Sokgólos nulla-nulla (Real Madrid-Betis)

Ma este 21.00 órától a Betist fogadjuk hazai pályán. A meccs borzasztó izgalmasnak ígérkezik, hiszen mindkét csapat jó formában van. A Betis és a Real Madrid is fontos hiányzókkal érkezik a meccsre, de a mi részünkről bőven vannak pozitív jelek is. De kattintás után először beszéljünk Florentino 5 hatalmas hibájáról a BL-triplázás utáni időszakról!

Az öt hatalmas hiba

Florentino Perez a klub történelmének egyik, de lehet, hogy hamarosan önmagában is legsikeresebb elnöke. Természetesen itt az összehasonlítási alap Santiago Bernabeu. A Bajnokok Ligájában a címvédés pokoli nehéz, a dupla címvédés, azaz a zsinórban három győztes sorozat pedig a lehetetlen kategóriába tartozott sokáig.

De mi a Real Madrid vagyunk. Juanito szelleme, Mourinho hagyatéka, Carlo taktikai finomhangolása és végül Zidane, mint „titkos összetevő” megérkezése a kispadra – a mindenkori Real Madrid-filozófia mellett (legjobb klub – legjobb játékosok) megvalósította a megvalósíthatatlant.

Ezután azonban Florentino Perez az alábbi, hatalmas hibákat követte el:

  1. Lopetegui kirobbantása a VB első napjaiban a spanyol válogatott éléről: ezzel a szövetséggel való kapcsolata, kapcsolatunk erodálódott azonnal, drámaian. A világ nem velünk szimpatizáló részének ez csak egy újabb indok volt nevetni, gyűlölni, megvetni minket. Tudjátok, mi szerkesztők óriási reményeket fűztünk JLo munkájához, azt is hangoztatva, hogy új edzőként egy soha nem látott sikereket elért csapat élén nehezen tud szárba szökkenni az elképzelése. A kommunikációs hiba mellett a türelmetlenség miatt ez a történet teljes kudarc.
  2. A triplázó BL-gárda vérfrissítésének elmaradása. Ez stratégiai hiba. Cristiano Ronaldo tökéletes üzlet volt a klubnak. Amennyiért vettük, annyiért adtuk el, közben TÖRTÉNELMET ÍRT ÉS VELE EGYÜTT A KLUB IS! Ám az ő eligazolása elégtelen volt. A csapatnak új impulzusra lett volna szüksége. Még akkor is, ha a középpályán nem a CKM tagjait kellett volna eladni, hanem a mögöttük lévő embereket, ha a támadósorba potens játékosokat vásárolunk. A stratégiai hiba miatt 2 és fél év szenvedést várt a klubra. Mindenképpen lett volna ilyen szakaszunk, de le lehetett volna ezt csökkenteni egy szezonra.
  3. A fiatalítási projekt félbehagyása. Ez szintén stratégiai hiba. Az, hogy a rekordigazolások helyett a fiatal spanyol, brazil (norvég, japán) tehetségeket vásárolta fel a klub – az egy döntés. Az, hogy jó, vagy rossz, csak évekkel később derül ki. Ami a hibát jelenti itt, hogy a megvásárolt fiatalokat nem Zidane-hoz vásárolták, hiszen ő lelépett a BL-tripla után. A történelem azonban máshogy rendelkezett és most már 2 és fél szezon óta ismét ZZ az edzőnk, számára azonban a fiatalok kényszermegoldást jelentenek (Vini és Rodrygo is, mert optimális esetben ők Hazard, Lucas, Asensio cseréi lennének). Tehát a csapatba építés nem kezdődött el, vagy nem optimálisan, a cserekölcsönök pedig többségében nem válltak be. Ahol beválltak, ott láthatjuk, hogy hasonló felépítéssel a mi csapatunkban is hasznos játékosok lehetnének. De Zidane kész, top játékosokkal szeret játszani – és ezzel sincs abból a szempontból baj, hogy Ő az edző, aki így dönt. A klubvezetés, élén Florentinóval ezt nem hangolta össze a fiatalítási iránnyal.
  4. Bale. Florentino egyik legnagyobb baklövése és még csak nem is azért, mert most nem tud megszabadulni tőle. Hanem azért, mert leigazolása felesleges volt (Di Maria talán tudta volna ugyanúgy játszani a jobbszélső posztot…), de ha már leigazolta, akkor nem tett meg mindent, hogy a beilleszkedése megtörténjen. (McManaman elmondta, hogy Madridba kerülése után a Klub részéről senki nem segített neki ügyeket intézni, lakást találni. A játékostársak voltak segítségére. Azóta persze ez is fejlődött, de Bale külön, egyedülálló sziget volt a csapaton belül.) Megszerzése hasonló anomália, mint Owen megszerzése. Jó, sőt kiváló játékosokról van szó, de már egyikre sem volt szüksége a csapatnak. Bale ettől függetlenül a CdR-t és a Pool elleni döntőt hozta nekünk, a 2014-es AtMa elleni döntő hosszabbításában pedig DiMa lövése után a kipattanót befejelve teljesen megtörte városi riválisunkat. Most Florentino szenved attól, hogy az emberileg egyébként is nehéz falat Bale a klub pénzét habzsoló szájjal zabálja. Még legalább egy évig.
  5. ESL. Ennél orbitálisabb hibát nem követett el. Ha Lopetegui esetében a hazai fontos emberekkel került összetűzésbe, a mostani akciójával szinte mindenkivel a kontinentális és világszintű fociban. Mindenkivel, akinek tekintélye és ereje van a topfutballban, vagy a futball irányításában. Nem feltétlenül az ESL koncepciójával volt a gond, amely kidolgozatlan volt, számos kérdésre nem volt még meg a válasz; hanem annak kommunikációjával. Elhamarkodott, átgondolatlan, egyeztetés nélküli, de legalább magabiztos, néha agresszív. Erre az álszent Ceferin szintén ugyanilyen stílusban reagált és ebben nincs semmi meglepő. A média világában megjelenő tartalmak helyett úgy is mindig a sokkal unalmasabb, a szurkolók álta nem is igazán figyelt jogi határozatok, háttéralkuk fogják majd elrendezni ezt a helyzetet.

Florentino Perez ezeket a hibákat követte el, amelyek a klubnak direkt, vagy indirekt módon ártottak a BL-triplázás óta. Van olyan, ami kimaradt? Kommentben jelezzétek!


A Betis

A Betis az utóbbi fordulókban a döntetlenre fogadott: Bilbao, Valencia, Atletico, Elche. Azonban nem egyszerű megverni őket, az elmúlt 10 meccsükön csak egyszer kaptak ki, a városi derbin a Sevillától.

Két dologban bízhatunk, ami a Betist illeti: Fekir piros lap miatt nem játszhat; a csapat védelme gólképes. 32 forduló alatt 45 gólt kaptak. A liga legjobb 10 csapatából ezzel a második helyen állnak, vagyis jó helyezésüket a támadóerejüknek köszönhetik, amelynek fontos elem a most partvonalon kívül rekedt Fekir.

A csapat 4231-ben játszik legtöbbször, azonban a stílusuk, ami most fontosabb nekünk ilyen: a labdabirtoklásra nem törekszenek, de szükség esetén (és persze ellenfél függvényében) hajlandóak a tartós labdajáratásra, szeretik párharcokra kényszeríteni az ellenfelet, tudnak labda ellen is tartósan játszani, a kaput igyekeznek direkt támadni. A hatékonysággal náluk is vannak gondok hiszen 32 forduló alatt 42 gólt hoztak össze. Mondom ismét: 45 gólt kaptak mellette. Pellegrini izgalmas projektet vezényel. 🙂

Real Madrid

Rég nem látott problémába ütközött Zidane: válogathat a védelembe. Ez természetesen jó hír, a középpályáról hiányzó Kroos így már csapatszinten egyszerűbben pótolható egy jól működő ötvédős rendszerrel. Jó látni, hogy a csapat a 433 mellett ilyen jól tudja használni a szárnyvédős rendszert is. Elől is bőven van opciója mesterünknek, bár Hazard nevezését nem tudom komolyan venni, míg a srác le nem tol 5 meccset sérülés nélkül egymás után. Fontos kérdés a jobbhátvéd személye, de ismerjük ZZ-t: Carvajal kezd.

A bajnoki versenyfutás miatt csakis a győzelem elfogadható.


Tippelde: 19:45-ig tudtok tippelni.

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago