Merengues Zizou  

Dubajozunk!

Elérkeztünk 2014 végére. Remek év volt, nemde? Spanyol kupa, Európai szuperkupa, BL és klub vb címek. Soha ne legyen rosszabb évünk. Mégis, a legnagyobb pont, mely beragyogja minden kis és nagy madridista álmát, amely nagy reményekkel kecsegtető évet jósol, az a csapatunk. Bezony ám, mert annyi gyötrelmes év után, van végre CSAPATUNK. (Nem is akármilyen). Így érkeztünk el az év utolsó meccsére, na, nem valami tétmeccs, de azért mérkőzés. És, ugyan nem volt olyan hosszú ez a szünet, de biztos vagyok benne, hogy minden blanco hívő úgy várja, mint útszéli a kuncsaftot. Ugyan edzőmeccsnek van kiírva, de mégis fontos eleme lehet a felkészülésünknek, de erről még lesz később szó.

Szóval, ma 17:00-kor Dubaiban játszunk az AC Milannal. Ennek alkalmából gondoltam, hogy félreteszem picit a könyveket, és rittyentek valamit, de előre szólok, ÖF-fel nem fogok szolgálni. (mondjuk, mi az istennyilát lehetne írni egy év végi barátságos mérkőzésről?négy?).

Soha rosszabb évet!

Carletto egykori nagy klubjával fogunk „összecsapni”, ami már rég nem a régi dicső történelmi fényében pompázik. Mivel pár éve kiesett az európai elitből. Részben amiatt, hogy a sztárjaik kiöregedtek vagy eligazoltak, és helyükre nem igazán érkezett minőségi pótlás. Főleg az egyesület gyengébb anyagi helyzete miatt (Ejnye, Silvio! Sokat költöttünk a lányokra?). De az olasz utánpótlás sem tündököl, és akkor finoman fogalmaztam.

A talján mesterünknek valószínűleg úgy beindul a szemöldök mozgása, amikor meglátja a piros-fehérek keretét, mint Vincze Ottó, ha a barcás éveiről kérdezik. Igazi klasszisaik nincsenek, de azért van pár játékos, aki kiemelhető. Ott van például Méxes, Nigel de Jong, és persze a mi Lópezünk. Aztán még a PSG-s Ménez is megemlíthető, vagy a szupertehetségnek kiáltott, de évek óta halovány El Shaarawy. A karmesteri pálca jelenleg Pippo Inzaghi kezében, és talán nem vagyok egyedül, de remélem, hogy vissza tudja vezetni az elitbe.

Na, de evezzünk inkább a madridi vizekre. Fiaink tegnap előtt álltak újra munkába (bár volt, aki nem lustálkodott ezalatt sem) és bár mindenkinek jól jöhetett ez a kisebb pihenő, nem lesz egyszerű feladat újra felpörgetni a társaságot. Márpedig muszáj lesz a ránk váró ellenfelek miatt. Kezdésnek arcukba kapjuk a Valenciát, majd rövid időn belül jön a kupában az Atlético oda-vissza, miközben Espanyol ellen bizonyíthatunk. További két mérkőzést fogunk még játszani, Getafe ellen idegenben, majd Córdoba ellen zárjuk a hónapot. Azt hiszem, ezt hívják szoros ütemtervnek. Sok veszély lesz benne, mert nem elég, hogy a Valencia és az ATM komoly ellenfél lesz, mellette a kötelező bajnokikra is figyelni kell, mivel könnyen koppanhatunk egyet.  Márpedig roppant fontos, hogy az előttünk álló két hónapot megnyomjuk a bajnokságban és növeljük az előnyünket a riválisokkal szemben, mert ez márciusban, áprilisban rettentő fontos lesz. (Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy miért).

Carlo knows?

Érdekesség, hogy az előző szezon ugyanezen időszakában nagyságrendekkel könnyebb ellenfeleket kaptunk. Eleve csak jan. 6-án kezdtük el a menetelést, méghozzá a Celtával, egy 3-0-s sikerrel. A Copa del Reyben az Osasunát két 2-0-s meccsen. Aztán az Espanyol a bajnokságban, utána még kétszer a kupában is összefutottunk velük, mindhárom mérkőzés szolid 1-0-s győzelmet hozott. Volt még egy Betis 0-5-ös gála, és 2-0-ra lesimáztuk a Granadát. Február 2-án jött egy 1-1-es döntetlen a Bilbaóval, és csak utána jött majd az Atlético. Ennyit a visszatekintésről. Visszatérve a jelenhez, a csapatot fel kell pörgetnie már január elejére, és közben megfelelő rotáció is kell, hogy fizikálisan is bírjuk. Ezt támasztja alá Ancelotti nyilatkozata is, miszerint komolyan fogják venni a mai találkozót.

Ami a keretet illeti, Ramos és Marcelo nem utazott el Dubaiba, maradtak Madridban, hogy megfelelően felépüljenek. Utóbbi valószínűleg még nem lesz kész január 4-re, viszont Ramos ott lesz. Még jobb hír, hogy Modric felépülése gyorsabban halad, mint ahogy tervezték, és a legfrissebb tervek szerint, már február közepén pályára léphet, ami kiváltképp fontos lesz számunkra, mivel a BL kritikus szakaszára már formába is lendülhet. Illetve, Jesétől várok most nagy dolgokat. A karácsonyt se lazázta el, végig San Sebastiánban készült a fizikoterapeutájával, annak érdekében, hogy formába lendüljön. A fent felvázolt menetrend szerint, szükség is lesz a spanyol csodagyerekre, és emiatt várom tőle, hogy a következő hónapokban újra berobbanhat. Carlo szerintem ma is lehetőséget fog adni neki, és folyamatosan biztosítani fogja ezt neki (legalábbis én ezt tartom logikus lépésnek). Ellentétben vele, Khedira nem fog sok lehetőséghez jutni, mivel egyre valószínűbb, hogy távozni fog (a BBC szerint, Mou fel is vette a kapcsolatot vele). És még mindig a pletykáknál maradva, Bale-ről konstans olyan hírek érkeznek, hogy mégis maradna, sőt, tegnap Pérez is azt nyilatkozta, hogy nem eladó. De, ha továbbra is gyengébben fog szerepelni, akkor nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy sokáig Madridban maradjon.

Megy vagy marad?

Lényegében ennyit kívántam felsorakoztatni a meccsel kapcsolatosan. Szerintem egy jó meccsre van kilátás, amin sima Real győzelmet várok, sőt, ezalatt Carlo újra behangolhatja a félelmetes gépezetünket is. Így zárom gondolataimat (csak erre az évre), és ezzel kívánok MINDENKINEK Boldog Új Évet!

Mit gondoltok, sikerülhet?

Várhatő kezdők:

AC Milan: López; Bonera, Mexes, Zapata, Armero; Poli, de Jong, Montolivo; Honda, El Shaarawy; Menez

Real Madrid: Casillas; Carvajal, Varane, Pepe, Coentrao; Rodríguez, Kroos, Isco; Bale, Ronaldo; Benzema

Közvetítés: 17:00, SportKlub

Oszd meg a posztot, ha tetszett!