Beharangozó Copa del Rey Sultan  

CdR: döntőbe lehet kerülni!

Egygólos előnyről folytatjuk a Copa del Rey elődöntőjét a Bernabeu stadionban a Real Sociedad ellenében. Ha nem kapunk ki, akkor elsőként juthatunk be az idei kiírás fináléjába. Az előny nem nagy, és, ahogy mostanában a védelmünk muzsikál, semmi garancia nincs arra, hogy kapott gól nélkül megússzuk. Ráadásul Courtois továbbra sem áll rendelkezésre.

A hétvégi bajnoki után jó pár játékosunk mondható kipihentnek, sajnos olyanok is, akik pályára léptek, de nem éreztek ingerenciát arra, hogy érdemi energiát tegyenek a Leganés elleni meccsbe. Az elődöntőbe jutást egy kései góllal kiharcoló Gonzalo sajnos nem került a keretbe, így a „szokásos” támadónkra kell hagyatkoznunk. Nem marad más, mint remélni, hogy a „brazil gépsor” ma beleteszi azt a melót, ami illene egy ilyen elődöntőhöz. Elsősorban Viniciusra gondolok…

A Real Sociedad véleményem szerint egy meglehetősen gyenge mérkőzést produkált az odavágón, akár 2-3 gólos előnyt is hazahozhattunk volna, az ottani 0-1 még rájuk nézve volt hízelgő. Ha ma este sem tudnak ennél feljebb lépni, akkor egy viszonylag nyugodt estére számíthatunk. Az első gól mindig fontos, de ma este különösen az lesz, hisz ha a vendégek szerzik, akkor a kialakuló meccsnull további energiákat szabadíthat fel bennük, ha viszont nekünk sikerül betalálni, az elveheti a kedvüket.

Az idény nem nagyon akar sikerülni a baszkoknak, egyértelműen gyengébbek, mint tavaly, hogy mást ne mondjak, gyakorlatilag 9 fordulóval a bajnokság vége előtt kiírták magukat a nemzetközi kupás helyekről. 9 pontot kellene ledolgozni, de úgy, hogy a még előttük lévő Celta, Mallorca, Rayo, Betis négyesnek is sokat kellene buknia. Nem így szokott lenni.

Még azt sem zárom ki, hogy úgy sikerül majd forgatnia a csapatot Ancelottinak, hogy egyébként kevesebbet játszó játékosoknak is juthatnak extra percek. Láthatóan többen is sérülten játszanak, Valverde mellett kiemelhető Rüdiger és Bellingham, de nyilván mindannyian kulcsfigurák, ha nagyon kell, vállalják a játékot.

A Szoboszlaival való összeakaszkodása nyomán nemzetközi figyelmet kapó Arda Güler pl. pályára kerülhet. Nekünk legfeljebb a gyomrunk szorul össze, mert még azt a halványan körvonalazódó rendszert sem érti, ami talán a csapatvédekezésben megvan. Cserében támadásban sem mutat semmi extrát, rengeteg defenzív passza van hátrafelé. Nem akarom elviccelni, de van egy olyan érzésem, hogy a kisgyerek stábja összevágott egy jó videóanyagot a török bajnokságban bemutatott cseleiből, és nem akartuk, hogy a Barca szerezze meg. Lehet, hogy rám cáfol, de én nem látom benne azt a potenciált, amivel majd sokkal jobb lesz később. Pont azért nem kap több lehetőséget, mert abszolút nem látható fejlődés a futballjában. Én simán eladnám a szezon végén. Maradna így is elég mélynövésű cselgép (?) a keretben nélküle is.

Ma lenne 98 éves Puskás Ferenc, kedvenc csapatunk egykori legendája, csúnya április elsejei tréfa lenne pont ezen a napon kiesni a kupából.

Szokás szerint jó későn 21:30-kor kezdődik a találkozó, a Sport TV közvetíteni fogja.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!