Az írás szórakoztató jelleggel született, a szerző a szezon eddigi szakaszának tapasztalatai alapján képzelte el az elmaradt mérkőzés forgatókönyvét. A valósággal történő bármilyen hasonlóság nem a véletlen műve.
Ismét vereséget szenvedett Zidane csapata a spanyol bajnokságban. Az Eibar csapata remekül védekezve fogadta a királyiak támadásait, és egy szerencsés öngóllal meg is tudták nyerni a mérkőzést. Nézzük, mi is történt a találkozón.
Zidane az állandóság híve, mint tudjuk. Állandóan összevissza keveri a kezdőt, a tippeldések nagy örömére. Kurta hiányában Areola került a kezdőbe. De nem a kapuba. A 195 centi magas Alfonz Benzema csatártársaként került a kezdőbe ezzel is készülve a beadásokra. Így a kapuban az univerzális mindenesünk, Lucas kezdett, előtte a védelemben Militao, Varane, Ramos és Nacho kaptak helyet. Ez kulcsfontosságú volt Zidane taktikájában, hiszen így egyszerre 4 magas középhátvéd tudott minden támadással felfutni. A középpályán a stabil védelem miatt Zidane megengedhette magának, hogy támadóbb játékosokat küldjön pályára. Casemiro helyét a szűrő pozíciójában a mindenhonnan remekül beadó Marcelo vette át. Társa Fede volt, aki fizikai adottságait kihasználva remekül tudott beadásokra érkezni. A két szélen Brahim és Isco segítették az akciókat, elöl pedig Benzema és Areola rohamozott. Ezúton szeretnék gratulálni VICnek, aki ismét telibe találta a kezdőt.
A kispadon Altube, Mendy, Carvajal, Casemiro, Modric, Kroos, és James foglaltak helyet. A Vinicius, Rodrygo, Jovic, Mariano négyes pedig otthon követték a meccs alakulását négy üveg jóféle szerb csempészvodka társaságában.
Zidane meccs utáni nyilatkozatában ezt mondta: „Jó úton halad a csapat. Kicsit kevés volt a beadás, így ezen dolgozunk még a fiúkkal a BL meccs előtt. Az új taktika tetszett, láthatóan összezavarta őket, hogy két kapusunk van a pályán, de egyik sem a kapuban. Gratulálok Altubenak a bemutatkozáshoz, mindig is a fiatalok játszatásának híve voltam. Lucas fontos tagja a csapatnak, mindenhol remekül helyt áll. Marcelo a következő meccsen is kezdeni fog, hiszen ma csak ő tudott gólt szerezni a csapatból. Külön öröm, hogy a kezdőrúgást Thompkins végezhette el a kosárcsapatból. Jó volt látni, hogy milyen önfeledten pacsizik a fiúkkal.”
Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…
A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…
A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…
Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…
Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…
A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…