Categories: BeharangozóLa Liga

Országos egyes (Real Madrid – Espanyol beharangozó)

Szombaton folytatja a bajnoki címért indított hadjáratát kedvenc alakulatunk, mégpedig a ligautolsó ellenében. Real Madrid – Espanyol párharc a bajnokság 16. fordulójában, beharangozunk.

Most már kétség nélkül állítható, hogy kedvenceink rátaláltak a helyes(nek tűnő) útra. Az új vezér, Hazard nélkül is sikerült legyőzni az évek óta a liga egyik legkellemetlenebb ellenfelének számító Alavest. És ami még talán az eredménynél is fontosabb, a játékban is felfedezhetők olyan elemek, amelyek előrelépésről árulkodnak.

Látni kell viszont azt is, hogy nem minden rózsaszín: Eden kiválásával a támadójáték esetlegessé vált, és igen valószínű, hogy egy komolyabb ellenfél ellen nem elég az, amit nélküle meg tud valósítani a pályán a Madrid.

Hogy ez a hétvégén a lehető legkevesebb fejfájást okozza nekünk, arról a sorsolás gondoskodik. Az az Espanyol érkezik ugyanis a Bernabéuba, amely egyrészt óriási válságban van, másrészt pedig a korábbi években sem igazán nehezítette meg a dolgunkat egy-két kivételes esettől eltekintve – hogy ezt a két klub közötti kiváló diplomáciai kapcsolatnak, vagy a közös nagy ellenfélnek köszönhetjük-e, azt mindenki döntse el maga. De álljon itt egy beszédes adat: Ancelotti érkezése óta(!) egyetlen meccsen tudtak pontot szerezni ellenünk, Zidane első regnálásának utolsó ellenük vívott találkozóján tartották otthon a három pontot egy igencsak tartalékos Real ellenében.

Espanyol

Nini, egy ismerős cséká!

Miért is mondom azt, hogy válságban vannak?

Ugyan az korábban is megesett velük, hogy a bajnokság ezen szakaszában az alsóházban tanyáztak, de mindig is stabil bennmaradónak számoltuk őket. Ezzel szemben idén már az első 15 meccs után 5 pontnyira vannak a biztos bennmaradást jelentő 17. helytől, és csak a Leganes bír náluk is rosszabb mutatóval. Meglepő módon a hazai teljesítményük az, ami lehangoló, nyolc meccsen egyetlen pont a Cornellában. Lehet, hogy örülnek is, hogy most a Bernabéuban kell játszaniuk…

Mindent elmond a csapatról, hogy az Európa-ligában az emberhátrányban játszó Fradi ellen az utolsó pillanatban tudtak csak egyenlíteni. Előre is elnézést minden zöld-fehér szimpatizánstól, de az a tény, hogy egy top5 bajnokságbeli csapat egy a futballtérképen leginkább csak a régmúltja miatt szereplő egyesület ellen csak erre képes, az kiábrándító (ha erről nektek más a véleményetek, akkor kommentben jelezzétek).  Múlt héten, az Osasuna ellen pedig úgy kaptak két gólt, hogy az ellenfél már csak tíz emberrel volt a pályán…

Nem sok meccsüket láttam idén, talán a két FTC-párharc mellett egy bajnokijukba pislogtam bele, de nekem ebből az szűrődött le, hogy hiányzik egy vezéregyéniség a játékosaik közül.

Régi ismerősként köszönthetjük Hókuszpókot és a Kalózt, azaz Diego López és Granero is a keretük tagja, és minden valószínűség szerint pályára is lépnek majd ellenünk.

Reméljük, ellenünk is hasonló kifejezés lesz majd az arcukon

Hazai pálya

Rátérve kedvenceinkre, a fentebb leírtakon kívül talán annyit kell még megjegyezni, hogy Marcelo, Hazard és Bale sem bevethető. Meglátjuk, mindenesetre ha Zidane-nak van egy kis sütnivalója, akkor vagy a Clasicóig nem szerepelteti az egy sárgára az eltiltástól levő Casemirót, vagy már holnap „összehoz neki” egy kártyát, hogy a Valencia elleni meccsen pihenjen a Barcára.

Ráadásul épp a holnapi ellenfél talán lehetőséget nyújthatna arra is, hogy lehetőséget kapjanak az eddig kevesebbet játszók. Odriozola, Militao, Vinicius, Brahim, Jovic, de még akár Nacho is említhető.

Az mindenesetre biztos, hogy a Madrid a találkozó esélyese. Bármi, a győzelemtől eltérő eredmény csalódást jelentene. Az én egyetlen kívánságom: legyen meg a három pont. Persze nem fogok haragudni, ha ehhez szép játék és sérülésmentesség is csatlakozik.

A mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik (ha minden igaz, ez az utolsó ilyen szieszta-meccs az évben). Megtekintését a Spíler2, vagy az oldaldobozunkban leírt segédlet alapján elérhető streamek segíthetik.

Tippelde (11:30-ig):

Hala Madrid!

ReAlantos

View Comments

  • Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good.

  • I don't think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

Klub vb 2025: következik az előrehozott döntő!

A mögöttünk álló szezon leghatékonyabb európai csapata, a PSG lesz az ellenfelünk a szerda esti…

24 óra ago

Klub vb 2025: négybe lehet jutni!

A Borussia Dortmunddal összefutottuk jó párszor a BL-ben, de utoljára 11 éve nyertek meccset ellenünk.…

5 nap ago

Klub vb 2025: nem verhetetlen ez a Juve!

Egy kissé minden csapatnak nyűg ez az igen forró nyári torna, a klubok persze valamennyire…

1 hét ago

Klub vb 2025: ha kikapunk, akár ki is eshetünk

A 2025-ös Klub Vb utolsó csoportfordulója következik a Real Madrid számára, és lazsálásra semmiképp nem…

2 hét ago

Klub vb 2025: a második meccs már kötelező

Átalakuló csapatunk második "éles" meccse következik vasárnap este. A Pachuca végképp nem egy verhetetlen gárda,…

3 hét ago

Klub vb 2025: elkezdjük a munkát!

A legelső mondat, amit le szeretnék írni a Xabi érában, hogy türelemmel kell lennünk. Talán…

3 hét ago