Vasárnap délután 1-1-es döntetlent ért el a Real Madrid az Atletico Madrid otthonában. A mérkőzés az előzetesen várthoz képest lényegesen jobb iramot és több lehetőséget hozott. Összefoglaló.

A kezdőcsapatok kihirdetésekor komolyabb meglepetéssel talán hazai oldalon szembesülhettünk, hiszen az őszí mérkőzésen nem sok vizet kavaró Joao Felix ezúttal csak a kispadon kapott helyet. Suarez társa így a támadósorban az az Angel Correa lett, aki mindössze 4 szerzett gólnál jár az idényben – igaz, hogy játékstílusából fakadóan inkább az előkészítés az ő feladata. Ebből fakadóan egyértelműen Suárezre tervezte felépíteni Simeone a támadójátékát.

A mi kezdőnk is tartalmazott egy váratlan húzást, hiszen a Beharangozóban megénekeltekkel szemben, a támadósorunk egyik legjobb formában lévő tagja, Vinicius, kimaradt. Helyette a sérüléséből épphogy felépült Rodrygo volt jelen a kezdőrúgáskor. Teljesen következetlen edzői döntés Zidanetól, a szándéka mindenesetre olvasható: a formán kívüli Asensio és Rodrygo feladata klasszikus szélsőként minél több, szélről belőtt labda.

Befűzött oktatófilm

A mérkőzést magasabb fordulatszámon kezdte az Atleti. Noha az első percekben komoly veszélyforrás nem alakult ki a kapunk előtt, az első valamire való lehetőségből egyből gól született. Érdemes alaposan szemügyre venni a matracosok támadását, mert a saját erényei, illetve a játékosaik önbizalma mellett a Real presszing-rendszerének gyermekbetegségeit is látványosan kidomborítja.

Az első képen látható, hogy Trippier teljesen üresen veszi fel a labdát a jobb oldalon. Mendy a saját meglátása szerint igyekszik nyomást gyakorolni rá, de csak annyira, hogy Trippiernek legyen ideje felnézni, elgondolkodni azon, hogy hogyan folytassa a támadást, megszámolja a pöttyöket a labdán és cselekedjen.

Innentől kezdve nem letámadásról kell beszélnünk a Real részéről, pusztán értelmetlenül magasan helyezkedő, minden lényegi funkcionalitást nélkülöző védekező játékosokról. Rodrygo és Benzema mindketten a visszapassz lehetőségét igyekeznek zárni – ebből válik számomra kirívóvá, hogy a Real Madrid edzésein, hasonló helyzetben fel sem merül az elsőszándékból megvalósított felpassz lehetősége. Kizárólag a bogyó megtartásán van a hangsúly. Ha egy játékos első gondolata mérkőzésen erre irányul, minden bizonnyal az azért lehet, mert edzésen ezt tapasztalja.

A lényegen természetesen az sem javít, hogy Correa helyezkedésével magára vonja Kroos figyelmét, a német mögött pedig így nagyságrendileg 20-25 méter teljesen üres tér keletkezik. (Nacho és Casemiro nem fértek oda a közvetítés képkivágására, ez szerintem többet mond minden továbbinál). Ennyire hosszúra nyúlt csapatszerkezet esetén az egyszeri serdülőmérkőzésen az edző 2 perc ivószünetet kér a játékvezetőtől, hogy elmagyarázhassa srácainak, hogy ez miért nem jó. Tapasztalatból mondom, megtörtént eset.

A második képen már nagy a baj, Llorente ugyanis felismerve a lehetőséget, egyből a fent emlegetett üres területbe kérte a játékszert Trippiertől, aki egyetértve spanyol kollégájával neki is adta a labdát. Egyetlen, középhosszú, keményen meglőtt felpassz, amivel 6, azaz HAT fehérmezes kerül kiiktatásra. A letámadás csődöt mond.

A harmadik képre már odafért a Varane-Casemiro páros is, no meg a menteni igyekvő Nacho. A spanyol olvasta a játékot, de Llorente ügyesen, egyetlen pörgetéssel megnyerte ezt a párharcot, hiszen lényegesen jobb pozícióban volt. Ha Nacho helyén egy bizonyos Sergio Ramos védekezett volna ebben a szituációban, valószínűleg akkorát rúg Llorenébe, hogy csak a kórházban tér magához.

Nacho is igyekezett „ha a labdát nem érem el, legalább fájjon” módon érkezni az Atelti 14-ese elé, Llorente viszont egy nagy kiáltás mellett úgy döntött, hogy ebből a támadásból több is lehet, ha nem esik el. Lendületből vezethette a rendezetlen, hátráló Real védelemre. A gyors megiramodás után remek labdát tálalt Suraez elé, aki szemtelen megoldással, nagyszerűen pörgetett a kapunkba. 1-0.

Ennek a támadásnak gyakorlatilag két kulcsmozzanata volt a tiszta gólhelyzetig. Az egyik Trippier jó indítása az üres területbe. A másik Llorente ott megnyert párharca. Két húzásból szaladt át a Tico a teljes madridi védelmen. Természetesen szükség volt még egy jó kiugratásra és a befejezésre is a gólhoz, de a helyzet kialakítás szempontjából ez már másodlagos. Az a csapat, amelyiknek a komplett csapatvédekezését ilyen könnyedén le lehet rohanni, nem érdemleges arra, hogy bajnokaspiránsnak nevezzük.

Kapusparádé és a vezér

Még akkor sem, ha a számokat tekintve a második félidőre felvettük a kesztyűt a hazaiakkal. A mérkőzés megélénkülése Real oldalról szerintem egyértelműen köthető Vinicius beállásához, aki kis híján gólt rúgatott Benzemával egy nagyszerű baloldali összjátékot követően. A brazil remek labdát tálalt Karim elé külsővel, Oblak viszont nagyszerűen kivárt, a középre lőtt labdát pedig magabiztosan védte.

Oblak és Courtois egyébként a második játékrész folyamán felváltva bizonyították, hogy miért tartják őket a világ legjobb kapusai között számon. Mint ahogy Benzema is rettentő elszántságról tett tanúbizonyságot. Több nagy, kimaradt helyzet volt a nevéhez köthető. Kicsit a szerencsével, és inkább Oblakkal állt hadilábon, ám elvitathatlan érdem a részéről, hogy rengeteget kereste a kis lapospasszos játékot a szélekre kihúzódva, vagy mélyen visszalépve, ráadásul a kapu elé is odaért! Szüksége van Karimra ennek a csapatnak és szemmel láthatóan jót is tett a franciának a kényszerpihenő.

A Real erőfeszítései a 89. percben érettek góllá. A változatosság kedvéért Benzema került a főszerepbe, aki szenzációs egyéni megiramodás után ismét a rövid passzos játékot kereste, ezúttal Casemirot választva játszótársául. A brazil nagyszerű ütemben tálalt a csapatkapitány elé a kivetődő Oblak mellett, aki az üres kapuval szemben már nem hibázott: 1-1, pontosztozkodás a vége.

Eredményesség

Ha a Beharangozóban azt írtam, hogy ezen a találkozón kizárólag az eredmény számít, akkor ezt szeretném tartani az Összefoglalóban is. Úgy érzem, hogy a bajnoki címért folyó versenyből a Real Madrid ezen a ponton kiszáll, elsősorban az eredmény miatt. A Tico előnye így továbbra is 5 pont, illetve az ősz óta nagyot javuló Barca is előz minket 2 ponttal. Előhozakodhatunk a „sok van még hátra” kezdetű frázissal, de ezt puszta önámításnak tartom.

Míg az Atleti egy jól és tudatosan összerakott csapat benyomását keltette vasárnap, addig a Real Madrid noha nagyon akaró, győzelmi szándékkal pályára lépő, de csupán alakzatba rendezett labdarúgókat tudott felmutatni, akiknek az egyéni képességeik és tudásuk alapján kellett volna felülkerekedniük az ellenfélen.

Hangsúlyozom ezen a ponton, hogy egyetlen játékost sem tudok elmarasztalni. Benzema lesz a példa: a kihagyott helyzetek ellenére minden tőle telhető módon igyekezett segíteni a csapaton. Végül ez nem maradt érdemtelen, hiszen övé lett az egyetlen találatunk. De említenünk kell Courtois-t, aki ugyan csak a szokásosat hozta, mégis! Nem tudok eleget ámulni rajta, hogy milyen jó kapusunk van!

Hogyan tovább?

Ha túl akarok látni az elért eredményen és azt másodlagos szempontként értékelem, akkor arra jutok,  hogy a csapat pontosan ott tart, ahol ezelőtt 2 évvel. Zidane második kinevezése óta egy szermenyit sem fejlődött, hiszen míg védekezésben ugyanazokat az alapvető strukturális és szervezeti hibákat halmozza, amiket korábban, támadásban továbbra sincs meg az a biztos recept, ami minőségi helyzetek stabil kidolgozásához lenne szükségszerű.

Nem jó az irány. Ennek nem feltétlenül az a legkomolyabb hátulütője, hogy idén nem nyerünk bajnokságot. Sokkal inkább az, hogy középtávon hova fognak kifutni a biztonságon és megszokáson alapuló, minden szükségszerű változást és megújulási igényt nélkülöző, poshadt mocsárra emlékeztető folyamatok.

Kiöregedő, de eredményes csapat, vagy megújuló, de az elvárások alatt teljesítő gárda? Jelenleg úgy tűnik, hogy a kettő együtt nem tud működni és az egyszeri madridistáknak marad a langyos középút – „dolgozunk tovább”.

Hasta el final, vamos Real!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!