Úgy léphet pályára a Real Madrid ma kora este Sevillában, hogy biztos a 2. helye a Ligában. A Sevilla helyezése még nem fix, de, hogy a 12-16. hely között hol végeznek, igazából már nekik sem számít. Mindkét gárda a jövő szezonra koncentrál és már leginkább azon agyalnak a felek, hogy ki megy, ki marad. Ennek tükrében kell az egykor szebb napokat látott rangadóra tekinteni.
A komment szekcióban már említettem, hogy a hard core Sevilla drukkerek türelme elfogyott, miután az előző fordulóban emberelőnyben is két gólt kapva vereséget szenvedtek. A Vigóból az edőkozpontba visszatérő csapatot lényegében megtámadták, és beszorították az épületbe. A Sevilla stábja és játékosai kénytelenek voltak az épületben éjszakázni, és csak másnap tudták elhagyni azt. Ennek fényében nem biztos, hogy 100%-os lesz a kémia a lelátó és a hazai csapat között. (Itt jegyzem meg, hogy a szezonban először nem volt teltház a Bernabeuban a Mallorca elleni hazain. Leginkább a bérletesek maradtak otthon, de a „sima” jegyekből sem sikerült mindent eladni.)
A forduló slágermeccsei közé sokkal inkább választanám a Barca – Villarrealt és a Tico – Betist, ahol a „kiscsapatok” a BL-ért mennek, Iscóék ráadásul még a Konferencia Liga döntőjére is készülhetnek. Ebben a fordulóban már egyidőben zajlanak az összecsapások, így ha valamelyik érdekesebbnek ígérkező találkozóra lennénk kíváncsiak, leginkább stream-en találhatjuk meg.
Lunin visszakerült a keretbe, ennek fényében az sem kizárt, hogy kap egy meccset. Megint jó sok akademista lesz a kispadon, én elsősorban Gonzalóra lennék kíváncsi újfent, hátha kapna legalább egy félidőt!
Érdekes lesz a mallorcai gólt közvetlenül előkészítő Vallejo és a gólszerző Jacobo szerepe a ma esti találkozón. 🙂 Vajon Ancelotti díjazza a teljesítményüket?
Kezdés: 19 óra
A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…
A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…
Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…
Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…
A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…
Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…
View Comments
https://shorturl.fm/6pIw8
https://shorturl.fm/POs5a
https://shorturl.fm/k3mIP
https://shorturl.fm/FSpdg
https://shorturl.fm/kPDEf
https://shorturl.fm/dIEBF
https://shorturl.fm/B5pFt
https://shorturl.fm/sPdOk
https://shorturl.fm/3qVnu
https://shorturl.fm/LscNR