Merengues Szezonértékelő Jose  

Félévi értékelő – vendégposzt

Talán mostanra mindenkinek sikerült kiheverni a karácsonyi bejgli dömpinget, így elérkezett az ideje, hogy az idény felénél számot vessünk, hogy jelenleg hol tart a csapat és mire számíthatunk az elkövetkezendőkben.

Nyáron véget ért Zidane második (rém)uralma, Perez pedig az elmúlt időszakban a legbiztonságosabb megoldásokat hajlamos választani, így kézenfekvő volt visszahozni Ancelottit, aki annyira közkedvelt, hogy még egy esetleges bukás esetén se szedik érte Perez fejét. Nekem többnyire pozitív előérzéseim voltak a talján mester második regnálásával kapcsolatban és egyelőre szerencsénkre úgy tűnik, hogy jól fog elsülni a második időszak is. Nézzük is meg alaposabban, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki az idénynek és ehhez képest milyen teljesítménnyel tért vissza Carlo a futball legmagasabb szintjére.

Tényleg ilyen jók vagyunk?

Személy szerint nem voltak vérmes reményeim az idény előtt, rengeteg lyuk tátongott a keretben, egy generációváltás közepén vagyunk, így egyfajta puffer idényként tekintettem erre az évre, ahol rendezzük a sorokat, elkezdjük beépíteni a jövő csapatának gerincét (Fede, Militao, Vini), a bajnokságért versenyben leszünk, a BL-ben pedig a tisztesen helytállunk. Ehhez képest azt látjuk, hogy a csapat 8 ponttal vezet az egy meccsel kevesebbet játszó Sevilla előtt, a BL-ben a Sheriff elleni anomáliától eltekintve hibátlan mérleget hozott a csapat és mindemellett a legtöbbször tetszetős támadójátékot mutatva, élvezetes meccseken győzött a csapat. Ez alapján azt is hihetnénk, hogy minden sínen van, azonban a számok ilyen felületes vizsgálata fals következtetésekhez vezethet. Szóval adja magát a kérdés, minek köszönhető ez a meglepően jó teljesítmény, és egyáltalán tényleg ennyire jó a csapat?

Tabella és xG tabella

A fenti táblázatban bal oldalt az aktuális tabellát (nem foglalkoztam az elmaradt meccsekkel), míg a jobb oldalon az understat.com xG modellje alapján előálló tabellát láthatjátok (az értékeket egészre kerekítettem az átláthatóság érdekében). Az egyes cellák zöldek, amennyiben az adott csapat túlteljesíti a modell alapján elvárható értéket, pirossal pedig az alulteljesítő csapatokat jelöltem. Miközben a közel sem tekinthető szentírásnak az xG modell, mégis kiválóan megmutatja azt, hogy egy csapat mennyire él a lehetőségeivel, ezáltal számosítva az olyan megfoghatatlan befolyásoló tényezőket, mint a klasszis megoldások és a szerencse.

Megmutatkoznak a modell korlátai is, ugyanis ez a Barca és Atletico semmiképp nem a liga legjobban teljesítő csapatai, azonban ezek a számok máris kicsit árnyaljék a képet és alátámasztják azt, ami azért szerintem mindannyiunk számára feltűnt, miszerint a Real Madrid (és nem mellesleg a Sevilla is) minden szempontból masszívan túlteljesíti az elvárhatót. Ha visszagondolunk erre a félévre, hátul Kurta és Militao, elől pedig Benzi és Vini rendszeresen bravúros, a legkevésbé sem magától értetődő megoldásokkal hozzák a mérkőzéseket. Ez önmagában nem probléma, hiszen a modell az átlagos játékostól elvárható teljesítménnyel kalkulál, így természetes, hogy a világ legjobbjai ezt rendszeresen túlteljesítsék (Messi rendszeresen 5-10 góllal simán túllőtte az elvárhatót), de mindenképpen intő jel arra vonatkozóan, hogy messze nincs annyival a liga felett a csapat, mint amit az eddigi eredmények sejtetnek. Ezzel semmiképpen sem bagatellizálni szeretném a csapat teljesítményét azonban, megérdemelten vezetjük, így a továbbiakban rátérnék arra, hogy kiknek köszönhetjük azt, hogy ilyen megnyugtató előny birtokában mehettünk a téli szünetre. Én 5 kulcsjátékos teljesítményében látom a titkot, így a következőkben rájuk térnék ki részletesebben.

A védelem

A felsorolás nem indulhat mással, mint az élő fallal, Thibaut Courtois-val. A hatalmas az első idény bizonytalansága után god mode-ba kapcsolt, egészen elképesztő teljesítményt rak le az asztalra. Én emberemlékezet óta nem tudok tőle felidézni nem hogy hibát, de még olyan szituációt se, amelynél az járt a fejemben, hogy ezt foghatta volna. Gyakorlatilag minden meccsen van 1-2 bravúrja, ebben az idényben már legalább 3-4 meccsen mentettem meg a csapatot egy-egy hatalmas védéssel. Miközben jellemzően a nagy klubok kapusainak nehezebb kiemelkedő védési hatékonyságot bemutatni, Kurta 75,8%-os védési hatákonysága a 4. legjobb a ligában (összehasonlításképpen Ter Stegen 58,5 %-kal, míg Oblak 51,3 %-kal a 19. és 20. helyet foglalják el).Az xG modell alapján az utolsó 2,5 idényben rendre túlteljesített, idén 6 góllal kapott kevesebbet, mint az elvárható lett volna (16 gól 22 helyett), azaz majdnem harmadával kevesebbszer kellett maga mögé nyúlnia, mint ami reális lett volna. Számomra nem kétséges, hogy az elmúlt cirka 2 évben ő volt a világ legjobb kapusa, amennyiben kizárólag az eredendő kapus feladatokat vesszük számításba.

A FAL és a FAL – variációk egy témára.

A belga teljesítménye mellett az erősen foghíjas és az idény elején sokszor ingatag lábakon álló védelemből egy embert muszáj még kiemelni, aki nem más, mint Militao. A brazil másfél év jegelés után egy sérüléshullámot követően gyakorlatilag berobbant a csapatba és nem úgy tűnik, mint aki egyhamar át szeretné adni a védelem vezére címet másnak. Meccsről meccsre lenyűgöz, hogy gyakorlatilag nincsen gyenge pontja a játékának, hiszen fizikálisan, levegőben, sebességben és passzjátékban is felveszi az elittel a szintet, miközben még csak a 24 életévét fogja betölteni januárban. Már ZZ alatt sem értettem a mellőzését és dühített volna a távozása, így csak áldani tudom a szerencsénket, hogy végül volt lehetősége bizonyítani. Meccsenként majdnem 2 szerelés, 1 blokk és 2 tisztázás fűződik a nevéhez, valamint vezérként irányítja a csapatot folyamatosan. Könnyen lehet, hogy a legendás Varane-Ramos páros távozását követő fél év alatt megtaláltuk a védelem vezérét a következő évtizedre.

A középpálya

A középpályánkon nem sok újdonságot láthattunk az elmúlt 5 évhez képest, a CKM tagja kirobbanthatatlanok, ami idén indokoltnak is tűnik. Ugyan a brazil tank egyértelműen hullámvölgyben van, de neki nincs valódi helyettese, a horvát zsenink sokadvirágzását éli és még mindig elkápráztat minket, azonban én mégis Kroost emelném ki, mint a középpálya motorját. A sérüléséből felépülve egészen elképesztő formában tért vissza a csapatba, ráadásul Ancelotti sokunk régi vágyának eleget téve idén egy lényegesen támadóbb szerepkört osztott a német karmesterre, amit jól látszik az idei számain is.

Toni Kroos: MÁTRIX A RENDSZERBEN

A táblázat Toni madridi karrierjét vizsgálja a legalapvetőbb mutatók alapján a La Liga és a Bajnokok Ligája meccseket vizsgálva. Az már ezekből a számokból is kitűnik, hogy egyetlen mutatóban sem marad átlag alatt az idei teljesítménye, gólok és lövések tekintetében nagyon szembeötlő a fejlődés, azonban ezekkel a számokkal még csak a felszínt kapargatjuk, így a fbref.com adatai alapján mélyebbe ástam, azonban ez kizárólag a La Liga meccseket veszi figyelembe és sajnos csak a 2017-18-as idénytől jegyzik ezeket az adatokat.

Toni Kroos, avagy a hatékonyság

Jól látszik, hogy a német minden egyes mutatóban a vizsgált időszak legjbb teljesítményét hozza idén, a támadó harmadban nagyon látványos, hogy mennyivel komolyan jelenléte van a karmesterünknek, valamint a passzai is átlagosan többet viszik előre a csapatot. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy nem U alakban passzolgat a csapat kézilabda csapatokat megszégyenítő módon. Nagyon örülök, hogy az olasz mesterünk felismerte a hatalmas potenciált, amit a német jelent előrejátékban és végre van egy edzőnk, aki nem fogja vissza egy túlságosan passzív és visszavont szerepkörrel.

A támadósor

Azt hiszem, hogy a listát záró két szereplővel senkinek nem fogok meglepetést okozni, hiszen a spanyol góllövő lista 1. és 3. helyezettjéről nem megemlékezni komolytalan lenne. Elsőként a brazil villámléptű szélsőnkre térnék ki, hiszen egészen elképesztő az a fejlődési görbe, amit az idén bemutatott. Az idény elején, amikor berobbant, én a visszafogottabbak közé tartoztam és próbáltam a realitások talaján maradni, így már azzal megelégedtem volna, hogy ha az idényt 15-20 kanadai ponttal zárja a brazil, ehhez képest karácsonyra már 19-nél jár (12 gól+7 assziszt) és nem úgy tűnik, mint aki lassítani szeretne. Ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor még kedvezőbb képet kapunk Viniről, hiszen kulcspasszok számában 7., büntető területen belülre továbbított passzok számában 4. a ligán belül, míg az alábbi mutatókban ligaelső:

  • Sikeres cselek (63, a második 41-el követi)
  • Gólt eredményező akciók (13, Benzin követő 12-vel)
  • Labdavezetések a támadó harmadba (65, a második 44-el követi)
  • Progresszív labdavezetések száma (223, a második 142-vel követi)
  • Progresszív labdavezetések távolsága (4117 méter, a második 3767 méterrel követi)
  • Labdavezetések a büntető területen belülre (56, a második 33-mal követi)

Egészen elképesztő felsorolás, főleg ha megnézzük, hogy mekkora a szakadék közte és a második helyezettek között. Ami pedig igazán fantasztikussá és világelitté teszi a teljesítményét az, hogy mindeközben a védekező munkáját is csak dicsérni lehet, amit jól példáz, hogy nyomásgyakorlások számában is 4. a ligán belül. Mondanám, hogy világklasszis lehet a srác, de az igazság az, hogy már most világklasszis és reméljük, hogy még messze a vége.

A lista utolsó embere nem más, mint az isteni Karim. Külön pikantériát ad számomra a dolognak, hogy az utolsó blogra írt posztomban pont az ő távozását énekeltem meg, miszerint mindenkinek jobb lenne békességben, a szépre emlékezve elválni. Visszatekintve nagyon vicces az az írásom, bár mentségemre legyen mondva, hogy semmi előjele nem volt, hogy Karim ennyire erőre kap és teljes hülyét csinál belőlem. 20 gól, 8 gólpassz. vezeti mind a góllövő, mind a gólpasszok listáját a ligában, masszívan túllövi az elvárható góljait. Igazából magáért beszél a teljesítményre, nem akarom túl bő lére ereszteni, élvezzük a játékát, amíg csak tehetjük, mert ő se lesz már fiatalabb. Mindenesetre örül a szívem, hogy végre a madridisták többségénél is arra a polcra került, ahová való, ez pedig a legendák polca.

Love story

Mire számítsunk a továbbiakban?

A legnagyobb kockázatnak és a legnagyobb lehetőségünknek is ugyanazt tartom: a keret megfelelő forgatása lehet a kulcs. Carlo sosem a rotációról volt híres, így senkinek nem jelenthet meglepetést, hogy eddig ragaszkodott a jól bevált kezdőjéhez.

Jól látszik, hogy a keret egy jelentékeny hányada nincsen rotálva, pedig egy hosszú idényt 3 fronton csak akkor lehet bírni, hogyha a keret minden tagja hozzáadja a magáét a csapat teljesítményéhez. Carlo ebbe egyszer már belebukott, csak remélni tudom, hogy tanult belőle, hiszen most is hatalmas bajban lenne a csapat, amennyiben valamelyik kulcsjátékos kidőlne. Számomra az viszont biztató, hogy az olasz többször jelezte, hogy szem előtt tartja a problémát, valamint a keret kevesebb időt kapó játékosaitól a megszokottól eltérően most nem olvasni az elégedetlen nyilatkozatokat, nem röpködnek a távozási pletykák, ami engem arra enged következtetni, hogy az edző nagyon egyértelmű tervvel és kommunikációval állt elő a játékosoknak a csapatban betöltendő szerepükről. Amennyiben Ancelotti megugorja ezt, akkor a bajnoki címet ez hozhatja nekünk, mivel a Sevilla kerete rövidebb, így ez komoly versenyelőny számunkra és döntő faktor lehet. Ezokból egyelőre én támogatom Hazard beépítését is és csak a nyáron válnék meg tőle, sokat érhet egy formába lendülő belga a tavasz során.

Ha a csapat nem bukja el a bajnokságot, esetleg behúz mellé egy Király kupát és egy BL elődöntőt, emellé sikerül a CKM kivezetését is elkezdeni, akkor mindenki elégedetten dőlhet hátra az idény végén.

És mit hozhat a nyár?

Engedjetek meg egy kicsit távolabbi kitekintést is a nyárra, hiszen ahogy jeleztem, én erre az idényre átmenetiként tekintek, így érdemes lenne megnézni, hogy akkor mibe is megyünk épp át. Isco, Marcelo, Hazard, Bale és Mariano várható távozása hatalmas bérkeretet szabadít fel, megközelítőleg 100 millió eurót, ami még úgy is hatalmas összeg, hogy átigazolási díjbevételekkel nem nagyon számolhat a klub. Mbappe érkezése szinte biztosnak tűnik, azonban a felszabaduló bérkeret fele így is szabadon felhasználható, illetve vannak tartalékok a klubnál, így máris kevésbé tűnik kivitelezhetetlen fantazmagóriának a Haaland-Mbappe duó idecsábítása, ráadásul a jobbhátvéd posztját leszámítva nincsenek tátongó lyukak a keretben.. Az anyagi feltételek tehát adottak, így a norvég megszerzése kizárólag azon múlhat, hogy sportszakmailag kellően meggyőzők vagyunk-e, valamint elfogadja-e a két Aranylabda várományos, hogy nem egyedül vannak vezérbikaként a csapatban. Én bizakodó vagyok, Perez életműve koronadíszének szánja az új Bernabeu átadását és egy újabb galaktikus csapat alapjainak lefektetését, így minden követ meg fog mozgatni azért, hogy ez a vízió realitássá váljon.


A kiváló posztot MrPaul készítette. Köszönjük!

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!