You are here
Home > Merengues >

Kölcsönjátékosok – februári értékelő

Mivel a csapatunk több fiatal játékosát is kölcsönbe adta, akik a jövő Real Madridjának a kulcsjátékosai lehetnek, érdemes figyelemmel kísérni, hogy hogyan is teljesítenek aktuális csapatukban. Éppen ezért, gondoltam, összehozok nektek egy „kis” áttekintést, hogy az előző hónapban hogyan is szerepeltek. (Persze, tartalmazni fogja saját véleményemet is, ezért ha nektek van bármi hozzáfűznivalótok, ne kíméljetek.😉)

KAPUSOK

Andriy Lunin (21) – Real Oviedo

Az ukrán kapusunk nagyon jól járt azzal, hogy a klub intézkedett, hogy a tavaszi szezont ne a Valladolidnál töltse, ahol összesen csak 2 mérkőzésen kapott lehetőséget. Amint a másodosztályú Oviedohoz került január 15.-én, már másnap a kezdőcsapatban találta magát. Kellett 1-2 meccs mire újra formába lendült és ezt februárban már meg is mutatta. Mind a 4 alkalommal játszott, amikor a csapatának mérkőzése volt. Ebben a hónapban 5 gólt kapott, de bemutatott 11 védést és kifogott egy tizenegyest is. Az igaz, hogy az Alcorcón elleni hazai mérkőzésen összehozott egy tizenegyest és vereséget szenvedtek, de emellett sokat köszönhet neki a kiesés ellen küzdő, jelenleg 20. helyen (a 22-ből) tanyázó csapata. Például a hónap első 2 mérkőzésén nagyot játszott, aminek az lett az eredménye, hogy nyertek otthon az Albacete ellen 3-1-re, és a Vallecano ellen 1-1-es döntetlent értek el. A lényeg, hogy reméljük továbbra is sokat fog játszani és ennek köszönhetően fejlődni is fog, mert nagy potenciál rejtőzik benne. Ki tudja, lehet, hogy Courtois után még első számú hálóőre is lehet szeretett csapatunknak.

Íme, az Albacete elleni védései:

https://streamable.com/ox44m

Luca Zidane (21) – Racing Santander

Az edzőnk második fia már a szezon kezdete óta védi a másodosztályú Racing Santander kapuját. A kiesés ellen küzdő együttes épp a tabella legalján tanyázik, de semmiképpen nem a francia hálóőr hibája ez. A februári hónapban is mindent megtett, hogy segítsen csapatának megúszni a kiesést. Például Guti együttesét, az Almería-t sikerült idegenben megverniük egy góllal, nagyrészt annak köszönhetően, hogy Luca kapuját nem lehetett bevenni. Azon a mérkőzésen egyértelműen ő volt a csapata legjobbja, a maga 4 védésével. Emellett kapott a többi 4 mérkőzésen 7 gólt, de bemutatott 12 védést is. Nem lehet könnyű neki, mert a csapatának nem túl acélos a védekezése. Talán lesz arra lehetősége a jövőben, hogy egy első osztályú középcsapat 1. számú hálóőre legyen. A tehetsége megvan hozzá.

Itt a 2 kapus teljesítménye számokban:

HÁTVÉDEK ÉS HIBRID HÁTVÉDEK

Jesus Vallejo (23) – Granada

A spanyol hátvéd, aki idén már megjárta a Wolverhampton csapatát, azzal a reménnyel érkezett Granadába, hogy több lehetőséget kap, hisz Angliában összesen 612 percet játszott, úgy hogy utoljára október végén szerepelhetett. Az új csapatában már most 349 perc jutott neki, igaz még itt sem állandó kezdőként tekintenek rá. Februárban már 3x volt lehetősége pályára lépni és úgy tűnik, hogy egyre jobban megy neki a játék. Elsőként csak a kupameccseken kapott lehetőséget, de a hónap végén, már a Celta elleni bajnokin is a kezdőben találhatta magát, amin elég meggyőző teljesítményt hozott. Ha sikerül állandósítani a formáját, akár folyamatosan a kezdőcsapatban találhatja magát, ami nagyon jót tenne neki, hátha a zaragozai és a frankfurti önmagát újra megtalálja. Igaz, nehezen tudom elképzelni, hogy nálunk a 3. számú középhátvéd szerepnél többet tudna elérni. De ki tudja…

Javi Sánchez (22) – Real Valladolid

A saját nevelésű spanyol középhátvéd februári értékelését egy mondattal le lehetne zárni, hisz nem kapott egyetlen játékpercet sem. Összesen nyár óta csak 1x szerepelt, akkor is egy kupameccsen. Ő volt a 3. kölcsönjátékosunk ebben a csapatban, igaz őt nem sikerült kimenekíteni a másik két társával ellentétben, hisz a Valladolid nem nagyon adott lehetőséget egyik madridi játékosnak sem. Csak abban reménykedhet Javi, hogy többen is kidőlnek a posztján és az edzőnek nem lesz más választása, mint berakni őt is a kezdőbe…

Sergio Reguilón (23) – Sevilla

Zidane „kedvenc” balhátvédje idén a Sevillában próbája bebizonyítani, hogy a jövőben igenis van helye a Real Madrid kezdőcsapatában. Lopetegui pedig rendszeresen számít rá, Escudero kárára. Igaz, februárban többször is előfordult, hogy a kispadon találta magát, de nagyrészt ez a sűrű menetrendnek lehet köszönhető, hisz a kis spanyol rendszeresen jó játékkal rukkol elő. Ebben a hónapban is adott egy gólpasszt és 3 kulcspasszt, de ezek mellett 8 labdaszerzés és 5 szerelés is a neve mellett áll. Azaz ahogy eddig is tudtuk, mind támadásban, mind védekezésben sokat tud hozzátenni az aktuális csapata játékához. Csak így tovább! 😉

A Getafe elleni gólpasszát itt tekinthetitek meg:

https://streamable.com/16ztt

Álvaro Odriozola (24) – Bayern München

A spanyol játékos januártól Németországban próbál szerencsét, hátha ott több szerephez jut. Viszont a müncheni együttes nem kezdőjátékost keresett, hanem Pavard cseréjét, mert azért azt nem tehetik meg, hogy csak 1 vérbeli jobbhátvéddel csinálják végig a szezont (ugye Zidane?😛). Összesen kapott 76 percet 7 mérkőzésen. Azt is úgy, hogy az egyik kupameccsen 13 percre becserélték, majd a tökutolsó Paderborn csapata elleni bajnokin kezdőként játszhatott és 63 perc után lecserélték, mivel bajban volt a haza. A kérdés csak az: megérte neki odamenni? Majd a szezon végén megkapjuk a választ…

Achraf Hakimi (21) – Dortmund

Úgy tűnik, neki fantasztikusan alakul az idei kölcsönjátéka. Igaz, ez már a második éve Dortmundban, ezért sikerült jól be is illeszkednie. Olyannyira, hogy nagyon jól érzi magát jelenlegi klubjában, és lehet, hogy már nem is vágyik annyira vissza Madridba. De bízunk benne, hogy jövőre mégis nálunk kezdi a szezont. Persze, nagy valószínűséggel nem fog annyi játékpercet kapni, mint Németországban. Például februárban a 630 rendelkezésre álló percből, összesen 603 percet kapott. Ez idő alatt kiosztott 4 gólpasszt és 10 kulcspasszt, emellett 57 párharcából 36-ot megnyert (63%) és 14 szerelést mutatott be. Egészen rendkívüli, ahogy idén megy neki, hisz már 10 gólpassznál és 6 gólnál jár minden sorozatot figyelembe véve. És még csak 21 éves. Milyen jó lenne, ha meg tudná mutatni Madridban mindazt, ami benne rejlik, hisz bőven van még benne. Őt elengedni egy óriási baklövés lenne, de reméljük, ez nem valósul meg.

Íme, mind a 4 gólpassza Hakiminek:

https://streamable.com/knvzp

https://streamable.com/rkrhz

https://streamable.com/ct5ne

https://streamable.com/n4zj4

És a védőkről még egy kis statisztika februárból:

A KÖZÉPPÁLYÁSOK

Dani Ceballos (23) – Arsenal

Ceballos számára igazi „hullámvasút” lehet az idei angliai kiruccanása. Emery külön kérésére érkezett az Arsenalhoz és a szezon első meccsétől alapjátékosnak számított. A szurkolók nagyon megkedvelték (ki tudja miért…?) és az edzője is bízott benne. Hol támadó középpályásként szerepelt Özillel felváltva, hol mélységi irányítóként némi védekező feladattal megbízva. Hogy miért is fontos ez? Mert ő is azzal a célból ment kölcsönbe, hogy folyamatosan játszva fejlődjön és még komplexebb játékosként térjen vissza, hátha még a csapatunk hasznára tud lenni. De sajnos november elején lesérült és körülbelül 2 hónapot kellett kihagynia emiatt. Emellett Emeryt is leváltották és a helyére Arteta érkezett. És ezek után úgy tűnt, hogy az új edző nem is számít rá. Egyes hírek szerint el is gondolkodott télen a váltáson. De végül maradt és úgy tűnik, nagyon is jól alakult ez számára, hiszen egyre több lehetőséghez jutott és februárban már 3 mérkőzésen is kezdőként léphetett pályára. Meg is hálája a bizalmat a mesterének, igaz nem túl látványosan, de nagyon hasznosan játszik. 9 labdaszerzéssel és több mint 91%-os passzpontossággal büszkélkedhet, ami az ő pozíciójában nagyon értékes. Reméljük, hogy most már csak felfelé vezet az útja… (Érdemes amúgy megfigyelni, hogy amikor pályán van, folyamatosan mutatja az irányt, hogy a társai merre játszák meg a labdát. Titeket emlékeztet ez valakire?)

Íme, a Newcastle elleni összes megmozdulása:

Martin Ødegaard (21) – Real Sociedad

A norvég csodagyerek idén igazán berobbant a köztudatba. Persze ő is megkapta a kölcsönben töltött évei alatt, hogy nem fogja azt a szintet hozni, amit elvártak tőle akkor, amikor 16 évesen leigazolták Madridba. De folyamatosan játszva az aktuális csapataiban volt lehetősége fejlődni és idén már senki nem mondhatja róla, hogy nem Real Madrid szintű játékos. A Real Sociedad részben neki köszönhetően szárnyal ebben a szezonban. Februárban 2 góllal járult hozzá csapata sikereihez (jelenleg 7 gólnál és 9 gólpassznál jár idén), aminek köszönhetően többek között rajtunk keresztül jutottak el a spanyol kupa elődöntőjébe (tegnap már a döntőbe is sikerült bejutniuk). A bajnokságban is úgy állnak jelenleg a 6. helyen, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. Ha azt is behúzzák az Eibar ellen, akkor a 3.-ok lesznek a Barca mögött (😛). Igaz, 2 éves kölcsönszerződést kötött a Sociedaddal, de könnyen lehet, hogy nem fogja kitölteni, hiszen nagy szükség lenne rá Madridban. A bajnokságban meccsenként 2,5 kulcspasszt oszt ki, amivel az élen áll Messivel holtversenyben. Nálunk a legjobb e tekintetben Kroos, meccsenként 2,2-vel. Kíváncsi leszek, hogy hogyan alakul neki a sorsa a nyáron…

Ødegaard két gólja (az első biztos ismerős lesz…):

https://streamable.com/osaze

https://streamable.com/8p14o

Takefusa Kubo (18) – Mallorca

A japán Messinek kikiáltott Kubo-nak igazán jól alakult a február. A kiesés ellen küzdő Mallorcának egyre többet tud segíteni kivételes tehetségével. Például a Betis elleni mérkőzést neki köszönhetően tudták döntetlenre lehozni, hisz 1 gólt szerzett és kiosztott egy gólpasszt is. És jelen helyzetükben minden pont aranyat ér nekik. A 18 éves japán kissrácnak pedig pont arra van szüksége, hogy rendszeresen lehetőséget kapjon jelenlegi csapatában. Nem várható el tőle ilyen fiatalon, hogy hátán vigye a csapatát, de szinte minden megmozdulásán látszik, hogy „hatalmas” játékossá válhat a jövőben. Még 1-2 év kölcsönben és akár azt a szintet is elérheti, mint Ødegaard, vagy akár még őt is túlszárnyalhatja. Érdemes lesz folyamatosan figyelemmel kísérni.

A Betis elleni gólpassza és gólja:

https://streamable.com/hgbwb

https://streamable.com/pr8c0

Óscar Rodríguez (21) – Leganés

Óscar jelenlegi csapatára az utóbbi időben igazán rájár a rúd. Nem elég, hogy elvesztették a téli átigazolási szezonban az egyik legnagyobb tehetségüket, En-Nesyri-t (Sevilla kivásárolta a szerződéséből), de még a legjobb góllövőjüket, Braithwaite-et is elvitte a Barca. Így nem sok esélyük maradt a bennmaradásra, hiszen így is gondjuk volt idén a gólszerzéssel – eddig 26 mérkőzésen 19 gólt lőttek, de ebből a két távozó 10-et szerzett. Szerencséjükre még magmaradt nekik a Real Madrid kölcsönjátékosa, aki 5 gólnál (3 szabadrúgásgól) és 2 gólpassznál jár. Februárban a csapat 3 góljából 2-ből kivette a részét, ami jól mutatja, mennyire szükség van az ő jó teljesítményére. Emellett 38 percenként kínálta meg a csapattársait 1 kulcspasszal, ami valóban kiemelkedő. A következő hónapokban igazán nagy felelősség fog ráhárulni. A kérdés csak az, hogy hogyan teljesít majd ekkora nyomás alatt.

Óscar szabadrúgásgólja és gólpassza:

https://streamable.com/zwqnq

https://streamable.com/9o6r7

Alberto Soro (20) – Real Zaragoza

A tavaly nyáron vásárolt, zaragozai támadó középpályást egy évre otthagyta  kölcsönben nevelőegyesületében a Real, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Nálunk nem sok lehetőséghez jutna, viszont ott állandó kezdőként szerepelhet. Idén minden sorozatot figyelembe véve 4 gólja és 7 gólpassza van, aminek köszönhetően a csapata idén a feljutásban reménykedhet. Jelenleg 2. helyen tanyáznak, ami biztos továbbjutást jelentene számukra. Februárban Soronak igazán jól sikerült teljesítenie. 2 gól és 1 gólpassz áll a neve mellett és egyszer meg is választották a forduló legjobb játékosának a másodosztályban. Ami még figyelemre méltó, hogy a pozíciójához képest meglepően sok szerelést mutatott be, szám szerint 11-et (38 percenként egyet). Érdemes lesz jövőre egy elsőosztályú csapatba kölcsönadni, hogy kiderüljön, vajon mire lehet képes magasabb szinten (ha feljutnak, akár maradhat is Zaragozában).

Íme, Soro két gólja és gólpassza:

https://streamable.com/ocxru

https://streamable.com/9cq5l

https://streamable.com/gwi7s

TÁÁÁÁMADÁÁÁÁS

Hugo Vallejo (20) – Deportivo La Coruña

A granadai születésű támadóról még lehet, hogy nem sokat hallottatok, hisz nem verte nagydobra a sajtó a leigazolását. Már ősszel lehetett tudni arról, hogy megegyezett a habfehérekkel a málagai utánpótlás legnagyobb reménysége. Ennek köszönhetően parkolópályára került a csapatában és szeptember óta nem kapott egy játékpercet sem. Erre reagálva, télen bejelentettük a leigazolását és egyből kölcsönbe is adtuk a jobb napokat is megélt Deportivonak. Februárban 2 mérkőzésen csereként beállva kapott összesen 45 percet és reméljük, hogy a következő időszakban egyre több lehetőséghez fog jutni. Ami viszont bizakodásra adhat okot, hogy ez alatt a 45 perc alatt az összes párharcát megnyerte (4-ből 4-et), 3x szerzett labdát és 1 szerelést is bemutatott. Biztos nem véletlen figyelt fel rá a királyi gárda a fiatal támadóra. Idővel kiderül…

Jorge De Frutos (23) – Rayo Vallecano

A Rayo Majadahonda utánpótlásáról kikerült támadót még 2018-ben igazoltuk le, és miután egy évet a Castilla-ban töltött, kölcsönadtuk a Valladolidnak. Persze ő sem kapott ott elegendő játékpercet (164 perc), ezért télen a másodosztályú Vallecano csapatába küldtük tovább. Ami az ő részére is a legjobb döntésnek bizonyult, hiszen szinte azonnal a kezdőcsapatban kapott rendszeresen helyet. Februárban meg is lőtte első gólját az új csapatában a Huesca ellen. Amit érdemes róla megjegyezni, hogy támadóként mindkét oldalt megállja a helyét, sőt akár középen is. Ami még kiemelendő vele kapcsolatban, hogy nagy százalékban sikerül otthagynia a védőit (februárban 31-ből 23 sikeres csel) és nem fél belemenni a párharcokba (a földön 62 párharcból 37-et megnyert). Emellett 2x eltalálta a kapufát és kiosztott 5 kulcspasszt is. Tavasszal, nagy valószínűséggel megláthatjuk, hogy mi is rejtőzik benne. Ha van benne fantázia, lehet, hogy neki is érdemesebb lehet egy 1. osztályú csapatot keresni.

A Huesca elleni gólja:

https://streamable.com/d1m46

Borja Mayoral (22) – Levante

A madridi utánpótlásról kikerült játékosnak, lássuk be, nem sikerült eddig megváltania a világot. Második szezonját tölti a valenciai kiscsapatban, de nem sikerül olyan hatékonysággal gólt szereznie, mint azt tette az utánpótlásban (120 percenként), vagy akár az első csapatban (175 percenként). Eddig 3535 percet kapott a Levante-ben, de csak 11 gólig jutott (321 percenként 1 gól). Persze nem arról híres a csapata, hogy sok gólt szerez minden évben… Februárban 344 perc alatt 6 kapuralövésből 1-et sikerült gólra váltania. De még azt sem mondhatjuk róla, hogy Benzema példáját követve az előkészítésben jeleskedne. 60 sikeres passza volt, de egyik sem nevezhető kulcspassznak, ami a kapu közelében helyezkedve elég kiábrándító. Reméljük a március jobban alakul számára.

Íme, Mayoral gólja a Villarreal ellen:

https://streamable.com/x72qa

Ennyi lett volna a kölcsönjátékosaink februári áttekintése. Annyit leszögezhetünk, hogy vannak nagyon ígéretes fiatal játékosaink, akik közül, ha nem is mindenki jut el a királyi gárda első csapatába, de mindenképpen jó befektetéseknek tekinthetőek, akiket max. nem kis nyereséggel el tudunk adni.

Ezek mellett itt van néhány statisztika, amiket megemlítettem az egyes játékosoknál is. Az első táblázat azt mutatja, hogy melyik játékosunk mennyi szerephez is jutott a csapatában. A második pedig, hogy a középpályások és a támadók milyen számokat is produkáltak.

Nektek mi a véleményetek a játékosokról a februári teljesítményüket tekintve vagy úgy összességében? Kérlek, ha van véleményetek, ne tartsátok magatokban!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!

Top