Categories: La LigaÖsszefoglaló

Győzött a Real! (Real Sociedad – Real Madrid összefoglaló)

3-1-re nyert a hazai csapat, és aki olvasta Jose beharangozóját, az tudhatja, hogy ez nem a Madrid… Összefoglalunk. Csak minek…

Zidane a Courtois – Carvajal, Vallejo, Nacho, Marcelo – Casemiro, Isco, Kroos – Asensio, Benzema, Brahim kezdőnek szavazott bizalmat. Ez a kerethirdetés után viszonylag pozitívnak tekinthető, hiszen Isco és Asensio is lehetőséget kapott. Egyedül talán Llorente hiánya róható fel, de vele állítólag amúgy sem számol kopasz franciánk…

Első félidő

A meccs elején meglepően agresszív letámadással kezdtek kedvenceink, aminek már az 5. percben meglett az eredménye: Brahim szaladt el az alapvonalig, egy visszahúzós csellel leültette a védőt, majd a kifutó Rulli lábai között a kapuba helyezett, 0-1.

Alig két percre rá a hazaiak előtt is lehetőség adódott, de Thibaut nagyszerűen védte a ziccert, és még csapattárshoz is sikerült paskolni a labdát. Bravó, belga behemót!

Az első tíz-tizenöt percről összességében elmondható, hogy a Madrid irányította a meccset, még ha a labda nem is feltétlenül volt többet náluk.

A negyedóra környékén előbb Courtois élt együtt újfent remekül a játékkal (eddig egyértelműen ő a meccs legjobbja), majd egy kontránál passzolt hosszan Brahim, ezzel odalett a lehetőség.

Feltűnő, hogy Kroos mennyire halvány ebben a rendszerben, ahol a szélső támadók helyett szélső középpályások vannak (és így a 4-3-3 is inkább 4-1-4-1-re hajaz). Nincs megjátszható társ előre, a passzai így többnyire Iscóhoz vagy Marcelóhoz mennek, de egyik esetben sem segíti a támadás fejlődését. Általában védem a németet, mert ő szab fazont a csapatnak, mint anno Xabi apó – de ebben a rendszerben minimum kétesnek érzem a létjogosultságát. Többet érnénk egy munkás középpályással (Valverde, Llorente), vagy egy olyannal, aki képes kis területen is több embert stabilan megverni (Modric, Ceballos).

A 25. percben egyenlít a Sociedad, gyönyörű egyérintő után a védelem nem tudja lekövetni a támadók mozgását, Nacho és Vallejo is elrontja a helyezkedést (Kázmérról meg inkább ne is beszéljünk…), Carvajal pedig nem reagál időben, így a hazai 8-as ziccerben lőhet Kurta mellett a kapuba, 1-1. A belga erről nem tehetett, bravúr kellett volna.

A következő tíz percben mezőnyjáték folyik, majd a 39.-ben Vallejo kap pirosat egy ziccernél történő kezezésért, tizenegyes. Kurta pedig kivédi! Itt a rég hiányolt bravúr!

De nehéz lesz több mint egy félidőt emberhátrányban…

Brahim mindenképp kiemelendő, mert nem csak látványosan játszik, hanem jelenleg ő az egyetlen piros mezes a pályán, aki a támadásoknál képes az ellenfél kapujához lényegesen közeledni.

Félidőben 1-1, de innen óriási bravúr kell a pontszerzéshez is.

Második félidő

Változtatás egyik csapatban sincs a második játékrész elején.

Az 55.-ben beáll Modric Isco helyett, de sokat ez sem javít a játék képén.

Sőt, két percre rá fejesből szereznek gólt nagyjából 16 méterről. Átívelés után a felfutó jobbhátvédjük fejeli le Marcelót (csúnyán megelőzték a brazilt), és a fura ívet leíró labda Kurta mellett a hosszúba pattog, 2-1.

Gól- és emberhátrányban nem képes újítani a csapat. Kázmér lépett vissza középhátvédnek, a középpálya meg így nyilván lyukas, még akkor is, ha az ott lévő két ember Modric és Kroos.

65. perc, Lucas jön a legjobb madridi, Brahim helyett.

67. perc, újabb hazai gól két perccel egy vendégcsere után. Coincidence? I think not. A rendezetlen védelem mellett nyernek egy párbajt a jobbhátvédünk ellen, az átívelést Nacho méri el, mellőle Oyarzabal lő kapufát, a kipattanóból duplázó Barrenetxea lövését már csak beljebb tudja segíteni a belgánk, 3-1. Megint hol volt Casemiro? Ki tudja…

75. perc: hogy legyen értelme tovább nézni a meccset, az utolsó negyed órára beáll Vinícius Asensio helyére.

86. perc, Januzaj előbb Casemiro mellett tűnik el gyanús körülmények között a 16-oson belül, majd, miután a bíró nem fújt, a visszakapott labdával majdnem kettétöri a keresztlécet. Ez sem a védelmünkön múlt…

Nagyjából ennyi volt a meccs, és őszintén: örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk.


Összegzés

Legalább miatta érdemes volt nézni 🙂

Lehetne elemzést írni a meccsről, csak semmi értelme nem lenne. A vezető gólig szépen működött a taktika, aztán leült a csapat. Lehet, hogy ezt beszélték meg előre, csak Brahimnak elfelejtettek szólni, hogy nem az 5. percben kell vezetést szerezni…

Részemről ennyi, videós öf később.

ReAlantos

View Comments

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

Spanyol Szuperkupa: újabb EC a szezon első kupájáért

Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…

19 óra ago

Spanyol Szuperkupa: szét kell ütni a Mallorcát!

A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…

3 nap ago

CdR 2025: első állomás a Minera

A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…

6 nap ago

La Liga félidő: a Valenciával zárjuk az „őszi” szezont

Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…

1 hét ago

La Liga 19/38: végre otthon, jön a Sevilla

Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…

3 hét ago

Interkontinetális Kupa: Real Madrid – Pachuca

A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…

4 hét ago