A szoros menetrendből és a szerkesztők egyéb elfoglaltságaiból fakadóan egybegyúrtuk a Barca-meccs összefoglalóját a Bilbao elleni döntő beharangozójával. Így egy hosszabb írást hoztunk nektek a Madrid Szuperkupa-vitézkedéséről, Bende és ReAlantos koprodukciójában. TLDR alert.
Lássuk először a klasszikuson aratott sikert, Bende tolmácsolásában.
A Real Madrid szórakoztató, változatos találkozón ejtette ki az ősi rivális Barcelonát a Szuperkupa elődöntőjében. Elégedettek lehetünk a blancók teljesítményével, még úgy is, hogy tudjuk: korántsem ez volt a szezon legfontosabb meccse.
A Beharangozóban írt katalán keret-kavarás a találkozó előtt abba torkollt, hogy a frissen igazolt Ferrán mellett Frenkie-t és Araujót is összedrótozták a meccsre, így mindannyian a kezdőben találták magukat – Pedri a kispadról szemlélte a kezdő sípszót. Madridi oldalon is volt meglepetés, hiszen Alaba nem tudta vállalni a játékot, Nacho vette át a helyét a védelem közepén, így újra összeállt a tavasszal és a szezon elején is (igaz, más-más értelemben) félelmetes teljesítményt nyújtó fal.
Egész lendületesen indult a találkozó, ahol már az első percek folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy a Madrid átengedi a kezdeményezés lehetőségét a katalánoknak, bízva a gyors ellencsapásokban. Nem szeretem a kontrafoci kifejezést, mert sokszor pejoratív értelemben használjuk bunkert ásó, gyengébb képességű csapatok egyetlen lehetőségeként. Nevezzük inkább gyors támadásvezetésnek.
Rengetegszer hiányoltam Zidane uralma alatt a támadójátékunkból a sebességet. Itt nem a játékosok sebességét értem elsősorban (persze az is szükséges), hanem a direkt, vertikális irányú felpasszokat, a támadók tudatos, védelmi vonalat megbontó, gyors elmozgásait, hogy a fellelhető területekből még több lehetőséget lehessen kinyerni.
Épp ezért szemléltem a gyönyörtől ködfátyolos tekintettel, ahogy Ancelotti pontosan az ilyen irányú vágyálmaimnak hízelgő taktikai utasítással zavarta ki a fiúkat a pályára. Kroos és Modric fejében a vízió, lábában a technikai passzrepertoár az üres területekbe lőtt, mágikus labdákhoz, a támadóinkban pedig a sebesség (Vinicius), a terület és passzsávnyitási képességek világelsője (Benzema) és a picit alacsonyabb minőségben, de a tecnikás és gyors (Asensio) kiegészítő láncszem.
Az első negyedórában 3 alkalommal is sikerült átszáguldani a Barca fellazult védelmén, egyedül a gól hiányzott. A legközelebb Vini révén jártunk, övé volt az első kaput találó próbálkozás. Negyedóra elteltével alakult először úgy, hogy a Madrid felállt a katalán térfélen és percekig adogatta a játékszert.
Kicsit lankadt is a figyelem hátul, jött is az első életjel a Barcától. Ahogy a Beharangozóban is írtam, a szélek és a beadások erőltetése a legjobban működő fegyvere a mostani Barcának, Luuk de Jonggal és a baloldalon játszó Dembele-Alba párossal a főszerepben.
A 19. perc volt aztán az a minutum, amikor eldőlt, hogy a Madrid valóban nem ad-hoc jelleggel próbálja a Barca hátsó területeit ellentámadásokkal feltörni. Katalán szöglet után Curta is egyből a gyors támadásindítás lehetőségét keresi, szenzációs kigurítás, amiből szaladhat a Vini-Karim-Ase trió. Pont annyira technikásak és érzik a kombinatív játékot amennyire kell és pont olyan gyorsak, amennyire szükséges, remekül kompenzálva egymás erősségeit-gyengeségeit.
Ase lövése mellé szállt, de egyértelművé vált, hogy működik Carletto taktikája, a Barca nem igazán tud mit kezdeni mindezzel, ráadásul szemre is szép foci az, amit játszani szeretne a csapatunk – egyedül a gól hiányzott.
Mielőtt teljesen elámulnánk azon, hogy „hű, de jó meccset láttunk”, tegyük hozzá, hogy mindkét oldalon voltak pontatlanságok. Illetve vegyük ide a körítést is, legalább említés szintjén. Hiszen, ha egy BL egyenes kieséses párharc lett volna ez a meccs, nem valószínű, hogy ennyire felszabadult megoldásokat láthatunk. Az arabok mindenesetre megkapták, amire befizettek: a 20. percben már hullámoztak.
Néhány percre rá aztán én is ugrottam egyet: beérett a haditerv, labdaszerzés után gyors felpassz, első szándékból, Vini nyargal és nem hibázik! Itt kell említenem az őrületes fejlődést a brazil befejezéseiben, hiszen ez egy rettenetesen nehéz helyzet volt – még ha nem is biztos, hogy annak látszott. A saját óriási sebessége mellé kapott a nyakára egy robosztus védőt, aki folyamatosan tolta kifelé, a gyengébb lábán a lasztival. Vini megtartja az egyensúlyát a lövésig, végig fedezi a játékszert és még ballal is remek ütemben, kíméletlenül-védhetetlenül vágja a rövid kapufa mellé! Szép munka, öcskös!
A félidő végére a kényszer felbátorította a Barcát, jöttek is az akciók a bal oldalukon. Épp egy ilyenből az első kaput találó lehetőség, Luuk révén. Aztán a félidő legvégén már a gól sem hiányzott, nevetséges körülmények között… Militao talán túlságosan is magabiztosan próbálta megjátszani a labdát az ötösön, egy egyszerű tisztázás helyett. A holtteréből jött Luuk, aki blokkolta, egyenesen a kapunkba. Óriási pech, Militao közreműködése pedig adott – bár nem olyan mértékben elmarasztalható, mint a másodiknál.
A második játékrészre beszállt Pedri, hosszú kihagyás után. Az ezt követő 5-10 perc a Barca legjobb időszaka volt a párharc során. A baloldaluk aktívkodott itt is elsősorban, de a Pedri által pályára lépett kreativitás inkább az elmozgás-lövőhelyzet előkészítése befejezési mechanizmust vetítette elő, mintsem a beadásokat. A presszingje is jól működött ebben a rövidke időszakban a gránátvörös-kékeknek, a blancók picit az öltözőben ragadva 5 perc után tudtak először tartósan letáborozni az ellenfél térfelén.
A következő lassabb percek folyamán ami beszédtémát szolgáltathat, hogy Vininek sikerült úgy befűznie egy ízben Alvest, amiért már megérte leülni megnézni a találkozót. Másrészt, hogy a Barcás berkekben is sokszor nevetség témájának titulált Luuk mennyire központi figurája lett a katalánok alapjátékának.
A nagydarab holland egész jól érzi az összjátékokat a tizenhatoson belül, tudja, hova kell lecsorgatnia a rá fellőtt labdákat. Számomra váratlan volt a felismerés, hogy egyáltalán nem olyan fogalmatlan a fiú, mint ahogy számítottam rá. Másik kérdés, hogy ha egy ilyen, bólya-típusú center a támadójáték alfája és omegája, az sokat elárul a csapat lehetőségeiről. Pláne, hogy a Cruyff-i filozófától egész messze áll ez a karakter.
Az álmoskás második félidőt, ahol egyébként már nem működött olyan hatékonyan a gyors támadásvezetés, bizonyos Karim Benzema rázta fel. Előbb egy rövidke labdakezelési bemutató után egy ballábas, fineszes tekeréssel forgácsolta szét a hosszú kapufa tövét. Pár perccel később hasonló próbálkozást eresztett meg ellentétes lábbal, az ellentétes oldalról – ezt ter Stegen védte. A kipattanót aztán sikerült visszagyömöszölni Karim lábára, onnan pedig a hálóba. 2-1! Az akció folyamán egyébként az egész meccsen jól mozgó Mendy verte meg Alvest a baloldalon.
A Vini/Mendy – Alves párharc mellett a Carvajal – Dembele ütközet is parázs jeleneteket hozott a találkozón, de a frissen felépült Dani jól állta a sarat. Az ő játékához hozzátartozik, hogy élvezi, ha heroikusan, bevetődve-birkózva védekezhet.
A rendes játékidő végén sajnos ismét elfogyott a koncentráció. Pontrúgás után kaptuk az egyenlítő találatot, amiért sem Militao, sem Casemiro nem dicsérhető. Mindketten lényegesen jobb fizikummal rendelkező játékosok, mint Ansu Fati, a fiatal, csereként beállt spanyol mégis tisztán tudott bólintani közöttük az ötösünkön.
Ezután még volt egy Barca ziccer is ráadásul, amiről a rendező-operatőr javarészt lemaradt. Hidegzuhany lett volna a javából, jött a meccsenkénti rendes Curta bravúr. Meg aztán a Mendy-show: a francia három letámadó ember között hozta ki a labdát a tizenhatoson belül egy piruettel.
Jutott még egy tiszta Pedri-lövőhelyzet a végére, ahol az utolsó pillanatban Nacho blokkolt kőkeményen. Sokkal simábbnak tűnt ez a találkozó annál, hogy nekünk kelljen izgulnunk a végén. Ráadásul a túlóra egyáltalán nem hiányzott az erőnlétünknek. Legalább az arabok örülhettek a hosszabbításnak.
A hosszabbítás már egyértelműen a Realról szólt, jött is a gól. Egy újabb gyors akció során Casemiro cipelte fel a bogyót, 2 a 4, majd 3 az 5 elleni létszámfölényes játékhelyzetet kialakítva. Casi mellé a másik két brazil is beszállt, Rodrygo jól centerezett, Vinicius pedig remekül olvasva a játékot, pimaszul átlépve azt Fedét engedte gólt szerezni. 3-2!
Őrületesen kellett ez az uruguayinak, a gólörömén is látszott, hogy mennyire sokat jelentett a lelkének a szerzett gól! Legutóbb 2020. októberében talált a kapuba, ráadásul a sérülése óta különösen partvonalra került. A játék sem ment úgy neki, mint előtte, érezhetően nem állt bele azóta a párharcokba sem.
A hosszabbítás nagyjából azzal a táncrenddel zajlott, mint az első félidő. A Barca impotens labdatartásra válaszul a gyors ellencsapásokkal a Madrid játéka dominált. A fordulás után jött a legforróbb helyzet: Vini kapott a lábához, én meg a szívemhez. A brazil leült a földre, remélhetőleg csak görcs. Mindenesetre le kellett hozni. Az tenne be keményen, ha egy ilyen felesleges sörmeccs miatt kidőlne egy ilyen húzóembereünk!
A hosszabbítás végére, noha a Barca is jelezte, hogy még meccsben van, a meccs lezárásahoz madridi oldalról közelebb álltak a felek. A Vini helyén beálló Camavinga kétszer is nagy helyzetet hiúsított meg az ellenfél kapuja előtt egy rossz beadással és egy felesleges csellel – az egyszerű lekészítés az érkező társnak a találkozó végét is jelenthette volna. A pont az i-ről végül mégiscsak Rodrygo lábában maradt benne – engem egyszer U15-ben nevelő célzattal lecseréltek a 32. percben, mert kihagytam egy hasonló, ordas nagy ziccert.
A körítést továbbra is igyekszem háttérben tartani, lássuk a sportszakmai oldalt. A meccs nívójától függetlenül a tények szerint legyőztük a Barcelonát, zsinórban ötödik klasszikuson aratott győzelmével megkérdőjelezhetetlen, hogy jobb csapat pillanatnyilag a madridi. Ráadásul ennek hozományként trófeáért mérkőzhetünk a Bilbao ellen vasárnap!
Helyenként kifejezetten látványos, közönségszórakoztató meccs volt, tehát végső soron az arabok is megkapták, amit akartak – no meg az egyszeri futballszurkolók is. Üdítő volt látni, hogy mennyire jól működik a stabil 4-3-3-as alapvédekezésből vezetett gyors támadások taktikája, ez a hadrend akár az európai kupatavaszra is némi esélyt és lehetőséget jelenthet. Az egyéni teljesítményekre külön nem tértem ki, igyekeztem a gondolatmenetem közben felvillantani egy-egy játékos kapcsán a meccs kapcsán felmerülő észrevételeimet. Folytatás a Bilbao ellen!
Hasta el final! Vamos Real!
Így jutott el tehát a Real a Szuperkupa döntőjébe. Abba a döntőbe, aminek a felvezetését ReAlantos tollából olvashatjátok alant.
Átvéve a szót Bendétől, az első, amit meg kell jegyezzek, hogy én nem tudok hozzá hasonló könnyedséggel elmenni a Szuperkupa jelenlegi formátuma mellett. Persze biztos vagyok benne, hogy rengeteg pénz üti érte a spanyol szövetség markát, ami főleg a jelenlegi, coviddal nehezbített időszakban rendkívül fontos a fenntarthatóság érdekében – viszont valamiért az az érzés van bennem, hogy azt a minimális nívóját is elvették ennek a sorozatnak, ami korábban megadatott neki.
Azzal, hogy most már nem csak a kupagyőztes és a bajnok mérkőzik meg egymással, ez nem több bármelyik meghívásos nyári futballtornánál (pl. AUDI-kupa, ICC, Puskás-Suzuki-kupa – na, jó, utóbbinál talán még mindig nívósabb) – bár még próbálnak minimális értelmet adni azzal, hogy a másik kupadöntőst és a bajnoki másodikot használják a négyfős „szoba” feltötésére, számomra ezzel pont az értelmét veszti el a sorozat. De, persze, be kell látnunk, hogy egy Atletico Madrid – Athletic Club mérkőzés közel sem fokozná fel annyira az arab futballvilág érzelmeit (és ezzel párhuzamosan persze a jegybevételt), mint egy kihelyezett Clasico.
Arról nem is beszélve, hogy ezzel az amúgy is zsúfolt naptárat még zsúfoltabbá teszik a csapatok számára. Feljebb olvasható, Bende is átesett egy mini-szívrohamon, amikor Vinit le kellett cserélni – márpedig a megnövekedett terhelés elmaradhatatlan velejárója a sérülések valószínűségének növekedése.
A fentiek miatt belőlem ambivalens érzéseket vált ki a tény, hogy a döntőbe pont az a két gárda jutott be, melyeknek az eredeti lebonyolítási rendszer szerint itt sem kéne lennie (a Tico nyerte a bajnokságot, a Barca pedig a kupát). Egyrészt ez azt mutatja, hogy a spanyol bajnokság élmezőnye rendkívül kiegyenlített, még ha a jelenlegi szezonban számunkra örömteli módon a Madrid egy kicsit elhúzni látszik is. Másrészt viszont az a két csapat nem ünnepelhet semmit e minitorna végén, akinek igazából jogalapja lenne rá.
Talán túllihegem a dolgot, így inkább itt lezárnám ezt, egy, az előzőekhez képest pozitív gondolattal: a második Ancelotti-éra első serlegét gyűjthetjük be!
Az első gondolatom az volt a Clasico után, hogy a három közül vajon a Barcelona volt a most kapható leggyengébb ellenfél?
Xavi érkezésével a problémák ha nem is oldódtak meg, azért kissé most háttérbe szorultak. Elindulhat a katalánoknál egy építkezési fázis, aminél az edző vállait nyomó terhet szinte kizárólag a közelmúltbéli sikerek jelentik. És lehet, hogy még nincs kiforrott taktikája a katalánoknak, vagy hogy a keretük finoman szólva is lyukas egy-két kritikus pozícióban, de a bizonyítási vágy most hatványozottan lángol bennük – ahogy ezt láthattuk például Gavi nem épp futballcsinos, ám annál motiváltabb játékán.
Ezzel szemben a másik ágon vesztes Atleticónál gyülekezni látszanak a felhők. A korábban mindig tűpontos, játékosait a rendszer egysége alá rendelő taktikáiról ismert Simeone mintha nem találná a receptet. Próbálkozott már 3-, 4- és 5-védős rendszerekkel, de valahogy egyik sem látszik beválni. A bajnokságban is olyan vereségsorozatot sikerült összehozniuk, amire az argentin alatt még nem volt példa. A BL-ből is igen neccesen jutottak tovább, egy erősnek csak komoly jóindulattal nevezhető csoportból.
Én ezt a két csapatot most nagyjából egyenrangúnak kategorizálnám a fentiek miatt – a felszálló fázis miatt talán egy hangyányival előrébb tenném a Barcát.
Amire viszont ki akarok lyukadni – és ami apropóját a közelgő döntő szolgáltatja -, hogy a három csapat közül relatíve legjobb állapotban mindenképp a Bilbaót tartanám. Ha a gólszerzéssel van is némi problémájuk idén, az említett csapatok közül egyedül nekik van jelenleg működő, taktikailag egységes rendszerük, amit hatékonyan használni is képesek. Marcelino érkezésével talán minimálisan a játszósabb csapatok irányába mozdultak el a Csontzene-JogaBonito skálán, de ezt nem a harcmodoruk hátrányára tették, sőt!
Az elődöntőjükben az Atletico ellen már majdnem a középkezdésből hátrányba kerültek, de Felix gólját les miatt érvénytelenítették – jogosan. Aztán a második félidőben hátrányba kerültek egy nagyon malac góllal, megint a portugál fejelt egy szöglet után, a kapufáról kipattanó labda pedig Unai Simon hátáról került a bilbaói kapuba. Az oroszlánok viszont nem törtek össze, és előbb Yeray szöglet utáni fejesével, majd a kisebbik Williams-tesó (nem, nem Serena, hanem Nico) zseniálisan okos szöglet utáni lövésével megfordították a találkozót.
Szóval a csapat, aminek legfőbb problémája a gólszerzés, statisztikailag 3 lőtt góllal jutott be a döntőbe egy neves rivális ellenében. Ez is azt mutatja, hogy nem szabad lebecsülni őket!
Ahogy azt a matracosok elleni meccs is megmutatta, legfőbb fegyvereik a kontrák és a pontrúgások. Előbbiek ellen véleményem szerint alkalmas a gálakezdőnk is, ahol persze hatványozottan szükség van például Militao vagy Mendy fizikai attribútumaira. Utóbbi ellen azonban adódhatnak problémák, hiszen Ramos és Varane távozásával a tizenhatoson belülre érkező magas labdákkal szemben látványosan gyengébbek vagyunk. (Ha valaki esetleg szeretne megerősíteni vagy megcáfolni ebben, vonatkozó statisztikát nagyon szívesen fogadok.)
Ami a madridiakat illeti: Carvajal biztosan nem lép majd pályára pozitív covid-teszt miatt. A poszt írásakor keret még nincs, de szerintem Alabával sem fog kockáztatni Carlo, így a védelemben összeállhat a Vazquez, Militao, Nacho, Mendy négyes, ami finoman szólva sem nevezhető összeszokott kvartettnek.
Előrébb én nem számítanék nagy meglepetésre, a CKM és a Vini-Benz tengelyek garantáltak, módosításra csak a jobbszélső személye adhat némi okot. Itt Asensio nem szerepelt túl fényesen legutóbb, de Rodrygóra sem lehetne azt mondani, hogy megváltotta volna a világot a csereként kapott percekben. Nem tartanám ördögtől valónak Valverde kezdetését sem, ellensúlyozva a Lucas-Dani váltással a jobb oldalon elvesztett védelmi hatékonyságot – láttunk már erre példát korábban.
Összességében én egy izgalmas, lüktető meccsre számítok. Ha eredményben nem is, játék szempontjából mindenképp. Az utóbbi idők egyik legérdekesebb taktikai csatáját hozhatja a sorozat színvonala ellenére is. Ja, és sok jelentősége ugyan valószínűleg nincs, de attól még tény: a címvédő ellen játszunk a döntőben.
Csak Bendét tudom ismételni: Hasta el final! Vamos Real!
A reálos Valverde végre újra a kezdőbe került, miközben az Atletic Bilbao edzője, Ernesto visszavonulása…
Ha nem is elsősorban nekünk, de rég nem látott izgalmakat hozhat a kieső zónában az…
Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy az utóbbi hetek híreit, az erkölcsi, sportszakmai és a személyes…
Ahogy a nagy klasszikus mondja, innen már megvagyunk, mi már csak egy sört kérünk! A…
Eljutottunk oda, hogy akinek nincs kedve, már nem is játszik idén. Mbappe sérültet jelentett, de…
Egyben bízhatunk, hogy a Betis még nálunk szarabb formában van, az elmúlt 5 meccsükből a…
View Comments
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Your article helped me a lot, is there any more related content? Thanks! https://accounts.binance.com/ar/register-person?ref=V2H9AFPY