Egyszer volt, hol nem volt, a Bejgli-hegyen túl, az Óperenciás-süteménytengeren is túl, volt vala egyszer egy Bilbao elleni meccs. Ami annyira távol van ma már, hogy pár mondatban is elég visszaemlékezni rá, illetve ebből a meccsből kiindulva egy három részből álló anyagot is fel lehet karcolni az internet egyik habfehér oldalára.

Megnézve a Real-Bilbao meccsről készített instant jegyzetemet, most is csak azon a véleményen vagyok, hogy ugyan bosszantó, hogy három helyett csak egy pontot kaptunk, de a játék képe most is bizakodásra ad okot.

Jó, tudom, sokkal könnyebb eredményből érvelni. Meg aztán, a játékosok teljesítményét is sokkal könnyebb le-, vagy felértékelni, ha egy találkozó győzelemmel, döntetlennel, vagy vereséggel ér véget. Mert az eredmény a MINDEN. Sokaknál. Személy szerint elfogadom ennek a nézőpontnak a létét, annak motivációit.

Jómagam NEM KIZÁRÓLAG eredményből értékelem a csapat 90 perceit, féléves teljesítményét, ilyen-olyan sorozatban való helytállását; a játékosok egyéni teljesítményeit. Ezekről már sokszor sok posztban írtam. A játékosoknál posztonként más-más kötelező feladatok vannak, amelyekhez hozzáadódnak az extrák is. Például Marcelonál a támadások segítése alap, míg Arbeloánál ez extra volt. De felállástól és ellenféltől függően is változik egy-egy játékos „házi feladata” és extra megoldása. Talán a legjobb példa idén erre Kroos. Aki a KFC esetében egy bitang jó támadó középpályást teljesítményt nyújt, a CKM esetében pedig a korábbi évekből jól ismert, világelit passzer játékát mutatja be. Amikor egy-egy meccsről, játékosról, a csapatról véleményt alkotok, ezeket igyekszem figyelembe venni. Sőt, nyilván az ellenfél játékkoncepcióját, játékerejét; a pálya állapotát (a rossz pálya a gyengébb csapatnak mindig kedvez), a mi csapatunkba került kezdők mentális állapotát, a játékos-edző kapcsolatokat. Egy szó, mint száz karakter: rengeteg változó áll rendelkezésre.

Persze, ha ezekkel akarsz foglalkozni, az időt igényel és azt, hogy gondolkodj el ezeken – komolyan. Ne úgy, hogy a te vélt, vagy valós igazadat akard igazolni, hanem tőled független mérőszámokat alkalmazva hozz ítéletet.

Aláírom, ez nem túl népszerű dolog. Természetesen sokkal könnyebb és a belső feszültséget instant csökkentő hatású az eredményből érvelés, a csapat, az edző és játékosok eredmény alapján való dicsérete, vagy sárba tiprása.

A Bilbao elleni meccs jegyzetébe beírtam nagyjából egy tucat Real helyzetet, és azt is, hogy a baszkoknak egy komoly helyzetük volt. Sőt, a jegyzetelésből fel-felpillantva azt is konstatáltam, hogy ez a meccs bizony úgy zajlik, ahogy mi akarjuk. Mert a Bilbao nem tervezhette úgy, hogy ennyi helyzetet enged nekünk. Azt tervezhette, hogy zártan, szűken védekeznek, gyorsan tolódva a labda oldalára. Azt is, hogy megpróbálnak kontrázni. De ezekből én nem láttam semmit.

Tegyünk egy gondolatkísérletet! Tételezzük fel, hogy Te vagy a Bilbao edzője. A meccs előtt azt mondod a játékosaidnak, hogy engedjétek nyugodtan a tizenhatoson belülre őket? Hogy nem gond, ha sokszor lőnek/fejelnek kapura? Hogy ha nálunk lesz a labda, akkor azt a pálya középső harmadában járassuk és ne fejtsünk ki komoly nyomást  a Madrid védőharmadában?

Ilyen utasításokkal látnád el a csapatodat? (FM playerek előnyben! 😉 )

A meccsen ugyanis ez történt. A szerkesztői csetben jegyeztem meg, hogy a vendégek, ha labdát szereznek, nem képesek a védőzónánkba felérni. Lehet, hogy a döntetlen miatt ennek a csapatszintű védekezésnek nem tudunk örülni, vagy nem tudjuk kellő mértékben elismerni ezt, de a Bilbao ellen (is) tényleg komoly csapatszintű, fegyelmezett védekezést mutatott a csapat.

Ami hiányzott, az a gól. A Barca ellen is és a Valencia elleni meccs első félidejében is. Ezen kell dolgozni. A befejezésekben. Tavaly, még JLo, de lehet, már Solari idején írtam egy posztban, hogy addig nem aggódom, míg a csapat képes helyzeteket teremteni. Most is tartom ezt.

Ez a mostani „valami”, ami a csapat, a kezdő, a forma egyvelege, ez jó. Ez jó minőségű játékra képes a La Ligában is és ha összevetjük az európai top bajnokságokkal, akkor az ottani top csapatokkal összevetve is jól jövünk ki az összehasonlításból (kivéve a Liverpool, amely jelenleg iszonyat kiemelkedik a legszűkebb elitből is). Erről fog majd szólni a holnapi és a holnaputáni poszt.

Most azonban arra szeretnék rávilágítani, mennyire befolyásolja az ítéleteinket az eredmény.

A szerkesztői csetben Sultan Kroos játékára volt kiakadva a Bilbao ellen. Nézzük meg, hogy milyen mutatói voltak Kroosnak a decemberi LaLi-meccseken (Espanyol – KFC, Valencia-FKM, Barcelona-KFC, Bilbao-FKM; KFC = Kroos, Fede, Casemiro, FKM = Fede, Kroos, Modric; amikor Modric játszik, Kroos szinte mindig mélyebben helyezkedik).

Ezeket az adatok látva azt kell mondani, hogy a Bilbao ellen Kroosnak nem volt az előző meccseihez képest gyengébb teljesítménye. Persze, emlékszünk a betörésére és a kapus védése után a felső lécre vágódó lövésére. De ez nála extra teljesítmény, tőle ilyet nem várhatunk el. Sultan kritikája ettől függetlenül érthető számomra, hiszen mindketten láttuk, ahogyan Bale beindul az üres területbe (többször is), de nem érkezik a némettől a passz. Amikor nyilvánvaló, hogy egy gól eldöntheti a meccset, az ilyen kihagyott, sokak által nem is látott labda nélküli mozgások ki nem használása roppant mód dühítő.

Viszont tartom, hogy ebben a konkrét esetben Kroos-szal szemben a kritika inkább azért született meg a kollégától, mert nem nyertünk és az ember már csak ilyen, valakit hibáztatni kell. A labdát nehezen lehet, mert az magától sok mindent nem csinál. De a játékosokat igen, hiszen ők döntenek több tucat alkalommal a pályán.

De most nem Tonira akarom kihegyezni a mondanivalómat, hanem arra, hogy a meccsek értelmezését – teljesen természetes és érthető módon – érzelmi túlfűtöttség nyomása alatt hozzuk meg. Ráadásul, ha már meghoztuk a véleményünket, akkor azon később nagyon nehéz változtatni.

Mégis, arra bíztatok mindenkit, hogy időnként az összehasonlító elemzésre fordítson időt és energiát.

Értelmezzük a tabella jelenlegi állását a keretek értéke és a fizetések szerint. Miért? A Fociológia című könyv, amelyet két közgazdász írt, rengeteg adat értelmezése után azt látták bizonyítottnak, hogy a bajnokságokat statisztikailag azok a klubok nyerik meg, amelyek a legtöbbet fordítják fizetésre. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy ez szentírás – hiszen egy-egy speciális történet (összeálló csapat, előre nem látott edzői teljesítmény, hosszú sérülés, korábban a téli időszakra időzített ANK, nyári világeseményeket követő szezonok) nem igazodik a statisztikához (Leicester bajnoki címe, Pep feltűnése 2008/09-ben).

A spanyol bajnokságban a Barcelona költi a legtöbbet fizetésre évek óta, s láss csodát, ebben az évtizedben ők nyerték a legtöbb bajnoki címet is.

Akit érdekelnek a konkrét számok a most futó szezonról, azok ezen a linken olvassanak többet a témáról. Aki nem kattint, annak leírom, hogy a Barcelona idén 671.42 millió eurót, a Real Madrid 641.05 milliót költ fizetésekre. A tavalyi évhez képest a Realnál nőtt százalékosan a legjobban a bérköltség. A harmadik nem meglepő módon az Atleti 348 millió euróval. Óriási a különbség, ugye? Negyedik a Sevilla, ötödik a Valencia, mindkettő 200 millió alatti kötelezettséggel.

Tehát, ha a statisztikának hiszünk, a La Ligát idén is a Barcelona nyeri, mi a második helyen végzünk, a most harmadik Sevilla befut a negyedik helyre, onnan pedig az ATMA lép a dobogó legalsó fokára.

Ám ez végső soron sport, nem száraz adatok sorba rendezése. Az emberi tényezők is komoly szerepet fognak játszani a végső sorrendben – és ez is egyértelmű mindenki számára.

Meglepő, de sokszor a szurkolók a keretek értéke alapján döntik el, hogy egy-egy összecsapásnak ki az esélyese. Nézzük meg, hogy a La Liga csapatai közül melyik az első öt legértékesebb!

1. Barcelona – 1,09 milliárd euró
2. Real Madrid – 1,07 milliárd euró
3. Atletico – 835.5 millió euró
4. Valencia – 509.5 millió euró
5. Real Sociedad – 345.8 millió euró

Hol van ebben a felsorolásban a tabellán harmadik Sevilla? Hatodik helyen, 285.5 millió euróval. A tabellán hatodik Getafe keretének értéke a 11. legértékesebb keret a mostani szezonban.

Látjuk ezeket a számokat, talán elkezdünk morfondírozni is rajtuk, de hogy elvegyem ettől máris a kedveteket, itt van egy kérdés:

Honnan tudjuk, hogy a hatodik legértékesebb kerettel bíró Sevilla, vagy a legértékesebb kerettel bíró Barcelona játszik-e jobban labda ellen?

Csak oda jutunk, hogy egy-egy csapat, egy-egy játékos, egy-egy meccs értékelésénél látni kell az eseményeket és látni kell a számokat is. Ha csak az egyiket látjuk, féloldalas, fals lesz az ítéletünk.

Bár nincs sok értelme, kivéve, ha egy kocsmai beszélgetést akarunk hajnalig tartóvá varázsolni, de képzeljétek el (nem, ne csak képzeljétek, tényleg így van), hogy ha csak a spanyol játékosok góljait vennék számításba, az idei La Ligát most a Sociedad vezetné… A Levante és Getafe előtt. Mi a 15., a Barcelona a 17. helyen lenne.

S bár mi hiányoljuk a Ramos-time-ot, de ha megnézzük a tabellát úgy, hogy a hosszabbításban szerzett, meccs kimenetelét befolyásoló gólokat NEM számítjuk, akkor azt látjuk, hogy a Barca ugyanúgy, 39 ponttal áll, mi viszont 37 helyett 34 ponttal csak a tabella 4. helyén vagyunk.

Mit akarok mindebből kihozni?

Azt, amit már leírtam a poszt elején is, és korábbi posztokban is. A csapat teljesítménye az ősz közepe óta javuló, a szurkolóknak van okuk bizakodásra. A meccseket lehet és kell is értelmezni az eredményből, mert végső soron a bajnokságot a végeredményekre adott pontok összessége dönti el.

De a csapatok teljesítményét csak ez alapján megítélni nem elégséges. Látni kell a találkozókat is, figyelemmel kísérni, hogy milyen játékot látunk, annak mi az oka, abban a játékban a játékosok egyéni feladatai hogyan alakulnak, azokat hogyan látják el. Kontrollálta-e a csapat labdával, labda nélkül a meccset? Aktív, vagy passzív játékot mutatott be a labdatartással? Képes volt-e helyzeteket kialakítani, vagy sem? Képes volt-e az ellenfél lehetőségeit minimalizálni? Az ezekre adott válaszok egyvelegéből milyen kép rajzolódik ki?

Amíg ezeket a sorokat írtam, az 4rsenal-Chelsea meccsét hallgatom fél szemmel és nézem fél füllel. Azt a meccset, ahol Arteta meccsterve megölte a Kéket játékát és Lampard a 32. percben cserével nyúlt bele a meccsbe.

Az Arsenal ‘gudibining’ alatt a PL-ben az a csapat volt, amelyik a legtöbb lövést engedte a saját kapujára. Borzasztóan játszottak labda ellen. Sőt, láttam egy statisztikát, amely arról árulkodott, hogy támadásokban is átlagosan 4 és fél lövéssel kevesebbet tudják támadni az ellenfél kapuját az ellenfél tizenhatosán belülről.

S látom ezt a csapatot, amelyet kis túlzással fél órája vett át Arteta és elképedve látom egyrészt a Chelsea-vel szembeni jobb teljesítményét, másrészt a korábbi önmagával szembeni jobb teljesítményét.

Erről szól majd a következő poszt. Az európai top ligák top csapataihoz képest hogyan teljesít az idei Real Madrid?

Ehhez aktív közreműködést kérek Tőletek itt, a kommentmezőben, illetve FB-n is. Írjátok le, hogy Ti mely bajnokságokat-csapatokat, milyen rendszerességgel követtek. Mennyi mérkőzést néztek meg egy hétvégén és miért választjátok ki azokat?

A fapados posztot pedig örömmel zárom le azzal az örömhírrel, hogy egy évvel ezelőtt Fede piaci értéke 6 millió euró volt, fél évvel ezelőtt 20 millió, most, 2019. decemberében pedig már 50 millióra lőtték be!

(A posztban szereplő adatokat a whoscored.com, transfermarkt.com, marca.com hármasból nyertem ki.)

Oszd meg a posztot, ha tetszett!