Categories: BeharangozóLa Liga

Kifelé a gödörből!

Reméljük, Carlo kiadta a jelszót, mert most már igencsak ideje lenne kikászálódni abból, amit magunknak ástunk. Persze ha csak az eredményeket nézzük, nem annyira rossz a helyzet, ugyanakkor ha megnézzük, milyen teljesítményt nyújtottak kedvenceink az elmúlt két meccs alatt, sok okunk nincs az örömre. Fáradt, dekoncentrált a csapat, de most esélyt kaptunk hogy visszakapaszkodjunk. Hogy ehhez az Espanyol megfelelő ellenfél-e, azt hajtás után elemezzük.

Soros ellenfelünk a masszív középcsapat jelzővel illethető. Legutóbbi bajnokijukat hozzánk hasonlóan ők is elbukták, de ráadásul hazai pályán, és a táblázaton épp előttük álló Eibarral szemben. Mivel pedig öten is lőtávon belül vannak mögöttük, biztosak lehetünk benne, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket. Edzőjük az egykori Espanyol nevelés Sergio González, aki, miután 4 szezont töltött az első csapatnál, ezt követően 9 szezont húzott le a Deporban. Eddig nem végez rossz munkát, egy rendesen összerakott keretből kihozza amit csak lehet. Alapvetően 4-4-2-t játszanak, két legveszélyesebb támadójuk pedig a már hét gólos Sergio Garcia, valamint a négy gólos Caicedo. A hat gólos Stuani szerencsére eltiltás miatt nem léphet ma pályára.

Tőle kell leginkább tartani

Az Espanyol annak ellenére „kedvenc” ellenfelünknek tekinthető, hogy a Barca elleni 5:1-es zakót kivéve nem szokták nagyon megverni, legfeljebb két gólos különbséggel, pedig találkozott már a táblázat első részéből szinte mindenkivel. Ellenünk azonban nagyon nem megy nekik. Legutóbbi sikerélményük Mou utolsó szezonjában volt, amikor mindkét bajnokin döntetlent tudtak elérni. A legutolsó győzelmükig még messzebb kell visszamenni, 2007 októberében volt – és az se a Bernabeu-ban. A múlt alapján tehát nem lehet ez annyira nehéz, de hát tudjuk, a statisztika csak visszamenőleg ér valamit.

Nálunk éppen mindenki nyugtat mindenkit, nincs baj, csak egy kis hullámvölgy, blabla. Viszont az elmúlt két vereség kissé beárazta a 22 meccses győzelmi szériánkat is, hiszen abban a Barcát kivéve nem találkoztunk erős ellenféllel (ezt a Pool-t nem sorolom oda). Aztán jön két erősebb csapat, az egyik közülük az új mumus, és máris szenvedünk. Ideje lenne helyreállítani a renoménkat, hogy nem csak a resztlit tudjuk ütni, hanem komolyabb ellenfelekkel szemben is helyt tudunk állni. Persze a hullámvölgynek több más oka is lehet. Az egyik legszembetűnőbb, hogy a keret vékonysága most üt vissza durván. A kulcsjátékosaink ki vannak facsarva (Kroos, Hamesz, Ronci) és/vagy sérültek (Modric, Ramos), a többiek nagy része meg enyhén szólva se élete formáját hozza. Aki pedig marad, az kevés ahhoz hogy győzelemre vezesse a többieket. Carlo ennélfogva eléggé kényszerpályán mozog. Dani eltiltás, Ramos pihentetés miatt nincs is a keretben, így kénytelenek vagyunk megint a 17-est elnézegetni jobbhátvédben. Aminek most megihatjuk a levét nagyon, mivel Hamesz és Bale rossz formája miatt a jobb oldalunk így leginkább egy döglött lepényhal intenzitására fog emlékeztetni. Így tehát minden reményünk a bal oldalban van, ahol is a két, leginkább klasszisra emlékeztető Marcelo és Isco próbálhat meg gólt rúgatni Roncival.

Bennük még bízhatunk

Akire, Carlo nyilatkozata alapján szintén ráférne már a pihenés, de nem ma. Mert ma győzni kell. Apropó, Carlo. Lenyilatkozta azt is, hogy mivel elég kemény időszak következik nekünk, ezért rotálni kell, nem lehet hogy mindig ugyanazok játsszanak. Én nem tudom, Illarra mit vétett megint, de hogy szívesebben nézegetném a középpályán mint Khedirát, az fix – a matrac ellen is jobb lett volna. Valamint Nacho is kaphatna lehetőséget, rosszabb biztos nem lenne mint a 17-es. Bale helyett meg meg lehetne próbálni Jesét, legalább egy félidőre. Hogy hasznosabb lenne mint a walesi, ezt most nincs ember aki vitatná.

Ők ma sem, Carlo?

Megkaptuk a sorstól az esélyt, hogy a két rivális egymással fog csörtézni, így ha ott egy döntetlen lenne a vége, és mi behúznánk a meccset, visszaszereznénk az előnyünket a bajnokságban. Ezzel most élni kell. Ne áltassuk magunkat: elnézve a legutóbbi két meccsen a csapat játékát, egy nehéz, szenvedős meccsre van kilátás, de muszáj győzni! Mert csak ezzel mászhatunk ki a gödörből. Úgy legyen!

Várható kezdő:
Casillas – Arbeloa, Pepe, Varane, Marcelo – Hamesz, Kroos, Isco – Bale, Benzema, Ronaldo

IronRock

Share
Published by
IronRock

Recent Posts

BL: Vinícius az olasz fővárosba érkezik

A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…

3 nap ago

Liga 26/27 8#: a negyedik helyről várjuk a folytatást

A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…

1 hét ago

Liga 26/27 7#: Simeone vs. Mou – 12 év után újra!

Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…

4 hét ago

Liga 26/27 6#: ilyen Elchék ellen nem veszíthetünk pontot!

Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…

1 hónap ago

Liga 26/27 5#: Ilyen Rayók ellen nem veszíthetünk pontot!

A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…

1 hónap ago

BL 26/27: klasszikus ez is – nem lesz egyszerű!

Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…

1 hónap ago