Bajnokok Ligája Beharangozó Bende  

Irány a legjobb négy: Liverpool – Real Madrid (Beharangozó)

Szerdán rendezik a Bajnokok Ligájában a Liverpool-Real Madrid párharc visszavágóját. Nem egyszerű találkozó vár a blancókra, lássuk az esélyeket. Beharangozó.

A madridi első felvonás 3-1-es győzelme kényelmes előnyt jelent, de továbbjutást önmagában osztanak érte. Ne ringassuk magunkat abban a hiú ábrándban, hogy könnyen túl fog lépni a csapat az angolokon – noha mindannyian ezért fogunk szurkolni.

Csillagos ötös

Merőben más találkozó lesz ez, de kezdjük a hétvégi eseményekkel. Őszinte leszek, a Barcelona elleni győzelem némi hiányérzetet hagyott bennem. No, nem azért mert ne teljesítettek volna remekül a fiúk, sokkal inkább azért, mert (főleg az első félidő játékképe alapján) éppen itt lett volna az ideje annak, hogy egy csillagos ötössel küldjük haza a katalánokat.

Ezzel szemben a végén még nekünk kellett izgulni, de sebaj, ez már történelem! A kiváló érdemjegy persze így is jár a habfehér alakulatnak és annak mesterének, hiszen kezdik kapizsgálni a fiúk: célratörő, gyors focival sokkal több keresni valójuk lehet a pályán olyan csapatok ellen, akik kezdeményező mentalitással játszanak ellenük, mintha pusztán a meddő labdajáratásra és a szélek erőltetésére építkeznének.

Üröm az örömben,

hogy a hétvégi találkozó vezéráldozatot követelt. Sőt, örülhetünk neki, hogy csak egyet! Fede botladozása sem nézett ki jól a lecserélésekor, ami komoly aggodalmat váltott ki belőlem. Még komolyabb az aggodalmam Lucas Vazquez kapcsán.

Nem gondoltam volna soha, hogy leírom ezt a szóösszetételt, de Vazquez a tavaszra kivirágzó Madrid egyik alapembere – volt. Kényszerből kapott új posztja sokkal testhezállóbb a számára, mint a jobb oldali támadó szerepe. A csupaszív játékos feledtetni tudta Carvajal hiányát, hiszen amellett, hogy technikailag nem tartozik a legnagyobbak közé, szűnni nem akaró harcosságával és ellentmondást nem tűrő játékával nem tudom máshoz hasonlítani, mint a mezszámának elődjéhez, Alvaro Arbeloahoz. Hatalmas érvágás Lucas elvesztése a Madridnak, és az ő pótlása – akárcsak Varané az odavágó előtt – kulcsfontosságú és embert próbáló feladatnak látszik. Jobbulást, kis Spártai!

Hozzávalók

Lássuk is, hogy miből kell főznie Zidane-nak a szerda esti találkozón. Miként fentebb írtam, Fede vállalni tudja a játékot. Nincs azonban a már emlegetett Vazquez-Carvajal duó a jobb oldalon, valamint lyukas a védelmünk közepe is – az emberállományt tekintve, legalábbis.

Varane továbbra is koronás, francia kollégájához hasonlóan pedig Ramos is összeszedte a vírust a sérülése mellé. Ez annyi változást jelent, hogy a Capi a lelátóról sem instruálhatja a védelem tengelyében minden bizonnyal szerepet kapó Militao-Nacho párost.

Ha már a védelem várható összetételéhez értünk, lássuk a lehetséges alternatívákat. A kérdés újfent az, hogy Zizou kísérletet tesz-e a 3 védős rendszerre már a kezdéstől? A hétvégén a Barca ellen láthattuk azt a megoldást, hogy Vazquez, majd a helyére beálló Odriozola beljebb húzódott Militao mellé, a Barca baloldalának (ezzel Jordi Alba) levédekezése pedig a visszazáró Fedének jutott.

Annyiból biztosan működőképes lehetne ez a felállás, hogy Valverdének a sebessége adott ahhoz, hogy jobb bunkóként az ellenfél féken tartása mellett a támadások segítésére is maradjon kapacitása – lásd Benzema találata Ter Stegen kapujába.

A bongyor baszk

Odriozola helyzete az, ami szerintem komolyabb kérdéseket vet fel. Elvitathatlan tény, hogy roppant tehetséges a fiú, láthattuk is ennek már ékes bizonyítékát madridi szerelésben is. A gond sokkal inkább az, hogy Odri (a Barca elleni bő félidővel együtt) 371 percet töltött pályán az idei szezonban. A nagyságrendek érzékeltetése végett: ez nagyjából 4 teljes találkozónak feleltethető meg.

Rettenetesen kevés, ráadásul a szombat estét megelőzően legutóbb bő két hónappal ezelőtt láthattuk a pályán. A hosszú ideig tartó mellőzés és meccshiány, mindamellett, hogy visszaveti a formát, a mentális éberséget is jelentősen csökkenti. Egyszerű a példa, ha a munkahelyemen nem kapok feladatot, az azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó?

Persze, jórészt sérülése is belejátszott a kihagyásba. A kérdés ettől függetlenül adott Zidane irányába: valóban egy hónapok óta mellőzött fiatalemberre kell bízni egy olyan fontos, döntő jelentőségű feladatot, amit egy BL-negyeddöntő jelent? Odriozola Barca elleni teljesítményét elnézve én a magam részéről nemmel felelnék a kérdésre.

A második félidőre lényegesen több lehetőség adódott a Barca előtt a jobb oldalunkon, mint amíg Vazquez a pályán volt. Persze ebbe belejátszik az, hogy Fedét is le kellett hozni, ráadásul a katalánok is magasabb ritmusba kapcsoltak. De azt tartom, hogy Odrit éreztem messze a legsebezhetőbb pontnak a habfehérek közül.

Mielőtt még valaki felemlegetné nekem, hogy miért ekézem ennyit a fiút, erről szó sincs! Elszámolni valója ebben az ügyben maximum a mesternek lehet, hogy miért került ilyen mértékben a körön kívülre a baszk. Minden további ugyanis ennek folyománya.

Elő a bohócot!

Ismerhettek már annyira, hogy Odriozola kihagyása esetén már több alternatívával is készültem Zidane-nak. Az első kommentem az volna, hogy Mendy abszolút kétlábas futballista, ergo elméleti síkon tud jobboldali védőt is játszani. Erre láthattunk is már példát, igaz, nem sok sikerrel.

Ami viszont reálisabb és üdvözítőbb forgatókönyv lehet, az Marcelo kezdetése. A brazil olyan szerepkörben, ahol nagyobb szabadságot és maga mögött kellő biztosítékot kap, kiváló teljesítményre volt képes az elmúlt hetekben.

Ebben az esetben Mendy behúzódna a védelem közepének baloldalára, a jobb oldalon pedig a már említett Fede kapná meg a vonalmenti lótifuti szerepét. A középpályánk adott, az ihletett formában focizó Toni vezetésével. A támadósorba pedig érkezhetne Vinicius és Benzema, akik a zabolátlan sebességet és a rutinos játékintelligenciát ötvözve, egész pofás kis kontratámadásokat szervezhetnének.

A fentiek alapján én előbb várnám a kezdőbe Marcelot, mint Odriozolát. Persze, ha a spanyol mégis lehetőséget kapna, esetleg még jó teljesítményt is tudna nyújtani, az a Zidane magic tankönyvi illusztrációja lenne aka. mentális felkészítés és formaidőzítés egy nullkilóméteres jobb bekken.

Mit várhatunk?

Persze az előzetes tippelgetés alapját az képezi, hogy ezen a találkozón úgyis a Poolnak kell majd kezdeményeznie. Ne feledjük, hogy ezen a mérkőzésen az angolok azok, akiknek nincs veszíteni valója. Ne legyen kétségünk az első perctől várható, őrületes nyomás felől. Ez a Madrid számára még akár kedvező is lehetne, hiszen bízhatunk az utóbbi találkozókon látott gyors támadásvezetésekben. A gond itt egyedül az, hogy a párharc odavágóján is messze azok voltak a legizzasztóbb momentumok, amikor a Vörösök beszorították a Habfehéreket saját kapujuk elé.

Mindebből fakadóan elhibázott stratégia lenne a kezdőrúgástól fogva engedni a Pool szorításának. Itt jegyezném meg, hogy a területek átengedése, valamint a labdáról való lemondás nem egyenlő az észveszett bekkeléssel. Zidane meccstervének valahol ezen a vékony mezsgyén kell egyensúlyoznia majd ahhoz, hogy megőrizhesse az előnyt. Ha mindezek mellett a Real tudná bevinni az első találatot, az hatalmas lépést jelenthetne a továbbjutás felé.

Összegzés

Előzetes meccstervtől függetlenül, ez a találkozó még bőven tartogathat fordulatot – urambocsá, ha a Liverpool korán megszerezné a vezetést. Létfontosságú tehát, hogy a jó védekezés mellett a mi akaratunk érvényesüljön. Értsük ezt úgy, hogy a Pool ne tudjon rágyorsítani a madridi védelemre, illetve ne tudjon tartósan a spanyol tizenhatos előterében időzni.

Kár elbagatellizálni: nehéz feladat vár még a Madridra szerda este. Abban bízhatunk, hogy az első mérkőzésen egyértelműen a blancók voltak a jobb csapat. Ha olyan teljesítményt sikerül letennie az asztalra a srácoknak, mint a múlt héten, biztosan büszkék lehetünk majd rájuk a lefújást követően. Mint ahogy az is biztos, hogy ha valóban sikerül hasonló produkcióval előrukkolni, akkor meg kell tudni oldani a Liverpool jelentette feladatot.

A kommentek közé jöhetnek az észrevételek és a tippek, hogy vajon mi sül ki az anfieldi kalandból!

Hasta el final! Vamos Real!

Liverpool – Real Madrid

Szerda, 21 óra

TV: M4 Sport

Oszd meg a posztot, ha tetszett!