanyol bajnokság legjeit. Hajtás után értékelünk.

A hónap legjobbja:

Equinox: Isco. Tudom én, hogy CR kapta a legtöbb díjat az LFP-gálán, de kit érdekel, amikor itt van egy olyan spanyol srác, aki annyit dolgozik, mint Khedira a legjobb napjain, és olyan labdabiztosság árad belőle, mint Gutiból vagy Zidane-ból? Isco a jövő, nagyon örülök, hogy ilyen matúran kihasználja azt a kevés bizonyítási lehetőségét, neki a kezdőben kell maradnia szerintem, maximálisan megérdemli!

krysal: Kényelmes helyzetben vagyok, mert mellé nem nagyon lőhetek, ugyanis ebben a hónapban annyi kiemelkedő teljesítmény volt, hogy ihaj. Isco remekül élt minden lehetőséggel, Benzema több csatárerényt csillogtat, mint máskor egy idény alatt, Iker visszatalálni látszik ahhoz a formához, amivel talán elhallgattatja a kritikusokat – na, persze, akkor is ott van a Robot. Legyek tucat, de amit hajt, küzd a góljai mellé, hogy nem rest passzolni (baszod, láttad azt a sarkazást?) a jobb helyzetben lévő társnak… Legyen cé, nagy C!

MLM_poharam: Benzema. A kezdeti gyenge forma után októberben végre tudásához mérten kezdett el teljesíteni, és szerencsére ez azóta is tart. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az őszi szezon két legfontosabb meccsén (a bajnokságban a clásico, a BL-ben a Liverpool ellen) a csapatból ő hozta a legjobb teljesítményt, amivel azt hiszem jogosan érdemli meg a hónap legjobbja címet. Szép volt Karim, csak így tovább!

Maverick: Olyan leszek, mint a Time magazin: a hónap legjobbja a CSAPAT. Nem tudok egyéni teljesítményt kiemelni, mert amíg az ezt megelőző 30 napban CR elképesztő módon termelte a gólokat, és ezzel nagyon kiemelkedett, addig most úgy éreztem, hogy a gárda egy homogén masszaként tette a dolgát. Senki nem lógott ki se felfele, se lefele. Tapsvihar és konfetti eső!

Sultan2004: Szerencsére több jó teljesítmény közül választhatunk. Cé ismét rekordokat halmoz, de azt hiszem, hogy önmagához képest Isco az, aki azt nyújtotta a hónapban, amit utoljára a tavalyi szezon előkészületi meccsein láttunk tőle ilyen stabil sorozatban!

Zizou: Nehéz dönteni, mert sok kiváló teljesítménnyel kápráztattak el kedvenceink. Ronaldo és Benzema kiemelkednek, Iscót élmény nézni, de megis nálam a hónap legjobbja Ancelotti. Szerintem nagyon szép munkát végzett, pláne ha belegondolunk, hogy honnan indultunk (ATM és Sociedad elleni bukta). Nem tökéletes a csapat, de egyre jobb és a látvánnyal sincs gond.

norma_va: Sok kiemelkedő teljesítmény volt a csapatban. Varane, amikor lehetőséget kapott, rendre jól játszott, James is meccsről meccsre jobb. Ronaldo teljesen máshogy játszik, mint szokott, sokkal többet passzol, kulcspasszokat oszt. Számomra még is Isco volt a hónap legjobbja.

A hónap legjobbja
Cristiano Ronaldo
Isco
Benzema
A csapat
Ancelotti

Poll Maker

 

A hónap legrosszabbja:

Equinox: nem osztanék ilyet, 6 győzelmünk volt. Nem kötnék bele senkibe, minek tenném?

krysal: Nict. Óne. Nincsen. Najó, Béci a telivérből átment igáslóba, de max. elér annyit vele, hogy Isco átveszi a helyét. Nem fogok haragudni, és hátba észbe kap ő is.

MLM_poharam: Akármennyire is szeretném kritikusan nézni a teljesítményeket, senkit sem tudok lehúzni. Bale mindössze két meccset játszott a hónapban, az egyiken nettó emberhátrány volt, a másikon kiosztott két asszisztot, ezt a produktumot, valljuk be, hogy inkorrekt lenne a hónap legrosszabbja címmel jutalmazni, vagyis ilyet én most nem osztanék.

Maverick: Csak az előző válaszomat tudnám idézni ellentétes előjellel: ahogy felfele sem lógott ki senki, úgy érzésem szerint lefele sem. Talán visszamenőlegesen az előző hónapért és az első pár hétért Bale-nek jár a kétes dicsőség, mert bizony ő idén eddig nagyon nem találja magát. Sajnos tetézte ezt egy sérüléssel, így alighanem még nehezebb lessz visszabillennie…

Sultan2004: Remek hónapunk volt, kifejezetten rossznak nem éreztem senkit, hó elején Marcelo beadásait még sok kritika érte, sérülése előtt Bale se találta még önmagát, és én már nem hiszem, hogy Illara valaha jó lesz nálunk.

Zizou: Egy szavunk se lehet a srácokra, így nem volt rossz teljesítmény.

norma_va: Én sem osztanék ilyen díjat most. Akik szerepeltek jól játszottak, talán Illarra az, aki nem ragadja meg a lehetőséget, amit kap, de ő túl keveset játszott ahhoz, hogy rá tudjam ezt a díjat húzni.

A hónap legrosszabbja
Bale
Nem volt

Poll Maker

A hónap legjobb meccse:
 

Equinox: a Pool elleni 3-0. Jobban éheztem erre, mint az első bajnoki clásico-sikerre Carlóval, nálam ez viszi a pálmát. Idegenben, ilyen magabiztosan az alsóháziakat szoktuk ütni a bajnokságban, nagyon meggyőző volt. Me gusta!

krysal: Mindig öröm vesztes katalánokat látni, hát nem?


MLM_poharam: Tetszett a Pool elleni erődemonstráció is, de egy otthoni clasico behúzásánál nincs nagyobb öröm.

Maverick: A legnagyobb örömöt a Barca csodálatos legyőzése jelentette, de mégis a Pool elleni diadalt választom. Az a meccs visszahozott valamit az ezredforduló libabőrös szerda estéiből, amikor az internet és a sportcsatornák előtti sötét középkorban még minden képernyőre tűzött BL találkozó igazi ünnep volt. Amikor az ezen a meccsen látotthoz hasonló néha hibákkal tartkított, néha szeleburdi, néha a grundot idéző, de eszeveszett iramú, lendületes, őszinte és nyílt futballt láthattunk minden fordulóban. Fantasztikus összecsapás volt, lehengerlő teljesítménnyel!

Sultan2004: Idegenben a Liverpool elleni BL siker esett nekem a legjobban. Brutális erődemonstráció volt, amire építkezve lenyomtuk a Barcát is lendületből.


Zizou: Gondolkodás nélkül az El Clásico. Nagyon szépen játszottunk és tulajdonképpen sima győzelmet arattunk. Mentálisan erősek voltunk. Bravó!

norma_va: Nehéz kérdés. Pool ellen és Barca ellen is jól játszottunk, de a végére hiányérzetem maradt a kihagyott helyzetek miatt. Éppen ezért – bár mindkettő eufórikus élmény volt – én a Bilbao elleni sikert mondanám. Ott éreztem igazán, hogy nagyon együtt van a csapat.

A hónap legjobb meccse
Liverpool elleni
El Clásico

Poll Maker

 
A hónap legrosszabb meccse:

Equinox:  Nem gyenge hónap, ha a periódus leggyengébb meccse is egy győzelem, de a Ludogorec elleni kínlódás nem volt kiemelkedő élmény. Itt látszik, hogy a nagynevű ellenfelekkel jobban szeretünk játszani a BL-ben is, mivel ugye ki is a Király?

krysal: A Ludogorec ellen úgy tűnt, a srácok csak a mezeket tették a pályára – de észbe kaptak.

MLM_poharam: A Ludogorec elleni szenvedés, de igazából azzal sem volt gond, hisz azt a meccset is megnyertük, és ott az volt a lényeg!

Maverick: Sajnos egyéb elfoglaltságok miatt lemaradtam több találkozóról a hónapban, de nincs kétségem még az összefoglaló alapján sem, hogy a bolgár túra elsősége megkérdőjelezhetetlen, mint az előrelépés.

Sultan2004: Ludogorec elleni BL találkozó. Itthon majd odacsapunk rendesen!

Zizou: A Ludogorec elleni haloványabb teljesítmény. De még egy ilyen is belefér ebbe a hónapba.

norma_va: Ludo elleni szenvedés rosszabb volt mint a Cornellá elleni labdázgatás.

 
A hónap legszebb gólja:

Equinox:  a klasszikuson lőtt harmadik, a támadó szekció minden tagja labdába ért benne, kb 1x fejenként, és lőttünk egy gyöngyszemet. Tudom, hogy kontrából nem elegáns gólt lőni, de ilyen csapat vagyunk mi, nem az elegáns játékot szeretjük, nem gólra törünk, ilyen célfocit tolunk, na! Elvégre 1959-60 óta nem lőttünk az első 9 fordulóban ennyi gólt mint idén (33-at). Komolyan mondom, ha ez így megy tovább, elmegyek katalánnak, ezt nem lehet bírni cérnával 🙂

krysal: Hú, nagyon gondolkodok, melyik kontránkat vagy fejesünket emeljem ki (éljen az antifoci!)…

MLM_poharam: Ronci tizije a Barca ellen, csak hogy a „sötét oldal” is örüljön. 😛

Maverick: CR gólja a Pool ellen nálam az év egyik legnagyobb találata a teljes futball univerzumban. A kényszerítő, ahogy James jobbal megállítja a bogyót, hogy aztán jobbal már löbbölje is egy olyan kicsi helyre, amelynek leírásához már a kvantummechanika eszköztárát kell segítségül hívni, ahogy Ronci kapásból elteszi azt… Fergeteges!

 

Sultan2004: Cé kapásgólja az Anfielden. Még most így úgy érzem, ha nem Ronaldo van ott, akkor maximum egy közepes lehetőségecskeként emlékeznének meg róla az összefoglalókban. Ennél sokkal egyértelműbb helyezetekből sem találná el a kaput a csatárok hatalmas hányada.

Zizou: Húha, ebben se könnyű a döntés. Lehetne Hamesz Levante elleni gólja (zseniális Kroos indításból) vagy Ronaldo Liverpool elleni pöccintése. De nekem Benzema pool elleni fejese tetszett. Nagyon szépen fejelte meg a labdát és Kroos újfent kitűnő assistja előzte meg.

 

norma_va: Barca elleni harmadik gól és Pool elleni első gól között kell választanom. Mind a kettő más miat tetszik, de a szívemhez még is az utóbbi áll közelebb.

A hónap legszebb gólja
Benzema gólja a Barca ellen
Ronci tizije az El clásicón
CR találata az Anfielden
Benya bólintása a Liverpool ellen

Poll Maker

A hónap csalódása:

Equinox: nem volt ilyen részemről, ami a Realt illeti.

krysal: Kösz, de kösz nincs.

MLM_poharam: Messi.

Maverick: Azon kívül, hogy a csapat által meccsenként szerzett gólok átlagos száma mindössze 3,66 volt? Annyira el lettünk kényeztetve, hogy tulajdonképpen a Barca elleni meccs második félidejének középső szakaszában már bosszankodtam azon, hogy nem lőjük meg a 4. és 5. gólt, és könnyelműen elpepecselik a srácok a létszámfölényes kontrákat… Hát, más témákban erre szokták mondani, hogy „first world problem”…

Sultan2004: Azt igérték, hogy a Clásico szünetében, egy megfelelően erős ketrecben összengedik Suarezt egy két hete éheztetett pitbullal. Azt nem mondom, hogy úgy vártam ezt az összecsapást is, mint magát a mérkőzést, de szívesen megnéztem volna, ahogy a fagyi visszanyal. Így csalódott vagyok.

Zizou: Nem volt ilyen.

norma_va: Nem hoztuk le a clásicót kapott gól nélkül. 🙂

A hónap csalódása
Messi
A meccsenkénti 3,66-os gólátlag
A kihagyott helyzetek a Barca ellen
Elmaradt Suárez vs. pitbull
Kapott gól nélküli clásico
Nincs ilyen

Poll Maker

 
 

És most ti jöttök, szavazzatok! 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!