VAR még soha korábban nem vett el egy csapattól egy mérkőzésen belül három gólt, de persze mi azért vagyunk a Real Madrid, hogy mindenféle érdekes rekord a mi nevünk mellett legyen, mint például tömeges címvédések a Bajnokok Európa Kupájában, majd később a Bajnokok Ligájában. Mert ami más kluboknak több, mint lehetetlen, az nekünk alázattal és kemény munkával átitatott tehetséggel elérendő cél.
Sokunk emlékezete szerencsére jól működik és így emlékszünk arra, mennyire sikeres ÉS STATIKUS volt a ZidaneBall. A statikusmester munkáját az új mérnök másfél szezon alatt átállította egy véleményem szerint brutálisan sokoldalú, nagyon intelligens rendszerre, amelyben az egyéni felelősségvállalás a rendszer erősítését szolgálja. A csapat ellenféltől függően egyik meccsen low blockban védekezni labda ellen ( vs Barca), vagy éppen letámadással védekezni az ellenfél védőharmadában (vs Celtic, Shaktar) dolgozik, de képes ezt egy meccsen belül is megoldani INTELLIGENSEN, nem pánik miatt, hanem a pályán lévő játékosok játékinteligenciájából fakadó meccsértelmezési képességük és a nagy öregek mérhetetlen tapasztalata alapján (a fiataloknak ezt kell még összeszedni és bízok benne, hogy Fede, Csucsu és Preduátor is alkalmas lesz erre, csakúgy mint a két szambaboy).
A csapat egész szezonban képes volt látványos labdajáratásokra a pálya bármely részén a játékfázisok bármelyikében (látványosan tudunk labdával védekezni is, labdát kihozni, támadni). Az Elche ellen az első és a második elvett lesgól annyira remek példák arra, hogy mit jelent a meglévő rendszerszintű sarokkövek közötti egyéni felelősségvállalás, hogy azonnal be is kell ezeket mutatnom. Kispályás foci, tiki-taka, joga bonito, kinek hogyan tetszik. 🙂
A videókon az látható, hogy:
A leshelyzet megmentette a hazai gárdát, ami ráadásul nem is volt tudatos lesre állítás, hiszen teljesen szétcsúszva igyekeztek területet és embert felvenni. Ha többször megnézitek az amúgy is belassított videót, beleég a retinátokba, mennyire esélytelen ez ellen az Elche. Mindenki minden pillanatban vagy rossz pozícióban van, vagy úton. Egyik sem a siker záloga.
Alaba gólja egy szurkolói szemszögből… Látványos innen is, ugye?
Az egész most is brutálisan gyönyörű és gyönyörűen kiadja a tudáskülönbség X rossz védekezés szorzatát. Szóval Alaba az oldalvonal (ami az alapvonal mellett a legjobb védő, mint tudjuk…) látja, hogy:
Bár les volt ez is, de alapvetően láthatóvá teszi az Elche minősíthetetlen hozzáállását a védekezés fázisához és ez bizony edzői felelősség. Adjátok oda ezt a csapatot PÁLNAK és 2 hét alatt masszív védekezéssel fognak játszani. Az, hogy a csapat játékosai labda elleni védekezésben a labda útját követik és nem pillanatank ki időnként a labda nélküli madridiakra azt jelenti, hogy mindig csak reagálni tudnak. A lescsapda soha nem reaktív dolog, mindig proaktív. A hazaiaknak a három lesnél isteni szerencséjük volt és nulla tudatosság mellette.
Az, hogy a játékosok a levédekezni kívánt madridi spílerektől távol állnak – öngyilosság. Egyénileg mindegyik gyengébb, mint bárki a mieink közül. Csupán a szoros emberfogás adhatott volna nekik esélyt, mert ha Lukitának, a cselgépeknek, az Aranylabdásnak adsz 2 méternyi levegőt, már verve vagy. Fedének elég egy méter, merg körbeszalad. Kroosnak fél méter, mert elpasszolja ott is.
Amit az Elche ellen megcsinált a csapat támadásban, azt a Barca ellen is megcsinálta. A különbség az volt, hogy ha az ellenfélnél jobb minőségű játékosok és megvalósított védekezés van (ez a Barca, ellenük nem tudtunk így kaput támadni; az ő rákfenéjük a magasra tolt védelmi vonal elleni kontra), akkor ezek a kis területen bemutatott elmozgás-passz-elmozgás kombinációk többségében nem érnek el a kapuig.
A mögöttünk álló szezon leghatékonyabb európai csapata, a PSG lesz az ellenfelünk a szerda esti…
A Borussia Dortmunddal összefutottuk jó párszor a BL-ben, de utoljára 11 éve nyertek meccset ellenünk.…
Egy kissé minden csapatnak nyűg ez az igen forró nyári torna, a klubok persze valamennyire…
A 2025-ös Klub Vb utolsó csoportfordulója következik a Real Madrid számára, és lazsálásra semmiképp nem…
Átalakuló csapatunk második "éles" meccse következik vasárnap este. A Pachuca végképp nem egy verhetetlen gárda,…
A legelső mondat, amit le szeretnék írni a Xabi érában, hogy türelemmel kell lennünk. Talán…