Ancelotti | A Megváltó második eljövetele

Nagyjából két hónapja vált hivatalossá, hogy a tékozló fiú visszatér, azaz újra Carlo Ancelotti veheti át a Real Madrid csapatának irányítását. Mit tartogathat számunkra a Megváltó második eljövetele? Kattintás után kivesézzük.

(Igen, tudom, hogy a Megváltó és a tékozló fiú nem ugyanaz a karakter, de az ilyen apróságokon a továbbiakban is lépjetek tovább. Köszi! 🙂 )

A megbízhatóságáról híres Wikipédia többek között az alábbiakat írja a Második eljövetelről:

Jézus az evangéliumokban leírt életét és tevékenységét az „első eljövetele”-ként jellemzik. Ezért a következő alkalom, amikor Jézus majd ismét a Földre száll, már a második lesz. Ekkor történik meg a halottak feltámadása, a végítélet és Isten királyságának felállítása. A jelenlegi világrendszer véget ér.

Menjünk pontról pontra.

1, A halottak feltámadása: Bale és Hazard visszakerülhet a kezdőbe, hiszen Pintus mester módszereinek hála halottaikból térnek majd vissza erőnléteik és sérülésrezisztanciáik.

2, A végítélet: reménykedjünk benne, hogy Ancelotti nem csak Lopetegui-hez és Solarihoz hasonló lehetőséget kap, hanem hosszabban megmutathatja, mire képes. Ez esetben a(z első?) Zidane-korszak felett végítéletet mondhatunk majd, nem eltekintve az aktuális helyzettel való összehasonlítástól sem.

3, Isten királyságának felállítása: ha van Isten, akkor azt a fajta direkt futballt szereti, amit Ancelotti első regnálása alatt játszott a Madrid. A játékos-alapanyag nagyrészt jelenleg is megvan hozzá, Ancelotti személye pedig garancia lehet a látványos, közönségszórakoztató – és reméljük, az eredményes – futballra.

Ha valakinek ez a három pont nem lenne elég meggyőző: Ancelotti első eljövetelekor 12 évnyi szenvedésre hozott megváltást a Decimával, az öltözői hangulat lenyugtatásáról, megszilárdításáról már nem is beszélve.

(Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy: 4, A jelenlegi világrendszer véget ér – van esély látványos focira Madridban?)

Történelmi ellenpólus

Hogy a vallást ellensúlyozzam kicsit a történelemmel: Carlo 2015 nyár elején távozott Madridból. Részben egészségügyi okokból kihagyott egy évet, majd 2016 nyarától Münchenben vállalt állást a Bayern vezetőedzőjeként (avagy müncheni zsinat, 2016-2017). 2017 őszén innen is távoznia kellett. Ezután egy újabb pihenő következett, majd 2018 májusában váltotta Sarrit a Napoli kispadján (avagy „a Megváltó a Purgatóriumban”). Másfél év múltán, 2019 decemberében innen is távozott, majd némileg meglepő módon Liverpoolban kötött ki – a meglepő ebben az volt, hogy a stabil középcsapatnak számító Everton kispadján.

Ott pedig egészen mostanáig dolgozott, amikor is nem tudott ellenállni az Atyaúristen (közismertebb nevén Perez) hívó szavának. A másik lehetőség, hogy újfent kísértésbe esett a Gonosz (közismertebb nevén Perez) hatására. Ezt már az Olvasóra bízom. 😈

Ami biztos: egyik állomáshelyén sem kis nevekkel váltották egymást. Talán a legkevésbé ismert az evertonos Marco Silva, de a most a helyére érkező Benítezt, a Madridnál legutóbb a fénykorában lévő Mourinhót vagy a Bayernnél a filozófiáját mindenhol elültetni képes Guardiolát nem hiszem, hogy bárkinek be kéne mutatni.

Carlo most 62 esztendős. Pályája ívét tekintve talán kijelenthetjük, hogy utolsó igazán nagy dobása lehet ez a mostani Madrid-megbízatás. És hogy mire számíthatunk: földi pokolra? Megváltásra? Lapozás után bővebben kitárgyaljuk.

A Német-római császárság

(Magyarázat a fejezet címéhez: ez volt a legközelebbi fogalom, ahol a kereszténységet, Németországot és az olasz edzőt egybe tudtam gyúrni.)

Szóval, a Német-római császárság akkor jött létre ebben az alternatív univerzumban, amikor a spanyol uralkodó, I. Pep kivonult a bajor területekről, helyét pedig a talján Károly vette át.

Ekkor a terület állapota a következő volt (a leggyakrabban pályára kerülő 11):

Neuer – Lahm, Boateng, Alaba, Rafinha – Alonso, Vidal – Douglas Costa, Müller, Coman – Lewandowski

Tartalékosként a következő katonák álltak még bevetésre készen a teljesség igénye nélkül: Thiago, Robben, Ribéry, Götze, Kimmich.

Carlo érkezésével mennyiben módosult az addigi rendszer?

Egyrészt Hummels érkezésével a védelemben összeállt a Hummels-Boatengely, bár ezt sokszor megbontotta Martínez. Másrészt a támadósorban Costa és Coman helyett Thiago és Robben lettek többnyire kezdők. Ami viszont talán a legfontosabb változtatás volt, hogy Lahm visszakerült a védelem szélére, miután kiderült, hogy a Pep alatt megtanult védekező középpályás poszthoz képest ott jobban teljesít.

Kezdetben minden jónak tűnt: habár az eredmények döcögősen indultak, az öltözőt és a szurkolókat igen gyorsan megnyerte magának Carlo. Amit Pep elrontott (csapatidegen játékstílus), azt pikk-pakk megszüntette a talján mester.

Hanyatlás

Csakhogy időközben egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Carlo az ordító hibák megszüntetésén kívül nem képes hozzátenni a csapathoz túl sok pluszt. A bajnokságot ugyan végül 15 pontos előnnyel nyerték, a BL-ben viszont már a negyeddöntőben kiestek a későbbi győztes Real Madrid ellen, ráadásul a német kupasorozatban se jutottak döntőbe.

Az sem segített rajta, hogy nyáron nagybevásárlást tartott a bajor csapat. Tolisso, Süle, Coman, hogy csak egy pár nevet említsek, de a legnagyobb igazolásnak kétségkívül a két évnyi kölcsönbe érkező James tűnt.

Egyre több elégedetlen hang érkezett irányába nem csak a szurkolók, hanem gyakran a csapat részéről is. Nem meglepő tehát, hogy a bajnokság első hat meccse után mindössze harmadik helyen álló bajorok a BL-csoportkörben történő PSG elleni vereség után rögtön menesztettékőt posztjáról.

A 40 bajnoki meccsén szerzett átlag 2.38 pont karrierje legjobbja volt mind a mai napig – más kérdés, hogy Münchenben kicsit másképp értékelnek a riválisok erőssége okán. Csak összehasonlításképpen: Pep 102 meccs alatt pár évvel korábban 2.52-t átlagolt.

Ancelotti tehát keserű szájízzel hagyhatta el Münchent. Egészen a következő nyárig nem is igyekezett munkába állni, akkor azonban…

Purgatórium

A dél-olasz maffia Napoli magához csábította a gyárkémény Sarri megüresedett pozíciójába. Iszonyatos meleg, és az eddigi pompához képest (Chelsea, PSG, Real Madrid, Bayern München) nihil, ráadásul nem történik az ég világon semmi – értve ez alatt azt, hogy a Napoli lényegében mindhárom sorozatban az esélytelenek nyugalmával indult. Dante is valahogy így jellemezhette a purgatóriumot az Isteni színjátékban.

Sarri alatt vált újra igazán meghatározó csapattá a Nápoly, így ez a kapcsolat szerény véleményem szerint már az elejétől kezdve bukásra volt ítélve. Hiába használta a Sarri által felépített csapatot, maga a Sarri-ball már nem létezett alatta. Az első (és egyetlen teljes) szezonjában így is elért egy bravúros 2. helyet a bajnokságban.

Második szezonjában azonban itt is utolérte őt a szurkolók és a csapat kritikája. Mindössze 15 meccs után menesztették, de mentségére szóljon, hogy az akkor aktuális 7. helyezésen a helyére érkező Gattuso sem tudott változtatni a szezon végére.

Kék underdog 2.0

Ha a Napoli esélytelennek számított, akkor mit mondjunk az Evertonra? A liverpooli kékek irányítását szinte szünet nélkül vette át a nápolyi távozása után. Ha a Napolinál bravúrnak hívtuk a 2. helyet, az az Evertonnal majdnem akkora csoda lett volna, mint a Leicester bajnoki címe.

Ahogy azt tőle már megszokhattuk, az első szezonban gyorsan a szurkolók szívébe zárta magát a látványos támadójátékkal. Habár a szezon végén mindössze a 12. helyen végeztek, a vezetőség meg volt elégedve Carlo munkájával (és sanszos, hogy hozzá hasonló kaliberű edzőt amúgy se találtak volna helyette), így a következő évadban is lehetőséget kapott.

Azon kívül, hogy az előző szezonbeli 12. helyhez képest most már kettővel előrébb, a 10.-en végzett az Everton, legalább két játékos fejlődésében is masszív szerepet játszott.

Először is James Rodríguez, akivel a Real Madrid és a Bayern München után itt is edző-játékos kapcsolatot ápolt Richarlison, aki a balszélső pozíciójából egyre meghatározóbb játékosává vált a csapatnak. Nem kis mértékben köszönhető ez annak, hogy Ancelotti lényegében szabad kezet adott neki a pályán, ami a cselezési képességeit tekintve hatékony döntésnek bizonyult.

Másrészt pedig majdhogynem klasszis csatárt faragott Calvert-Lewinból. Miután látta, hogy az angol támadó sem a legtechnikásabb, sem pedig a leginkább kaput fenyegető csatár, így a játék elemeit úgy variálta, hogy Dominic erősségeire építsen: a fizikuma és a sebessége ligaszinten elitben van, a „könnyű” helyzeteket pedig magabiztosan értékesíti. Ezzel pedig Carlo előidézte azt a következményt, hogy a ligában a támadójánál csak Harry Kane szerzett több akciógólt – az igazsághoz hozzátartozik, hogy Szalah és Szon is ugyanúgy 16-ot, mint ő. De, lássuk be, ez így is illusztris társaság.

Hosszú idő  (2013!) után az első olyan klub Ancelotti életében, ahonnan nem elküldik, hanem egy nagyobb lehetőség érdekében áll odébb. Közös pont? A nagyobb lehetőség mindkét esetben a Real Madrid.

Mire számíthatunk tőle Madridban? Lapozás után kiderül.

Real Madrid a la Ancelotti 2.0

Amiben Carlo véleményem szerint a mai napig a világelithez tartozik edzői szempontból, az az, hogy az aktuálisan elérhető keretből a lehető legerősebb tizenegyet küldje a pályára egy direkt jellegű, olykor ráadásul kifejezetten látványos futballal.

Úgy gondolom, hogy ezt Madridban sem gátolhatja meg semmi – leszámítva az esetleges sérüléseket.

Ennek kapcsán megint szóba lehetne hozni Pintus mestert, és ódákat zengeni a módszereiről, de a jelen cikk szempontjából legyen most elég csak ennyi: jó úton haladunk ahhoz, hogy a lassan járókeretes generáció is pályára léphessen a szezon jelentős részében.

Itt említeném meg azt, hogy a közösségi médiában több megbízható forrás is egymásnak teljesen ellentmondó hírmorzsákat oszt meg a világgal (pl.: „Rodrygóra kulcsfiguraként tekint Ancelotti” vs. „Ancelotti a Bale-Hazard-Benzema trióval képzeli el a következő szezont„, vagy Odegaard-ral kapcsolatos információk megy/marad témában). Maradjunk annyiban, hogy a máskor megbízható források is szemmel láthatóan a sötétben tapogatóznak, így izgalmas lehet a szezon eleje már csak a pályára kerülő nevek szempontjából is.

Ancelottinál szoktuk még előnyként említeni a nyugodtságot, melyet volt játékosai is állandóan kiemelnek vele kapcsolatban, amikor róla nyilatkoznak. Én a jelenlegi, Zidane utáni űrt és az előző szezonban tapasztalt nihilt tekintve ezt inkább negatívumnak élem meg jelenleg, mert a sikerrel jóllakott játékosok – és valljuk be, Ramos+Varane távozása után is van még ilyen a keretben – motiválására sokkal alkalmasabbnak vélnék egy Mourinho vagy Simeone típusú, a játékosaikat könnyen tűzbe hozó edzőt.

A másik negatívum, ami szóba kerülhet – és erre szerintem az olvasók közül is sokan emlékeznek -, hogy Ancelotti még talán Zidane-nál is csapnivalóbb, ha a meccs közbeni rotációról, vagy szimplán a cserék menedzseléséről van szó. A kemény mag csapágyasra járatása pedig Pintus mester felügyelete mellett is végzetes lehet az eredmények és a kupák szempontjából.

A cseréi taktikailag viszont sokkal jobban ülnek, mint a francia sikeredzőnkéi. Nála ne gyakran számítsunk rá, hogy „kicseréli” magát a mérkőzésből.

Egyéni szempontok

Ahogy Calvert-Lewin és Richarlison példája mutatja, Carlo a rendelkezésre álló játékosok fejlesztésében is megállja a helyét. (Kommentben kérnék segítséget, hogy a Bayern és a Napoli együtteseinél kikre volt ilyen szempontból nagy hatással az ő jelenléte, köszi!)

Őszinte leszek, én ebben várom a legnagyobb előrelépést Zidane-hoz képest. A francia érdemeit nem elvitatván, ebben a szerepkörben nagyon kilógott nála a lóláb. Újra a kommentmező segítségét kérném: van-e olyan játékos a jelenlegi keretben, aki Zidane kezei alatt szignifikánsan fejlődött a játéka valamely területén pozitív irányba? Én hirtelen kettőt tudnék mondani, és egy abból is nagyon erőltetett. Ez egy huszonakárhány fős keretet tekintve édeskevés – még akkor is, ha sokan a legmagasabb szinten játszottak már a kezdőből.

Ancelottinál a két említett Everton-játékost úgy neveztem meg, hogy a másfél szezonjából láttam talán 5 vagy 6 meccsét maximum.

Nálunk rengeteg olyan játékos van most a keretben, akiknek pont egy kis edzői fejlesztés/játékidő-menedzselés hiányzik ahhoz, hogy topjátékos válhasson belőle. A teljesség igénye nélkül például: Vini, Rodrygo, Odegaard, Valverde, Militao, Jovic, Kubo, Brahim, Blanco, Miguel.

Mire számítsunk?

Én a józan eszemmel csak egy dolgot tudok mondani: kupákra NE.

Ancelotti jelenleg egy nagyszerű átmeneti igazolás. Miután az utóbbi 3-4 évben nem edzett igazán nagy csapatot, nem elvárható tőle, hogy rögtön több fronton is győzelemért harcoljon (ami persze nem jelenti azt, hogy nem jöhet össze neki, csak ne fogadjunk rá nagy pénzben).

Ami az előző bekezdés első mondatát illeti: ő jelentheti az átmenetet egy olyan új sikerkorszakba, amihez az alapokat leteszi nekünk. A fő feladatának én épp ezért azt látom, hogy a jelenleg a gálakezdő-tagság határán táncoló, vagy az azt közeljövőben elérni várható játékosokat – lásd fenti felsorolás – minél több lehetőséghez juttassa, és kialakítson egy olyan játékrendszert, ami egyrészt illik ezekhez a játékosokhoz, másrészt passzol az ő filozófiájához, harmadrészt pedig képes lehet örökségül szolgálni az utódának.

Ha még egy kis személyes véleményt megengedtek a végén: én rendkívül örülök Carlo visszatérésének, de ennek inkább szentimentális, mintsem racionális okai vannak. Nem látom azt, hogy a jelenleg is Xanax-túladagolásos, nihil-uralt csapatot az ő vérmérsékletével hogy tudná jó irányba terelni, de bízom benne, hogy a kínos kudarcot és a korai kirúgást is sikerül neki elkerülnie.

Szeretném, hogy működjön.

Működnie kell.

Működni fog, mert muszáj neki.

Nem lehet, hogy a Megváltó úgy térjen vissza, hogy aszályt hoz népének.

A 2014/15-ös Madrid óta nem láttam huzamosabb ideig szép focit produkáló Galaktikus Gárdát, így bízom benne, hogy ha mást nem is, a virtuóz megoldásokat és a nem egyetlen sablon alapján sorozatgyártott támadásokat azért lesz lehetőségünk élvezni a következő szezonban.

Bienvenido otra vez aquí, Carlo! Hala Madrid!