Ez volt a szezonban az első olyan meccs a spanyol bajnokságban, ahol nem voltunk eléggé jók ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan megérdemeljük a győzelmet. A Real Madrid sajnos teret adott a spanyol bíráskodásnak ahhoz, hogy döntő mértékben tudják befolyásolni a mérkőzés alakulását. Korábban, az Elche ellen a VAR bevezetése óta példátlan módon, 3 gólunkat sikerült érvényteleníteni a videóbíró segítségével. Ezek közül Alaba találatának annullálása vitatható döntés volt, és a Diario AS információi szerint, még az RFEF is beismerte a tévedésüket és bocsánatkérő levelet küldött a Real Madridnak pár nappal az eset után. Mi nem feltétlen hiszünk ennek a hírnek, azonban a gondolattal eljátszani nem bűn.
Bírózás helyett vegyük inkább górcső alá azokat a dolgokat, amik miatt nem sikerült korábban eldönteni a mérkőzést, és amiért végül a vitatható játékvezetői ítéletek döntően befolyásolni tudták a végeredményt. Rövid összegzés következik.
José is készül egy szösszenettel a mérkőzés kapcsán.
xG
Bár várható gólokban (xG) a Madrid 2.66-os mutatót hozott össze, ez nagyon csalóka, mivel az understat mérései szerint Rodrygo 88. perces tűzijátéka, amikor kétszer került helyzetbe 1 beadás után, megdobta ezt a statisztikát 1.78-cal, vagyis a meccs végéig még az 1-es várható gólt sem sikerült elérni. Ezen mutatóban a Girona 1.25-öt hozott össze, tehát a kevés alkalommal, amikor helyzetbe kerültek veszélyesebbek voltak, mint azok a helyzetek amiket a Real Madrid tudott kialakítani. Tizenegyessel együtt érte el a Girona a 2-es xG-t, ami a legnagyobb, amit a Madrid ellen ellenfél összekapirgált ebben a szezonban.
A Girona szervezett, sokszor 10-0-0-s formációjú védekezését látva Diego Simeone is büszkén mutogatott volna testének középpontjára, utalva ezzel a rendelkezésére álló, bőrtokba bebugyolált leányálmának méretére.
A Madrid a meccs során – a két félidőben különböző elszántsági fokozatokon ugyan, de – megpróbált mindent (kombinációk, átlövések, pontrúgások) Michel taktikájának feltörésére, azonban néhány tényező hátráltatta a blancókat már a meccs elejétől kezdve:
Toni Kroos és Luka Modric
A két maestro egyszerre a pályán, ennyire betömörülő ellenfél ellen nem igazán jó ötlet. Ancsa mentségére szóljon, hogy nem biztos, hogy erre számított. Kroos, bár jól játszott (legtöbb progresszív passz + sikeres labdacipelés) ilyen meccseken nem kimondottan előnyös, ha ő van a pályán, mivel ő nem tud sokat hozzátenni a mély blokkok penetrálásához, főleg a CR utáni korszakban és főleg Benzema nélkül, aki nem léphetett pályára tegnap.
Ráadásul, mivel Casemiro helyén játszott, így az egészségesnél több védelmi feladat hárult rá, ami szintén nem Kroos erősségeit domborítja ki. A Girona kontrái során rendszeresen lemaradt, illetve 2 sárga lapot érő taktikai szabálytalanságot is elkövetett. A másodikat a 93. percben és így teljesen jogosan jutott a kiállítás sorsára.
Luka Modric sokkal inkább alkalmas mélyen ülő csapatok feltörésére, és a horvát jól is kezdett, már a második percben sikerült lövőhelyzetbe kerülnie egy kombinatív akció után. Mellé lőtte azonban, és a meccs hátralévő részében nem is rémlik, hogy Lukita kapura tört volna, jobbára a 2 védelmi sor előtti labdajáratásban vállalt szerepet, illetve a széleken próbált segíteni a Vinicius-Mendy, illeve a Fede-Carvajal duónak több-kevesebb sikerrel.
A középpálya legjobbja Camavinga volt, aki többször próbálkozott veszélyes lövésekkel és ezúttal a (vertikális) passzai és döntéshozatalai is rendben voltak, minden Real Madrid támadás aktív résztvevője volt. Sajnos Kroos mellett azonban sokszor ő sem tudott visszaérni a Girona kontráknál, így a legtöbbször jobb szélen vezetett ellentámadások utáni beadásoknál még a második hullámban érkező Girona játékosok is üresen várhatták a labdákat. Ilyen akció után tudták elérni a kapufájukat is. Az átmenetek levédekezése finoman szólva is inogott a Madridiaknál.
Ancsa első rossz cseréje, amiért meg is bűnhődtünk
Carletto a 60. percben úgy döntött, lehozza Camavingát és helyére Asensiót dobja be. Vagyis kivette a legjobb középpályását, Kroos és Modric pedig maradtak. Ha marad Cama és Kroos jön le, akkor ugyanaz a taktikai felállás alakulhatott volna ki, mint a tavalyi BL feltámadások során és teljes erőbedobással lehetett volna támadni a gólért. Camavinga, aki amúgy is jól játszott, ezzel a legjobb szerepkörébe került volna. Ancsa azonban most rosszul döntött és Asensio jött, viszont Fede nem került vissza a középpályára, így a csapat egyensúlya megbomlott. Ennek ellenére a 69. percben sikerült feltörni a Fede – Carvajal duónak a Girona védekezését, középre tett labda pedig Vininek tökéletes volt. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, mert a semmiből már 10 perc elteltével egyenlített a Girona. Épp a csereként beálló Asensio hozott össze tizenegyest, ami után nem tudtuk már a javunkra billenteni a mérkőzést. Rodrygo került hozzá legközelebb a 88. percben, azonban, mint említettem a bíró elvette a találatot. Mindkét döntés vitatható.
A vitatható döntések:
Asensio tizenegyes és a 88. perces Rodrygo gól. Szabálykönyvet átbogarászva az alábbiakra jutottam.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!
The point of view of your article has taught me a lot, and I already know how to improve the paper on gate.oi, thank you. https://www.gate.io/signup/XwNAU