Kölcsönjátékosok Merengues Berto  

Kölcsönjátékosok áttekintése – 2020. szeptember

Jelenleg a Real Madridnak 7 játékosa játszik kölcsönben. Emellett vannak olyanok, akik ugyan el lettek adva, de szerződésbe foglaltak különböző záradékokat. Ezek lehetőséget biztosítanak a klubnak, hogy vissza lehessen őket vásárolni, ha kiemelkedően teljesítenek, mielőtt más együttesek lecsapnának rájuk. Éppen ezért, ezzel a rövid poszttal szeretnénk elkezdeni azt a sorozatunkat, ami hónapról hónapra áttekinti majd ezeknek a játékosoknak a teljesítményét. Így láthatjuk, milyen szinten lehetnek majd hasznára szeretett klubunknak a következő években. De előtte, nézzük meg, miért lehet érdemes erre nagyobb figyelmet fordítanunk.

Az utóbbi években a Real Madrid átigazolási politikáját nagyban jellemezte az a felfogás, hogy vásároljuk meg a kiemelkedő fiatal tehetségeket minél korábban. Ezután vagy küldjük őket kölcsönbe kisebb csapatokhoz, vagy játszanak a Castillában (vagy az akadémia alsóbb szintjein), hogy kiderüljön valóban képesek-e elérni a Real Madrid szintjét. Persze szinte minden valamirevaló csapat próbálkozik hasonló „befektetésekkel”, de olyan szinten, ahogy ezt Pérez kivitelezte az utóbbi években, kevesen valósítják meg. És megéri? Nézőpont kérdése. De ahogy minden befektetés, úgy ez is jár valamilyen kockázattal. De még mindig kisebbel, mint amikor egy 22-23 éves fiatalt vesznek meg méregdrágán. Hisz vagy beválik és visszahozza évek alatt az árát, vagy nem tudja beváltani a hozzáfűzött reményeket, de akkor már „beszerzési áron” nem is tudják tovább adni, és valószínűleg óriásit buknak rajta. Ellenben, ha nagyon fiatalon (16-21) veszik meg alacsony áron, akkor ugyan kisebb az esélye, hogy eléri a benne rejlő potenciált, de csak nagyon ritkán fordul elő az, hogy alacsonyabb áron tudják eladni, mint amennyiért megvették. És nálunk eddig ez működött? Nézzük meg!

Forrás: transfermarkt

Ha áttekintjük ezt a táblázatot, akkor jól látható, hogy elsődlegesen nem azért választotta ezt a politikát a klub, hogy eladva a játékosokat, sok profitra tegyen szert, hanem hogy az első csapatot erősítsék, vagy akár állandó kezdők lehessenek. Tehát ez inkább egy hosszabbtávon megtérülő befektetés ez. De nyereséges?

Ha gondolunk néhány játékosra, mint például Casemiro, Ödegaard, Asensio, Valverde, Vini Jr., vagy Rodrygo, akkor elmondhatjuk, hogy minőségi játékosok kerültek az első csapatba. De ezek mellett Brahim, Kubo vagy esetleg Reinier azok, akik előtt még ott van az esély, hogy a nem túl távoli jövőben fontos tagjai legyenek az első csapatnak. A többieket pedig, ha értékesíti a klub, akkor is nyereségesnek mondható ez a módszer. Persze nem tudhatjuk még, hogy Jesús Vallejo, Ceballos, Lunin, vagy akár Hugo Vallejo milyen jövő előtt áll.

Éppen ezért érdemes lehet mindegyiküket figyelemmel kísérni. Viszont ha csak eljátszunk a gondolattal, hogy mindegyik játékost eladná a klub a jelenlegi értékükön, akik a táblázaton szerepelnek, akkor is több mint 233 millió euró lehetne a profit. Hogy miért számít ez? Mert ebből látszik, hogy igenis jó ez az irány, főleg ebben az időben, amikor egy tehetséges 21 éves játékosért is minimum 50 milliót kérnek, még a vírus okozta károk után is.

Akkor nézzük, hogy kik is vannak kölcsönben! Itt szeretném megemlíteni, hogy a cikksorozatban 2 olyan játékost is megfigyelhetünk, akiket ugyan eladott a klub, de olyan záradékokkal egészítették ki a szerződést, amik lehetővé teszik, hogy ha kiemelkedően teljesítenek, akkor vissza lehessen vásárolni őket, más nagy klubok előtt.

Jesús Vallejo (Granada)

2015-ös leigazolása óta ez a 4. éve, amit kölcsönben tölt el. Megjárta már Németországot (E. Frankfurt) és Angliát (Wolves) is, de még nem sikerült azt a szintet hoznia, amit Zaragozában. Tavaly nem véletlen került vissza Spanyolországba a téli átigazolási időszakban. Most viszont a Granadának kezd az állandó kezdője lenni és végre formába lendülhet. Szüksége is lesz rá, hisz úgy tűnik ez az utolsó sansza. Érzésem szerint arra lenne még esélye, hogy átvegye idővel a 3. számú középhátvéd helyét a Realban, de ennél magasabbra nem hiszem, hogy jutna. Esetleg még egy kisebb csapat állandó kezdője lehet, ha nincs szükség rá Madridban. Igaz, még mindig csak 23 éves, de nem maradhat állandóan az örök ígéret státuszban.

Igaz, szeptemberben a teljes játékidő 60%-át töltötte a pályán (270 perc), de fontos megjegyezni, hogy folyamatosan rotál a Granada, hisz két fronton is harcban van. Eddig úgy tűnik, hogy az Atletico elleni mészárlás kivételével jól veszik az akadályokat, és ebben fontos szerepe van Vallejonak is. Az edzője 5 kh. közül 3 között osztja el a perceket szinte teljesen egyenlően. Ami pozitívum vele kapcsolatban, hogy nagy százalékban nyeri meg a párharcait (9-ből 7-et, ami 77%) és hogy 30 percenként van egy felszabadítása, ami a legjobb a csapatában. Szurkoljunk neki, hogy az Európa Ligában is szerezhessen némi tapasztalatot, és hogy állandó tagja lehessen idén a csapatának, sérülésektől mentesen. Talán akkor végre kiderül, hogy van-e jövője a Real Madridban.

Reguilón (Tottenham)

Ő az egyik olyan játékos, aki ugyan eligazolt, de akár még láthatjuk újra habfehér mezben, a 2 éves visszavásárlási opciónak köszönhetően. Addig Mourinho kezei alatt pallérozódhat a Tottenhamben, amíg remélhetőleg eligazol Marci. Ami jól mutatja a képességeit, hogy Luis Enrique is rendszeresen számít rá a válogatottban, hisz Gayával felváltva viszik a baloldalt. Az Angol Ligakupában kezdőként játszva nagyszerűen debütált új együttesében, hisz egy hiba után képes volt megrázni magát és egy összességében nagyszerű teljesítményt lerakni, amit egy gólpasszal koronázott meg. Rá mindig is jellemző volt, hogy nagyszerűen támogatja a támadásokat, miközben a védekezésére sem lehet panasz. Reméljük, hasonlóan teljesít továbbra is, hogy egyáltalán ne legyen kérdés a vezetőségnek, hogy hazahozzák. Mi mindenesetre nagyon várjuk!

Hakimi (Inter)

Ő a másik személy, aki miatt szomorú lehetett a legtöbb madridista, hogy eligazolt tőlünk, hisz 2 remek dortmundi idény után úgy gondolhattuk, hogy végre hazatér. De talán nála is beválik az, hogy visszavásárolják, ha nagyszerű teljesítményt hoz a következő 2 évben az elővásárlási jognak köszönhetően.

A debütálás nála is álomszerűen kezdődött, hisz csereként assziszttal járult hozzá csapata sikeréhez. Következő meccsen pedig adott még egy gólpasszt, majd ő is megzörgette a hálót. Még egy csatár is büszke lenne ilyen bemutatkozásra. Ami igazán kiemelkedő, hogy képes volt 116 perc alatt 5 kulcspasszt adni és 3 gólhelyzetet kialakítani. Emellett pedig 91%-os pontossággal passzolt. Bízunk benne, hogy hamar a fejükhöz kapnak a Real Madridnál és mindent megtesznek, hogy nálunk töltse karrierjének legszebb éveit, amik még előtte vannak.

Ceballos (Arsenal)

A 24 éves spanyol középpályás már második idényét kezdi meg az Arsenalban, mert úgy érzi, ott legalább számítanak rá. Igaz, nem tudjuk még, hogy mennyire veszélyezteti a helyét Thomas Partey leigazolása, de biztos bőven kap lehetőséget, hisz idén is több fronton kell helytállniuk. Szeptemberben a játékidő 40%-ában számított rá Arteta (144 perc), igaz ebben az is közrejátszott, hogy visszautazott egy rövid időre Madridba, így nem ugyanolyan volt a felkészülése, mint a többi csapattársának. Ezalatt mégis sikerült 1 gólpasszal zárnia a hónapot. 6-ból 5 csele sikerrel végződött és a földön vívott párharcait is 66%-ban megnyerte. Emellett a védekező munkája is kiemelkedő, hisz 6 szerelése, 5 labdaszerzése és 3 tisztázása volt. Szépen lassan egy nagyon komplett játékossá növi ki magát, amit jó lenne, ha Zidane is észrevenne.

Brahim Díaz (Milan)

Brahim, miután 2x csereként kapott lehetőséget új klubjában, az edző úgy látta, hogy egy idegenbeli bajnokin a Crotone ellen beveti kezdőként. És milyen jól tette, hisz góllal hálálta meg a bizalmat a kis spanyol cselgép. A pályán töltött 109 perc alatti 39 átadásából csak 3-at tévesztett el, és még 1 kulcspasszt is kiosztott. Azt pedig ne felejtsük el, hogy a még mindig csak 21 éves játékos, tavaly csak 206 percet kapott ZZ-től, előtte való évben pedig 396 percet fél év alatt. Ezt azért is fontos számításba venni, mert jól mutatja, hogy eddig még nem igazán kapott elegendő bizalmat az edzőitől, tehát majd csak most fog megmutatkozni, persze csak ha továbbra is rendszeresen játszik, hogy mi is rejlik benne. Én nagyon bízom abban, hogy óriási pozitív meglepetést fog okozni a Zidane-nak.

Kubo (Villarreal)

Az utóbbi napokban róla cikkeztek a spanyol lapok, hogy nagyon csalódott a Real Madrid vezetősége, hisz annak ellenére, hogy MRI ragaszkodott hozzá, mégsem kapott eddig érdemben lehetőséget. Pedig még a vak is látja, hogy ő több, mint holmi cserejátékos. Persze tavaly is így kezdődött, majd beverekedte magát – teljesen jogosan – a kezdőbe. Az eddigi 360 percből csak 54 percet kapott, de ez alatt sem tétlenkedett. 3 kaput eltaláló lövése volt, 5-ből 5 sikeres csele, 3 kulcspassza (azaz 18 percenként 1!), és 1 gólhelyzetet teremtett az egyik átadásával. Emellett kb. 70%-ban sikeresen jön ki a földön vívott párharcaiból. Ha nem változik a csapatban betöltött szerepe, akkor télen mindenképpen keresni kell neki valami másik helyet, mert ennél jóval többre hivatott.

Reinier (Dortmund)

Ismét kölcsönbe került az egyik játékosunk  a Dortmundhoz, ami miatt idén is érdemes lesz nézni a meccseiket. A 18 éves brazil kölyöktől viszont egyáltalán nem várható el, hogy hátára vegye az amúgy sem gyenge német együttest. Ha kb. a játékpercek 30-40 százalékában szerepelhet, már elégedett lehet. Igaz, én nem feltétlenül ilyen erős csapatba küldtem volna, hanem egy olyanba, ahol rendszeresen kezdőként szerepelhet, mint tavaly Kubo a Mallorcában. Eddig ő is csak csereként kapott lehetőséget (69 perc), de lesznek még ott is kevésbé fontos meccsek, ahol talán több szerepet kaphat.

Bale (Tottenham) és Mayoral (Roma)

Róluk nem írnék különösebben, hiszen egyikük sem szerepelt még új csapatában, mivel Bale sérült (minő meglepetés), Borja pedig csak októberben lett a Róma kölcsönjátékosa.


Ennyit tudtam összeszedni nektek a jelenlegi „kölcsön-helyzetről’, de az októberi hónap már jóval pörgősebb lesz a legtöbb csapat számára. Addig is bátran fejtsétek ki a véleményeteket kommentek formájában, hogy kiről mit gondoltok. (A végére pedig beillesztem nektek, hogy honnan is vettem ezt a sok statisztikát.;-))

Forrás: Sofascore

Oszd meg a posztot, ha tetszett!