Beharangozó La Liga Sultan  

Real kontra Madrid – bírjuk még?

A Real Madrid, egy olyan periódusba érkezett, amikor a La Liga erős csapatai ellen kell bizonyítania. Eredmény szempontjából egyelőre állja a sarat, de a mutatott teljesítmény, és a keret forgatása szempontjából egyre nagyobb kérdőjelek mutatkoznak. Meddig lehet ezt így bírni? Meddig tart ki a szerencse? Komoly kétségekkel vágunk bele a szombat estébe.

Bár sokan tudják, de talán nem mindenki, hogy spanyol honban, a csapatok rövid neve miként alakul. A „Real” elnevezés ugyanis nem a Real Madridé, hanem éppenséggel a Real Siciedadhoz tartozik. A királyiak „Madrid”-ként vannak aposztrofálva, ahogy az „Atletico” a neve a másik madridi nagynak. Ennyit röviden a cím magyarázatról.

Ancelottival kétségtelenül jó formát mutat a csapat, de sosem volt aktuálisabb az eredmények mögé tekinteni, és meglátni a fáradó lábakat, a lassabb a döntéseket és a befásuló (a padon pedig egyre inkább beletörődő) tekinteteket. Azt gondolom, hogy a Madrid kerete, ha nem is optimális (jobb oldalon azért komoly hiátusok vannak), de sokkal alkalmasabb a játékosok forgatására, mint ahogy az valójában megtörténik. Pontosan látjuk, hogy bizonyos játékosok sokkal-sokkal több játékpercet kapnak, mint mások, a terhelés leosztása a keretre nagy mértékben torzult. Már most, pedig hol van még a vége.

A kezdő kijelölése rendkívül egysíkú, az ellenfél edzőjének nem sok fejtörést okoz Ancelotti, hogy vajon ki fog játszani. A cserék száma is kevés, és a nekik juttatott játékpercek is kifejezetten karcsúak. Eközben vannak olyan játékosok, akik mintha büntetésben lennének. Bár az edzőnk magyarázza a bizonyítványt, és amíg a 3 pontok zsákba kerülnek, sokkal nehezebb belekötni, mint majd lesz a következő vereség után. Isco például azért nem jött – nyilatkozta Carlo -, mert ő olyan szituációban lesz csere, amikor gólszerzési kényszerben leszünk, rosszul állunk. Ha vezetünk, akkor jobbára védekezünk, és inkább ilyen szellemű játékos (Valverde. Camavinga) fog csereként érkezni. Szegény Isco most azért szurkoljon, hogy még a 70. percben ne álljon a gárda győzelemre? Úgy tűnik, ilyen szituáció nyújtana neki lehetőséget. Nem túl biztató. Vajon Blanco lesz kezdő az idén? Vagy kap egyben 30 percet valaha? Amikor játszott, kifejezetten jó teljesítményt nyújtott, Raúl Castillájában ő volt az MVP. Egyértelműen. Vajon a La Ligában mennyi türelme lesz még? Miguel? Emlékszünk még rá? Egy egészséges életkorú gárdában is magyarázatra szorulna a keret ennyire szűk használata, de nálunk jelenleg „kifutó” a kulcsjátékosok döntő hányada, abszolút prioritásnak kellene lenni a mögöttük várakozó játékosok építésének. Nem beszélve arról, hogy kímélni kellene nem csak Modricot, de Benzemát, és a komoly légyéksérülésből alig visszajött Kroost is. Egyszerűen lehetetlen lesz bírni a heti 2 meccses ritmust ilyen perc leosztásokkal. Tragédia, hogy még egy fiatal és gyorsan regenerálódó Viniciusnak sincs meg a pótlása, mert egy Hazard-unk van mögötte, aki olyan, amilyen…

Remélem nem unalmas, hogy erre mindig fel kell hívni a figyelmet, de a mai kor brutális meccsszámot felvonultató futballjában a keret megfelelő forgatása kellene, hogy biztosítsa a megfelelő pihenést, és ami talán még fontosabb, a második vonal megfelelő formában tartását is. Mert azt is hangsúlyozni kell, hogy a kedvenc 13-14 játékos csapágyasra játszatásának másik hátulütője épp az, hogy a hanyagolt futballisták nincsenek tűzvonalban, kifejezetten meccshiányosok, és azokban a rövid percekben, melyeket kapnak, nagyon nehéz belejönni, bizonyítani, meg szinte lehetetlen.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a fajta keret használat kőkeményen vissza fog ütni. Már jönnek is a jelek. A Sevilla ellen is teljesen reálisnak látszott a pontvesztés, csak egy Vinicius extra megmozdulás hozta el a 3 pontot, de már kifejezetten szembeötlő volt a fejben való fáradság is a fizikai mellett. Akinek ez nem volt elég, annak végképp a fejéhez kellett kapnia a Bilbao elleni rangadó után. Minden kétséget kizáróan csak a mázli mentett meg bennünket a vereségtől. Meg Courtois. A tendencia nagyon rossz, játékban csúszunk egyre lejjebb. A futball istenének ajándéka volt a baszkok elleni 3 pont. Olyan, amikor a sárgás Casemiro újabb, méterekről indított ütemtelen becsúszása után, nem adja oda a második sárgát a játékvezető, de jelentőségteljesen kinéz az edzőre… Egy utolsó figyelmeztetés, hogy cseréld le, vagy kiállítom! A mi utolsó figyelmeztetésünk volt a Bilbao elleni végső 20 perc. Minden benne volt. Rossz, kései cserék, a build-up összeomlása, totális fizikai felörlődés, teljesen alárendelt szerep, sok-sok hibával, és extra adag szerencsével. Nem fog menni így!

Ha már szerencse, abból jut erre a szombatra is, hisz a Sociedad hiányzóinak sora nagyon komoly neveket tartalmaz. Nem tudja vállalni a játékot Merino, aki a vendéglátónk egyik motorja, de nem fog pályára lépni sérülés miatt Silva, Elustondo, Carlos Fernández, Monreal és Illarramendi sem. Aritz pedig eltiltott. Ráadásul az elsőszámú gólfelelős, a spanyol válogatott csatár, Oyarzabal egyhónapos kihagyásból tér vissza, nem valószínű, hogy teljes erőbedobásra lesz képes. Ott fog állni viszont a kezdő sípszónál Alexander Isak, aki a jelenlegi Sociedad keret legígéretesebb játékosa. A stockholmi születésű fiatal, akinek egyébként az egyik legjobb barátja Odegaard, majdnem a Real Madrid játékosa lett 2016-ban. A téli átigazolási szezonban konkrét ajánlatot tett érte Perez, meghívták Valdebebasba, de végül a Borussia Dortmundot választotta a Castilla helyett. Majdnem derékba tört a karrierje, mert 3 év alatt csak 24 meccsen kapott egyáltalán lehetőséget, de gyakran csak csereként, néhány percet. Komoly visszalépésnek számított a Hollandiába való kikölcsönzése, ahol is a Willem II mezében kellett bizonyítania. Innen „mentette meg” a Real Sociedad 10M euró ellenében. Piszok jó vétel volt! Reméljük ezt ma este kevéssé tudja majd bizonyítani.

Szóval az erősen tartalékos házigazdák ellen nem lenne ördögtől való a CKM egyik középpályását teljes mértékben pihentetni. Különös tekintettel arra, hogy a következő egy hétben további két, nagy téttel bíró összecsapásunk következik. A BL-ben az Interrel játsszuk le, melyik csapat lesz csoportelső, majd a hétvégén az Atleticót fogadjuk, amihez megint csak szükségtelen az extra kommentár.

A mai nagy forgatás valószínűleg annyi lesz, hogy Carvajal visszakapja a jobboldalt, és Asensio helyett talán kezdhet Rodrygo. Casemiro egy sárgára van az eltiltástól mind a BL-ben, mind a Ligában. Ez hidegen hagyja Ancelottit, lenyilatkozta, hogy kezdeni fog ma este is. Pedig milyen egyszerű lenne, ma Valverdével kezdeni a helyén, pihenne a brazil, egyrészt fizikailag is ráférne, másrészt taktikailag biztosítva lenne, hogy nem lesz eltiltva az Atletico ellen. Nem logikus? De! Így lesz? Nem!

Az öt durva meccses rövid sorozat (SEV, BIL, SOC, INT, TICO) már legelső meccsén gyengélkedtünk, a másodikon csak a szerencse mentett meg bennünket, most a sors talán velünk van a sérültekkel sújtott Sociedaddal, egyértelműen ez igérkezik a legkönnyebbnek az ötből, de szakmailag észre kellene vennünk a szituációt, hogy egyre fogyunk, és ennek nem lesz jó vége.

Várható kezdők:

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Militao, Alaba, Mendy – Casemiro, Kroos, Modric – Rodrygo, Vinicius, Benzema.

Real Sociedad: Remiro – Gorosabel, Zubeldia, Le Normand, Rico – Portu, Zubimendi, Guevara, Januzaj – Isak, Oyarzabal.

Este 21 órától meglátjuk mennyire lesz visszafogott ilyen összeállításban a Sociedad, hogy a Madrid mire lesz képes, azt nagyjából sejtjük. Ma előttünk lejátssza a meccsét a Sevilla, a Barcelona és az Atletico is, az az előnyünk is meglesz, hogy ezeket az eredményeket már ismerni fogja a csapat. Ez jelenthet egy kis extra motivációt, de ha úgy alakul, az ellenkezőjét is…

Oszd meg a posztot, ha tetszett!