Péntek este a Real Madrid hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyja a klubot az elmúlt évek meghatározó alakja, Casemiro. A brazil tank távozása okán sok érzelem korbácsolódott fel bennem, így egy hosszú hét után, picit fáradtan, de úgy látom a legjobbnak, ha mindezt kiírom magamból. Szubjektív búcsúposzt.

A futballban rohadt gyorsan tudnak történni a dolgok. Sokat puffogtatott frázis ez és a Real Madrid vonatkozásában is sokat halhattuk már, elsősorban bizonyos Z. Zidane francia állampolgár szájából. Ha van történés, amire aztán tényleg minden túlzás nélkül ráaggatható ez a sablonszöveg, az Casemiro eligazolása.

2-3 nappal ezelőtt röppent fel a pletyka először, miszerint a United élénken és komolyan érdeklődik. A manchesteriek a kisFradinak számító Soroksár 2004-es születésű, második számú labdaszedőjén kívül persze szinte minden létező labdarúgót megkörnyékeztek már legalább egyszer, ha másképp nem, hát pletyka szintjén. Éppen ezért gondoltam első ránézésre úgy, hogy ezúttal is ordas nagy hápogás lehet a dolog hátterében. Hiszen ki ne akarná a soraiban tudni a világ legjobb 6-osát?

A fordulópontot az én olvasatomban a péntek délelőtti tréning jelentette: Casemiro rövidített program után, a többiektől külön vonult az öltözőbe. Ezek után a heti rendes sajtótájékoztatóján maga Don Carletto is cáfolat és ködösítés helyett tisztázta: a MU szándékai komolyak, Casi pedig hajlik a távozásra. Mindez több szempontból is érthető.

Egyfelől, a Real Madriddal a szó szoros értelmében mindent elért a brazil, ami a klubfutballban lehetséges. A blancók projektje ebből a szempontból tehát sok újat már nem tud jelenteni a számára. Az új impulzusok és kihívások iránti igény mellett pedig ne felejtsük el, hogy Kázmér már a 31. életévében jár, így talán az utolsó átigazolási ablakot csípte még  meg a váltásra, amikor érdemben, a szakmai igények szerint értelmezve is, előrelépésként tud klubot váltani. A fizetésének ugrásszerű növekedését emellett csak záró mondatként merem idetenni.

A Madrid és Perez nagyúr természetesen nem gördített és nem is gördíthetett akadályt a váltás elé. A brazil bőségesen megszolgálta a klublegenda státuszt, a Real Madrid egyik legcsodálatosabb korszakában volt megkérdőjelezhetetlen alappillére, így annál a tiszteletnél, ami ilyenkor a játékos érdekeit is szem előtt kell, hogy tartsa, talán többet is kivívott magának. Ha emellett a MU hajlandó megfizetni a brazil tank árát, nincs is miről beszélnünk. Az első beszámolók átfutása alapján egyébként 70 millió euró körüli összegről van szó, ami Casemiro vételárát illeti.

Ha a racionálisan közelítem meg a fentieket, minden bizonnyal a tökéletesnél is tökéletesebb időpontban adott túl Florentino és stábja a lassan, de biztosan korosodó brazilon, hiszen ekkora összeget bizonyosan nem kaphatott volna érte a klub az idő múltával. Másfelől, noha a játékosprofilja utánozhatatlan, a középpályánk már így is jócskán telített. A nyáron igazolt Tchouaméni nem titkoltan Casi elsőszámú helyettesének lett szánva, ráadásul Ceballos is maradásra lett bírva, több játékpercet ígérve. (Kieg.: egyébként pedig ne felejtsük el, hogy Alaba régi vágya is teljesülhet, nevezetesen, hogy a középpályán focizhasson, a védelem tengelyében Militao-Rüdiger duó sem hangzik rosszul.) A klubbüdzsé pedig az átigazolási díjakra fordított kiadások oldalán szereplő 80 millió euró mellett a Casemiro-ért befolyó összeggel a nullszaldó környékére fut be jelen állás szerint. Ne kerülgessük a kását: Perez papa talán a Tchoutchou-igazolásnál is nagyobb üzletet kötött!

Mégis, a racionális gondolatokat, noha az agyam tisztán tudja szőni, az érzelmek akarva akaratlanul feltörnek bennem. Nem vagyok túlzottan szentimentális típus (kivéve, ha futballról van szó), de a ma esti klubközleményt megkönnyeztem. Nem feltétlenül a szomorúság, vagy elkeseredettség miatt, hiszen pontosan tudjuk mindannyian, hogy előbb-utóbb az összes, 5-szörös BL győztes legendánk távozni fog, illetve azt is, hogy Casi hagyatéka nagyon is jó kezekben lesz. Sokkal inkább nosztalgikus ábrándozás lett úrrá rajtam, hiszen az ilyen egyszerű, de nekünk, madridistáknak sokat jelentő hírek döbbentenek rá újra és újra, hogy milyen gyorsan telik az a rohadt idő!

Casemiro 2013-ban érkezett a klubhoz, 21 éves sihederként. Az első szezonjában ugyan BL címet ünnepelhetett a blancókkal, de epizódszerepig is alig jutott az évad során. Épp ezért következett egy év kölcsön, amikor a Porto mezében kapta fel rá először a fejét az európai elitfoci: van itt egy brazil fiú, aki nem feltétlenül a brazilos sztereotípia alapján véteti észre magát a pályán. Robosztus, a mozgása kifejezetten darabos, irgalmatlan lövőerővel áldotta meg az ég és kőkeményen beleáll a legnagyobb csattanásokat előre vetítő szerelésekbe is. Egyből alapemberré is vált az erőfocit játszó Sárkányok csapatában, és noha a bajnoki cím nem jött össze, a BL-negyeddöntős szereplés azért szépen mutat.

Casi a Portugáliában töltött idénye alatt 41-szer öltötte magára a kék-fehér dresszt, így nagyobb figyelmet is kapott a Madridba történő visszatérése. Abba a Madridba, ahol az új idényben épp lincshangulat volt kialakulófélben az új edző, Rafa Benítez körül: egyes pletykák szerint elnöki utasításra, igazi védekező középpályás nélkül, a Kroos-Modric-James középpályás-trióval kívánta felvenni a versenyt az őszi klasszikuson a friss BL-győztes, őrült formában focizó MSN-el szemben. A meccs vége ismert: 0-4 és Casemiro végig a padon maradt.

Januárban aztán jött az edzőváltás, Zidane messiásként érkezett meg szeretett klubja kispadjára és szorgos pontgyűjtögetésbe kezdett. Casemiro eleinte nem képezte Zidane terveinek szerves részét, márciusra azonban megváltoztak a dolgok: a tavaszi Klasszikusnak már úgy vágtak neki a blancók a Camp Nouban, hogy Casemiro neve szerepelt a kezdőben, a védelem előtt.

Az én emlékezetemben ez a találkozó szerepel úgy, mint amikor először láttam az igaz Casemirot. Sallangmentes megoldások tucatjai az apró, fordulékony katalánokkal szemben, Leo Messi feje búbja pedig épphogy csak kikandikált Casi zsebéből a 2-1-es madridi győzelemmel záruló estén. Aznap érezhető volt, hogy nagyon komoly erőssége lehet ez a srác a Fehér Balettnek, hiszen pontosan azt a stabilitást tudja megadni a hátsó alakzatnak, ami teret enged az ügyesebb zsugásoknak a virtuóz támadásokhoz. Ezen a találkozón vált nyilvánalóvá, hogy Casemiro személyében olyasvalaki kerülhet a kezdő tizenegy közvetlen közelébe, akire már nagyon régóta (pontosabban Claude Makelele óta) hatalmas szüksége volt a Real Madridnak. A többi pedig már történelem.

A fentebb írt, nosztalgikus elérzékenyülést minden bizonnyal ezeknek az emlékeknek az élénksége váltotta ki belőlem. No meg persze mindaz a csodálatos élmény, amit ez a brazil kölökből lett legenda elért a habfehér mezben. A megannyi bajnoki cím, szuperkupa-győzelem és egyéb elismerés mellett sosem volt titok, hogy a Real Madridnál a siker igazi fokmérője a Bajnokok Ligája elsőség – ebből pedig Casemiro mindjárt 5-öt magáénak tudhat. Ráadásul a BL-törtnélemben elsők között szerepel ott a neve a kétszeres cmvédők között! A személyes, számomra legszebb emlékek közül a Nápolynak, ’17 tavaszán durrantott, óriási dugója mellett leginkább az a kép jut eszembe, ahogy a sárgás faultja után, a fájdalomtól eltorzult arccal fetrengő ellenfél mellett, jóllakott óvodásra emlékeztető mosollyal üldögél a fűben, mint akit éppen valami ravasz csínytevésen kaptak.

A Gyűrű szövetsége óta tudjuk, hogy egy napon minden szövetség felbomlik – erre a sorsra jutott most a CKM is, a Kroos-al és Modric-al alkotott, minden idők legjobb középpályás-triója. A látvány, ahogy Casemiro óvatosan suta elefántra emlékeztető, robosztus léptekkel helyezkedik az igazi művészek között, nem tud nem mosolyt csalni az arcomra. A tudat, hogy ezt a hármast így, ebben a formában nem látom többet, pedig szintén. Sokkal inkább hálát érzek azért, amiért egyáltalán láthattam őket együtt futballozni.

Biztos vagyok benne, hogy a 2000-es évek közepén, Claude Makelele által kezdett, majd Caselele által folytatott tradíció folytatódik, és kettejük hagyatéka jó kezekben lesz. Remélhetőleg azért nem is kell annyit várnunk annak újbóli tündöklésére, mint történt a francia és a brazil között. Tchouameniben bőven ott rejlik a potenciál ahhoz, hogy méltóképp vihesse tovább elődjeinek sajátosságait: a durvaságot hírből sem ismerő, mégis, kíméletlenül kemény és határozott játékot. Ha ezt el tudjuk fogadni és őszintén bízni a fiatalemberben, akkor megérkezünk az évek során többször belengetett, vészesen közelgő generációváltáshoz a középpályánkon – aminek első, igazi mérföldköve Casemiro eligazolása.

Hosszúra nyúlt, csapongó eszmefuttatásom végéhez érve, nincs más hátra, mint hogy szívből a legjobbakat kívánjam neked, Casemiro! Hadd lássa az egész Premier League, hogy mekkora játékos is vagy te! Egyetlen egy dolog miatt fogok idén a Unitednek szurkolni: a tragikusan festő középpályájukat tudd annyira ráncba szedni, hogy a végén, amikor szögre akasztod a stoplist, oda kerüljön majd a névjegyed, ahová igazából való: a legmagasabb polcra, minden idők legnagyszerűbb védekező középpályásai közé. Köszönünk mindent!

Adiós, Casi!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!