La Liga Összefoglaló Jose  

284 nap után

Tegnap oda lett a szüzesség és szerencsére azt éreztem a kommentekből, hogy jól reagáltátok le a helyzetet. Kikapni sosem jó érzés, kikapni egy fontos versenyfutásban főleg nem – de a vereség természetes dolog. Megy a vita, hogy jó volt-e a választott és jól-rosszul használt rendszer, vagy sem. Mivel kikaptunk, azt is mondhatnánk, hogy rossz választás volt. Jobban megvizsgálva a dolgokat, a számokat arra jutottam, hogy…

 

… Zidane bizony alaposan megnehezítette Sampaoli dolgát. Rögtön mutatom is a csütörtöki és a tegnapi meccs xG-mutatóját.

A bajnoki meccs lőlapja. A körök nagysága a helyzet komolyságát mutatja. Nem volt sok nagy helyzet. 
Csütörtökön viszont tüzijáték volt, ráadásul a Sevillának voltak a nagyobb helyzetei. 

Ezek alapján csütörtökhöz képest bőven csökkentette a Real Madrid a kapuját veszélyeztető helyzetek számát. Csütörtökhöz képest azonban nem csak a sevillai támadások veszélyét és mennyiségét sikerült csökkenteni a felállással, hanem a saját opcióinkat is.

Érdekes, hogy sokan vártatok egy Nacho-Lucas cserét, nem időhúzónak, hanem taktikai variálás miatt. Nacho viszont az a védőnk volt, akik nem hibázott a meccsen, azaz nem ajándékozott labdát a tizenhatosunk környékén az ellenfélnek (Varane, 24. perc, tizenhatoson belül) és nem vétett öngólt. Volt viszont három játékos, akiknek nagyon nem feküdt ez a rendszer: Ronaldo, Marcelo, Kroos.

Mielőtt bármit is olvasnátok, szavazzatok!

Ronaldo története a legérthetőbb: a saját bevallása szerint is (amit először Benítez alatt nyilatkozott) a tizenhatoson belülre transzformálódott a játéka. Most is láthattuk, a tizenegyesen túl hatékonyan, hasznosan nem tudott a csapat segítségére lenni, mert a csapat nem tudott számára annyi helyzetet kidolgozni, amennyi elég lett volna egy, vagy több gólra. Lefutni ő már csak ritkán fog bármely védőt, lecselezni és abból megindulni még ritkábban – a kötény után a korábban a sebességéről és robbanékonyságáról híres CR-t játszi könnyedséggel szerelte N’Zonzi. Ronaldo nem lehetett hasznos ebben a felállásban, ahol az ellenfél kapujától 30 méterre kapott labdákat. Az, hogy voltak rossz megoldásai – egy dolog. Igen, fájó, hogy Benzemának nem sikerült átpasszolnia a labdát, hogy a kapu előtti kavarodásnál nem emelte fel bal lábas lövésénél a labdát, vagy nem passzolta vissza a tizenhatosra, ahol Kroos és Marcelo várta lövőre a játékszert. De ezek olyan dolgok, amelyek a focihoz tartoznak – a játékosok hibáznak. Ronaldonak esélye sem volt hasznosulnia a rendszerben – sem támadásban, sem védekezésben. Itt pedig társul hozzá Benzema is. Ketten kocogták végig a meccset, ha védekezni kellett. Egyikük sem az a kulimunkás játékos – ezzel önmagában nincs is baj, de ha Zidane mert rendszert változtatni, akkor egyikük helyett Morata vagy Mariano játékára lett volna szükség. Ők beleteszik a védekezésbe is a melót, robbanékonyabbak mint Karim, vagy Cristiano és mindketten képesek megtartani a fellőtt labdát. Főleg Morata. Illetve… Illetve ez a rendszer is jó lett volna, ha a támadásainkat – lásd lentebb – gyorsabban, kevesebb passzokból építjük fel. Konkrétan: kontrázunk. Mivel azonban keresztpasszokkal építették fel a srácok az attackokat, ritkán, sőt, inkább egyszer sem sikerült emberelőnyös szituációt kialakítani a sevillai tizenhatos környékén.

Még egy fontos dolog. A Beharangozóban szerepelt ez a kép – most is beillesztem.

Ben Yedder és Ronaldo góljai/lövései… Nem tudom, miért nem reagált erre senki, talán mert nem fontos, talán mert mindenkinek egyértelmű, talán mert nem akarunk erről tudomást venni. Én egyik csoportba sem tartozom. Ronaldo egy rossz hatékonysággal működő támadó. Rengeteg helyzetre van szüksége egy-egy gólhoz. Lehet Aranylabdás, Bravo-díjas (tényleg megnyerte) satöbbi, de muszáj tudatosítani: neki egy ideje akkor vesszük hasznát, amikor a boxon belül kapja a labdát (lásd tizi). Az aránypár egyébként a meccs előtt: 18,0% (Ronaldo) – 34,7% (Ben Yedder). Még egy adat, ami alátámasztja, hogy mennyire nem feküdt ez a rendszer Cristianonak: az első félidőben 11 passza volt. A meccs végén ugyanez a mutató: 23 passzkísérlet. Ebből 16 volt jó. Meg kell érteni: kell egy rendszer Ronaldo kiszolgálására. A tegnapi nem ilyen volt.

Benzema érdekes játékot mutatott be, mert támadásban hasznos volt, ha már birtokolta a labdát, de a neki szánt labdákat ő is könnyen engedte el és a védekezésben is lassabb volt, mint kellett volna ebben a rendszerben. Tény viszont, hogy veszélyesen játszott előre, valamiért (új kamera?) elkezdett teljesíteni és ennek örülnünk kell. Amiért bosszankodunk, az a nyámnyila hozzáállás egy saját térfélen elvégzett bedobásnál. Borzasztó volt megélni, mennyire könnyen adja meg magát és adja oda a labdát a hazaiaknak. Egy nem várt labdavesztésből érkezett a végzetes támadás, amikor a már több, mint 80 perce jól működő csapatvédekezés nem erre volt felkészülve.

Azonban az ő játékukat továbbra is meghatározta a mögöttük játszók játéka. Sajnos Modricon és a tizit kiharcoló Danin kívül senki nem tudta előrejátékban azt a pluszt beletenni, amire szükség lett volna. Kroosnak nehéz helyzete van – sokszor nem akarják megérteni a madridisták -, mert ő a passzoló játékosunk. Neki nem feladata (jelenleg), hogy meginduljon a labdával, vagy kísérje a támadást. Neki biztosítani kell a játék folyékonyságát. Vessétek össze a tegnapi Kroost azzal, aki csütörtökön többször is felért a tizenhatos elé. Ennyit jelent (Ronaldo esetében is) a rendszer, amit használ a csapat. Kroosnak nem volt elég passzlehetősége, ami előre vitte volna a játékot. Itt van a tegnapi passztérkép: mintha csak Marcelonak passzolt volna. Ami azonnal átvezet a meglepően gyenge játékot bemutató Marcelo teljesítményéhez.

A védőmunkáját rendesen ellátta – míg össze nem hozta azt a szabit, de sokkal nagyobb baj volt, hogy előrejátékban semmit nem tett hozzá. Kevés volt támadásban, hiába kapta meg a labdát, a cselei nem jöttek be, a beadásaiban nem volt köszönet. Nála egyértelmű, hogy előrejátékban nem a rendszer tett be neki – hiszen a másik oldalon Dani is elég sokszor üresen tudott felzárkózni. Volt, hogy rossz megoldásokat választott Carvajal, de ő tudott „élni” ebben a rendszerben is. Sikeresen össze is hozott egy büntetőt a csapatnak. Továbbá a második félidő elején két olyan vakra lőtt keresztlabdával kínálta meg Carvajalt, hogy azt hittem egy pillanatra, Izlandról származik a Bohócunk.

Aki viszont bőven a legjobb volt tegnap: Casemiro. Ezért aztán egyik szemem sír, másik nevet. Van egy ilyen játékosa a Real Madridnak és őt, csak őt tudjuk – a számok alapján is – kiemelni pozitív irányba. Rengeteg szerzett labda, megakasztott támadás, egy-az-egy elleni nyertes párharcok (egyszer a tizenhatoson belül szerelt csodálatosan). Róla kapták a legtöbb sárga lapot a hazaiak. Ha kellett megindult a labdával, ha kellett, hátrajátszotta. Azt mondom, a tegnapi meccsen mutatta be az egyik legjobb teljesítményét. Azonban nem volt társa, aki extrát tudott felmutatni , talán csak Modric, aki sokszor kapta meg jobb oldalon, a Sevilla térfelén a labdát, amivel gyakran le tudott fordulni védőjéről. Legszebb jelenete a Ramival szemben bemutatott csel és megindulás volt. Érdekesség, hogy neki ehhez meg van a sebessége…

Mindaz, amit eddig olvastatok, a támadásról szólt. Vagy annak hiányáról. Most fordítsuk meg a dolgot. Jól védekezett a Real Madrid? Meglepő, de jól. Fent ott van az adat, nem igazán volt komoly gólszerzési helyzete a Sevillának. A legnagyobb helyzetük Ramos öngólja volt. A meccs előtt, már a kezdőt ismerve és a felállást kitalálva ezt írtam a többieknek:

„Ok, de ezt működtetni is kell. A védekezésből való átváltásra és a mi boxonkon belüli vedőjátékra roppant kíváncsi vagyok”

Nos, a védekezés működött is – beszédes, hogy ebben a rendszerben először játszva is sikerült hatszor lescsapdázni a hazaiakat a védőhármasunknak(ötösünknek)! Az első félidőt biztosan megnyerte taktikailag Zidane, a második kérdéses. Fontos: nem az eredményről beszélek.

Nézzünk pár videót.

Rögtön a meccs elején kivehető volt, milyen találkozóra számíthatunk – és ez a Real akaratából történt így. Amennyire lehet, annyire kis területre kell a játékot szűkíteni. A Sevilla ne legyen képes súlypontáthelyezéssel helyzetet kialakítani.

Aztán egy hosszabb anyag, amiben tényleg minden benne van a tegnapi meccsből. A Real és a Sevilla is okosan igyekszik nyomás alá helyezni az ellenfelet, ha megszerzik a labdát, igykeznek kijátszani a zavarosból, ha lehet, akkor megindulnak az ellenfél kapuja felé. Ha nem lehet, akkor vissza a kapusig, illetve nálunk Ramosig. A különbség, hogy a Real nem akart kikapni, ezért volt kevés a kockázatvállalás, a Sevilla meg a fura madridi felállással (sok a hús) nem tudott mit kezdeni. No és egy Ronaldo átadás, ami jellemző sajnos rá és Casemiro labdaszerzés – ami meg a brazilra jellemző.

A következő anyag pedig a Sevilla tanácstalanságára erősít csak rá. Nem is fűzök hozzá egyebet, annyire nyilvánvaló.

Most négy videóban szeretném megmutatni, hogyan tervezte és valósította meg a Real Madrid a támadásépítéseit. Van bennük felismerhető minta?

Azt hiszem, felismerhető. A megszerzett labdát a jobb oldalról a támadóharmad elejére át kell játszani a „felszabadított” Marcelonak. Most ugyanezt gondoljátok végig bal oldallal és Carvajallal.

Most egy példa arra, hogy mennyire nem ment a játék Ronaldonak és Marcelonak tegnap. Nem is meglepő, hogy támadásban kevés volt a csapat. Mert ugyan én sem szeretném ezt a felállást még egyszer látni a csapattól, de el kell fogadnunk: tegnap ebben a hadrendben kellett volna jól játszani. Ez viszont csak védekezésben sikerült. Íme: Ronaldo egy számára rossz rendszerben és Marcelo egy számára rossz napon.

Itt pedig Ronaldo a számára tökéletes területen. A mozgása tanítani való, Benzema passza majdnem tökéletes, vagy Ronaldo lába egy számmal kisebb. De a portugálnak ez a felségterülete!

Ó, el ne felejtsem, volt ellenfél is. A Sevilla legnagyobb helyzete ez volt az első félidőben a 34-35. percben. Beszédes.

Ahogyan várható volt, a második félidő elejét megnyomta a Sevilla. Tudom, hogy nem kellemes ezt megnézni, de érdemes. A csapatvédekezés továbbra is rendben van. Szögleteket nyernek a hazaiak, de nálunk erre ott van 3 belsővédő, Ronaldo és Casemiro. Még a 47. percben érkező lövés sem talált volna kaput, de Navas ekkor még biztosra ment. A Sevilla rohamai 4 perc után aztán eltüntek, visszaállt a ritmus az első félidőben megszokottra.

Azonban az 54. percben intő jelként kaptuk az arcunkba, hogy mi történik, ha Benzema szarik a védekezésre. Igen, az ellenfél tizenhatosának magasságában kellett volna elkezdeni a védekezést, Modric int is Karimnak, hogy lépjen már oda. A francia ezt nem teszi meg és hiába ilyen messze van a játék a kapunktól, mivel nem Karim nem vesz részt a visszatámadásban, így kényszerpályára küldi a teljes társaságot. Innentől kezdve úton van a csapat minden tagja, szerencsére Yedder nem jó lövéssel kínálta meg Navast. Viszont ez az a játékhelyzet, amit el akart kerülni Zidane.

A tizenegyes után – Ronaldo tökéletesen lőtte – ugyanazt láthattuk, mint előtte: Ronaldo és Benzema fantomvédekezése, Marcelo rossz labdakezelései és egy tanácstalan Sevilla. Passzolgatnak, passzolgatnak, de érdemi siker nélkül. Ráadásul a Realnak nem kell lapot érően szabálytalankodnia, hiszen annyira jól kisegítik egymást, hogy ha egy vendégjátékost túl is játszanak a hazaiak, ott van máris a következő. Lásd a videón:

Ugyanez igaz volt még a 82. percben is. Ne mondja nekem senki, hogy itt a Sevilla hengerelt, hogy az ő akaratuk érvényesült a játékban. Maximum a végeredményben.

A két videó között pedig az egyik legszebb támadásunk is felépült – sajnos a beadás nem volt pontos.

Megérkeztünk Ramos góljához. Drámai fiú, hétszentség, de szeretjük. Ez volt profi pályafutása 2. öngólja. Egy pontrúgásból. Azt hiszem, komoly szakmai érvet kellene olvasnom, hogy ezt a választott játékrendszer számlájára írjam.

A gól után megélénkült a Sevilla, Jovetic először még csak jelzett Navasnak, lövését Ramos mentette szögletre. Viszont ez volt az utolsó jó időpont, amikor két külön cserével meg lehetett volna törni a hazaiak lendületét. Mert ekkor már nem mi voltunk a nyerő helyzetben, ha a fejeket és lábakat nézem. Igen, Zidane ezt eltoszta. Két csere bent maradt. Akárki jött volna fel a mezőnybe, nem kapunk ki –  biztosra érzem.

Azonban kikaptunk. Akárhányszor nézem meg a videót, mindig kicsit jobban haragszom Benzemára. A csapat, a védekező szekció nem erre volt felkészülve. Hiszen mi dobtuk be a labdát, a kutya rúgja meg. Nézzétek mennyi volt hátra… nézzétek. A gólban benne volt Navas is, nem vitás. De megint azt érzem, hogy nem a felállás miatt kaptuk a gólt. Erre nem készülhetett a csapat. Zidane nem akarta elveszíteni a meccset, mégis ez történt. Legközelebb inkább nyerési szándékkal küldje ki a csapatát.

Hölgyeim és Uraim! Jose második vesztes meccséről olvashattátok és nézhettétek meg az Összefoglalót. Kommentálnátok?

Oszd meg a posztot, ha tetszett!