Máj megsütve, medence átúszva

Valahol tudtam, hogy akármennyire is biztos vagyok a győzelemben, ameddig nem csap át megalapozatlan nagyképűsködésbe, addig nem lehet baj, mert kb. a Halley üstkökösnek kellett volna megjelennie, hogy valami megváltoztassa a dolgok menetét tegnap. Annyival jobbak voltunk, hogy az nem lehet kérdés, az ellen védekezése meg, ismerjük be, nagyban megkönnyítette a dolgunkat. Hajtás után benyomások, nem vesszük át percről percre újra a látottakat, annak nincs sok értelme.

A meccs elején elkezdtem jegyzetelni, most nézzétek el, hogy a perceket nem írtam fel, de első perctől világossá tettük, hogy a belső viaskodásom a) pontja szerint fogunk játszani, éspedig meg akarjuk mutatni, hogy ki a címvédő, és ki az, aki csak retúrjegyet váltott a BL-csoportba. A fellocsolt pályán olyan féknyomok maradtak egy-egy becsúszás után, hogy a barcások sem szólhattak volna egy rossz szót sem 🙂

Az már az elején világossá vált, hogy a szélekre belőtt labdákkal nem tudnak mit kezdeni, csak idő kérdése volt, mikor lőjük az elsőt. A meccs elején Jamest ápolták egy kicsit, aztán amikor kalózra hasonlított, arra gondoltam, hogy biztos így próbáljuk fairré tenni a mérkőzést, hogy egyik támadójátékosunk csak „fél szemmel” kísérje az ellenfelet. Jelentjük a húzás nem jött be, mivel az első gól, James Rodríguez egyik zseniális passzából született, hiába na, ha fél szemmel a labdát lesi, a másik felén meg habfehér kötés van, annak csak gólpassz lehet a vége. Ronaldo beverte az álompasszt, ezzel betalált az Anfielden, megvolt a korai gól, innentől még biztosabbak lehettünk, mivel a kinyíló Pool ellen egyre életveszélyesebbek lehettünk, gondoltam.

Ez a meccs előtt volt így, most még jobb a helyzet

Aztán mégsem a sebesség meg a kontrázásunk kellett a második gólhoz, hanem iszonyú védelmi szerencsétlenkedés, a 16-os előterében és azon belül is, a labdát meg Benzema úgy fejelte ütemtelenül a hosszú sarokba, hogy Ibra még a legszebb napjain sem tudná különbül. 2-0. Eufória! Úgy háromszögelt a Real Madrid, ahogy a nagykönyvben meg van írva, sokszor úgy eldugtuk a labdát a hazai csapat elől, ahogy a 3 évvel kisebb sráccal szokás, aki nagyon ambiciózus, és be akar kerülni a sulicsapatba a végzősök közé gólyaként.

Most csak ennyire tellett

Alig pislogok kettőt, a labda ott pattog az ötösön belül, Benzema lecsap rá, és megvan a meccs potyája is! 3-0, ránézek a Soccerwayre, nahát, a Real annyi gólt lőtt, amennyit az összes többi (15 darab) csapat a BL-ben összesen. Tézisem csak 1-2 percig élt, mivel a Dortmund is betalált közben Isztambulban, így Európa többi csapata már 4-nél járt, mi meg 3-nál. Innen már világos volt, hogy a meccs megvan, semmi lekezelés nélkül, de ez a Real nem az a Milan, de, ami még fontosabb ez a Pool nem Az a Pool, aki szünet után egyenlít 3-0-ról. Elsősorban nem azért, mert nem tudna gólokat lőni. Azt tudna, de védekezni azt nem, és, ha veszélyben lett volna az utcahossznyi különbség, szerintem mi is bevertünk volna még vagy 3-at. A Pool kapott gól nélkül nincs az az isten, hogy tegnap 3-at lőtt volna nekünk, még ha Varane-ék leülnek ultizni, akkor sem.

Nézzük meg arabul az összefoglalót, érdemes hallgatni a kommentátort:

Bevallom, a második félidő közben már nem is koncentráltam annyira, a meccs megvolt, így a többi mérkőzést is követhettem interneten kicsit közelebbről, még azt a szentségtörést is elkövettem, hogy a Dortmund-gólnál átkapcsoltam 2 csatornával arrébb – a csapatom olyan nyugalmat sugárzott, hogy világos volt, hogy baj nem lehet!

A második játékrészben próbálkozott a Liverpool, Coutinho kapufája nagyon szép volt, meg volt előtte egy szép lövés, ami épp csak mellément, de mindezekkel együtt nem volt nekünk ellenfél az angol csapat.

Azért szép ez az eredmény, mert eddig bizony a Liverpool 100%-os mutatóval rendelkezett ellenünk, a beharangozóban említett 3 győzelmük miatt. Ugye meglepődik mindenki, ha azt mondom, hogy az egyetlen tökéletes mérlegű csapat a Real ellen az Aberdeen: 1-ből 1 – az a meccs meg egy KEK-döntő volt. Valami Ferguson nevű skót volt az edzőjük 1983-ban. Zárójel vége! 🙂

Következtetéseim:

1. Benzemát a BL-ben játszatni kell, mindig megérzi a vérszagot!

2. Carlo tudja mit csinál. Mostantól nagyon kell bízni benne, mindig tud valami olyat húzni, amivel átrendezze a csapatot, és az erősségeinket is megtartsa!

3. Nem sok ellenfelünk lesz idén Európában, de a szombati bizony közéjük tartozik, kössük fel a gatyát! Úgy gondolom, hogy a lelkendezésre minden okunk megvan, ti mit gondoltok, jó előjel a Clásico előtt egy ilyen magabiztos teljesítmény?

Oszd meg a posztot, ha tetszett!