A Real Madrid vert helyzetből jutott túl a Paris Saint-Germain-en, így ott lehet a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ebben a cikkben megpróbáljuk szavakba önteni a szerda esti őrült összecsapást és leírni a leírhatatlant. Norma a Bernabeuban átélt személyes tapasztalatait osztja meg, én pedig megpróbálom feleleveníteni, újra elétek tárni a találkozó történéseit. Helyszíni beszámoló és összefoglaló.

Csütörtök délután fél hatot mutat az óra. Most ültem le bő 2-3 hét után először és sikerült leeresztenem. Bár még félig azon pörög az agyam, hogy nem sikerült ma befejeznem az összes feladatomat a holnapi szabadságom előtt, úgyhogy este még dolgoznom kell. A kimerültség napszakonként 2x jelenik meg rajtam, amit a napi espresso adagom csillapít egy ideig-óráig. Projektmenedzsment átka ez. Az előnye, hogy épp egy repülőn ülök a Kanári-szigetek felé tartva, hogy a tavalyról hátramaradt szabadságomat kiélvezzem.

Tegnap este naivan úgy gondoltam, hogy mostanra szépen leüllepszik bennem a tegnapi élmény, és majd most egy szép kerek történetbe csomagolva el tudom nektek mesélni. De az igazság az, hogy még mindig egy nagy, összegabalyodott érzelmi csomó van a tegnapi élményt raktározó fiókomban odafent. És azt hiszem, ezt így is fogom hagyni, mert ez így volt mesébe illő és felejthetetlen. 

A jegyvásárlás közel sem ment simán, sőt a hivatalos honlapon már a sociók felvásárolták az utolsó jegyet is, úgyhogy madridista tagságom ellenére, nekem már nem maradt opció. De hirtelen jött elgondolásból és különösebb gondolkodás nélkül úgy döntöttem, hogy kifizetem a viagogo-n amennyit kérnek egy jegyért. Éreztem, hogy ez potenciálisan olyan élmény lehet, ami könnyedén megéri azt a túlárazott jegyet is, amit a bérletesek és sociók ezeken az értékesítő honlapokon eladnak. Mint utólag kiderült, ezzel nem lőttem most mellé.

Szerda délután 6-kor ébredtem fel a munka laptopom mellett, hirtelen azon is el kellett gondolkoznom, hogy reggel vagy este van-e. Na, igazából nem a meló hajt ki ennyire, csak a hétvégén a José, ReAlantos, Raulitás triumvirátus nem hagyott aludni míg itt voltak, sőt egyik este konkrétan nem akartak elengedni a szállásuktól, pedig lehetett már vagy hajnali 2-3 óra. Így aztán nem sikerült újfent kialudnom magam… 

Összeszedtem magam, majd 7 óra tájékán elindultam a stadion felé. Szerencsére ez nem volt egy hosszú út, ugyanis egy kellemes 20 perces sétányira lakom az épülő világ legeslegjobb stadionja, a mi csodálatos és kedvenc csapatunk szentélyétől. Már előre utánajártam merre lesz a stadionból kitiltott Ultra Sur, illetve hol kell gyülekezni, hogy a csapat buszát fogadjuk. Mondani sem kell, negyed 8 után nem sokkal már 10 ezres tömeg volt a stadion körül, és a hangulat… a hangulat már izzott. Az Ultra Sur a már általam is megszokott és megtanult rigmusoknak neki is kezdtek, mi pedig átvettük és teljes torokból jeleztük, hogy mi rajtunk nem fog múlni a továbbjutás. 

Ahogy ezeket a sorokat írom, elhagytuk a szárazföldet és Afrika nyugati partjától nem messze lévő szigetek felé vettük az irányt. Még ezt se sikerült az agyamig eljuttatnom, mert folyton be-beugrik, hogy este meg kellene csinálnom egy időbeosztás tervezetet, amihez nem tudom hogy lesz-e agyi kapacitásom. De kinézve az ablakból, látva a végtelen óceán nyugodtságát, én is egyre inkább kapcsolódok ki. 

Pont szemben álltam az utcával ami villogó rendőrautókkal és lovas rendőrökkel volt lezárva, hogy a Real Madrid busza akadálymentesen tudja a stadiont megközelíteni. Mivel dombnak lefele álltunk, könnyen megláttuk a közelgő buszt, és mi mindent beleadva jeleztük a csapatnak, hogy itt vagyunk veletek, és a ‘puta PSG’-nek a poklok poklán kell átverekedniük magukat, ha itt este nyerni akarnak. Ja igen, az egyik sokat előforduló rigmus, ami kifejezetten erre a meccsre költöttünk így szólt: ‘Pu-ta péségé, putapéségé’. Ezt nagyon gyorsan sikerült betanulnom és teljes átéléssel üvöltöttük amikor megláttunk egy francia mezes, sálas elvetemült vendég szurkolót. Ezen kívül a Madridot éltettük a különféle hazai rigmusokkal, amik a meccsek során többször is előfordulnak. Égtek a görög tüzek, a környező házak ablakaiból még pár százan lógtak ki. (Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok, hogy már a meccs előtt milyen hangulat volt) A busz elhaladt mellettünk, én meg akkor értettem meg a hazai pálya előnyét. BRU-TÁ-LIS. A hangulat egyértelműen jelezte, hogy itt a szurkolók fejében fel sem merült, hogy ma nem jutunk tovább, és ha az összes hangszálunkat kell feláldoznunk a csapat sikeréért, akkor mi bizony óriás mosollyal az arcunkon fogjuk pont azt tenni. 

Megindultam a kapum felé, átmentem a biztonsági ponton, felsétáltam a legmagasabb szintre, bescanneltem a QR kódomat és 8 körül elfoglaltam a helyemet a szektoromban. Megkeresetem hol ültük alig 4 napja a szerkesztőség többi tagjával, majd picit próbáltam lenyugodni. Sétálgattam kicsit a stadionban, majd a melegítésre pont visszatértem a helyemre. A vendég kapusok futottak ki előszőr, mondanom se kell, hogy óriási füttykoncerttel kísérve. A stadion talán 20-30% töltöttségen volt, de így sem vallottunk szégyent. A füttykoncert után Navas megkapta tőlünk a vastapsot is, amit egy hosszú tapssal és integetéssel köszönt meg. A következő fél óra ezzel telt. Fütyültük a vendégeket, őrjöngtünk a hazaiaknál. Volt egy íratlan szabály ami már a meccs előtt is érvényben volt: amint a vendég szurkolók hangosabbak, mint mi akkor nagyon gyorsan és nagyon hangosan vagy a) fütyültük őket és pillanatok alatt elnyomtuk a rigmusukat vagy b) nekilendültünk a már fent említett ‘Pu-ta péségé, putapéségé’ rigmusnak, valamint c) meccs közben Madrid rigmusoknak álltunk neki.

Pár perccel a meccs kezdése előtt, még mielőtt kijönnének a játékosok a folyosóból, felzendül a Madrid himnusza, amit mindenki, a 9 éves fiataltól a 80 éves seniorig mindenki felállva énekelt el. Még el sem kezdődött a mérkőzés, de már a sokadik hidegrázós élményben volt részem. Szerintem a Madrid himnusza alatt már sikerült a hangom 50%-át elveszítenem. Gyengébbek kedvéért (és itt most a párizsi szurkolókat értem) a himnusz szövegét lehetett kivetítőn követni. A ‘Hala Madrid y nada más’ részt mindenki feltartott sálakkal, molinókkal, címerekkel és természetesen torka szakadtából üvöltötte. Kötelező ez az élmény átélése minden madridistának. Még most is érzem az érzelem overloadot csak visszagondolva a tegnap estére. 

Az első labdaérintésektől kezdve folytatódott ez a hangulat, és ha lehet még inkább belelendültünk és együtt éltünk a játékkal. Minden jó megoldást úgy tapsoltunk meg, mintha kulcsfontosságú momentum lett volna. Minden PSG labdaérintésre és szabálytalanságra felrobbant a stadion, jelezvén hogy nekik itt keresnivalójuk nincsen, és még csak a lehetőséget sem adjuk meg nekik, hogy egy pillanatra is elhiggyék hogy az ő kezükben van a továbbjutás. 

Mbappé elfut, ziccer, gól. Csönd, de én már egyből a partjelző felé pillantottam, aki már határozottan jelezte: les. Ekkor nekizendültünk újra és ahogy csak tudtuk bíztattuk a csapatot. 

Ami nem tudom mennyire látszott a TV-n keresztül nézve a meccset, de a játékosok is néha-néha buzdítottak minket. Első félidőben Vinicius volt, aki a szögletzászlónál (ami pont alattam volt) jelezte egy bedobás előtt, hogy tekerjük fel a hangerőt. Abban a pillanatban robbant a stadion. Együtt éltünk velük az elejétől a végéig. A második félidőben, főleg az első és a másodikharmadik gól után Alaba, Militao, Modric főleg, de igazából mindenki más is mutatta nekünk, hogy meg se forduljon a fejünkben, hogy lejjebb vegyük a hangerőt.

Bár ezt nem sikerült teljesen tökéletesen abszolválni, mert Mbappé immáron érvényes gólja után kicsit megszeppentünk. A vendég szurkolók hangosabbak lettek, és bár az ultráink egy pillanatra nem hagyták abba a szurkolást, az építkezés miatt lezárt szektorok azt eredményezte, hogy a PSG ultrák voltak többségben.

A félidő csöndesen telt. Részünkről. Többnyire. A PSG ultrák a mellettük ülő szektorok felé fordulva “éltették csapatukat”, amit persze nem hagytunk szó nélkül, úgyhogy néha felzendült a ‘Pu-ta péségé, putapéségé’ rigmus, bár többnyire csak a közel lévő szektorok voltak, akik válaszoltak a vendégek kedvességére. 

Amikor a második félidőre kifutott a csapat, valami átkattant és az eddigi tanácstalanság átcsapott újra szurkolásba. Pár perc elteltével már újra maxon pörgött a közönség, az állás szinte már csak a második meg harmadik gondolatunk volt. Egészen Benzema szépítő góljáig, ami után újra elhittük: nincs az a kurva élet, hogy itt ma ne szurkoljuk ki a továbbjutást. Minden helyzetnél ugrottunk, minden elrontott passznál, lövésnél, labdavesztésnél, PSG helyzetnél roskadtam össze és kerültem közelebb a földhöz, hogy aztán minden Madrid helyzetnél, labdaszerzésnél, lövésnél felugorjak és tomboljak. Ha bírót kellett szidni, együtt szidtuk, ha Neymar fentrengésénél kellett a felmenőit szidni, akkor együtt szidtuk, ha pedig Messi bármit csinált, akkor együtt fütyültünk. 

A második és harmadik gólnál meg úgy tomboltunk, hogy az eddig általam lefestett kép összehasonlíthatatlan azzal amit akkor éltünk át. A harmadik után nemes egyszerűséggel egymás nyakába ugorva tomboltunk. Én nem akartam elhinni. A fordítás még hagyján, de HÁROM – egy. HÁROM, nem kettő, nem egy hanem HÁROM. Megvan a továbbjutás. Tudtuk mindannyian. A PSG megsemmisült fejben. Nem bírták tovább. Nem is hagytuk. Utolsó negyed óra teljes extázisban folyt. Minden tapsolnivaló megmozdulást az eddigieknél is hangosabban tapsoltunk meg. Végig énekeltünk, a játékosok pedig megragadtak minden lehetőséget, amikor kiment a labda, szabadrúgás volt vagy csere, hogy felénk fordulva bíztassanak ők minket. Együtt éltünk velük az első perctől az utolsóig. Életemben nem vártam még mérkőzést, hogy vége legyen. A 85. perctől folyamatosan néztem az órát, hogy a kurva életbe nem akar letelni az utolsó 5, majd 4 perc. 

Aztán amikor még is lefújta a bíró végre a meccset, felszabadult az összes bennünk rekedt feszültség és izgalom és újra, sokadjára felrobbant a stadion. Nem tudom mennyi ideig álltunk ott vastapssal, elordibáltunk még jó néhány rigmust, felzendült természetesen a Madrid himnusz, ami még hidegrázóbb volt, mint a meccs előtt. 

Megmondom őszintén, nem sok mindenre emlékszem a második, de főleg a harmadik gól után történtekből. Utólag, már otthon lepődtem meg azon, hogy nem percek, hanem másodpercek teltek el a két gól között. A hangulat, a szurkolás, az extázis annyira elvitt, hogy néhány jeleneten kívül nem sok mindenre emlékszem az utolsó fél órából.

Leírhatatlan élmény volt. Ezt nem lehet leírva átadni, ezt át kell élni. Visszanéztem nem egy videót és összefoglalót, és bár lehet hallani a brutális hangulatot, teljesen más még is TV-n keresztül. 

Nem tudom, hogy történelmi távlatban hogyan fogjuk értékelni ezt a mérkőzést, ezt a remondatát, de nekem életem egyik legmeghatározóbb Madriddal kapcsolatos élményem lesz, az fix.

Kifele a stadionból még nem tekertük le a hangulatot. Zúgott a ‘Reyes de Europa’ rigmus, még bőven a stadionon kívül is. A főutcát bedugultattuk. Az autók meg se próbáltak átjutni. Itt ma senki nem jut át a Bernabéu közönségén. A PSG csomagolhat és akár be is zárhat akár, mert jóérzésű embernek nem hiányozna ez a fejétől rohadó, gusztustalan sejkek által pénzelt klub. Egyrészt sajnálom, hogy ilyen meccs után ekkora szerepet kapott a médiában annak a fasznak a viselkedése, másrészt örülök, mert most talán el is tiltja az UEFA. Remélem minden éjszaka átéli újra és újra a mai estét. Én biztosan át fogom.

HALA MADRID Y NADA MÁS! 

A Norma elbeszélése okozta érzelmi túlfűtöttség hevében igyekszem tárgyilagosan kezdeni a gondolatmenetemet, hogy a továbbjutás tényén túlmenő, érdemi konzekvenciákat tudjunk levonni a találkozóból. Vagy legalábbis kísérletet tegyünk rá…

Kezdőcsapatok

A kezdőcsapatok közül a hazai összeállítást már hosszú idővel a kezdés előtt publikálta a klub. Bár már volt példa hasonlóra az idény folyamán, maximum ez okozhatott némi meglepetést – a csapat összetétele ugyanis pontosan a felvezetőben vázoltak szerint alakult. A megkérdőjelezhetetlen, alapcsapat hadra fogható emberei mellett a középpályára Valverde került be Camavinga kárára, Nacho pedig Mendy helyét foglalhatta el a védelemben.

A Párizsiaknál nem volt nagy variálás az odavágóhoz képest, egyetlen változásként Di Maria padra ültetését és Neymar bedobását könyvelhetjük el. Halovány, pislákoló reménysugárként suhant át a gondolat a fejemen, miszerint az Mbappé-Neymar-Messi trió védőmunkája bármilyen megközelítésben el fog maradni attól, mintha Di Maria tagja lenne a kijelölt tizenegynek. De ez legyen Poch problémája.

Beteljesülő vágyak

A Beharangozóban arról értekeztem, hogy a mutatott játék és a hozzáállás számomra ezen a találkozón sokkal többet fog jelenteni az eredményességnél, illetve Ancelottinak meg kell próbálnia a kontrollt magához ragadni az edzők taktikai játszmájában. Minden vágyam így váljon valóra!

Az első 10 percben ugyanis nagyszerű dolgok látszottak testet ölteni a hazaiak részéről! Őrületes, lekövethetetlen ritmussal vetették magukat harcba a habfehérek, félelmet és elveszett labdát nem ismerve. A játék közvetlenül a Párizs tizenhatosának környékén zajlott, ahol brutális presszinget és szüntelen mozgást, sprintben történő beindulást láthattunk a Carletto brigádtól. A srácok a védelmi vonalat az ellenfél kapujától 35-40 méterre helyezték el labdatartás esetén, utolsó emberként Kroost hagyva a belső védők között, akik közül az egyik – többnyire Alaba – szüntelenül támadta a párizsi tizenhatoson belül nyíló folyosókat!

Teljesen szürreális, mainstream taktikai szakkönyvekben ismeretlen pozíciókat és mozgásokt végző játékosok, győzelmen kívül más kimenetelt elfogadni nem hajlandó futballisták. Ez az! Hát erről van szó, kérem! Gyakorlatilag még csak 6 percet jelzett az óra a balfelső sarokban, de a csapat már bőven rászolgált nálam arra, hogy ne elégedetlenül álljak fel a TV elől a lefújást követően. Próbáljuk csak meg!

Adok és kapok

Mielőtt túlságosan rózsaszínben kezdenénk látni a világot, a fenti sorokra nagyban kihatottak a szubjektív benyomásaim. A realitás talaján mozogva érezhető volt, hogy ez a harcmodor ízleni fog a vendégeknek. Komoly helyzetet ugyanis itt még nem tudott kialakítani a Madrid – Marquinhosék jól állták a sarat. Ellenben lehetett futtatni elől Mbappét.

Az első helyzetek naná, hogy a villámléptű francia nevéhez köthetők. Először a nyolcadik percben kellett védenie Courtois-nak, a 13. minutumban pedig már bravúrra is szüksége volt a hárításhoz: Mbappé egy-az-egyben lépett ki, balos lövése elakadt a belgában. A kontrákkal vigyázni kell majd!

Az első negyedóra környékén tudtak a vendégek először, tartósan kijönni a madridi szorításból – egyértelmű volt, hogy a blancók nem fogják ezt az iramot bírni a teljes találkozón, kellett a szusszanás. Mindenesetre a Real Madridot így kezdeni egy találkozón az elmúlt 9 évben biztosan nem láttuk. Akkor a Mou-csapatnak egy 4-1-es dortmundi zakót kellett méretre igazítania.

A 25. percben érkezett az első hazai lehetőség, nem is kicsi. Modricot faultolták a tizenhatos előterében, de az előnyszabálynak, no meg Lukitának is köszönhetően a labda Benzema elé került, aki remekül tekerte a hosszú felé… Én már ugrottam, de sajnos Donnarumma is. Ezt hogy szedte ki?

Fel óra táján ismét a Párizs került a gólszerzés kapujába. Egy jó Messi-Neymar kombináció után előbbi pörgetett el Courtois felett, a kapu előtt keresztbe. Pár perccel később már rezdült a háló is. Mbappé belsőzte a rövid kapufa mellé a balról érkező bepasszt, de a centerezést jegyző Nuno lesről indult.

Ezt követően aztán két alkalommal ismét a Madrid veszélyeztetett, Benzema bólintásai után hördült fel a közönség. Előbb középre, Donnarumma kezei közé szállt a laszti, másodszorra pedig túlhelyezte Karim, és mellé hullott a stukkolása.

Jó lesz ez, csak kéne a gól!

Az vitán felül áll, hogy a csapat azt a bizonyos identitását és focizni tudását, illetve focizni akarását bőségesen megcsillogtatta. Az első félidő hajrájához közelítve azonban az is tisztán érzékelhető volt, hogy a Párizsnak tökéletesen fekszik a Madrid játéka, hiszen elég volt a hátul nyíló területekbe belőni a labdát Mbappénak, aki tarthatlannak bizonyult, ha fel tudott gyorsulni. A kapura veszélyesebben játszottak a vendégek és közelebb is álltak a gólhoz.

Mihelyst leírtam ezeket a gondolatokat a jegyzetembe, jött is a találat. Carvajal labdavesztése fájó, ezúttal a jobbra sokszor jól kisegítő Militao is tehetetlen volt. Egy pillanatra még talán heztitált is, hogy az indítópozícióba került Neymarra rontson rá, avagy hátráljon Mbappéval. A köztes megoldásnak végül Neymar remek passza és Mbappe meglódulása lett a vége. Hihetetlen a srác, de komolyan. Brutálisan hosszúakat lép és a sebesség mellé eszméletlen dinamika és erő társul. A lövése is remek volt, bár ezúttal érzésem szerint Curta hibázott, hiszen nagyon tisztán hagyta a rövidet. Ezt nem illik, hacsak nem az volt a szándéka, hogy szándékosan felkínálja, hogy aztán maga is arra vetődjön. Nem jött be, 0-1, összesítésben 0-2.

A gól szemmel láthatóan megtántorította a Madridot, a félidő maradék percei javarészt a Párizs cicázásra emlékeztető labdatartásával telt. A szünetben lehetőség adódott fújni egyet. Nincs ezzel semmi gond, vezetnek és valószínűleg tovább is mennek. A meccs forgatókönyve mostantól méginkább nekik kedvez és amíg az ifjú Kylian elől száguldozhat, közelebb kerülhetünk a 0-3-mas összesítéshez, mint a fordításhoz. Ezzel együtt a Madridnak nincs szégyenkezni valója, a srácok és Carlo megtették, amit megkövetelt a haza. Ezután a félidő után semmiképp sem fogunk szégyenkezve kihullani, bármi is legyen a vége.

Itt a vége?

A második játékrész hazai lehetőségecskével indult. Asensio ha maga elé tudja húzni Vini bepasszát, ordító ziccerben találhatta volna magát. Marconak több olyan lehetősége is volt egyébként, ahol, ha sikerül jól átvennie a labdát, helyzetet alakíthatott volna ki. Nem szokja a spanyol ezt a tempót sajnos.

A kezdeti lehetőség után gyorsan átvette a Párizs az irányítást, az 55. percben aztán rezdült is a háló, ki más, mint megint Mbappé! Zseniális, Ronaldo védjegyének minősülő mozdulattal ültette le Courtois-t és az üres kapuba gurított. Mondhatnám, hogy itt a vége, fuss el véle, de lest int a partjelző, a visszajátszás alapján egyértelmű: nincs gól.

Két perccel később aztán ismét Mbappé lódul meg előre, és méteres hátrányból kerül a szintén nem lassú Militao elé. Alaba is rongyolt hátra és az utolsó pillanatban szenzációsan menteni tud. Bravó David! Mindenesetre tényként kell kezelnünk, hogy Mbappé ellenállhatatlan.

Fordulat

Ancelotti váratlanul korán, kellemes meglepettséget okozva cserére szánta el magát – egyből kettőre! A sérüléssel bajlódott Toni helyére érkezik Camavinga, létrehozva a Cama-Fede-Luka tengelyt a középpályán. Asensio is lebattyogott, az indiszponált spanyol helyén Rodrygo.

Militaonak aztán nem ízlett a sokadik, féktelen vágta Mbappéval, nem első alkalommal maradt a gyepen – Alaba játszott felette rögtönzött orvosi segítséget. Az apró párbeszédből és a gesztusokból gyönyörűen látszódott, amit leginkább látni akartunk ezen a találkozón. Militao már a 2. percben kapott egy rúgást, ezúttal ismét jelezte, hogy nem bírja, fájdalmai vannak, de védőtársa mintha azt súgta volna neki: „haver, elhiszem, hogy fáj, de kellesz, ma nem mehetsz le, kellesz és a végsőkig megyünk”! Szép jelenet volt bajtársiasságról és csapatszellemről.

Mindezt szemlélve, a 60. percre fordulva vetődött fel bennem sokadszor, hogy bár a PSG nyeregben van, hihetetlenül szuper érzés ilyen elszántnak látni a csapatomat. És van még idő, ha mostanában találnánk egy gólt, azzal még kellemetlen nyomást tudnák gyakorolni a Párizsra! És lám…

Nem tudom, hogy Donnarumma mit szeretett volna. Egyetlen megoldással szimbolizálta a vendégeken lassan, szép fokozatosan eluralkodó gondolatot, miszerint „ennek innen meg kell lennie”. Kis arrogancia, komoly felelőtlenség csekély technikai bakival fűszerezve a gólra és sikerre éhes, oroszlánkért kirontó Benzema mellett. Persze, véleményes a szitu: ha lefújják azért, ha nem, azért. Adható lett vola de Makkelie az egész meccsen engedte a kemény megoldásokat. Karius jutott még eszembe, hiszen ezúttal is gól lett a vége Karim kapusra helyezett nyomásának: Vini elé hullott a labda, aki okosan visszatálalt az így kihagyhatatlan helyzetbe kerülő Benzema elé! Ott van! Meccsben vagyunk! Megérkeztünk! 1-1!

Változó szelek

A gól, a remény visszatérése új erőt lehelt a Madridba, érkezett is a következő majdnem-gól. Benzema faragta le a kapufa tövét egy szép fejessel. Ez az! Előre! Csináljátok, harcoljatok! Attraktív, szórakoztató, igazi „mindent bele”-foci jött a gól utáni percekben és ez szemmel láthatóan nem is ízlett a párizsi védősornak – akadt kavarodás hátul bőven.

Érezték is a bajt a társak, hiszen a gyors kontrák és a meccs lezárása helyett az idő ölésére, a percek csorgatására, és a labda tartására törekedtek kizárólag. Amellett, hogy ezt szimplán gyávaságnak tartottam, érezni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége a szempontjukból. Sok van még hátra, vagy 20 perc, biztosan lesz még helyzetünk! Pláne úgy, hogy a nagy Messi-Neymar-Mbappé trió már a felezővonalig is alig járt vissza védekezni.

Jött is a következő nagy helyzet! Mbappé adta el a labdát, egy gyors, mutatós támadás után pedig Vinicius elé pattant a labda az ötös sarkán! A brazil ballal fölé pörgette… De hát mi a fene folyik itt? A Real Madrid ebben a párharcban 90 percet végigaludt, 60 percet ébredezett, hogy aztán az utolsó 30 percek úgy menjen neki, hogy mindent ki fog futballozni magából.

Modrichoz kerül a labda és el is indul vele a horvát, hogy tartja meg 3-4 párizsi gyűrűjében? Nem tudják faultolni sem és jön a passz, de mekkora indítás! Vinicius lódul meg, fordulhat a kapu felé, de nem, nem, megvárja a többieket. Micsoda pörgetés Modric elé, a horvát átveszi, ez lassan lövőhelyzet! Helyette a bepassz Benzemának, és ott van! OTT VAN! Que golazo?! 2-1!

Gyönyörű támadás végén fordít, összesítésben egyenlít a Madrid! Ismét Benzemáé a gól, de Modric mit csinált? Ez kérem varázslatos. Az egész akció, a felismerés. Mágia! Hakimit azért meg kellett nézni a VAR-szobából, ahogy beépített ügynökként, díszsorfalat áll a második madridi gólhoz, jöhet a középkezdés!

Micsoda elánnal támad le megint a Real… Vinicius lódul meg ismét Rodrygo passzával! MArquinhos kétségbeesetten tisztázna, de a labda egyenesen Benzema lába elé hullik, aki… URAMATYÁM! MI FOLYIK ITT? Álmodom, vagy ez a valóság? Mbappéról szólt eddig a párharc, és Karim Benzema szűk negyedóra leforgása alatt mesterhármast lő, továbbjutásra áll a Real Madrid! Őrület! ŐRÜLET!!! 3-1!

Ez volt az a pont, amikor a jegyzeteimet földhöz vágtam. Majd írok valamit, kit érdekel? Amit most látunk, az történelem, egy legenda, egy mítosz születése! Madrid varázslat a Bernabéuban!

Végig a Madrid diktálta a meccs történéseit a hátralévő időben, egy kósza Messi-szabadrúgáson, ami messzi (oké, olyannyira nem) elkerülte a kapunkat a Párizsnak momentuma sem volt! Modricnak volt még egy szenzációs lövése ballal a tizenhatosról, amit még ez a langaléta Donnarumma sem érhetett volna el, épphogy fölé szállt. Megérdemelte volna Lukita, mert zseniálisan játszott ezen az estén, de üsse kavics, a 3-1 is az jelenti, amit fél órával korábban nagyon kevesek gondoltak: továbbjutott a Real Madrid!

Összegzés

Nehéz mindezt, értelmes, összefüggő gondolatokkal leírni. Ki hitte volna? Szinte a semmiből, röpke fél óra alatt, lesajnált csapatként totális diadalt aratni a 2020-as évek szupercsapata felett… Gyönyörű! Minden egyes mozzanata gyönyör! Az utánozhatatlan külsős bokamozdulat Benzemától, Alaba a székkel, a rutinos középpályásokat megszégyenítő módon osztogató Camavinga, az elnyűhetetlen Militao, vagy Modric, ahogy csak csodálni lehet a mozdulatait. Olyan képsorok, amik nekünk, akik láttuk ezt a meccset, életünk végéig az emlékezetünkben maradnak!

Nem pusztán a továbbjutás és a fordítás okán, hiszen annak mikéntje is bámulatos! Totális támadófutball, olyan morállal ötvözve, hogy azzal még a vereség is megbocsátható lett volna. Az utóbbi évek sínylődése után Ancelotti előtt tényleg csak emelni lehet a kalapot. Úgy rakta össze a gárdát erre az estére, hogy jobbat nem is kívánhattunk volna. Remekül meccselt mindemellett az olasz, a 60. perc környéki cserék, valamint Lucas beállítása is nyerő húzásnak bizonyult.

Don Carletto mellett az edzői stáb egy másik tagját is említenem kell. Elképesztő erőnlét kellett ahhoz a fordulatszámhoz, amin ezen az estén pörgött a madridi gépezet. Amellett, hogy fejben sikerült megtörni a Párizst, kellett a kondi is, hogy úgy alakuljon a hajrá, ahogy. Bravó, Pintus mester!

Sorolhatnám a kiemelkedő egyéni teljesítményeket a játékosok közül, de mindannyian láttuk, hogy mekkorát játszott Alaba, vagy Militao. Hogy a bekapott gól ellenére hogyan állta a sarat Tibó. Hogy hogyan szállt be Camavinga és Rodrygo, vagy, hogy éppen mennyire lógott ki lefelé Asensio. Egy mesterhármast jegyző, minden támadás befejezéséért felelős támadóról pedig nem lehet megfeledkezni. Igazi vezér volt elől ma este is. Nagybetűs csapat, ahol mindenki tette a maga dolgát, támogatta, biztatta, a társát!

Egyvalakinek mégis szentelnék egy külön sort. Luka Modric. Mivel etetik ezt az embert? 36 évese elnyűhetetlen. Harcos és zsonglőr ötvözete, akitől csak remélhetjük, hogy meg sem fordul a fejében a visszavonulás. Lukita, folytassa kérem, mert utánozhatatlan!

Záró akkordok

Az ódák elzengése után vegyük elő egy picit az ellenfelet is, hiszen a nagyszerű Real mellett Pochettino és a Párizs-játékosok is kellettek hozzá, hogy végül ismét a nyolcaddöntő jelentse számukra a végállomást. A látványos kiengedés, a túlzott magabiztosság és a könnyelműség egy nyertnek hitt találkozón persze abszolút a franciák sajátossága, egyfajta Barca-szindrómakét kísérő őket mindez az 1-6 óta.

Elő lehet venni a Donnarumma elleni labdaszerzés szabályos voltát, mint érv, de kérdezem én? Miért kell ráülni az eredményre egy olyan helyzetben, amikor a csapatnak több lehetősége volt Mbappé elfutásai révén, mint a hazaiaknak? Ráfáztak, hiszen az időhúzásra és idegőrlésre irányuló játékuk végül visszaszállt rájuk egy brutális mentális pofon formájában. Rosszmájúság, de ezek után öröm volt nézni a párizsi sztárok feszültségét és frusztráltságát. Mbappénak pedig csak annyit üzennék a klaviatúrám mögül: most, vagy soha!

Érdekes lesz visszatérni a hétköznapi ritmusba. A bajnokságban Mallorcára látogat a Fehér Balett, aztán BL sorsolás és El Clasico, majd válogatott szünet. Megoldódtak volna a csapat problémái? Kötve hiszem. Csak remélni tudom, hogy Ancelotti is legalább olyan jelentőséget tulajdonít a Cama-Fede párosnak a sikerben, mint ahogy én láttam. De ettől függetlenül továbbra is lesz egy alapcsapatunk, ami a CKM-re fog épülni. Ezzel együtt üdítő érzés látni, hogy ha nem is az idén, de a közeljövőre tekintve vannak olyan emberek a keretünkben, akikre a jövő csapatában is számítani lehet.

Előléptünk volna BL esélyessé? Abszolúte nem. Elég, ha a másik 3, eddigi továbbjutó névsorát vesszük: City, München, Pool. És az én szememben ez most abszolúte másodlagos is. Az igazán fontos az, hogy ez a jelenkori csapat szerethetőbb, mint bármelyik az elmúlt 4-5 évben. Mindemellett pedig olyan varázslatos, igazi, hamisítatlan BL estét hoztak nekünk a srácok, amilyenre én személy szerint ácsingózva vágyakoztam az elmúlt 4 évben: tömött lelátók, erős(ebb) ellnfél, jó futball, nagy intenzitás és győzelem.

Aztán persze ki tudja. Lehet, hogy ez volt az Ancelotti védjegyének számító, mesteri formaidőzítés első szele és a dolgok még csak most kezdenek el összeérni…

HASTA EL FINAL! VAMOS REAL!!!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!