La Liga Összefoglaló Raulitás  

Bizakodhatunk (Real Madrid – Osasuna összefoglaló)

Kétgólos győzelmet aratott a Real Madrid az Osasuna ellen a szerda esti csörtén a Bernabeuban. A két brazil tini, Vini és Rodryo szebbnél szebb gólokkal örvendeztették meg a madridi népet. Öszzefoglalunk!

A mérkőzés

Zidane meglepetés kezdője így nézett ki: Areola, Odriozola, Militao, Ramos, Nacho, Kroos, Fede, Casemiro, Lucas, Jovic, Vinicius. A meccs előtt köszöntötte a Bernabeu az év álomcsapatának négy madridi tagját: Ramos, Marcelo, Hazard, Modric.

Mindkét csapat nagy intenzitással és több hibával kezdte a meccset. A 10. percben Militao kapott egy erősen véleményes sárgát. A 18. percig komoly helyzet nélkül zajlott a meccs. Ekkor Odri futott végig a jobb oldalon, majd a beadást egy vendégjátékos kapufára tolta, a kipattanót Jovic pedig fölé lőtte sípcsonntal. 1 perccel később ismét Jovic, ezúttal labdát szerzett, amit Kroos elé tálalt, a német azonban mellébombázta jó 20 méterről. A 36. percben aztán az eddig szenvedő, kritikán aluli Vini lőtt egy kibeszekszuált nagy (megpattanós)gólt, 1-0. A 43. percben a kis brazil futott a jobbon el, és az érkező Jovic elől az utolsó pillanatban tudtak tisztázni a vendégek. A 45. percben aztán Areola is dolgozott egy keveset, Cardona elfutására jött ki remek ütemben, ami az első félidő utolsó említésre méltó mozdulata volt.

A második félidő első érdekes jelenete az 50. percben történt. Lucas labdaszerzése után adott labdát Jovicnak, aki egy hatalmas ziccert hagyott ki. Az 58. percben aztán nem hibázott a szerb: spanyol vaskezű druszájától kapott egy nagyszerű labdát, amit okosan gurított el a kapus mellett. Írtam volna, de Lahoz elvtárs elvette a gólt a VAR segítségével lesre hivatkozva. A 67. percben Areola ápolása után Kroos vert rá egy nagyobb lövést, de a kapus bravúrral fölétolta. A 71. percben Vini helyett érkezett a pályára Rodrygo. 3 perccel később kapott egy gyönyörű labdát Kázmértól, megvert két védőt, és beverte, mint vak a felest, 2-0. 10 perccel késöbb Fede helyére James érkezett. Az utolsó 10 percben már egyik csapat sem erőltette a dolgot, 2-0-lal ért véget a meccs.

Mentalitás

Zidane most nem szúrta el, és sikerült tűzben tartania a csapatát, a Sevilla elleni győzelemre alapozva. Ugyanaz a koncentrált, motivált és győzni akaró hozzáállás jellemezte a csapatot kivétel nélkül. A letámadás szervezett és működőképes maradt és védekezésben sem voltak (komoly) hézagok. A meccsenkénti 2-3 ki nem kényszerített hibából adódó nagy gólhelyzetek ezúttal elmaradtak.

A másik hatalmas pozitívum, a beharangozóban említett rotáció fontossága. Hárman abszolút újoncok voltak a kezdőben, de Jovic és Odri sem mostanában kezdte a gyepen a meccset utoljára. A cserék egyúttal a játék képére és a csapat játékára is jó hatással voltak. Energikus elfutások, kreatív megoldások és felszabadultság jellemezte a csapatot az első perctől kezdve. Úgy jöttek ki a pályára, mint akik meg fogják nyerni a meccset. Ez az a mentalitás, ami BL-győzelmekhez és duplázáshoz segítette a csapatot, és ez az ami Cristiano távozásával együtt eltűnt a csapatból. Ha ezt az egyénektől függetlenné tudja tenni a csapat és a stáb, akkor sokkal közelebb kerülhetünk bármilyen trófea megnyeréséhez.

Vini és Rodry, a jövő

A csapat

Összességében jól játszott a Madrid. A korábban leírt koncentrált és fegyelmezett védekezés, kreatív és élvezhető támadásépítés és az egyéni villanások is megvoltak. Látni lehetett üresbe mozgó játékosokat, kiváló passzokat és harcosságot.

Persze nem minden fenékig joghurt. Többször állt a 4 legelöl álló támadónk egy vonalban értelmes mozgás nélkül. A bedobásoknál pedig kifejezetten szoborversenyt játszottak a labdát váró társak, elég sok labdaeladást eredményezve.

A játékosok

Areola a whoscored.com alapján 0 darab védést mutatott be. Ezzel együtt nem ez a benyomás keletkezett róla. Együtt élt a játékkal, pontosan passzolt és amikor kellett, jól lépett ki a kapujából. Megnyugató, hogy egy ilyen kapus ül a padon. Odri hozta a jó játékát: végtelen futómennyiség, okos elfutások, baromi motivált hozzáállás és néha kicsit kapkodó, hebrencs megoldások. Militao az összes fejpárbaját megnyerte, többször szerzett labdát és tisztázott, és végre megmutatta a végsebességét. Megbízható passzopció és egy okos játékos, nagy jövő áll előtte. Ramos passzolta a legtöbbet, a második leghatékonyabban a csapatból, és neki volt a legtöbb tisztázása. Néha lassan fordul, néha elnéz egy labdát, de nagy szüksége van rá a csapatnak. Nacho hozta a megszokott stabil, de semmi extrát. Luxus egy ilyen minőségű 4. középhátvéd.

A kezdő 11-ből Jovic után Fede passzolt a legkevesebbet. Mégis az volt az ember érzése, hogy mindenhol ott volt az uru. Futómennyiségben felvette a versenyt Odrival, a meccs végi sprintjét pedig először nem hittem el. Kázmér számokban: 2 megnyert fejpárbaj, legtöbb szerelés (3), 3 felszabadítás, 6 labdaszerzés, 1 gyönyörű gólpassz. Még nem passzol úgy mint Kroos, de meglepő és látványos a fejlődése, ami az Osasuna ellen is látszott. Kroos fáradt, és ez látszik is rajta. A Brugge elleni meccsen legkésőbb pihennie kell a németnek, addig pedig le kell hoznia ennél sokkal jobban a matrac elleni meccset. James pedig beállt 12 percet kocogni.

Lucas ma megkapta a szükséges szabadságot, és nagyszerű meccset hozott le. 1 lesgólpassz Jovicnak, 3 kulcspassz és folytonos munka a jobb oldalon. Odrival bármilyen védelem ball oldalát képesek szétfutni. Jovic végre kezdett, és jól is játszott. Okos elmozgások, passzok és egy-két elidegeskedett helyzettől eltekintve jól oldotta meg a feladatát. A fizikuma miatt minimum egy, de sokszor két védő figyelmét is igényli, amivel rengeteg helyet nyithat a társaknak. Vini a góljáig kifejezetten gyenge volt, azonban utána a szünetig hatalmas energiával és motiváltsággal játszott. A második félidőre eltűnt ugyan, de a gólja miatt számára nagyon fontos meccs volt. A helyére beálló Rodrygo pedig zseniális gólt lőtt az első érdemleges megmozdulásából. Elég gyorsan sikerült megkedveltetnie magát a Bernabeu népével. Csak így tovább, fiú!

Összegzés

Jó és elvezhető meccs, kiváló csapatjáték (az eddigiekhez képest főleg), motivált csapat. Úgy tűnik, hogy Zidane fiai elindultak a jó úton a cirka másfél éves gödörből való kilábalás felé. Még rengeteg idő és türelem kell a csapatnak, de a remény jelei sokunknak olyan örömet okoznak, mint a hajnali 3-kor a pénztárca egyik zugában megtalált ezres. A következő, Atleti elleni meccsen ennek az eredménytől függetlenül sem szabad megtörnie.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!