Ritkán fordul elő, hogy ennyire megvalósul, amit előre gondoltam és éreztem. Ahogy a beharangozóban írtam, a Real a gálakezdővel rohamozott.…
Nehéz sorozat végére érkezett habfehér együttesünk, mivel ez lesz a legutolsó nehéz ellenfelünk, legalábbis, ami ezt az évet illeti. Szerdán…
A legnagyobb pozitívum, ami elmondható a tegnap esti BL találkozóról, hogy ha nehezen is, de begyűjtöttük a 3 pontot és…
Bilbao után tegnap Bázel felé vették fiaink az irányt (mármint oda csapatnak repülővel, de ez részletkérdés). Ezúttal a BL keretein…
Az előzőekben betekintést nyerhettünk a '90-es évek figyelemre méltó gárdáira, megismerhettünk három különböző egyesületet, köztük a Real Madridot is. Kiterjesztettük…
Csak a szokásos henger, egy újabb ellenfél kipipálva, Ronci újabb rekordot döntött, és ismét meggyőződhettünk róla, mennyire brutálisan jó csapatunk…
Végre véget értek az utolsó EB-selejtezők idén, kedvenceink épen, eredményekben és játékpercekben többé-kevésbé gazdagon tértek vissza. Szerencsére senkinek nem kellett…
Még az őshazában kompanynak volt egy érdekes posztja, miszerint mire mennének habfehér kedvenceink a másik három topligában? Az még Mou…
Túl vagyunk az utolsó válogatott szüneten, már ami ezt az évet illeti. A rövid uborkaszezon során, mint mindig, a különböző…
Történetünk Villaverde Altóban kezdődik, Madrid déli részén található szegény negyedben. Főhősünk egy itt élő család harmadik gyereke, aki már fiatalon…