Hazai idő szerint kora este lép pályára a Real Madrid a Kajrat Almati otthonában. Ennek a párharcnak vitán felül a legnagyobb nehézsége, hogy lényegében oda is és vissza is 1-1 napot utazik a gárda. Ez biztosan nem hiányzik.

Kis személyes kitekintő, hogy volt szerencsém moszkvai átszállással abszolválni egy repülőutat a kazah fővárosba (persze, hogy horgászat miatt), és nagyon jól tudom, hogy bármennyire is luxus körülményeket biztosítanak ma már az extrém hosszú járatokon, mennyire fárasztó az egész. A legrosszabb a zaj, amit csaknem egy napig folyamatosan megélni hihetetlenül energiavámpír dolog. Utána kell még egy nap, hogy az ember agya visszarázódjon, ráadásul olyan, mintha kelet felé repülve elvesztenénk egy napot, ami további zavart okoz mindenféle észlelésben. Szóval ez masszívan gáz.

Miután az elmúlt 5 év legrosszabb Atleticója 5 gólt rúgott nekünk, teljesen le vagyok taglózva. Értem én, hogy türelem, meg építkezés, de amit a szombati derbin láttam, az végletesen visszarántott a földre, ugyanakkor hihetetlenül el is szomorított. Egész egyszerűen nem hittem, hogy az idén láthatok a Real Madridtól ilyen lélektelen, hitehagyott játékot. Azt gondoltam, hogy minimum tartunk már ott, hogy ha rosszul is alakulnak a dolgok, a pragmatikus Xabi be tud avatkozni meccs közben és van már annyi rutinunk és akaratunk a játék menetének megváltoztatására, hogy nem futhatunk bele egy ilyen zakóba. Mert én pontosan ezt vártam a baszk edzőtől. Azt, hogy fejben, mentalitásban alakítja át a srácokat, hogy megtanít a gárdának olyan automatizmusokat, melyekbe akkor is lehet kapaszkodni, ha épp nem a vártaknak megfelelően alakulnak a dolgok. Amit láttam, az elvitte a szezonba vetett feltétlen hitem egy jó részét. Ott tartunk, hogy ezek szerint továbbra is bármikor megverhet bennünket egy, a középszarnál kicsit jobb csapat? Kaphatunk 5 gólt még mindig?

Az általam az átlagnál sokkal kevesebbre tartott Zidane az edzősködése hosszú évei alatt a Reallal soha

– nem kapott ki a Camp Nou-ban
– nem kapott ki a Vicente Calderónban
– nem kapott ki a Metropolitanóban
– nem kapott ki a Allianz Arenában
– nem vesztett el semmilyen döntőt.

Nincs erőm az okokat ismételni, az elemzőkkel egyetérteni vagy vitatkozni. Végtelenül csalódott vagyok! Engem ez most nagyon betalált. Lehet az én hibám, de nagyon mást gondoltam arról, ahol most tartanunk kellene, amit most elvárhatunk edzőtől és játékosoktól, az egész csapattól.

Sajnálom, most nem nagyon érdekel a keret, meg, hogy ki kezd, vagy ki nem… A jónevű Rafael Urazbakhtin, aki egyébként a mai ellenfelünk ezdője, vigyorogva jelentheti ki a sajtótájékoztatón, hogy a Real Madridnak is vannak gyengeségei és ezt ki is fogják használni. A vereséggel eldobtunk egy pajzsot, és felszabadítottunk egy gátat leendő ellenfeleinkben. A Kajrat sem azon gondolkodik, hogy miként ússza meg a legkisebb vereséggel, hanem azon, hogy tud pontot rabolni tőlünk. Oda a szezon kis mítosza, és nem tudom, hogy hány hét kell míg esetlegesen újra felépül. Megyek a Dunára, majd telefonon megnézem/hallgatom, mire megyünk. Nyalogatom a sebeimet és próbálom hagyni, hogy meggyőzzön a csapat majd arról, hogy egyszer lehet olyan tartása, hogy egy fos Ticó nem aláz meg bennünket 5 góllal.

Kezdés 18:30, Sport TV is közvetíti élőben.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!