Válogatott szünet utáni első mérkőzés, mind tudjuk, mit jelent ez, ugye? Ráadásul idegenben, a kiszámíthatatlan Granada ellen. Beharangozunk.
Hogy miért kiszámíthatatlanok? Nos, a 12 forduló alatt aratott 2 győzelem nem túl acélos, ellenben ebből egyet a jelenleg listavezető Sevilla ellen sikerült elérniük. Sokszor elcsépelt szavak már, de nem írhatjuk le őket előre.
17. helyen állnak a tabellán, ez alapján országos kettes meccs kéne legyen. Hogy miért nem az?
Ahogy már a bevezetőben írtam, a válogatott szünet utáni mérkőzések szinte kivétel nélkül pontvesztést predesztinálnak Madridban. Ha azt nem is, nyögvenyelős, szenvedős játékot mindenképp.
Másrészt a csapat körül megint egyre inkább áll a bál. Az, hogy Hazard és Bale a válogatottjaikban pályára lépnek, majd felveszik a táppénzt Madridban, már szurkolói attrocitásig fajult (a walesi kocsiját dobálták meg az edzőközpontból távozóban). Ezen felül még egy botrány is kirobbant Ferland Mendy-vel kapcsolatban, miszerint bántalmazott valakit. Ne ítélkezzünk előre, de valljuk be, már komolyabb ellensajtó lenne, ha nem volna valóságalapja a sztorinak.
Ancelotti részéről pedig továbbra is várat magára a keret észszerű forgatása.
Apropó, keret:
A mérkőzés vasárnap 16:15-kor kezdődik, közvetítéséről a Spíler2 gondoskodik szokás szerint.
Hala Madrid!
A mögöttünk álló szezon leghatékonyabb európai csapata, a PSG lesz az ellenfelünk a szerda esti…
A Borussia Dortmunddal összefutottuk jó párszor a BL-ben, de utoljára 11 éve nyertek meccset ellenünk.…
Egy kissé minden csapatnak nyűg ez az igen forró nyári torna, a klubok persze valamennyire…
A 2025-ös Klub Vb utolsó csoportfordulója következik a Real Madrid számára, és lazsálásra semmiképp nem…
Átalakuló csapatunk második "éles" meccse következik vasárnap este. A Pachuca végképp nem egy verhetetlen gárda,…
A legelső mondat, amit le szeretnék írni a Xabi érában, hogy türelemmel kell lennünk. Talán…
View Comments
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.