Csütörtökön késő este a Real Madrid a Granadához látogat a La Liga 36. fordulójában. Nem ígérkezik egyszerű feladatnak az andalúz-túra, de ha a habfehérek továbbra is versenyben akarnak maradni a bajnoki címért, akkor bizony szállítani kell a három pontot. Beharangozó.

Legutóbb a Liverpool elleni párharc alkalmával oszthattam az észt itt, a blog hasábjain. Az azóta eltelt egy hónap eseményeit szerzőtársaim a már megszokott, nagyszerű minőségben megénekelték. Azonban most szeretnék én is egy rövid áttekintést adni – a saját szemszögemből. Újat persze valószínűleg nem fogok mondani.

Minden csoda három napig tart…

Az áprilisi hónapra úgy fordult rá a Madrid, hogy a megtépázott keret ellenére sötét lónak számított – a legpozitívabb értelemben. A bajnokságban a Barcelona legyőzése ébreszthetett nagy reményeket a madridistákban, míg a BL esetében a Liverpool elleni első találkozón nyújtott csodálatos teljesítmény adott lehetőséget nagyszabású álmok dédelgetésére.

A BL-ben a Chelsea gondoskodott arról, hogy a blancók szurkolói visszatérjenek a valóság talajára. A kiesés legnagyobb tanulsága, hogy bármilyen képességekkel rendelkezzenek fiaink, egy végletekig kidolgozott játékkoncepció üres, ad-hoc jellegű, öregfiús adogatássá silányítja a játékukat.

A bajnokságban a klasszikuson elért siker után két kényelmetlen döntetlen is becsúszott, ahol a játékkoncepciónk hellyel-közzel rendben is lehetett volna. Az igazi problémát ebben az időszakban a fiúk fizikai állapota – beleértve a rengeteg sérülést – jelentette. Ez a kérdés szoros összefüggést mutat a keret szezonközi, rossz rotálásával, ami ugyebár Zidane felelősségi körébe tartozik.

A fentiekből könnyen kikövetkeztethető, hogy a csapatnak új impulzusra van szüksége. A klub sikerkovácsainak és modernkori aranygenerációjának ideje lejáróban van. Ha nem szeretne úgy járni a Madrid, mint a 2000-es évek közepének legendás Milanja (szinte egy teljes kezdőcsapatnyi klasszis, alapember akasztotta szögre a stoplist szeretett klubjuk szertárjában, mindössze 1-2 év leforgása alatt), akkor a klubvezetésnek is be kell látnia, hogy a jelenlegi szezonban végigfutott tendenciák semmilyen jövőképet nem hordoznak magukban. Pontosabban hordoznak, de annak a pozitív mivolta igencsak megkérdőjelezhető.

Fejvesztett futam

A tény, hogy mindezen problémákkal együtt is, az utolsó pillanatig versenyben lehetünk a bajnoki elsőségért, jól beárazza a teljes spanyol foci nívóját. Természetesen a poszttraumatikus COVID-szindróma komoly nyomot hagy a klubok kasszáján, de a gazdasági tényezőket figyelmen kívül hagyva is kijelenthetjük, hogy a mezőny fokozatos kiegyenlítődésének iránya a három gigaklub teljesítményének hanyatlásával is összhangban áll.

Szólnunk kell a 7-10 pontos előnyt is elherdálni képes Atleticóról, vagy épp a totálisan kétarcú, átalakuló Barcelonáról. A közvetlen riválisok megtették azt a szívességet a Madridnak, hogy osztoztak a pontokon egymás elleni meccsükön. Ráadásul a Barca azóta az óriásölő szerepében nagyot futó Levantén sem tudott felülkerekedni (a Ticó a cikk publikálása után játszik, szerda este).

Ha a szezon végén nem gyarapodna a Madrid klubvitrinje újabb trófeával, az minden bizonnyal drasztikus változásokat vonna maga után. Annak ellenére, hogy a Blancók háza táján nem ismeretlen, „ha nyerünk, akkor minden jó” filozófia alapján, könnyen lehetne egy esetleges bajnoki címmel takarózni a keretkialakítást és edzőkérdést feszegető kérdések elől, nem tudok nem a Real végső sikeréért szurkolni a bajnoki véghajrában. Lásd a hisztérikus őrjöngést a Militao kezezése után befújt sevillai kamubüntető kapcsán.

A hosszú, bevezető eszmefuttatásom után megérkeztünk oda, hogy a Granada elleni győzelem kötelező. Egyrészt az egyik közvetlen riválisunk már megette azt a szívességet, hogy pontokat hullajtson aktuális ellenfele ellen. Másrészt, amellett, hogy a hátralévő találkozókon kétségkívül a Madridé a legnehezebb sorsolás, még mindig az andalúziai látogatás tűnik a legkevésbé megoldhatatlan feladatnak.

Vendéglátóinkról

Lássuk, mit tud a Granada! A piros-fehérek az előző idényben történetük legjobb szezonját produkálva Európa Liga indulást érő helyen végeztek. A klub első nemzetközi kupaszereplése nem viselte meg akkora mértékben az andalúzokat, mint számíthattunk erre. Az elődöntős kiesés bőven erőn felüli teljesítést jelent, másrészt a bajnokságban jó darabig versenyben voltak a jövő évi nemzetközi porondért is.

A csapat sikerkovácsa Diego Martinez edző, aki 2018-ban átvéve a másodosztályban sínylődő alakulatot, már rögtön első idényében feljuttatta őket a Primera Divisiónba. Martinez szerződése az idén végén lejár és meghökkentő volna, ha új kontraktusa nem jelentene komoly szintlépést számára – egy magasabban jegyzett csapat kispadján

A Granada játékstílusára a durvulás és csontzene helyett az okos, kombinatív, gyors játék jellemző. A stabil védekezésből végigvezetett, lerohanás-szerű kontráik olyan csapatok legyőzését eredményezték már az idény során, mint a Nápoly, a Sociedad, vagy épp a Barcelona.

Kevés olyan spanyol csapat van, ahol ne találhatnánk madridi kötődésű játékost. Roberto Soldado a csapat elsőszámú vezére a támadósorban, Jesús Vallejo pedig kölcsönjátékosként az idény nagy részében alapember volt Martineznél (utóbbival sérülés miatt ezúttal nem valószínű, hogy találkozunk). A Granada legveszélyesebb játékosai között említenünk kell még a szélvészgyors Darwin Machíst, valamint a középpálya játékmesterét, Angel Montorót.

Záró gondolatok

A Madrid hiányzóinak listázásától és a lehetséges kezdőcsapat, valamint a várható játékkoncepció kérdésétől most szándékosan eltekintek. Ezzel egyrészt szeretném kifejezni szolidarításomat Zidane irányába, akinek igencsak végesek a lehetőségei. (A Ti jóslataitokra persze kíváncsi vagyok, jöhetnek a Tippeldébe és a kommentek közé is!)

Másrészt pedig, ez talán a leghatásosabb eszköz a kezemben, hogy kifejezzem: számomra most csak a győzelem számít egyedül, a mikéntje teljesen másodlagos.

Hasta el final! Vamos Real!

Granada – Real Madrid

Csütörtök, 22 óra

TV: Spíler 2

Oszd meg a posztot, ha tetszett!