Real Madrid - Osasuna beharangozó nyitókép
Beharangozó La Liga ReAlantos  

Real Madrid – Osasuna beharangozó

Győztes Clasico utáni örömmámorban fogadja a Madrid következő ellenfelét a ligában. Az ellenfél a tavaly 11. helyen végző Osasuna gárdája lesz, akinek nevével már annyi szóviccet ellőttünk egy bizonyos női szervre összpontosítva, hogy nem volt képem megint ugyanazt csinálni. Maradva pusztán a tényeknél, beharangozunk.

Osasuna

Mint azt a bevezetőben is írtam, tavaly a 11. helyen végeztek a bajnokságban, idén pedig egyelőre még ennél is jelentősen előkelőbb helyen állnak, hiszen a 6. helyet foglalják el a tabellán.

Eddigi mérlegük 5 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség, az így megszerzett 18 ponttal pont ugyanannyi vesztett egységnél járnak, mint a Barcelona. A két vereségüket a Valencia és a Betis ellen gyűjtötték be, ami talán senkinek nem lenne szégyen. Ami viszont számomra meglepő volt, hogy két fordulóval ezelőtt megverték azt a Villarrealt, amivel mi is csak döntetlent tudtunk játszani. Ez is azt mutatja, hogy nem szabad lebecsülni őket.

Kulcsembereik az a Chimy Ávila, aki az Huesca játékosaként robbant be a spanyol foci köztudatába, illetve Roberto Torres a támadó középpályán. Elsődlegesen tőlük várhatunk veszélyt a védelmünkre nézve.

Arrasate edző 2018 óta vezeti őket, ezzel az egyik leghosszabb ideje regnáló edzők egyike (jó, persze, azért még nem Choló-i magasságokban). Első szezonja végén visszajuttatta az Osasunát a Primerába, azóta pedig folyamatosan a 10. hely környékén végeznek.

Nem szabad tehát lebecsülni őket! Még akkor sem, ha a már említett feljutásuk óta a mérlegünk velük szemben 3 győzelem és 1 döntetlen.

Térjünk rá kedvenceinkre:

Real Madrid

Kevés meghatározóbb és örömtelibb pillanat van egy madridista életében, mint egy győztes Clasico. Nincs ebben semmi kivetnivaló: pont ugyanazt az érzést okozza, mint a Celtic vagy a Rangers szurkolóinak egy Old Firm-győzelem, vagy – amire talán többen tudtok reflektálni – mint a Fradi-Újpest győztes rajongóinak.

Ha ez a győzelem ráadásul megérdemelt, és tele van az eredmény mellett is pozitív töltettel a találkozó, akkor könnyen eksztázisba fordulhat át az öröm. Amivel persze semmi probléma nincs. Azaz…

Ahogy Sultan is írta az összefoglalóban: „Rendszeresen megjegyzem a győztes EC-k után, hogy akkor ér igazán sokat ez a három pont, ha nem hullajtjuk majd el a kis csapatok ellen.”

Múlt

Nézzük, hogy Zidane és CR távozása óta milyen eredményeink voltak a Clasicók után:

2018.10.28.: Barcelona – Real Madrid 5-1 (fájdalmas emlék a Lopetegui-féle klasszikus, főleg tudván, hogy Messi nem is játszott); a következő bajnokin egy hét múlva Real Madrid – Valladolid 2-0.

2019.02.27.: Real Madrid – Barcelona 0-1 (ki ne emlékezne Solari utolsó három meccsére, a katalánok elleni kupavisszavágó 0-3-a után az újabb hazai vereség, majd az Ajax következett a BL-visszavágón, egy talán még csúnyább pofonnal); a következő bajnokin 8 nap múlva Valladolid – Real Madrid 1-4.

2019.12.18.: Barcelona – Real Madrid 0-0; a következő bajnokin 4 nap múlva Real Madrid – Athletic Bilbao 0-0.

2020.03.02.: Real Madrid – Barcelona 2-0 (az emlékezetes Kroos indítás Vininek, majd Mariano csodacseréje); a következő bajnokin egy hét múlva Real Betis – Real Madrid 2-1.

2020.10.24.: Barcelona – Real Madrid 1-3; a következő bajnokin 7 nap múlva Real Madrid – Huesca 4-1.

2021.04.10.: Real Madrid – Barcelona 2-1; a következő bajnokin 8 nap múlva Getafe – Real Madrid 0-0.

Amint az a fentiekből látszik, ha kikaptunk egy Clasicón az adott időszakban, akkor a következő bajnokit mindkét esetben megnyertük. Viszont (ami jelen helyzetben aktuálisabb) ha nyertünk egy Clasicót, akkor a következő meccset a 3-ból csak 1 alkalommal sikerült behúznunk! Intő jel kell ez legyen a fiúk számára.

Jelen

Az aktualitásokra rátérve, nézzük a keretet:

Real Madrid - Osasuna beharangozó keret

Hiányzik a katalánok ellen megsérülő Valverde (orvosi jelentést még nem láttam vele kapcsolatban). A tabellán elfoglalt helyezések alapján én pihentetésre inkább a hétvégi, Elche elleni találkozón számítanék, mint itt. Pedig lehet, hogy ha a CKM megint kezdő lesz, akkor szét fogják futni a középpályánkat. De ne legyen igazam – vagy lepjen meg minket Ancelotti!

Ha én lennék Ancelotti helyében, akkor ebből a keretből a következő kezdőt raknám fel az Osasuna ellen:

Courtois – Carvajal, Militao, Alaba, Mendy – Casemiro, Camavinga, Kroos – Hazard, Benzema, Vini

A hátsó ötöst talán nem kell magyarázni. Carvajalnak kellenek a percek, hogy formába lendüljön, előrébb ugyanez igaz Kroosra és Hazard-ra is. Modric rengeteget játszott mostanában, így őt pihentetném, hogy a szezon későbbi szakaszaiban is tudjon a csapat hasznára lenni. Benzema és Vini tündöklő párosát pedig kár lenne megbontani.

Összegzés

Ilyen előjelekkel vág tehát neki a Madrid a soron következő bajnokijának. Az ellenfél harcmodora és a közelmúltbéli Clasicók utáni bajnokijaink nem a Madridnak kedvező képet festenek, de az egyre jobban összeszokó védelem és a tündöklő csatárpáros, valamint a majdnem két kezdőcsapatnyi bevethető (és hasznosan bevethető!) kerettag már biztatóbb jövőképet nyújt.

A mérkőzés 21:30-tól megtekinthető, közvetítéséről szokás szerint a Spíler2 gondoskodik.

Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!