Beharangozó La Liga Sultan  

Espanyol: Modriccsal, de Benzema nélkül

A La Liga 25. fordulójában a Real Madrid a Espanyolt fogadja egy szombat délutáni matinén. Általában nem szerepel túl fényesen a gárda a délutáni meccseken, de van néhány szerencsés ellenpélda is. Kétségtelen, hogy ezekben az időkben, amikor fontos esti meccsekre sem sikerül motivációt találni, nem egyszerű jó meccset vizionálni.

Benzema újabb izomsérülése okán biztosan nem fog pályára lépni, amit hadd tekintsek pozitív fejleménynek annak tökrében, ahogy teljesített az utóbbi meccseken, és sokkal inkább arra fókuszálva, hogy mindenképp komoly hangsúlyt kell fektetni a pótlására. Ha Alvaróval, ha mással, de találni kell egy formációt, mely életképes Benzema nélkül is. Sajnos Rodrygo 9-esként játszatása eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ő rendkívül fontos játékosunk jelen pillanatban, de fizikailag kevés egy klasszikus 9-es elvárásaihoz. Ellenben utóbb ő volt az egyetlen, aki a buszozó ellenfelek ellen hatékony kispasszos, kényszerítős játékot iniciálja. Rossz hír, hogy ebben Benzema volt a legjobb társa. A francia támadónknak ez a 8. sérülése a szezonban, ez lesz a 13. kihagyott meccse, és immár 76 napot fog számlálni sérülten. Nem hiszem, hogy ezeket az adatokat nem teszik oda Perez elé!

Szintén nem pozitív, hogy elkezdtek olyan sajtóhírek napvilágot látni, melyek Perez és Ancelotti ha nem is ellentéteit, de komolyabb surlódásait jelenítik meg. Ezek ilyen kis belső meccsek, sajtón keresztüli üzengetések, melyek egy olyan „játék” részei, melyek sokszor a szakítást előzik meg. Mindenkinek megvannak a „házi” szerzői, akinek elég egy telefon, és már jön is a cikk… A héten azt szellőztették meg, hogy Ancelotti kifejezetten kért Pereztől mind 9-est, mind szélső hátvédet, először nyáron, majd a téli átigazolási időszakban is, de Perez szerint mindkettő felesleges, elég erős a jelenlegi keretünk. (Ide kívánkozik, hogy a vb-n kiváló teljesítményt nyújtó brazil Richarlison nem találja a helyét a Spursben, és „igazolható” státuszba tette őt a klub. Természetesen a Real Madrid neve azonnal felmerült, és a Tottenham tényleg az a klub, mellyel jó a viszonyunk, és nem kizárt egy ilyen transzfer év végén. Illene az elbrazilosodás folyamatába.)

Az is tény, hogy Perez ritkán megy be hegyibeszédet tartani az öltözőbe egy-egy rosszul sikerült meccs után, de most újra megtette, jelezve az edzőnek és a játékosoknak, hogy az utóbbi időszak teljesítménye nem méltó a Real Madrid hagyományaihoz. Megjelentek már a külső szemlélődő számára is láthatóan azok a repedések, melyek még nem végzetesek, de simán lehetnek majd azok, ha nem sikerül az okokat megszüntetni. A jövő hét megint két sorsdöntő mérkőzést fog hozni, hisz a vár ránk a BL visszavágó a felboostolt Liverpool ellen, majd hétvégén megyünk egy bajnokira a Nou Campba. Remélem legalább a 3 gólos előny elég lesz a BL továbbjutáshoz. Messzebb most nem mernék gondolkodni.

A mai találkozón tehát Benzema mellett továbbra sem lesz elérhető Alaba és Mendy. Utóbbi már edzeget, de még korai a visszatérése. Látjuk Lucas Vasquez példáján, hogy nem egyszerű visszarázódni a jó formába. Neki a legutóbbi meccsén nem sikerült rájönni, milyen rendezvényen vett részt. Fontosabb szituációban nem volt jó megoldása. Lecserélése után tört-zúzott a kispadon…

Camavinga és Nacho 4 sárgával áll, szóval, ha bármelyikük kap ma lapot, az kihagyja az El Clasicót. Nagyon kellene mindkét srác a Barca elleni variációs lehetőség megtartásához, ha én lennék az edző, valószínűleg pihenőt adnék nekik mára. Mindkettőjük játékában erősen benne van a lap…

Nagyjából így állhatunk fel: Courtois, Carvajal, Militao, Rüdiger, Nacho, Tchouameni, Modric, Valverde, Asensio, Vinicius és Rodrygo.

Az Espanyol számára nem túl jó hír, hogy az eddig elszenvedett 22 góljukból 12-t a saját jobboldalukról kaptak be, védelmük gyenge pontja pont az az Oscar Gil, akinek Viniciust kellene majd megállítania. Statisztikailag elég sok irányból lehet gólt kapni, beleértve a szabadrúgásokat, 11-eseket, szögletet, kiugratást, stb, nem beszélve a középen, vagy a másik oldalon szőtt támadásokról. Az, hogy a gólok fele a jobb bekk lelkén szárad, az egy nagyon beszédes statisztika. Láthatóan az ellenfelek nyomást gyakorolnak erre a területre, és kihasználják ennek gyengeségét. Nyilván Vinicius miatt be fognak majd segíteni ezen a poszton, jellemző, hogy duplázzák, néha triplázzák a brazilunkat védekezésben, de ezzel együtt sebezhetőek innen. Oscar Gil a sárgalapos csúcstartó is egyben a Espanyolnál, immár 8-nál jár. (Nálunk Vini az, 7-tel. Ouch.) Meglátjuk majd, mit lehet ebből kihozni.

Nagyjából 10 hónapja vertünk egy 4-est az Espanyolnak itthon, ami biztosította a bajnoki címünket. De hol vagyunk már attól! Azóta Diego Martínez csapata döntetlent ért el a Camp Nou-ban és a Metropolitanóban is. Magyarán se a Atletico, se a Barca otthonában nem kaptak ki. Csak úgy jelzem…

Oszd meg a posztot, ha tetszett!