Beharangozó La Liga Sultan  

Nagyon tartalékosan az Anoetában*

Az Anoétát már Reale Arena néven illetik, mióta újjászületett a stadion, de nekem még a régi nevéhez fűződnek személyes emlékeim. Régen kezdődött már mérkőzésünk 22 órakor, s valahogy most sem hiányzik. A Real Sociedad vendégeként mégis ilyen későn kerül sor a La Liga 33. fordulójában a Real Madrid mérkőzésére.

Ismét egy fontos forduló következik abban a tekintetben, hogy az Atletico szorongat bennünket, az a 2 pont előny, sajnos nagyon karcsú. Valószínűleg ebben a fordulóban is könnyebb lesz Simeone legényeinek a Cadizt vendégül látni a Wandában, mint nekünk Vinícius és Benzema nélkül nyerni az Anoetában.

Vini eltiltott, ahogy Camavinga is, Benzemának pedig megint van egy kis sérülése, és részben elővigyázatosságból nem utazott el San Sebastianba. Tudjuk, hogy Alaba, Mendy és Modric is hiányzik, s így már jelentős az a labdarúgó tudás, mely nem áll rendelkezésre Ancelotti számára. 5 ember hiányzik a gálakezdőből. Nagyon nehéz lesz! Nem tudom képes lesz-e a gárda valamiféle motivációt felmutatni, a szombati CdR döntő, majd a keddi City elleni rangadó előtt.

Ha az első csapatból szeretnénk kiállítani a kezdőt, valami ilyenre lehetne számítani:

Ősszel otthon is csak egy döntetlenre futotta, s biztos vagyok benne, hogy ezzel kerettel most sem lesz egyszerű dolgunk. Ha van mérkőzés, amit elengednék, akkor ez lenne az. Tartok attól, hogy ha 1-2 ember megszakad, akkor sem tudjuk ma este csapat szinten megváltani a világot, és könnyen kerülhetünk két szék között a földre. Nem tudjuk elkerülni a pontvesztést, és Valverde, Rodry, Kroos, nem beszélve Carvajalról szívesen pihenne a dupla csapás előtt. Bár a keretben találhatunk olyan neveket, mint Dotor, Arribas, és Nico Paz, ismerve Ancelottit, nem fog komoly perceket kapni egyikük sem. Talán Alvaro kezdetése lenne a legkisebb meglepetés.

Így zsigerből azt mondanám, hogy ezt ma este nem fogjuk megoldani. Aztán cáfoljanak rám a srácok!

 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!