Bajnokok Ligája Beharangozó Sultan  

BL Liga fázis 25/26: jön a Juve

Egy Juventus sosem szabad leírni, de kétségtelen tény, hogy volt már a történelme során relatíve erősebb gárdája és a szezonja is a Zebráknak. Idén a BL-ben eddig 2 döntetlenre futotta nekik, de sem a Villarreal, sem a Dortmund nem könnyű ellenfél. A Real Madrid sem lesz az. Főleg nem a Bernabeuban.

A Juve a bajnokságban sem erős, a lejátszott 7 találkozójukból mindössze 3-at sikerült megnyerni, mondjuk az egyik a Inter ellen volt, és az a 4-3 elég komoly eredmény. Ezzel együtt jelenleg csak a 7. helyen állnak, amivel sem a klub, sem a szurkolók nem lehetnek elégedettek. Azt gondolom, amikor kézhez vették a BL sorsolást és szembesültek azzal, hogy a királyi gárda otthonába kell látogatniuk, nem 3 ponttal számoltak. Ahogy ez most kinéz, egy újabb döntetlennek is nagyon örülnének.

Hivatalos keretet nem találtam ezúttal, de a hírek szerint Trent AA újra bevetésre kész, ha a hétvégén a Barca ellen akarjuk használni, ma este kapnia kellene egy 15-20 percet minimum. Márpedig alkarjuk használni, mert nem lenne hülyeség egy dedikált jobb bekkel felállni. A védelemben sajnos megint brutál sok a sérült, reméljük ezen túl leszünk még 2025-ben, és tavasszal mindenki csúcsformában fog Xabi rendelkezésére állni.

A hétvégi szenvedést, csak a megszerzett 3 pont enyhítette valamennyire, de azt még komoly elfogultsággal sem lehetne állítani, hogy megvan a játékunk, és stabilak vagyunk. Ennek tükrében is lehet egy izgalmas meccs is a Juve elleni, főleg, ha sokáig nem találunk be, vagy ne adj isten, a vendégek szereznek vezetést.

Mindig vannak kis epizódok, amikre lehet koncentrálni. Továbbra is külön figyelemmel kísérem Bellingham játékát, és azt, hogy elbírja-e a csapat őt és Ardát egyszerre a pályán. A török a bajnokin gólpasszal szolgálta ki Mbappét, szóval, ha egyikük nem futhat ki a gyepre a kezdő sípszóval, lehet, hogy Bell lesz az.

Mbappe továbbra is remek formát mutat, még akkor is, ha legutóbb azért elég sokat hibázott a kapu előtt. De, hogy az utóbbi 8 meccsén rendre betalált, az megsüvegelendő statisztika. Abszolút ő támasztja meg a góljaival a gárdát, örömmel konstatálom, hogy a góltermés mellett sokkal kevésbé önző, mint CR7 volt, és talán a sztárallűrös pózokból is kevesebbet mutat. Ha lehet ilyet mondani, inkább a Real szelleme formálta őt, mintsem fordítva, ami egyébként örömteli eszkaláció.

A sok-sok meccs közepette nem akarom magam ismételni, nézzük meg a találkozót 21 órától!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!