Copa del Rey Összefoglaló Sultan  

Vissza a romlásba: kiesés a Király Kupából!

Ahogy beharangozóban is leírtam, ha Zidane nem hajlandó komolyan venni a Real Sociedad elleni CdR negyeddöntőt, annak simán vereség lehet a vége. Míg a baszkok tartalékoltak és teljesen nyíltan erre találkozóra készültek, addig a madridiak edzője úgy döntött, hogy oldják meg ezt a meccset zömében olyan játékosok, akik egyébként kevés szerepet kapnak. Csakhogy ez nem így megy, kedves Zidane!

Az utóbbi időben tapasztalt kiváló védekezés leginkább négy védő és egy középpályás szűrő, és egy kapus nevéhez volt köthető. Courtois előtt Mendy, Ramos, Varane, Carvajal és Casemiro voltak azok, akik meglehetős összeszokottságban állították meg az ellenfelek rohamait. Ha ebből ötöt kiveszünk, nyilván akármilyen minőséggel is lesz pótolva, az összeszokottság, az egymáshoz való helyezkedés, az emberek átadása, a lesre állítás nem lesz hibátlan. Sajnos tovább romlanak az esélyek, ha ráadásul olyan két szélső védő kap szerepet, akik enyhén fogalmazva nincsenek életük formájában.

    

Marcelónak volt már sokkal rosszabb teljesítménye is előrefelé, de hátul azért erős versenyben volt élete legrosszabb meccséért. Amit én láttam legrosszabbnak, az se volt olyan régen. Nacho pedig meccshiányos és igencsak belassult mind fizikailag, mind fejben. Nem megbántva ezeket a srácokat, és nem elfelejtve azt, amit korábban a klubbért tettek, túl vannak teljesítményük zenitjén, és minőségben már nem közelítik meg a Mendy – Carvajal kettőst. Hiába szereztek gólt mindketten az őrült rohanásos, mindent egy lapra feltevős hajrában, a védekezésben és az összjátékban kevesek voltak hátul, és a négy bekapott gólért ők is alaposan okolhatók – Ramosszal együtt. Militaót most leghinkább a rendszer áldozatának éreztem. Egy rendszertelen semmi közepén kellett volna helytállnia.

De én leginkább Zidane-t okolom.

Ugyanezekért már szidtam a korábbi ciklusában is, és úgy tűnik ebben semmit sem fejlődött. Az nem rotáció, hogy a 6 fontos védekezési feladattal ellátott emberből ötöt partvonalra tesz. Az közelebb van az öngyilkossághoz. Elhiszem én, hogy a CdR csak a harmadik számú sorozat, de ma pont olyan szituáció kerekedett, amikor nem volt indokolt, hogy így felforgassa a csapatát. Több szempontból is nagyon rossz üzenete van ennek.

A hétvégén az Osasunához utazik a királyi gárda, értem én, hogy az bajnoki és fontosabb, de nem tűnik verhetetlennek a tőlünk 21 pontnyi távolságra, a tabella második felében tanyázó alakulat. Véleményem szerint sokkal könnyebb mérkőzés (lett volna!), mint a Sociedad elleni hazai. De most legalább hazai pályán megszégyenülve, négy gólt bekapva, önbizalomban megtépázva mehetünk idegenbe. Mentality strong ide, vagy oda, ez benne marad a fejekben. Mindennek a tetejébe egy James , egy Brahim vajon épül egy ilyen meccsből? Vagy Nacho? Esetleg Militao? Akár Areola? Szerencsétlen kapus előtt olyan nulla védelem volt, hogy ha 4 keze van se tudott volna a 4-ből háromba belenyúlni. Az első gól véleményes, de az is megpattant és túl gyors volt.

De akkor is, ott van a csapatban a vetélytárs Courtois, aki épp rekordot halmoz rekordra, és akkor beszállhatsz végre egy meccsbe, és lekullogsz 4 kapott góllal. A statisztika pont leszarja, hogy az edződ megcsúfolta a felállással a meccset. Courtois 22 bajnokin kapott 13-at, te meg egy kupameccsen benyeltél négyet. A Squawka nem hazudik. 😉 Jovic kicsit más tészta, de neki sem hiányzott ez, abban is biztos vagyok. Brahim végre kezdhetett, sajnos nagyon elcselezgette a dolgokat, nem volt jó meccse. Jamesnek volt egy hatalmas balos kapáslövése, amit a jobb alsóból ki tudott kaparni Remiro. Kár, hogy más emlékezetest nem nagyon lehet felhozni. De ha végre kezdeti ezt a két, abszolút kihasználatlan embert, mi a francért őket kell lecserélni? Nagyon nem érzem ezt így rendben. Ezek a káros mentális vonatkozások közül talán a legfontosabbak.

Nézzük a pihentetés szándékát!

Ahogy korábban taglaltam, a hátsó hat emberből öt pihent, ezzel sikerült a védelmi összhangot, a csapatvédekezést és a labdakihozatalokat is megerőszakolni Zidane-nak. Nagyjából ehhez igazított a koncentrációját és a játékkedvét Ramos is. Akkor ez már 6. feltétlenül ilyen szarul kellett nekik játszani? Nyilván nem, de ha nincs meg a minőség, akkor ez lesz! Tényleg nem tudom, mire számított a farncia tréner! Csak ezzel az egy húzásával elengedte ezt a meccset!  De ha a pihentetés volt a cél, akkor, hogy lehet az, hogy nem kizárólag kezdő kulcsjátékosokat cserélt le, hanem Jamest és Brahimot. Pont, hogy nekik kellett volna ezt a meccset végigjátszani! A meccs végi hajrában azért jó néhány játékosunk kitette a lelkét, Benzema, Vinicius, Ramos és Kroos például tutira nem lesz optimális fizikai állapotban 3 nap múlva – ők végigtolták az egész összecsapást.

Csak emlékeztetőül, eddig azt játszottuk, hogy stabil védekezésből szerezzünk nagy nehezen 1 gólt, amivel be lehet húzni a meccset. Most 3 nappal az El Sadar előtt csapágyasra járatta a két legveszélyesebb támadónkat, Viniciust és Benzemát. Ha azért hagyta fent őket, hogy végül megnyerjük a meccset, akkor miért nem rakott fel eleve egy értelmes kezdőt?  A hétvégére lesz egy pihent hátsó alakzatunk, egy holt fáradt osztogató Kroosszal, egy meggyötört Ramosszal, és két 90+ perces támadóval. Így most jobb? Vagy úgy van vele, hogy Pamplónában majd jön ívelgetni Vazquez, Carvajal és Mendy, és majd a hátvédjaink befejelik? Nagyon agyafúrt.

Van még egy vonatkozás, mégpedig a hazai pálya közönsége. Ezt egyszerűen nem lehet megtenni a hazai szurkolótáborral. Nem lehet így beleszarni egy Bernabeu-beli meccsbe. Most nem a Fuenlabrada, vagy a Llerida ellen kellett sérülés nélkül lehozni egy partit, ahol ki lehet cserélni az egész csapatot. Ez egy kiélezett, gyors és ügyes, ráadásul pihent fiatalokkal felálló Real Sociedad volt. Nehéz eldönteni, hogy tiszteletlenül állt az ellenfélhez, nagyképű volt, vagy csak simán beleszart. Ha szakmailag ebbe bármi jobbat beleképzelt, akkor nagyot léptünk megint hátra!

Nagyon sajnálom, hogy Zidane-nak még azt se’ sikerült eldöntenie, hogy feladta a Kupát vagy nem. Egy nem hatékony, rossz szerkezetű keretet határozott meg. Csapat szinten nem tudott egy normális védelmet felrakni, amivel megpecsételte a meccs sorsát, ráadásul a pihentetést sem tudta kimaxolni. Közben egy kicsit megalázta a hazai publikumot, és megnehezítette a következő bajnokira való felkészülést is. Kicsit sarkítok, de szeretném éreztetni, hogy most nagyon sok síkon teljesített a Madrid edzője csapnivalóan.

Fontos megemlíteni, ahogy a beharangozóban is rámutattam, hogy a Real Sociedad egy remek csapat, komoly potenciállal. Ha anyagilag kicsit erősebb volna, és nem kellene a szezonok végén a kulcsjátékosai egy részét értékesítenie, ha tudna építkezni nyugodtan 2-3 évet, egész biztosan bajnokesélyes La Liga élcsapat lenne belőle. Főleg most.

A mieink közül egyedül Vinícius tudnám szívemből dicsérni. Hajtott, csinálta, számtalanszor átjátszotta a magát a védelmen, nem rajta múlt, hogy ez végül egy szomorú este lett.

Nem vigasztal, hogy a Barcelona is megégett Bilbaóban – erre egyébként nagy pénzben fogadtam volna, az az ő bajuk. Nekünk nem lesz jobb tőle. Azért ők is elég nagy balfaszok, hogy egy szezonon belül kétszer be tudják szopni ugyanazt. Hosszabbításban kikapni 1-0-ra.

A jövő évi Spanyol Szuperkupán immár biztos, hogy két új csapat is részt vesz, hisz a „tavalyi” négyesből hírmondó sem maradt, az idei két döntős viszont biztos ott lesz. Nem vagyok biztos benne, hogy a szaúdiak most felhőtlenül örülnek. Nehezen tudom elképzelni, hogy adott esetben egy Mirandés, vagy egy Granada szurkolótábora majd megtölti a stadiont. A Copa del Rey elődöntőinek sorsolása egyébként pénteken 13 órakor lesz.

A Real Madrid számára maradt a Liga és a BL, ha ezt akarta Zidane, akkor taps és függöny. Nagyon remélem, hogy nem törik meg a csapat, most duplán fontos lesz a hétvégi bajnoki. Vissza kell állítani a rendet, ha komoly tekintettel szeretnénk a jövőbe nézni. Mondjuk, egy ilyen meccs után ez viccesen hangzik.

A végére egy kis színes hír, Bale a meccs 82. percében elhagyta a Bernabeut. Ahogy a többi szurkoló egy része is. 😉

Oszd meg a posztot, ha tetszett!