Egy mentálisan igen fontos, utolsó pillanatokban kiharcolt Valencia elleni győzelem után kedvenceink a Bernabeuban lépnek pályára, ahol az újonc Mallorcát fogadják. Lássuk, mire számíthatunk – beharangozunk.
Kezdeném a legfontosabbal: ha valaki még nem olvasta volna Jose kolléga merengőjét, akkor most tegye meg. Szerintem a legtöbb madridista el- és magára ismerően hümmög az olvasása közben. 🙂
Térjünk rá a mai mérkőzésre:
Minden tisztelettel, újoncként túl sok szót nem szeretnék fecsérelni rájuk. Tavaly másodikként végeztek a másodosztályban, így rájátszás nélkül jutottak fel. Nem meglepő módon az őket feljutáshoz segítő Luis Garcíát (korábban Villarreal, megbízott vezetőedző) meghagyták a vezetőedzői poszton. Nem láttam még meccsüket idén, de a játékosanyag és az eredmenyek.com-on elérhető felállásaik alapján én arra tippelnék, hogy egy kontrákra építő csapatról beszélhetünk. Aki esetleg komolyabban követi őket, az javítson ki nyugodtan.
Amiről még érdemes szót ejteni velük kapcsolatban, hogy a kettővel ez előtti szezonhoz hasonlóan idén is ők vették tőlünk kölcsön Kubót, így a fiatal japán minden bizonnyal ellenünk is megcsillogtathatja majd tudását.
Ami a blancókat illeti: túl vagyunk a bevezetőben már megemlített, mentálisan és fizikailag is igen megterhelő Valencia elleni mérkőzésen, hétvégén pedig a gyengének közel sem nevezhető Villarrealhoz látogatunk majd. Észszerű lenne tehát, ha ezen a hétközi meccsen, hazai pályán, az egyik újonc ellen használnánk azokat a játékosokat, akik ez idáig kevesebb szerepet kaptak.
Ahhoz, hogy teóriákat állíthassunk fel, először is be kell csoportosítanunk a játékosokat. Ezt az alábbiak szerint fogom megtenni:
Ebből a keretből kéne a Mallorca ellen egy olyan kezdőt megálmodni, amely:
Az első, amit valószínűnek tartok, hogy Courtois a bajnokságban minden meccset meg fog kapni, amikor elérhető, így az ő helye nem lehet kérdés.
A második, amit szeretnék (és ezt a lehetőségekben is tükrözni fogom), hogy Casemiro és Modric mindenképp maximum a padon kezdjen. Ők már a Valencia elleni találkozón is extrán fáradtnak tűntek mind fejben, mind pedig fizikailag. A Mallorca ellen éppen ezért talán egyikükre sem lenne túlzott szükség.
Ezen még tovább szűkít az elérhető játékosok listája:
Így a végleges rosta:
Minden tiszteletem Fuidiasnak és Santosnak, de ha ők kezdőbe kerülnek, annak nagyon komoly következményei lehetnek a perememberekre nézve, amit szerintem Carlo papa sem vállalna be szívesen.
Kezdjük ott, hogy milyen felállásokban gondolkodhatunk egyáltalán? Hiszen ez határozza meg, hogy kiket használhat Ancelotti.
Vagy talán az, hogy milyen rendszert használ, a kezdő tizenegybe jelölt játékosokon múlik?
Ezt a kedves Olvasóra bízom. 🙂
Én mindenesetre maradnék az első verziónál. Szinte biztos vagyok benne, hogy Ancelotti nem fog gyökeresen eltérni az eddig játszottaktól, ennek fényében pedig két olyan rendszer van, amit hajlandó vagyok elhinni kezdésnek: a 433 és a 4231 (az egyszerűség kedvéért maradok a telefonszámoknál, pedig többek közt a kedves FM-es kollégák tudják, hogy hejj, de túl lehet ezt még bonyolítani 😀 ).
Semmi ördöngösség, bevált séma alapján dolgozhatunk.
Némi magyarázat a posztokra történő személyi választások és az áttekinthetetlen nyilazások mellé:
Először is, a Militao-Alaba páros egyik tagját mindenképp pihentetném. Tekintve, hogy Militao egy elnyűhetetlen monstrum, Alaba hiányát pedig már láthattuk, milyen káoszt tud okozni a védelemben, én inkább egy újonc ellen jegelném az osztrákot. Vallejo azért élvez előnyt nálam Nachóval szemben, mert ne akkor kelljen őt bedobni a mélyvízbe, amikor nem maradt már más opció.
A jobbhátvéd pozíciójába azért Vazquezt tenném, mert Rodrygónak viszonylag kicsi a jelenléte a pályán. Őszintén nem tudom, hogy ez egy létező fogalom-e a futballban, én azt értem alatta, hogy mezőnyben ritkán van nála a labda, vagy ritkán hoz olyan megoldásokat, amelyek a csapatot lényegesen kedvezőbb helyzetbe juttatná. Szerintem rá mindkettő igaz, bár tény, hogy elég vékony a minta, amivel dolgozhatunk. Épp ezért gondolnám úgy, hogy jobbhátvédben Lucas előnyt élvez Nachitóval szemben ebben a felállásban. Miguelnek lenne a szokásoshoz képest extra feladata, hiszen Vini támogatása mellett a védekezésre is nagyobb energiát kéne mozgósítania, ha Vazquez fellép, ne maradjon egyedül a két középhátvéd az esetleges kontrákra.
A középpályán és a támadósorban inkább a nevek szülték a kezdőt, mint a taktikai megfelelőségük, mert én a Blanco, Camavinga, Valverde, Rodrygo, Vini ötöst nagyon szeretném egyszerre a pályán látni.
A középpályán Blanco védekező középpályásként fél sorral visszább léphet, ha Lucas éppen előre bandukol, és így Militao több figyelmet fordíthat a szélekre; de egy magasabb Madrid-presszing esetén elég lehet az is, ha csak Valverde zár ki Lucas mögé, erre láthattunk már példát Ancelotti alatt. Camavinga lehetne hármuk közül a leginkább támadó stílusú középpályás, aki fellép a támadásokkal, támogatja Vini és Benz kettősét, passzopciót biztosít, akár második hullámban érkezik a lövésekre/gólpassz előtti passzokra.
A támadósorban Vini a szokásos kettős feladatát élvezhetné, egyrészt a védők megverése cselek és a sebessége segítségével, ezzel térnyerés az alapvonal felé, másrészt befelé megindulva lövés- vagy kulcspassz-lehetőség kiharcolása. Rodrygo lehetne az, aki a másik oldalon tevékeny részt vállal a csapatjátékban, de az eddig tőle látottak alapján reálisabb célnak tartanám, ha befelé húzódva inkább Benzema mellett – vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a franciával tevékenyen együttműködve, nem egymás sarkát taposva – várná a labdát, vagy csak egy-egy ilyen bemozgással simán területet biztosítana a Valverde/Vazquez duó éppen érkező tagjának.
Benzema szerepe elöl a szokásos, és pont ez az a tény, ami miatt őt jelölném a kezdőbe, nem pedig Jovicot vagy Marianót. Neki sem ártana ugyan egy kis pihenés, de, mivel ő épp a gólkirályi címért áll harcban, az ő szerepeltetését megbocsátható.
Ez egy olyan taktika, amely „high risk, high reward”, azaz nagy kockázattal jár, de nagy nyereség lehet a jutalmunk.
Ebben a részben csak azokat a gondolatokat írnám le, ami az előző ponttól lényegesen eltér.
Így például a védelem szerepe, amelynél sokkal fontosabb, hogy meglegyen az a bizonyos négyfős védelmi vonal, de minimum 3 védő az esetleges ellentámadásokra, hiszen ezek esetén a védekező középpályás hiányában bizony könnyen odaérnek az ellenfél támadói. Éppen ezért kerül a jobbhátvéd pozíciójába Nacho, aki ugyan a támadásokat kevésbé segíti Lucasnál, védekezésben viszont jóval stabilabb és megbízhatóbb. Miguel feladata ekkor annyiban egyszerűsödik, hogy neki kizárólag a bal szárnyra kell koncentrálnia.
Nacho kezdőbe kerülésével a Lucas hiánya miatt a jobb oldalon keletkező űrt valahogy ki kell tölteni, és itt kerül a képbe a támadó középpályás, aki Valverde mellett besegíthet Rodrygónak. Asensióra a személyes részrehajlásom mellett azért esett a választás Iscóval szemben, mert a két spanyol közül neki lényegesen dinamikusabb a játéka, és egy ilyen felállásnál azt hasznosabbnak érzem, mint a labda dédelgetését. Aki esetleg nem elégedett a választással, nyugodtan rakja be helyette akár Hazard-t, de én a belgát inkább csak akkor hoznám be ebbe a meccsbe, ha „ég a ház”, amúgy nem terhelném feleslegesen.
Átugrottam a double pivotot, de nem véletlenül, hiszen dramaturgiailag jobban illeszkedett a védők után a támadó középpályás szerepe. Itt voltam talán a leginkább gondban, hogy melyik kettősre essen a választásom. Camavinga az elmúlt performanszaival szerintem kiérdemelte a kezdőt, mellé azért Valverdét választottam, mert Blancót én tényleg inkább a védekező középpályás szerepében tudom elképzelni – azért halkan megjegyzem, egy, a Mourinho-féle Xabi-Khedira pároshoz hasonló felállásban a francia-spanyol kollaboráció sem lehet rossz.
Ebben a verzióban persze sokkal több védekező feladat hárul a két középső középpályásra, így a támadások segítése sem lehet annyira hatékony részükről, de a támadó középpályás jelenléte ellensúlyozná ezt.
A támadó középpályás jelenléte ezen felül azt is jelentené, hogy nem feltétlenül kell Benzemát szerepeltetni, hanem Jovic is bevetésre kerülhet. A francia pihentetése mellett kritikusnak érzem azt is, hogy legyen egy olyan cserecsatár, aki Karim hiányában képes beugrani (lásd feljebb Vallejo esete).
Részemről ennyi. Ti mit láttok jónak/rossznak a fenti lehetőségekben, illetve ti milyen felállással és kezdő tizeneggyel próbálkoznátok? Javaslatok jöhetnek kommentben!
A mérkőzés 22:00-kor kezdődik majd, helyszíne a Bernabeu lesz, magyarországi közvetítéséről pedig a Spíler2 gondoskodik majd. Hétközi meccs és késői kezdési időpont lévén kétlem, hogy túl sokan követnétek majd az eseményt, de álmotokban is szorítsatok majd kedvenc csapatotoknak!
Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments