Mint ismeretes, a Barca középpályása, a 18 éves Pablo Gavi tarolt idén a díjátadókon. Megnyerte mind a Kopa díjat, mind a Golden Boy-t. Ezeket a díjakat épp csapattársától Pedritől örökölte, így sok katalán szurkoló lelki békéje megnyugvást nyert, hogy a középpályájuk jövője jó kezekben lesz hosszú távon. Ha lesz hosszútáv, akkor ebben valószínűleg sokat nem tévednek, főleg Pedri díjazásai teljesen megérdemelt és racionális döntésnek tűntek, Gavi meg egy ígéretes tehetség. Azonban Gavi díja kapcsán az internet világában kisebb elégedetlenkedés ütötte fel a fejét, mert a jelölés érthető, a győzelem azonban finoman szólva kétségbe vonható, nála alkalmasabb nyertest lehetett volna találni az objektív szemlélőknek.

Pedri esetében nem csak a díj jogosságát nem lehet kétségbe vonni, hanem azt sem, hogy ő fejben is felnőtt ember volt, mikor azt megkapta. 18 évesen lehet valaki fejben elég érett, sőt Ansu Fati kis túlzással első felbukkanása óta annak tűnik. Na, Pablo Gavi nem az, hanem Pedri szöges ellentéte. Sem a pályán mutatott teljesítménye nem indokolta, sem fejben nem állt készen erre az elismerésre és még az is vitatható, hogy jót tett-e neki egyáltalán, hogy megkapta.

Laportának viszont muszáj volt a projektjét működőnek láttatni, ahogy a Clásico után muszáj volt a játékvezetőkhöz látogatást tenni, már-már Al-Khelaifi szintekre süllyedve. Minden erejével azon van, hogy igyekezzen visszahozni azt az álságos képmutatást, amik első regnálása idején is jellemezték a katalán klubot, akkor viszont legalább még „volt mire” felépíteni a hazugságot (La Masia aranygeneráció) most viszont sokkal inkább csak káros, amit művel.

Rezeg a horcrux (#1, #4)

Gavi

Kárt okoz pl magának Gavinak is, aki viselkedésévél már alapból sokaknál kihúzta a gyufát, mivel jól láthatóan nem tudja kezelni azt a rá nehezedő nyomást amibe Laporta egyre jobban igyekszik belekergetni.

Nem sűrűn látni ilyen neurotikus alapbeállítottságú játékost. Madridban is csak 1 rémlik, de ő nem a favágásban élte ki a frusztrációit.

Olyanokat láttam, akik felvették a fenegyerek attitűdöt, és bizonyos helyzetekben jelezték az ellenfélnek, hogy ki az úr a háznál. Ez a srác, viszont még 1 ártatlan leshelyzet után is képes a földet püfölni, játékvezetőkkel pörölni, belépőinek legnagyobb része lapveszélyes és a brutalitás határát súrolja. Meccs közben is szándékosan provokálja az ellenfeleit.

Többnyire ezek a kemény legények, azért legalább valamivel tekintélyt is tudnak parancsolni maguknak, Gavi a 173 centijével és vékony alkatával inkább csak idegesítő, önképzavaros pukkancs benyomását kelti az emberekben és ez a diszkrepancia olyan jelenetekhez vezet, mint:

Mint mikor Bastoni mezénél fogva vonszolta. Bastoni még meccs után a közösségi médiában is közzétette a képet, annyira felpaprikázták.
Ferland Mendy is ezzel a képpel kedveskedett. A díjátadó után Alphonso Davies is nevetség tárgyává tette Gavit. Egyre többen megtalálják, aminek nem lesz jó vége.
Neki mindegy, ki az ellenfél, mivel állandó nyomáskényszerben van. Pl. A Mallorca ellen még az Aguirre börtöntöltelékeinél is türhőbb magatartást tanúsított és a mezőnyben legtöbb szabálytalanságot követte el.
Mindenkit kihoz a sodrából. Még Benzemát is, aki mióta futballt nézek nincs meg egy jelenet se, hogy benne lett volna a pályán bármilyen balhéban.

Így bánik Laporta még azzal a kevés akadémistával is aki a csapat környékén van.

“Mes que un Club is not a slogan, it’s a declaration of principles. We have a reference which was the genuine style of football which Johan Cruyff taught us (…) we bet on the academy and now the club’s moved away from that.

“We did it because it was a way of being consistent with what we are, for the genuine style of playing football. Time has proved us right, they (the players and the coaches) were the real architects of that success.”

Joan Laporta 2019

Ha már az eredeti jelentést eltorzította, legalább az általa újraértelmezett verzióhoz tarthatta volna magát, azonban amikor válaszúthoz érkezett, nem a fiatalokra fogadott. A jelenlegi Gavi féle szörnyeteg tökéletes látlelete Laporta ténykedésének. Ha így folytatja, akkor fennáll a veszélye, hogy előbb törik ketté a karrierjét, minthogy beteljesítse a potenciálját.

Bullshit, thats our fucking job.
Gwolf

View Comments

  • Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks!

Share
Published by
Gwolf

Recent Posts

BL: Vinícius az olasz fővárosba érkezik

A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…

2 nap ago

Liga 26/27 8#: a negyedik helyről várjuk a folytatást

A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…

6 nap ago

Liga 26/27 7#: Simeone vs. Mou – 12 év után újra!

Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…

4 hét ago

Liga 26/27 6#: ilyen Elchék ellen nem veszíthetünk pontot!

Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…

1 hónap ago

Liga 26/27 5#: Ilyen Rayók ellen nem veszíthetünk pontot!

A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…

1 hónap ago

BL 26/27: klasszikus ez is – nem lesz egyszerű!

Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…

1 hónap ago