Kedd este a Real Madrid a Chelsea csapatát fogadja a Bernabéuban. Az odavágó hízelgő eredménye kényelmességre is okot adhatna – bízzunk benne, hogy Ancelotti ezzel ellentétesen, éberséget követel majd a játékosaitól. Beharangozó.

Igazi felüdülés a szakdolgozatom mellől kicsit elszakadni és a Madridról írni. Még úgy is, hogy rendszerezetlenek a gondolataim és a szezon során már többször leírtakhoz képest nem sok újdonságot tudok mondani nektek a csapatról általánosságban.

Oké, ezzel nincs is gond, beszéljünk konkrétumokról. Hát azzal pedig az a probléma, hogy hiába dobálom össze nektek ide a legizgalmasabb statisztikákat, egy BL-elődöntőn úgysem ezek fognak dönteni. Pláne, hogyha a visszavágó azt a szemkápráztató színvonalat hozza, mint a két csapat Stamford Bridge-i összecsapása – Raulitás príma, mélytaktikus eszmefuttatását arról a meccsről itt találjátok.

Amiről én most néhány sor erejéig az észt szeretném osztani nektek, az elsősorban a kedd esti mérkőzés veszélye. Nagyon tartok tőle, hogy a 3-1-es előny túlzott magabiztosságra ösztönzi a csapatot és szurkolókat egyaránt. Példának okáért, beszélgettem a hétvégén olyan Real-szurkoló ismerőssel, aki szerint innen meg van az elődöntő, mert ezt nem lehet elbukni. Ugyan már!

A végeredmény annyiban csalóka, hogy a Chelsea-nek, főként a második játékrészben, igenis adódtak lehetőségei, nem is kicsik, amelyekkel szorosabbá tehették volna a párharcot. Még úgy is, hogy a Chelsea stratégiája csődöt mondott az első félidőben és Kroos oda cipelte labda nélkül Kantét, ahova nem szégyellte.

Apropó, nem szabad magunkat abban a tévhitben ringatnunk, hogy a Kékek játékrendszere még egyszer olyan banálisan gyermeteg benyomást kelt, mint ahogy történt az Londonban. A hétvégén a Southampton ellen erre igyekeztek is emlékeztetni szurkolóikat Tuchelék, amikor 6-0-val átgázoltak a Szenteken. Tekinthető ez erődemonstrációnak? Számomra pontosan ezt az üzenetet hordozza.

Van sajnos olyan lehetséges forgatókönyve a találkozónak, ami bizony kellemetlen perceket tartogathat a Madrid számára. Nem kell sokat visszamennünk az időben ahhoz, hogy magunk elé képzeljük a Juventus elleni, 2018-as negyeddöntő visszavágóját. Akkor 3-0-s előnyről futhattunk ki a gyepre a Bernabéuban és a Juvénak olyannyira sikerült visszajönnie a párharcba, hogy egy, a 97. percben született Cristiano büntető-góllal jött csak össze a Madrid-továbbjutás.

Még egy évet visszautazva az időben szembetalálkozunk a Tico elleni, 2017-es elődöntővel. Az odavágón begyűjtött, 3-0-s előny a Calderónban igen korán elvékonyodni látszott. 16. perc után már 2-0-ra vezettek a matracosok – mindezt úgy, hogy nagyjából 20 percig a térfeléről sem tudott kijönni Zidane csapata. Akkor végül Isco találata (bizonyos Benzema, egyetlen mozdulatsorral befűzött, pörgő-forgó Savic-Godin-Gimenez triót maga után hagyó, oktatófilmje után) jelentette a továbbjutást, az idegenben lőtt gólok akkori jelentősége miatt.

Nem tisztem párhuzamot vonni a BL-triplázó, ’17-es, ’18-as és a mostani Real Madrid között. Csupán szeretném felhívni a figyelmet arra a forgatókönyvre, ami a túlzott kényelmesség és magabiztosság okán könnyedén meghasonlást okozhat. Ha azt írom, hogy a Chelsea a 9. percben szerez egy gólt, az elsőt a mérkőzésen, akkor bizony teljesen mindegy, hogy milyen eredmény született az első mérkőzésen…

Na! Elég lesz, mielőtt ördögöt festek itt a falra!

A gondolatmenetem lényege, hogy nem érdemes és nem is szabad nyeregben éreznie magát Ancelottinak, hiszen a futball számtalanszor bizonyította már, a Real is tapasztalhatta saját bőrén, hogy bármi és annak ellenkezője is lehetséges. Az előzetes esélylatolgatás így aztán szimpla formalitássá csökken.

Pláne a Bajnokok Ligájában és pláne a Real Madrid esetében. Bevallom férfiasan, nem sok realitását láttam a vendég győzelemnek, amikor kifutottak a srácok egy hete a Bridge-en. Aztán valami olyan eszementül csodálatos teljesítményt villantottak, ami vetekszik a Párizs ellen látottakéval. Ezutóbbi talán azért szólt nagyobbat, mert még kevesebb esély mutatkozott rá.

Én őszintén nem tudom, hogy mi történik a fiúkkal, ahogy felcsendül a BL-himnusz. A Celta ellen látott kóválygás után olyan arcát mutatta a gárda, amire nem tudok nem mosolyogva és örömmel gondolni. Benzema és Courtois túlzás nélkül élete szezonját futja, de a kékek elleni odavágó alkalmával a CKM is fénykorát idézően futballozott – gondolok itt különösen a tökéletes estét záró Casemirora.

Arra a Casemirora, akire kulcsszerep hárulhat a második mérkőzésen is. Honfitársa, Militao ugyanis kisárgázta magát Londonban, így olyan rés tátong a védelmünk közepén, amit így vagy úgy, de mindenképpen meg kell kísérelni betömködnie Ancelottinak.

Adja magát Nacho szerepeltetése, hiszen posztra cserélve az ő játékára mutatkozik a legnagyobb esély. Nacho egyrészt, amikor pályára léphet, nem mindig hozza az idei évadban a tőle megszokott stabilitást, másfelől láthattuk, hogy az odavágó utolsó periódusára Casemiro került be a védelem tengelyébe – igaz, Nacho és Alaba közé.

Gwolf kolléga már régóta rebesgeti vágyát, miszerint nézzük meg a brazil tankunkat a védelem tengelyében. Az ötlet érdekesen hangzik és az én fantáziámat is megmozgatta, de valljuk be, kevés az esély rá, hogy Ancelotti a saját, jól megszokott és bevált módszereinek legnagyobb híve, épp egy ilyen fontos találkozón kezdene őrült kísérletezésbe.

Már csak azért is, mert Casi játékosprofiljára égető szükség lehet a középpályán. Ha az odavágón nyújtott teljesítményéből indulok ki, akkor meg pláne! Ettől függetlenül, hadd izzon a kommentszekció odalent: látunk 3 belső védőt Casemiróval, esetleg Casi-Alaba duót, vagy marad a beton-bétabekk, Nacho?

A kezdőcsapat többi vezetékneve nem lehet kérdés, a szokásos jobboldali ember szerepén kívül. Asensio mintha kezdene kegyvesztetté válni, aminek az oka lehet egyrészt formahanyatlás, másfelől a nyár közeledte és a távozásáról felmerülő pletykák gyarapodása.

No, nem mintha Ase játékára szükségképp igényt tartanék a Chelsea ellen. Bőven beérem Valverde szunnyadni nem akaró tűzhányóra emlékeztető jellemével és őrült sebességével. A Stamford Bridge-en amellett, hogy Azpilicueta nem az előrejátéka miatt klasszis, Fede szorgos védőmunkája is kellett a Chelsea baloldalának megfojtásához.

Bízom benne, hogy a Getafe elleni győzelem megnyugtatta a kedélyeket a csapatnál – de csak a szükséges mértékben! Ancelottinak tudnia kell mentálisan összeraknia a fiúkat a kedd esti találkozóra, nehogy blama legyen a vége.

Mindezt elkerülendő, fontos, hogy már az első percektől fogva gólt akarjunk szerezni. Gólratörően kell játszanunk, mert ha beleringatjuk magunkat az öreguras passzjátékba és semmi mást nem tartunk szem előtt, csak az órán csorgó perceket, akkor egyenes az út a nem kívánt izgalmakhoz.

Épp ezért gondolom úgy, hogy az első gól ideje és a szerző csapat kiléte hatalmas befolyással lesz a párharc kimenetelére. Ezúttal ráadásul Ancelottinál az előny, ahonnan folytatódik a Tuchellel szembeni sakkjátszma.

Az a sakkjátszma, amelyik végső soron úgyis a pályán lévő lábakkal fog eldőlni. Hiszen ne felejtsük el, hogy időnként hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni ezt a sportágat. Épp ezért érzem szükségesnek, hogy időknént kicsit annak is lássuk, ami valójában: a világ legcsodásabb játéka, ahol a játékosok egyéni zsenialitása nélkül nem sokat ér a történet.

Zsenikből pedig bőven lesznek habfehérben a Bernabéu gyepén kedd este. Mikor máskor lenne szebb dolog csodálni őket, mint egy enyhe tavaszi estén, a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között? Talán a legjobb négyben, de ennyire ne szaladjunk előre…

Hasta el final! Vamos Real!

Kezdés: 21 óra

TV: M4Sport

Oszd meg a posztot, ha tetszett!