Beharangozó La Liga Sultan  

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk van, egy elmaradt meccsünk a Valencia ellen, de a kevesebb vesztett pontok tekintetében egy esetleges győzelemmel a Barca elé kerülhetünk. Nagy riválisunk, úgy tűnik, nehezebben veszi a BL-lel is sújtott hetek dupla nehézségeit, és ezúttal saját otthonában kapott ki a Las Palmastól szombaton.

Nem volt ez szép ajándék a szurkolók felé a klubtól, mely pénteken ünnepelte alapításának 125. évfordulóját. Perez nagyon korrekt és PC üzenettel tette ezt még emlékezetesebbé – némileg talán csökkentve a katalán szurkolók ellenérzéseit. (Hálából dobtak is nekünk 3 pontot.)

Aludva párat a Pool elleni vereségre, nem tartom annyira gáznak, mint annak második félidejében real time gondoltam. Ahogy a megelőző bajnoki beharangozóban írtam, van bennem valami kis zsigeri optimizmus, ami bár tud halványulni minden egyes kihagyott Mbappe büntető után, de erősödni a City kínlódását és a Barca pontvesztéseit látva. A keretünk koránt sem optimális szerkezetű még akkor sem, ha mindenki egészséges, a jelenlegi helyzetben meg végképp nem az. Ezzel együtt egy vasárnap délutáni győzelemmel ismét erősen versenyben lehetünk a Ligáért, és a BL-ben sem láttam még olyan csapatot, melyet tavasszal egy egészségesebb kerettel ne tudnánk megverni. Persze jogos a kérdés, hogy tavasszal egészségesebb lesz-e a keret. Ami most rövid távon irányt fog adni az optimizmusom vektorának, az a Getafe utáni 4 idegenbeli meccs zsinórban.  Bilbao, Girona, Atalanta és (talán a legkevésbé) a Rayo. Pontosan 3 naponta. Ancelottinak is észnél kellene lenni, és nem csak a szemeit kellene forgatni, hanem a keretet is. Cserélni időben. Remélem, nem véletlenül van a vasárnapi keretben 5 akadémista. Ilyen terhelés mellett max levezető, regeneráló edzések lehetnek csak (az utazgatások között), remélem Pintus is átérzi most ennek az időszaknak a jelentőségét. Szóval a közvetlenül előttünk álló feladatokhoz képest a Getafe egy könnyed bemelegítés lehet csupán.

A Valencia elleni találkozó pótlásának egyébként azóta sincs időpontja. Ha esetleg a CdR-ből kizúg mindkét gárda, akkor könnyebb lesz a helyzet, így egyelőre kivárnak. A Real Madrid elképesztően sűrű naptára a fő oka a kialakult szituációnak. Ha már itt tartunk, néhány mondatot rászánnék újra a brutális meccsszámra, mert egyre inkább körvonalazódik, hogy ez nem hosszabb -, de még közép távon sem lesz tartható. Perez a rengeteg sérülés első számú okát látja ebben, hogy hihetetlenül sok meccset kell abszolválni egy szezonban, és nem felejtett el rámutatni arra, hogy ráadásul a plusz bevételek hatalmas része nem a klubokhoz kerül. Kiemelte, hogy az audiovizuális jogokból a Real Madrid nagyjából pont annyi bevételre tesz szert, mint 10 éve, pedig az elmúlt évtizedben azért történt egy s más a televíziós jogok árazásában. Rámutatott arra is, hogy a hatalmas meccs szám nem csak fizikailag őrli fel a futballistákat, de nagyon nehéz mentálisan regenerálni magát egy sportolónak ekkora terhelés mellett. Miközben a szezonok közötti szünet egyre kisebb. Szerinte az európai nagy bajnokságok szenvednek, és általánosan detektálható a futball színvonalának csökkenése.

Az biztos, hogy több európai sztár klub is mutat komoly anomáliákat a teljesítményében, jobbára azok, akiknek a naptára a leginkább tele van. Az okok mélyére ásva persze csaknem minden klubnál más színnel lehet árnyalni a nem túl acélos teljesítményt, a legnagyobbak is megszenvedik egy-egy nagy generáció leváltását. Ez valahol érthető és racionális. Nálunk a sérülések, és a hátsó alakzat megerősítésének elmaradása, valamint a fejnehéz keret a kritikus, a Barca fiataljai még nem tudják rutinból kezelni a heti 2 meccses etapokat, hasonló a helyzet a tavalyi mágiáját elhagyó Leverkusennél is, a Bundesligában csak a meccseik 50%-át tudták eddig megnyerni; a City pedig meglepődött azon, hogy egyszerre 3-4 kulcsjátékosa mutatja a klimax jeleit. Perez interjúi és az UEFA irányába címzett kritikái azt sejtetik, hogy koránt sem mondott le az Európai Szuperliga beröffentéséről, és ahogy alakulnak a dolgok Európában, egyre könnyebb lesz majd a  szuperbajnokság megvalósításának gondolatát újraéleszteni a patinás nagy klubbok elnökeinek a fejében. Már csak azért is, mert az első kör után lezajlott jogi herce-hurca is abszolút támogató eredménnyel zárult. Kevesebb, de nagyobb presztízsű meccset szeretnének, és simán lehet a bevételük is nagyobb, ha a korrupt UEFA kikerül a képből – és közvetlenül értékesítik a közvetítési jogokat. Szerintem a 2025-ös esztendő ebben is fordulópontot jelenthet majd.

De addig még meg kellene verni vasárnap a Getafét. Ellenfelünkre egy nem túl szimpatikus edző, talán még kevésbé szimpatikus játékoshalmazaként tekintünk, mellyel rendre meggyűlik a bajunk. Ennek ellenére az utóbbi 5 összecsapásunkat mi nyertük meg, még ha sok is volt abban a gólszegény 1-0. Nálunk pozitívumként tekinthetünk arra, hogy Rodrygo ismét teljes értékű munkát végzett és így ismét a keret tagja, továbbá, hogy a Pool elleni meccs után kisebb-nagyobb panaszokkal kivizsgált Mbappe, Bellingham és Brahim is vállalja a játékot. A fejemet teszem rá, hogy egyikük sem 100%-osan egészséges, de úgy elfogytunk, hogy, aki csak kisebb (meccs előtt injekciózható) panaszokkal rendelkezik, annak játszania kell! Egyik szemünket – mint a kaméleon – nem árt néha az Atletico felé fordítani. A szép futballtól messze vannak, de újabb sikerükkel már feljöttek a Barcára 2 ponttal, és jelenleg előttünk állnak a tabellán. Szombaton idegenben egy 5-ösel terhelték meg a Valladolidot. Szóval összerázódott az élmezőny, és minden pontocskának nagy jelentősége lehet.

Szerencsére a Getafe ebben az idényben harmat gyenge, csupán a 17. helyen szerénykednek a tabellán, és csak gólkülönbséggel elkerülve a kieső helyek egyikét. A megtépázott keretünkkel is kötelező megverni őket. Nincs más út, ha még szeretnénk a Liga első helyéről álmodozni. Az tabella utolsó harmadából mindenkit oda-vissza ütni kell! Mert ahogy látszik, nem a Barca elleni párharc lesz a döntő, hanem szokás szerint a kis csapatok ledominálásának konzisztens gyakorlata.

Hivatalos a hír, hogy Perez és Ancelotti összeül a meccs előtti ebéd alkalmával és áttekinti a keretünk jelenlegi állapotát. Egyszerűbben fogalmazva: minden valószínűség szerint meghatározzák, milyen posztra kellene erősítés a télen. Ehhez találtam nekik egy jó kis statisztikát. Ma már mérnek mindent, és arra is van adat, hogy hány olyan sikeres centerezés történik, mely gólhelyzetet teremt. Itt nem a centerezésből születő gólokat számolják, csak az embert találó kapu előterébe való beadásokat vizsgálják, melyek sikeres passzok és akár gólhelyzet is lehet belőlük. Mind érezzük, hogy a Zidane érában lefostuk volna a bokánkat attól, hogy mekkora előnnyel vezette volna ezt a listát a habfehér alakulat. Akkor ugye volt egy CR7-ünk, meg Benzemánk, akiket meg lehetett találni ezekkel a labdákkal. Na ebben a mutatóban úgy tök utolsó a Real Madrid a La Liga idei szezonjában, egy arcpirító 9-es számmal, hogy ebben a tekintetben 19. Leganesnek 15 van, a 18. Sevillának pedig a miénk duplája, 18. De egy Muriqi-re játszó Mallorcának 53, és a leendő ellenfelünknek, a Getafénak 49. Tehát még egyszer: ezek a sikeres centerezések, melyek minőségi helyzethez vezettek. Nem csupán azt mutatja, melyik csapat mennyiszer próbálkozik.

Ez úgy is egyértelmű statisztika, hogy mi 13 forduló alatt hoztuk össze, ők pedig 14 alatt. És azzal együtt is mutatja egy Joselu típusú játékos elképesztő hiányát, hogy a legjobb csapatok minőségi gólhelyzeteket tudnak kialakítani a szokásosnál kevesebb ilyen centerezést abszolválva is. Pl. a Barca 43 lőtt gólja impozáns, mégis „csak” 23 ilyen centerezésük talált embert. Ha mi nem 28 gólt lőttünk volna, hanem mi is 43-at, talán én se jönnék ezzel elő. De sajnos – többek között – pont azt nyomozzuk, hogy hol van az a 15 gól, ami a kettő különbsége. Csak súlyosbítom a helyzetet azzal, hogy legutóbb, februárban két Joselu góllal vertük a Getafét 0-2-re idegenben. Ha hivatalos hír lett ez a találkozó, és annak témája, szerintem biztosak lehetünk abban, hogy lesznek érkezők a télen. Vagy legalábbis a szándék megvan rá.

Korai meccsünk lesz, kezdés 16:15-kor. Remélem ekkorra már meglesz az első süllőm a Dunán. Valószínűleg telefonon fogom nézni a mérkőzést.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!