Igyekszünk élménybeszámolót írni nektek a Real Madrid-Real Sociedad meccsről és az előtte-utána történtekről. Most a „rövid” első részt olvashatjátok.

ReAlantos, Raulitás és Jose (also known as Jamal, Rajesh) go brrrr Ferihegyről Madridba. Az utazás kiváló volt, csak sok volt a köcs… mármint tele volt a gép). A landolás csendes volt, de a Barajasról egészen Miskolcig gurult a repülő. Norma megígérte – a tudta nélkül –, hogy egy kartonlapra ír valami kedveset, mint az amerikai filmeken, és úgy vár minket a reptéren. Természetesen Norma ezt nem készítette el, de legalább késett fél órát. Ez pont elég idő volt nekünk ahhoz, hogy kijussunk a reptérről, segítsünk a helyi BKV (továbbiakban: MKV, nem összekeverni a CKM-mel…) plasztik kártyát megvásárolni honfitársainknak. Meg magunknak is, of course.

Madrid él, lüktet és pillanatok alatt körbeölel szeretetével, pozitív energiájával és nyitottságával. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a boltok a belvárosban, ahol a szállásunk volt, minimum este 11-ig nyitva vannak. Az éttermek, kajáldák hajnali 1-3 között zárnak. Kipróbáltunk számos spanyol ételt és mindegyik fantasztikusan ízlett nekünk. Igazából minden nap azért sétáltunk, hogy beüljünk-kiüljünk kajálni valahová. Persze, ez így túlzás: péntek este elsétáltunk a Cibeles-hez és a mögötte található Palacio de Cibeles-hez, ahol a városháza működik (meg az emellett található ír kocsmába). Szombat délelőtt a Prado múzeumba léptünk be, innen kora délután a Retiro parkba, ahol fantasztikus miliőben ebédeltünk meg a délután közepén. A szállásra felugrottunk fél órára, hogy a telefonokat feltöltsük, majd útnak indultunk egyenesen a… Sonkamúzemba (Delicias del Museo). Miért? Mit hittetek? 😊 Eme fantasztikus hely nagyjából 7 percre található a világ legjobb klubjának szentélyétől, a Santiago Bernabéutól. Bár nem sok esélyt látunk rá, hogy rájöttök, ezért eláruljuk, hogy Sonkamúzeumban sonkát ettünk. Mindenkinek ajánljuk, hihetetlen ízélményekben lesz része annak, aki betér ide. Miközben ízorgiában volt részünk, számos dologról beszéltünk. Leginkább azon tanakodtunk, hogy állítja fel a kezdőjét Carletto. Camavinga? Ceballos? Isco? És ez a kezdő mennyire lesz kiindulási pont bármire is a PSG ellen? Abban ugyanis egyetértésben voltunk, hogy a francia csapat az esélyesebb a visszavágón. Esélyesebb, mert előnyben van, és ebből fakadóan Poch választhat, hogy letámad és megpróbál megfojtani minket, ahogyan az első meccsen, vagy hátra rendeli a csapatot és kontráznak Frappéval. (Be ne dőljetek a „sérülésének”. Ezt ilyenkor meg kell jelentetni, ahogy mi is megjelentettük Toni sérülését. Kétséget kell ébreszteni, rég bevett gyakorlat a sportban.) Camavinga volt a kézenfekvő megoldásunk egyébként a kezdőbe, azok után, hogy Fede lebetegedett. Beszéltünk még olyan dolgokról, hogy például mikor kell egy védőnek megindítania a mozgását, ha megelőző szerelést akar kivitelezni; miért rossz dolog a Mendy-féle mozgás Vinire (azért, mert a 2 vs 2 mindig nehezebb, mint az 1 vs 1 és bármilyen fura, de nehezebb, mint az 1 vs 2.) Arról is szót ejtettünk, hogy ha Cama és Modric kezd, akkor biztosan a belső középpálya jobb oldalán kezd a horvát mágus és a balon a francia csikó, aztán nagyon hamar helyet fognak cserélni, mert Kroos hiányában Modric és az éppen aktuális párja mindig ezeket a mozgásokat végzik el – és itt nem az ágyban, hancúrozás közben végzett mozgásokra gondolunk… 😊. Ezt aztán a meccsen láthattuk is – mi is és Ti is. Arról is beszéltünk, hogy milyen lábtartással kell fogadni és indítani a passzt, hogyan kell megrúgni a labdát beadásnál, lövésnél, és mivel szerénytelenül intelligensek vagyunk; az ilyen alap dolgokat más sportból is behoztuk a beszélgetésbe (pl. kosár). Hiszen ezek automatizmusok. Nem feltétlenül olyanok, amelyekről PÁL beszél, hiszen PÁL a csapatrészek mozgásának automatizmusának témáját emelte be hála a jó Istennek a magyar futball témai közé; hanem olyan automatizmusokról beszéltünk, amelyek az egyéni feladatokat írja le. Például, hogy hogyan kell a mozgásoddal döntési kényszerbe vinni a védőt és vice versa, azaz, miért képes egy klasszis védő látszólag vészhelyzetben csupán a mozgásával arra kényszeríteni a látszólag jó helyzetben lévő támadót (for example: kontra), hogy az ne tudjon ideális döntést hozni és azt ne tudja ideálisan kivitelezni (experteknek: passzfolyosó takarása annyira, hogy még a kaput is tudja takarni, de utóbbit ne annyira, hogy a kapus előtt is takarjon). Ja, ezek leírva körülményesnek hatnak, élőszóban azonban pörög a topic, miközben ugyanezek a dolgok a pályán másodperces történések. Sose feledjétek, komoly fociban a labdát egy-egy játékos nagyon kevés ideig birtokolja, miközben labda nélkül akár a játékidő 80%-ban is szükséges mozgásokat kell elvégeznie.

19:45 környékén elindultunk innen a stadionhoz, ahol ekkor már rengeteg szurkoló volt. A bejutás pillanatok alatt történt: jegy vizuális ellenőrzése, biztonságiak ellenőriznek (négyünkből egyet elvittek egy külön szobába, ahonnan gyanús vazelinszaggal érkezett meg utánunk – kommentben lehet tippelni, kit vizsgáltak meg alaposabban), mindenki mindenkinek mindent teljesen kedvesen megköszön és indulhatunk fel a szektorunkba. Mielőtt oda jutunk, a jegyet újra kérik – szkennelik a QR kódot, másodpercek múlva megköszönik az együttműködést és ténylegesen beléphetünk a szektorunkba.

Belépsz, és eléd tárul a pálya, a szemközti lelátó, és érzel egy „hangtalan” robajt a szíved tájékán: itt vagy, tényleg itt vagy! Természetesen mi is és mások is fotókat készítenek, befogadjuk és feldolgozzuk a látványt, gyűlnek a szurkolók. Kiérkeznek melegíteni a kapusok – óriási taps és hangos üvöltés. Kiérkeznek a Sociedad kapusai – óriási pfújolás és fütyülés. 10 perc és kifutnak melegíteni a kezdő tagjai melegíteni – hatalmas taps, biztatás, és minden irányból üvöltenek a szurkolók. Van, aki Mendy nevét; van, aki Benzemáét. A legtöbben MODRIC nevét kiabálják. A srácok kinéznek, integetnek, de közben figyelnek az edzők utasításaira. Érdekes, hogy a kapura lövés során látványosan nem megy Casemirónak, többször a kapu felé lő elemi erővel. Ezt aztán a meccsen is láthattuk tőle. Ott van viszont egy fiatal, raszta hajú Predátor, akinek a lövései kegyetlenül élesek, pontosak. Igen, Camavinga az. 😉

Közben kifutnak melegíteni David Silváék – természetesen az elvárható pfújjolás mellett kezdhetik meg a munkát.

Közben a pályamunkások készítik elő a meccs előtti arculati elemeket, a pályán a hozzánk legközelebb lévő szögletzászló mellett Arbeloa munkáját figyelhetjük meg, aki szakkomentátorként tevékenykedik most.

A stadionban alig van mobilhálózat, de Raulitásnak sikerült így is betaggelnie Xabit Instán, miközben feltölti az Alonso-ihletésű fotóját. 😊

Levonulnak a mieink – erőteljes, biztató taps. Közben telik a stadion, pulzál az energia. Levonulnak a vendégek – a megfelelő füttykoncert mellett.

10 perc a meccsig. Az Ultrák már készülnek az Ukrajna melletti kiállásra. A hangosbemondó felsorolja, mint egy életunt adóhivatali dolgozó, a vendég kezdőt. Majd minden tudását, szenvedélyét beleadva sorolni kezdi a madridi kezdőt. Ordít a stadion minden névnél a bemondóval – ordítunk mi is. A legnagyobb hangerőt Lukita nevénél érzékeljük, miközben Hazard és Bale neve elhangzásánál szórványos füttyöt is lehet hallani.

Kivonulnak a csapatok és lehúzzák a kispadokkal szembeni lelátón a molinót, melyen Ukrajna mellett áll ki a klub. A két csapat játékosai és a sporik egy kisebb installáció mögé állnak, majd a fotók elkészítése után gyorsan el is kezdődik a mérkőzés. A szurkolói morajlás pozitív. Minden apró sikerre tapssal reagálunk.

Nem lehet nem érezni, hogy együtt dobban minden szív. A lelátó, bár ezer nyelven, de mindig ugyanúgy reagált: ha tapsolni kellett, tapsoltunk; ha a fejünket kellett fogni nagyot sóhajtva egy-egy kihagyott helyzet után, akkor azt is egy emberként tettük; ha anyázni kellett a bírót…😊

Rögtön az első perctől kezdve látszott, hogy Kroos kikerülésével – és ezzel párhuzamosan Camavinga bekerülésével – mennyivel dinamikusabbá vált a csapat. És hogy mennyivel másképp látja az ember a szituációkat képernyőn keresztül, mint élőben. Például egy távoli lövés előtt a TV-vel szemben ülve úgy tűnik, mintha másodperceken keresztül lehetőség adódna a játékosok előtt, miközben a stadionban egyértelműen látszott – köszönhető ez annak is, hogy pont olyan helyen ültünk, ahol az első félidőben a Madrid támadásait szinte hátulról nézhettük (Modric gólját pont tökéletes szögből csodálhattuk meg) –, hogy egy-egy ilyen lövésnél szinte csak egy pillanatra nyílik ki a lehetőség ablaka, és szinte azonnal össze is zárnak a lövésre lendülő láb előtt a hátvédek.

Ami még óriási előnye a helyszíni meccsnézésnek, hogy nincs közvetítés, ami beszűkítse az ember látómezejét. Akkor is figyelheti pl. Courtois mozgását, amikor Benzemánál, vagy akár a Sociedad-kapus Remirónál van a labda. Ez azért fontos, mert – ahogy José kollégánk is nagyon gyakran hangsúlyozza – a labda nélküli mozgások majdnem annyira fontosak, mint a labdások.

Ennek egyik legnyilvánvalóbb megvalósulása Carvajalnál volt tetten érhető. Amikor Rodrygo játszott előtte, akkor ő a halfspace-ben próbált meg kontrollt szerezni a csapat számára, tehát alapvetően befelé mozgott támadásban, miközben a fiatal brazil a vonal mellett szerzett területet, vagy haladt előre a labdával. Ellenben amint beállt Asensio, Dani szinte kizárólag az oldalvonal mellé korlátozta a játékát, miközben Marco befelé mozogva próbált területet nyitni neki. Mindkét befelé mozgás azért szükséges, mert ezzel befolyásolod a védő(k) mozgását. Nem biztos, hogy működik ez a manipuláció, de a Sociedad ellen Daninak és később Marcónak is sikerült befelé terelni a saját mozgásával a védőket. Ezzel Rodrygo mindig sok területet kapott, később Asensio beállásával pedig Dani kapta meg a szélen felszabadított terület felhasználását. Csak az ínyenceknek ajánlom, hogy nézzék meg Asensio gólját a legnagyobb látószögből az akció elejétől foga. Once again: CSAK ÍNYENCEKNEK! A többieknek elég annyi, hogy végre volt egy jó passza Carvajalnak, Asensio pedig meglőtte azt a gólt inverzbe, amit a Juve ellen a BL döntőben. (Ehm… az előző mondat tömény szarkazmust és mértéktelen cinizmust tartalmazott. A mellékhatások elkerülése miatt az arra érzékenyek kerüljék olvasását!)

Az ominózus tizenegyesig is látszott már a két csapat terve közötti különbség. A Soci mélyen helyezkedve próbált nehezen átjárható, szűk területet képezni a saját tizenhatosa előtt. Feltehetőleg egy Kroosszal felálló statikusabb Madridra készültek. Azonban a Cama bekerülésével létrejövő intenzívebb presszing és több labda nélküli mozgás meglepte őket. Lám-lám, a rotációnak több haszna is lenne, Carlo!

A tizenegyes az orrunk előtt történt. Egyértelmű volt. Viszont senkinek nem kívánom, hogy az Ultrassal és Kurtával szemben kelljen büntetőt rúgnia. Az a hangzavar, ami ott volt, nem kis mentális terhet ró a lövő játékosra. Oyarzabal azonban épp el tudta lőni Kurta mellett, de a szurkolók feltüzeléssel válaszoltak a bekapott gólra.

A gól bebetonozta a meccsplant. Mi még jobban nyomtunk, a Soci még jobban védekezett. Az egyik oldalról pofátlan, a másik oldalról teljesen érthető időhúzás a kapustól pont arra volt jó, hogy (és ez talán nem volt észlelhető televízóban) a védelmünk teljesen emberorientáltan várta a felívelést, és a pályát egy 10-15 méter szélességben töltötte meg emiatt a 20 mezőnyjátékos. Isaknak esélye nem volt fejelni, mert a Militao-Alaba-Casemiro hármas folyamatosan levédekezte. Ettől függetlenül a sajátjaink időnként Isak segítségére voltak, de komoly lehetőség nem alakult ki. A „legveszélyesebb” chance az volt, amikor a szélről besprintelő Dani nagyjából 25 méterre a kaputól lelopta Isak lábáról a labdát és lazán hátratolta Tibónak, aki gondolkodás nélkül tolta ki Mendy-nek balra.

A védelem megbontását leginkább Modric és Cama horizontális elmozgásai és a jobbon Carvajal Rodry-val történő kombinációi jelentették. Többször sikerült szépen kijátszani helyzetre a Soci védelmét, de egy utolsó pillanatban odaérő belenyúló-blokkoló láb, vagy egy jól időzített falt elvette a lövés lehetőségét.

Aztán Cama happened. Ez a csávó akkora zseni 19 évesen, mint Verstappen volt a Forma 1-ben és akkora PREDÁTOR, mint öt ALIEN film. Koraéretten higgadt, és tudja, hogy mi történik a pályán körülötte. Nem tudod kizökkenteni. A gólja után olyan örömmámor úszott végig a lelátón, ami nehezen leírható. Érezhető volt, hogy itt addig hajtja a publikum a játékosokat, amíg meg nem fordítják a meccset.

Aztán jött a második gól (még nem Modricé, nyugi), ami technikailag ugyan les volt, de amúgy nem értem, minek. A gólt ugyan elvették, de a publikum lelkesedését nem sikerült. Na, most jön a horvát kifli. Tökéletes szögben ültünk ahhoz, hogy lássuk, mekkora ordenáré nagy gólt lőtt Lukita. Ezt az embert nem lehet nem szeretni. A gólja utáni skandálás, az ahogy kommunikál, foglalkozik, együtt él a szurkolókkal. Szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk játszani.

Nekem ebben a pillanatban történt meg az a csoda, ami életemben igen ritkán fordult elő. Nem tudom, hogy a nem Al-Kaida-i értelemben felrobbanó stadion hangorkánja, a gól szépsége, a meccs alakulása, vagy ez a három tényező együtt okozta-e, de engem teljes testemben kirázott a hideg a gyönyörtől, és egy percig reagálni sem tudtam semmit, csak kapaszkodtam a korlátba, és próbáltam feldolgozni a történteket.

Jött a szünet, de már nem volt hangunk. Végül is, minek az? Lényeg, hogy megfordítottuk. Mondanom sem kell, nem volt elég a 15 perc arra, hogy kibeszéljük a látottakat. Taktikai dolgokról volt szó főleg, mert az emocionális részét még nem dolgoztuk fel a látottaknak. Hogyan is lehetne azt, hogy a publikum – aminek mi is részesei vagyunk – minden apró sikert erőteljes tapssal jutalmaz, hogy az egyenlítő gólnál olyan elementáris erővel robban fel a stadion, hogy Jose egyik mádi ismerőse – aki random volt a saját barátaival Madridban, a meccs alatt éppen a stadion környékén és csak a haza úton, a Barajason találkoztak – azt mondta, hogy még ők is csak néztek, hogy micsoda energia szabadult fel a nézőtéren. Képzeljétek el, hogy még le se csillapodott a hangulat, amikor Rodrygo és persze Camavinga hathatós közreműködésével ismét hálóba került a labda. Őrjöngés a négyzeten! A spori és a VAR visszafújja. No para, mert lüktet a pozitív energiától a nézőtér és BAMM, BAMM, BAMM! Lutika gólja. És tombolunk, üvöltünk, tapsolunk, ugrálunk pár tízezren. És skandáljuk ennek az imádnivaló embernek a nevét. Na, ezt nyilván nem tudtuk feldolgozni és elpakolni a lelkünkbe a szünet alatt. Azt viszont – mert racionálisak és kellően kritikusak vagyunk, ami utóbbi nem negatív dolgot jelent, hanem azt, hogy elemzel, analizálsz és viszonyrendszerbe pakolsz, hogy értelmezz – meg tudtuk beszélni, hogy a Sociedad mozgásai nem működnek, mert elfojtjuk az első passzoktól a játékukat. Hogy a kapusuk pár felívelés után inkább az ő bal oldalukra dobta, vagy passzolta, vagy ívelte a labdát. Ebből jöttünk legalább kétszer bedobással és ugye Rodrygo, illetve Camavinga tizenhatoshoz közeli labdaszerzésével, valamint Modricnak is volt egy labdaszerzése, de ő inkább a kezdőkörhöz volt közelebb, nem a Sociedad tizenhatosához. Megbeszéltük, hogy Vinicius és Benzema látványosan keveset dolgoznak, és ez biztosan match plan a PSG miatt. Benzema intenzív mozgása a Sociedad labdakihozatalainál jelentkezett, Vini iszonyat sokszor sétált vissza, nagyjából 20-40 másodpercbe is beletelt, hogy a saját térfélre visszaérjen, amit TV-n szerintünk nem lehetett látni, hiszen ekkor a labda már máshol volt. Viszont a második félidőben láttuk, hogy Vini ugyanígy mozgott (nyilván volt dinamikus visszamozgása védekezésben, pár sprintje labdával támadásban, de…), nagyon low budget energiaszeletként, miközben Carlóval többször is szót váltott, ha a labda másfele járt a pályán. Carlo minden alkalommal nyugodtan kommunikált, a testbeszéde egyáltalán nem utalt arra, hogy elégedetlen lenne Vini teljesítményével, beletett munkájával. Benzema dettó.

Félidőben nem történt változtatás. Illetve dehogynem, csak nem madridi oldalon. A második gól előtt a Modric által nem kis hintába ültetett David Silva volt az, aki nem folytatta a mérkőzést, helyette pedig az ex-barcelonai Rafinha (gy.k. ifjabb Thiago) érkezett.

Változtatott-e ez bármit a meccsképet illetően?

Talán annyiban, hogy Isak még jobban elszigetelődött a baszkok csúcsán. Volt egy másik csere is, de az döntően nem befolyásolta a mérkőzés alakulását.

Ami viszont igen, az az a váltás volt, amikor Asensio megérkezett Rodrygo helyére. Ismertek engem, rajongok a spanyolért, de ez a változtatás most a Carvajal kapcsán már fentebb említett taktikai sokoldalúság miatt vált fontossá, semmint Marco személye miatt. És igen, most előre ugrottam egy bő 20 percet a második félidőben, de azt a kimaradt 20 percet úgy dominálta a Madrid, mint az első félidőt úgy en bloc.

Voltak érdekes jelenetek persze, mint az, hogy Camavinga nem egy alkalommal lépett ki Vini(!) helyén a támadások alkalmával, és ennek a srácnak olyan sebessége van, hogy ha ő kilép, akkor az ellenfél védőjének életkedve is kilép annak testéből. De a szufla minimum távozik belőle. Ezt csak azért hangsúlyozom ki ennyire, mert ez a jövőben is egy nagyon fontos figura lehet, amint Eduardo kezdőjátékossá avanzsál.

Ekkorra viszont már egyértelműen a fülünkig ért a szánk. A Soci látványosan nem tudott ritmust váltani, és David Silva lecseréléséből következően – ahogy azt fentebb már említettem –, Isak még inkább elszigetelődött. A fellőtt labdáik pedig nem voltak elég pontosak, amikor meg mégis, akkor a svéd nem tudta érkező társ hiányában Soci-játékoshoz vissza- és/vagy tovább fejelni a bogyót.

Innentől tudtuk, hogy meglesz, nem lehetett kérdés. Vitatkoztunk persze meccs közben is néhány apróbb tényen (miért nem elég Mendy a Madrid kezdőjébe, most épp miért volt szinte tökéletes Carlo meccsbe való belenyúlása, stb.), de már nem nagyon akaródzott senkinek sem szakmázni, csak időnként egymás nyakába borulva próbáltuk magunkba szívni az élményt. Nem azt a fajtát, amit Raulitástól lehet beszerezni… 😊

Nem érdekelt minket az sem, hogy Benzema gólját nem adták meg les címén – tegyük hozzá, Normával pont vonalban ültünk Rodrygo kiugratása pillanatában, így egyből láttuk, hogy jogos az ítélet. Josét annyira lázba hozta a gól, hogy fel sem állt, miközben körülötte mindenki ugrabugrált. De azért jól esett Manzano bizonyos felmenőit szidni, mert a meccs egészét tekintve bőven rászolgált. Én egy kulturált embernek tartom magam, ezért nem idézném, mik hangzottak el a számból.

Amikor végre megszületett a harmadik gól, akkor eloszlott minden maradék apró kis kétségünk is afelől, hogy megnyerjük-e a mérkőzést. Benzema megérdemelte a gólt (hisz lőtt már kettőt is addig…), ami a 20. volt neki a ligában. Brutális. Az meg, hogy e mellett 10 asszisztja is van, és ezzel mindkét vonatkozó listát vezeti… Nos, ez ugyan valamennyire a ligát is beárazza, de azért a franciát is piedesztálra emeli kétségkívül.

Alig pár percen belül pedig jött a negyedik, amely megmutatta a Carvajal-Asensio jobb oldali tengely zsenialitását. Lehet, hogy egyikük sem világklasszis, de az biztos, hogy mindketten tankönyvbe illően végezték el azokat a csapatszintű mozgásokat, amiket el kellett. És ami ebben az egészben a durva, hogy ezt ők egyébként meccsenként többször is előadják, csak valami mindig hiányzik ahhoz, hogy gólveszély alakuljon ki (egy rossz passz, egy késve megválasztott ütem, stb. – de a mozgás mindig megvan).

A magabiztos vezetés hatására Carlo a középkezdéshez készülődve mutatta a csapatának, hogy calma-calma, ennek vége. Carletto másik zseniális, televisionban nehezen látható jelenete az volt, amikor Camavingát a kispadtól távol, a kezdőkör másik oldalán felvágta Rapinha, az ápolás ideje alatt pedig Ancsa lazán 5-8 méterre besétált a pályára és Vinivel, Mendyvel egyeztetett.

Oh, Vini… Azt írtuk már, hogy látványosan nem akart sok energiát belerakni a meccsbe (és így hozott össze egy tizit), viszont amikor megkapta a második félidőben a labdát, többségében hátra, vagy keresztbe kezdte el cipelni (a labdás lábát és a labdát távol tartva így a védőtől, védőktől) és borzasztó lazán tette mindezt. Fizikailag, technikailag sokkal nagyobb minőséget képviselt, mint a Soci védői. Hakimivel szemben nyilván nem ilyen volt a szereposztás, de most nem is a PSG volt az ellenfél. Vini végig mosolygott. Élvezte a pályán töltött időt a második félidőben, miközban volt olyan – és ezt biztos lehetett látni a közvetítésben, hogy hárman üldözték. Hiába. Mivel a mi szektorunk előtt történt mindez, nagyon közelről láthattuk, hogy mennyire elkeseredetten mutogattak egymásnak a Sociedad védői, hogy „csinálj már vele valamit”. Egyik sem tudott. 😀

Innentől már lepörgött a meccs hátralévő része. Ki kell emelni azonban Camavingát, aki még a kilencvenpluszikszedik percben is zakatolt. Ki kell emelni Casemirót, akinek a helyezkedése az egész meccs során tanítani való volt. És persze ki kell emelni Raulitás kedvencét, Marianót is, aki a pályára lépése után pár perccel úgy gyalulta le az ellenfelet, hogy kis túlzással darabokból kellett újra összelegózni.

Ez volt a második félidő, amely bár nem volt annyira hatással a végeredményre, mint az első félidő utolsó 7-8 perce, de mégis, előny tudatában konstans nyomás alá sikerült helyezni egy ligán belül topcsapatnak, de legfukarabb jelzőhasználat mellett is minimum erős középcsapatnak titulált ellenfelet.

Itt ér véget az első rész. Képek, videók döntő többségben a második posztban érkeznek majd a madridi hétvégénkről és a stadionból is. A posztot közösen szerkesztette Raulitás, ReAlantos és Jose. Nincsenek nagy egyéni részek, sokszor egymás mondatába írtunk bele, mert annyira működik a kémia köztünk. :DDD

Oszd meg a posztot, ha tetszett!