Bajnokok Ligája Beharangozó Sultan  

BL: itt büntetés az alapszakaszért

Mindkét Liga riválisunk pihenni tud hét közben, miközben mi egy döntőnek is beillő párharcra vagyunk kényszerítve a BL első kiesés körében. Mint ismeretes, az ellenfelünk a Manchester City. Idegenbe megyünk az első mérkőzésre, legalább az a kis előny megadatott, hogy a Bernabeuban fog eldőlni a párharc.

Mostanában háromnaponta leírom, hogy elfogytak a védőink, hogy elől Mbappe és Vinícius egymás sarkát tapossa, hogy Asenciónak kezdenie kell (most nem is lesz más lehetőség). Megerősítem, hogy Ancelotti csapágyasra játszatja a legjobbjainkat, nem cserél időben, nem adja meg azt a pihenési lehetőséget sem, ami rajta múlna, így hozzájárul a fáradásos és egyéb sérülések igen magas számához. Ehhez persze nagy segítség lenne az is, ha nem kellene majd minden meccsen kiélezett végjátékokba bonyolódni, és fenn tartani a végsőkig azokat a játékosokat, akik el tudnak dönteni egy-egy meccset.

Az is egyértelműen kiderült, hogy Vallejo akkor sem fog játszani, ha Mbappének kell visszajönni CB-be. Nem tudom, hogy lehetne megoldani a jobb bekk szerepkörét Valverde nélkül, de az uru nagyon fog hiányozni a középpályáról. Főleg ha Tchou is a védő sorban lesz.

Továbbra is követelek Gonzalónak minimum 15 percet minden meccs végén, el kell kezdeni beépíteni a csapatba, gólrekordokat dönt a Castillában és kifejezetten jól fejel és érkezik. Már 21 gólja van a szezonban. Szerintem eszünkbe fog jutni ez a mondat, amikor a 20. semmire nem jó beívelésen is túl leszünk a City ellen.

Több kommentelővel egyetértve, semmilyen BL feelingem nincs. Roncsderbi lesz a javából. Tartok tőle, hogy Guardiola erre a párharcra fel is fogja rázni a fiait. Sok mindent megbocsátana a közönségük, ha ezt a csatát sikeresen vennék.  Némi lakonikus beletörődéssel fogok leülni este a stream elé. Valahogy úgy vagyok vele, hogy elfogadom, ami kijön ebből a párosításból, akár széna, akár szalma. Sajnos nemzetközi mezőnyben ezzel a védelemmel a vicc kategóriába tartozunk. Minden kör az egyenes kiesésben ajándék lesz. Főleg a City ellen. Azért azt a minimális elvárást megfogalmazom, hogy ne szülessen olyan eredmény, amivel a Bernabeuban a visszavágón ne legyen esélyünk.

Ehhez az untig ismételt elemekre lesz szükség: csapatvédekezés, figyelembe véve, hogy a szedett-vetett védelem pótlása miatt a középpályán is gyengébbek leszünk. No és a könyörtelen helyzetkihasználás, mert biztos lesz pár lehetőségünk gólt szerezni. Elől legalább számban megleszünk – még ha szerkezetileg nem is sikerült rendbe tenni. Szóval igazából nincs olyan csapatrészünk, amire rá lehetne bólintani, hogy legalább az rendben van. De most ebből kell főzni. Tegnap azt mondtam a fiamnak, hogy kb. abban reménykedünk, hogy a City még szarabb lesz… Ráadásul 5 játékosunkat fenyegeti, hogy ha sárgát kap kihagyj a visszavágót.

  • Jude Bellingham
  • Aurélien Tchouaméni
  • Eduardo Camavinga
  • Luka Modrić
  • Endrick

Az RTL fizetősbe nyomja a meccset. Főleg ACE Stream-re kiváló ez is, de browseres linkek is vannak mindig.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!