Az utóbbi időszak végtelenül sűrű volt. Madrid szurkolóként éppúgy, mint a magánéletben és a munkában. A Chelsea elleni visszavágó óta nem is tudtam posztot írni. Viszont, amikor Marci bejelentette, hogy távozik, akkor tudtam, hogy én erről írni akarok. Nem tudom miért, őszintén megmondom nektek. Vannak olyan játékosok, akikhez valami megmagyarázhatatlan okból jobban kötődik az ember mint másokhoz, és lehet hogy ebben a posztban akarom ezt megmagyarázni magamnak.

Amikor a nálam nem egészen 5 évvel idősebb Marcelo leigazolását bejelentette a csapat, lényegében senki nem tudta kiről van szó. Természetesen egyből érkeztek a párhuzamok az akkor már madridi karrierje végé fele levő talán egyhangúan a történelem legjobb balhátvédjének tartott Roberto Carloshoz. Egy 18 éves brazil balbekk számára 30 meccsel a háta mögött Fluminense felnőtt csapatában ez egy leírhatatlan teher lehetett, még úgy is, hogy a példaképe az első fél évében segíteni tudta a beilleszkedését és a madridi mez terhének hordozását.

Emlékszem amikor bemutatkozott Madridban nem sokkal a bejelentése után. A videó megnézése elótt csak az derengett, hogy Ronaldoval egyszerre került pályára a Depor ellen. Mint kiderült elvesztettük azt a meccset 2-0-ra a Riazorban, és az emlékeim valóban helytállóak voltak. A Casillas, Salgado, Helguera, Cannavaro, Ramos, Guti, Gago, Emerson, Reyes, van Nistelrooy, Raúl sorral felálló csapat az 56, percben már 2-0-ás hátrányba került a galíciai csapat ellen, amikor a világ valaha volt legjobb csatára mellett pályára lépett a Madrid történetének legsikeresebb játékosa élete első meccsén. A meccset elbuktuk, de valami ott elkezdődött. Mondhatjuk, hogy történelmi vereség.

Az a szezon azonban nem erről híres elsősorban. Ez az A Capello szezon. Bár főhősünk csak 6 meccsen játszott, mégis részese lehetett a csapat történetének legemocionálisabb, legőrültebb és leghihetetlenebb bajnoki címének, a harmincadiknak.

A következő szezonban már elsőszámú balhátvédként számolt vele a Capellot váltó Schuster, bár Heinze és Drenthe is érkezett arra a posztra a nyár folyamán és ez tulajdonképpen Mendy érkeztéig így is maradt.

A következő nagyon fontos trófea Marcelo (immár 3. számú kapitányként) és a csapat közös történetében a 2010-11-es szezonban érkezett el. Ez volt Mourinho első szezonja Madridban. A Pep-féle Űrbarca csúcsa. A két csapat egy tavaszi El Clasicó maratonba kezdett, ami 3 trófea sorsától volt hivatott dönteni.

A bajnoki címet már nagyon közelinek érezhette a Barca az április 16-i ’bajnoki döntő’ előtt, ahol csak a vereséget kellett elkerülniük. A meccs egy Albiol pirossal, rengeteg sárgával, 1-1-re végződött Pessi és Penaldo gólokkal.

A négy nappal később megrendezett kupadöntőnek érezhetően elszántabban mentek neki a királyiak. Természetesen Marceloval a kezdőben. A 0-0-s rendes játékidő után a hosszabbításban előbb Alonso és Marci veszi el a labdát Messitől, majd indítja Di Mariát, aki középre tekeri a labdát. A többit meg tudjátok:

A BL-ben végül kiesett a Madrid két eléggé nem a fociról szóló meccsen.

A következő szezon azonban meghozta a rég várt bajnoki címet a csapat és Marci számára egyaránt. A 121 lőtt gólt ide kattintva láthatjátok.

Azonban egy áhított trófea még hiányzott a gyűjteményből. Erre, azaz a La Decimára 2014-ig kellett várnia a kis brazilnak. A meccset a kispadon kezdte, mert Ancelotti inkább Coentrao védekezésbeli stabilitását preferálta a kezdőben. Godín góljával vezetést szerzett a kisebbik madridi csapat. Az 59. percben azonban megkapta a lehetőséget Marcelo és élt is vele. Aztán következett a csapat történetének legőrültebb BL pillanata. 92:48. A hosszabbításban aztán először jött Bale gólja. Majd Marceloé.

Azonban a történetnek itt még csak a közepén járunk, 2016-ban jött a visszavágó az Atleti ellen. Marcelo ismét a kezdőben kapott helyet. Ramos és Carrasco góljaival egészen a tizenegyespárbajig jutott a meccs, ahol Marcelo második rúgóként rendkívül higgadtan tette a kapu bal oldalába a labdát. Majd Navas védésének köszönhetően saját 2. a csapat 11. BL győzelmét ünnepelhette.

Egy szezonnal később pedig összejött az, ami még nem az ő madridi karrierje során: duplázás. Ráadásul dupla-dupla. A híres ’kétcsapatos’ menetelés, amiből Marci 47 meccset játszva ismét kulcsszereplőként vette ki a részét. A BL döntőben szintén kezdőként szerepelt és ismét nem nyomtalanul tette. A csapat negyedik gólja előtt ő passzolta be a labdát az érkező Asensionak.

A következő évben már a csúcsán kissé túlhaladott a csapat és Marcelo is, azonban ez nem állt a BL triplázás útjába. És tudjátok, ha döntő, akkor Marci nem lesz tétlen. A BL döntők történetének egyik legszebb gólja előtt ő adta a gólpasszt. Épp, mint a nagy előd anno 2002-ben (ebből egyenesen következik, hogy Bale lesz a Madrid edzője 10 év múlva és BL triplázás lesz belőle).

A tragikusan fos 2018-19-es szezonban azonban látszott, hogy nincs már annyi benne, hogy stabil kezdő legyen, és Mendy érkezésével egyértelműen a padra szorult. Azonban még mindig volt a madridi karrierjében egy 2020-as bajnoki cím, ahol 15 meccsen segíteni tudta a csapatot.

Az idei év viszont egy olyan szituációt hozott neki, amiben még nem volt a karrierjében: élete klubjának kapitánya lehetett még egy utolsó tánc erejéig. És szerintem maga sem számított arra, hogy ez a Bajnokok Ligája történetének legőrültebb sorozataként fog a futball históriájának lapjaira íródni. Menet közben magasra emelhette kapitányként élete első trófeáját januárban, majd néhány hónappal később a bajnoki cím után már a Cibelesen is a csapat vezéreként lehetett ott.

A BL mentelésben csak epizódszerepet kapott, de a Chelsea elleni utolsó 12 percet és a hosszabbítást a pályán töltötte, és bár látszott rajta, hogy nem teljesen képes tartani lábon a tempót, a győzni akarása és a jelenléte mindenkinek sokat számított.

546 hivatalos meccs, 38 gól. 6 La Liga, 2 Copa del Rey, 5 spanyol szuperkupa, 5 BL győzelem, 3 európai szuperkupa, 4 Klub világbajnoki cím.

France football az évtized csapata tag (2010-2019), L’Équipe év csapata tag (4x), ESPN év balhátvédje (2x), UEFA év csapata (3x), FIFPro év csapata (4x), a teljesség igénye nélkül.

7043 karakter kellett ahhoz, hogy csak a madridi karrierjének legfontosabb állomásait és elismeréseit leírjam. De ha nem bánjátok, most írnék egy keveset róla is.

Ami valljuk be nem egyszerű. Nem azért, mert nincs mit. Nem erről van szó. Egy ekkora legendáról nem lehet akármit leírni. Közel sem gondolom, hogy meg fogom tudni közelíteni, mindazt, amit a Real Madridnak és a szurkolóknak adott.

De aztán megtaláltam a tökéletes forrást arra, hogy megmutassam a kis brazil gondolkodását, és a klub iránti elköteleződését.

„Néhány nappal a döntő (Liverpool ellen, 2018) előtt egy korábbi játékos ezt mondta rólam a TV-ben: [Szerintem Marcelonak vennie kéne egy Salah posztert, felakasztani a falra és minden este imádkozni hozzá]. 12 év és 3 BL győzelem után enniyre tiszteletlen volt velem a TV-ben. Össze kellett volna törnie engem. De helyette hatalmas motivációt adott.

Történelmet akartam írni. Azt akartam, hogy a brazil gyerekek úgy nézzenek rám, ahogy anno én néztem Roberto Carlosra. Hogy elkezdjék növeszteni a hajukat Marcelo miatt.”

„10 perccel a vége előtt 3-1-re vezettünk, és akkor ütött meg, hogy tényleg bajnokok leszünk. A labda kiment oldalt, és volt egy pillanatom gondolkodni…

Testvérem, ez igaz: elkezdtem sírni. Zokogtam, ott a pálya közepén. Soha nem történt még velem ilyen.

Meccs után? Igen

A trófeát fogva? Igen

De a meccs közben soha.”

„A 2016-os döntőben az Atletico ellen történt: Griezmann vezeti a labdát a szélen és én fogom. A labda kimegy a pályáról, és egy pillanatra egy vékony hangot hallok ki a lelátóról. Általában nem hallasz semmit a meccs közben. Nem látod a szurkolókat. Nem gondolsz másra, csak a feladatodra. Ezért nem érzel szorongást. Szabad vagy. De ezen a meccsen Milánóban a játékosok családjai a közel ültek a kispadokhoz a lelátón.

Hirtelen meghallottam ezt a vékony hangot a távolban, teljesen tisztán:

Hajrá Apu, Hajrá Apu! A fiam volt, Enzo.

Ennyire a végén már görcsöltem, de az hogy hallottam a hangját, annyi erőt adott nekem.”

2019 október 31.: „Végül egy üzenetem van azoknak, akik kételkednek bennünk:

A Real Madrid vissza fog térni.

Ráírhatod egy poszterre.

Tedd ki a falra.

Imádkozz hozzá minden nap.

Visszatérünk.”

Az idézetek Marcelo 2019-ben megjelent The Players Tribune-on megjelent írásából származnak. Akkor nem olvastam el, pedig el akartam. Most örülök, hogy akkor nem olvastam el, mert így még jobban betalált.

Ekkor már nem volt a top önmaga. Nem volt elsőszámú balhátvéd. Viszont teljes valójával madridista volt, és maradt azóta is.

És betartotta az ígéretét. A pályán már nem tudott akkora segítség lenni, mint fénykorában. Helyette az öltözőben tett meg mindent a csapatért. Vinicius, Rodrygo és Militao is többször emelték ki, hogy mennyit segített a beilleszkedésükben. Abban, hogy otthon érezzék magukat Madridiban. Hogy megtanulják elviselni azt a nyomást, amit ez a címer jelent. Kulcsszereplője volt nem csak a klub történetének legőrültebb bajnoki futásának, kupadöntőjének, BL-döntőjének, de a történelem legőrültebb BL-menetelésének is.

Igazi Kapitányként, Vezérként és Győztesként köszön el egy rövid időre élete klubjától.

Visszavárunk Legenda.

Mindent köszönünk.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!