0-0 kizárva (Real Madrid – ManCity)

20 és 23 lőtt, 10 és 8 kapott gól az elmúlt 10 meccsen. 2-2 vereség és 1-1 döntetlen az elmúlt 10 meccsen. Kopasz itt is, ott is. Cél a Nagyfülű mindkét helyen. Az egyik klubnál a történelem kötelez erre, a másik klubnál a friss eltiltás és az, hogy az a kopasz 2011 óta dolgozik egy újabb BL-sikerért.

Láttuk már ezt a meccset korábban?

Egy nagyon hatékony, a támadásaiban a kapu támadását és nem a támadóharmadban való labdatoszogatást priorizáló felfogású City, amely nem szeret hagyományos módon védekezni, inkább iszonyat magas letámadással, első ütemben akarja visszaszerezni a labdát, ha pedig mégis be kell rendezkedni a védőharmadba, akkor is minél szűkebbre  igyekszik varázsolni a labda körüli teret, hibára, párharcra kényszeríteni az ellenfelet és utána azonnal felvenni a pozíciókat az újabb támadáshoz.

Merítési lehetőség I.
Merítési lehetőség II.

A másik oldal pedig elméletileg képes tudás és játékosállomány alapján akár mély védekezésre és az abból kialakuló labdaszerzésből indított kontrára; képes a magas letámadást minőségi középpályásai miatt kijátszani és megtelepedni az ellenfél térfelén; és… legyünk őszinték, mostanában képes impotens, támadófelfogású csapat délibábját kelteni, amely bármikor, de valóban bármikor hajlandó valami eszméleten védelmi hibát bemutatni, amely után indulhatnak a kezdőkörbe…

Csak a “cselló”… Meg a gól. Meg a munkamorál.

Újra kérdezem: láttuk már ezt a meccset?

Sok anyagot átolvastam ennek a szövegnek a megírása előtt. Volt pár – számomra – nehezen komolyan vehető tényező. Nyilván fontosak, a maguk szintjén, de a párharcban, a 2*90 (+ esetleges extra játékidő) nem az fogja a játékot meghatározni, hogy nálunk:

  • hagyománya van a BL-nek, teljesen más mentalitásban játszanak a srácok,
  • a City viszont nem rendelkezik BL-rutinnal, ezért nem juthat tovább.

WTF!?

Ugyan, ezen a szinten nem ez fogja eldönteni a meccs és a párharc kimenetelét, hanem az, hogy melyik csapat fog jobban felkészülni a másikból és ki fogja a saját játékát hatékonyabban megoldani.

Ez a szó pedig a leglényegesebb: hatékonyság.

A City úgy második a PL-ben, hogy magasan övék a legtöbb kidolgozott gólhelyzet a TOP bajnokságokban, irgalmatlan mennyiségű gólt lőttek, a bajnokságban 68-at (hatékonyak; tőlük csak a PSG lőtt többet, de kérem, a fhanszia bajnokságot azért nem lehet a PL-lel összehasonlítani kiegyenlítettség témakörben), de a védekezésük ingatag (nem elég hatékony). Megszenvednek minden olyan csapat ellen, amelyik tartósan szervezetten tud védekezni labda ellen és képes akár 2 emberrel is kontrából a City kapuja elé érni.

2011 óta számtalan módját ismerte, meg, hogyan NEM tudja megnyerni a BL-t. Jusson eszünkbe Edison, mert lehet, idén rájön, hogyan TUDJA újra megnyerni a sorozatot.

Pep célja nem is lehet más, mint az, hogy gólt lőjenek nekünk a Bernabeuban, sőt, ha lehet, ők szerezzék meg a vezetést, amivel a párharcra tekintettel még komolyabb stratégiai előnybe kerülnek, mintha mondjuk 2-1-es vereséget szenvednének. Ugyanis, ha megszerzik a vezetést, nekünk muszáj lesz támadóbb focira váltani. Azt pedig láttuk a hétvégén is, hogy a Levante is képes a maga javára fordítani, ha az egyensúlyra fittyet hányva agyig feltolt csapattal, de ész nélkül támadunk.

A City az egyik legjobb, legkomplexebb csapata a világ élmezőnyének. Az, hogy a PL idén nem úgy alakul, ahogy szeretnék, nem jelenti azt, hogy a BL-ben ne lennének esélyeik a végső győzelemre.

Amúgy is, nagy valószínűséggel ennek a keretnek ez az utolsó esélye, hogy BL címet nyerjen. Mert még ha jogászkodással tudnak is faragni az eltiltás idején, egy szezon szinte biztos, hogy kimarad a jog lassú malmai miatt. Ha valamiért „meg kell halni a pályán” ebben a szezonban a City játékosainak, akkor az a BL.

Hatékonyság…

Nálunk is ez a lényeg az egész szezonban. Sajnos mi sokkal kevesebb gólt szerzünk, mint amennyit indokolna a kidolgozott helyzeteink minősége, mennyisége. Balfácánok vagyunk a kapu előtt.

Ehhez jön hozzá, hogy Zidane a december óta tartó formahanyatlást (ismét) semmibe véve, bebetonozta Benzemát a kezdőbe. Sajnos mi vagyunk az a csapat, amely önmaga számára langyos vizzé alakítja a támadóharmadot, ott vagyunk, járatjuk a labdát, helyzetet alakítunk ki, de alig tudunk élni a lehetőségekkel. Mintha a fejekben zavar lenne, mintha elég lenne a helyzetek kidolgozása, mintha nem akarnák a srácok igazán, erősen, szívből, dacból, csakazértis, mindennél jobban a gólt.

Lehet-e így bízni az egyébként hatékony védekezésben? Igen, hatékony, ha Mendy játszik, hiszen az ő jelenléte Kroos és Ramos teljesítményét is fentebb húzza. Véleményem szerint nem lehet bízni a védekezésünkben, mert az ellenfél olyan szintű dinamizmussal, kreativitással és elszántsággal igyekszik minden meccsen az ellenfél kapujába találni, hogy kapott gól nélkül nem fogjuk lehozni a párharc első meccsét.

Három BL zsinórban, de ha a City és a Barca ellen kikapunk hazai pályán, akkor a szobor talpazata megreped.

Mégis, mi lehet a megoldás?

Talán most újra lehet haszna a Szuperkupa-bajnokságon (brrrr…) látott 5 fős középpályának. Ok, Hazard sérülése rosszkor jött (ismét), vele más lehetne a játék, de fogadjuk el a helyzetet és nézzük meg, mit adhatna, ha Casemiro, Kroos, Modric, Isco, Valverde játszana. Egyrészt egy nagyon tömör középpályát, amely egyben igen labdabiztos is, támadásban pedig legalább 3 ember képes váratlant húzni. Mendy játszatása esetén Kroos már azzal váratlant húz, hogy az ellenfél tizenhatosára ér. Valverde az elfutásaival, Carvajallal, Lukitával megoldott kisjátékaival. Isco pedig az utóbbi időben végre tényleg jó játékot hozott, a tehetsége pedig vitathatatlan a kis területen való játékban. Nyilván Lukita és Casemiro bármikor képes egy távoli bombát elereszteni, de ez nem az a fajta váratlan, amire én gondolok.

Lehet persze gyémántban is tolni, KFC és Isco, előttük Bale és Benzema. A formációt ismerjük, a csapat is ismeri és jól is érzi benne magát (két BL cím csak leesett, nemdebárugyebár). Bale pedig élhetne a valaha volt, talán még most is meglévő sebességével a magas letámadás miatt a védelmi vonala és a kapuja között óriási területet hagyó Cityvel szemben. Azt persze nem tudjuk, hogy Bale egészséges-e.

Versenyló.

Lehetne 433, KFC, Isco, Bale, Benzema hármassal, ami azt a pluszt biztosítaná a csapatnak, hogy bármikor 442 gyémánttá tudna alakulni. 433, KFC, Vini, Benzema, Bale: befelé induló, lövő lábukra dolgozó szélsők, akik vissza tudnak zárni védekezésben, így azonnal 451-ben tudnánk fogadni a City rohamait. Ha lesz időnk visszarendeződni… 433, KFC, Bale, Benzema Lucas: klasszik felállás, alapvonal felé induló, beadásra gyúró szélsők és vinnyogva röhögő belső City védők. Mert mennyi beadással is dolgoztunk az Levante ellen és mennyi lett hatékony?

Ha rajtam múlna, így nézne ki a kezdőnk.

Láttuk már ezt a meccset?

Azt szeretem a City meccsein, hogy a szélsők bátran vállalják a párharcokat. Mahrez, Bernardo Silva, Sterling (Sane) nem félnek bevállalni a cselt és nagyon sokszor be is jön nekik. Továbbá nem ódzkodnak kapura tűzni a labdát. S ha ehhez odateszem, hogy a pálya bármely részén felbukkanó, talán a City legfontosabb emberének számító de Bruyne sem szégyenlős, ha ki kell pókhálózni a felső sarkot, akkor ott vagyunk, hogy ilyen mértékű támadópotenciállal szemben idén csak a PSG ellen játszottunk.

Nálunk kik azok, akik egy-egy cselt bevállalnak, s ha bevállalnak, akkor tovább mennek előre és nem a tutit választják, egy oldal- vagy hátrapassz képében?

Szerintem többször láttuk már ezt a meccset.

  • Carlo idején a Pep-féle Bayern ellen.
  • Zidane idején Szalah sérüléséig a Pool elleni döntőben.
  • A City-Monaco párharcban.

Az elmúlt két meccsünk miatt amolyan „Kispál és a Borz a hangulatom máma”.

Pedig van ráció abban is, hogy mi örülünk a végén. Zidane keze alatt olyan minőség van, amely képes akár meccsen belül periodikusan is váltani a támadások profilja között. labdatartás-ütemváltás/védekezés-kontra indítása. Ha pedig fentebb azt írtam, hogy Pepnek az lenne a tökéletes, ha ők lőnék az elsőt, akkor ez ránk is tökéletesen igaz. Hiszen egy korai gól után az amúgy is támadófelfogású City nem is tudna mélyebben játszani, nem tudna kivárásra játszani és így, egy korai madridi vezetőgóllal megnyitnánk magunk számára a kontralehetőségek majdnem végtelen sorát. Persze, közben borzasztó nyomás nehezedne ránk védekezésben és igyekeztem az egész posztban figyelni rá, hogy ne védelmet, hanem védekezést írjak, mert nem a Tibó-Dani-Varane-Ramos-Mendy ötösön fog múlni, hogy milyen sikerrel tudunk majd védekezni, hanem a teljes csapaton. Akkor is, ha egy-egy egyéni hiba mindig benne van a játékban. De csapatszinten nem szabad esélyt adni nekik. Minden játékosunknak legalább 100%-os koncentrációval kell játszani.

Kevesebb nem lehet, több igen.

Ha rajtam múlna, nem ellenük játszanánk. A Napoliért mennyit kellett volna jattolni?

Oszd meg a posztot, ha tetszett!