Az elmúlt napokban, hetekben már mindenki, akinek a focihoz egy kicsi köze is van, vagy volt, megszólalt a BL-döntő okán. Most, hogy már a kutyakozmetikus és a sarki hentes is a BL-döntő lázában ég, és nincs már semmi új, amit el lehetne mondani a témáról, összehasonlítom, hogy én miben látom másnak az idei Real Madridot, mint a tavalyit, vagy a megelőzőt, és ha már billentyűzetet ragadok, kötözködök is egy kicsit korábbi véleményekkel.

Mivel kötözködni és kritizálni sokkal könnyebb, mint vadonatúj gondolatokkal előállni, hadd kezdjem én is ezzel. Itt van mindjárt Del Bosque, aki nemes egyszerűséggel lenyilatkozta, hogy szerinte a Poolból ma senki sem férne be a Real Madridba. Ezzel több bajom is van. Egyrészt ez teljesen nyilvánvalóan nem igaz. Másrészről, még ha így is lenne, akkor sem kellene ilyeneket nyilatkozgatni a döntő előtt pár nappal. Nem tesz ez jót a Realnak sem. 4-1-es tippje a Real sikerre akár meg is valósulhat, de nem gondolom, hogy egy ilyen kaliberű embernek azt kell sugallnia előzetesen, hogy simán meglesz. Ha ez csak egy gyertyahézagnyi eltérést is okoz fiaink agyában, hozzáállásában, akkor máris káros.

Szinte mindenki kiemeli, hogy a Marcelo-Szalah párharc akár el is döntheti a mérkőzést, főleg, ha a kis brazilunk nem ér majd vissza vele néhányszor. Ezzel nem lehet vitatkozni, azzal viszont igen, hogy ha csapatvédekezésről beszélünk, és újra rámutatunk Marcelo fontos szerepére a támadások felépítésében, akkor hibázik-e Marcelo, ha időnként nem ér vissza időben? A helyes válasz természetesen az, hogy nem feltétlenül. Akár ő, akár más labdát veszít az ellenfél térfelén, és abból gyors kontra indul, elő fog fordulni, hogy csak fut majd az események után. Vagy a feltolt pressingben is számítani kell rá, hogy időnként átjátsszák, és lemaradásban lesz. Az igazi csapatjáték attól az, ami, hogy ilyenkor KÖTELEZŐEN ÉS AUTOMATIKUSAN ki kell segíteni őt. Az, hogy Marcelo alapvetően támadóan fog fellépni, a Real build-up-jának a része. Annak is az alaptaktika szerves részének kell lenni, hogy bárki, aki elvileg előtte játszik, Bale, Asensio, Kroos, Isco vagy Kovacic gondolkodás nélkül ismerje fel a szituációt, számítson rá, és forogjon hátrébb a rendszerben, ha ez szükséges. Nem azt tartom komoly taktikai hibának, hogy Marcelo időnként fent ragad, hanem azt, hogy a csapatszintű védekezés ezt nem képes hatékonyan kezelni. (Vannak persze olyan helyzetek, amikor Marcelo minden értelemben hibázik a védekezésben, nem lehet, és felesleges is mentegetni.)

Csak megemlítés szintjén, hisz tudjuk miket szokott Zidane nyilatkozni, viszont szépen átvezet minket a téma lényegi részére, a Bernabeuban a hét elején volt egy sajtónap, ahol ZZ a nemzetközi sportsajtót látta vendégül. Belehallgattam az élő adásba, és hát a mi jó edzőnk azt találta mondani egy kérdésre, hogy a tapasztalat, az elmúlt 4 év három döntője semmit nem ér, semmi előnnyel nem jár. Ez egy új, független összecsapás lesz, ahol valójában nulláról indul mindkét gárda. Ugyan már, ha nagyon szoros meccs lesz, akkor igenis számítani fog, sőt, döntő faktor is lehet, hogy a Real Madrid gerince már régóta együtt futballozik, és nem számít akkora újdonságnak a BL-finálé, mint pl. a Pool játékosai számára. Amikor fejben 100%-osan ott kell lenni (rendszeresen agyhúgykövet kapok attól, amikor valaki sportolók teljesítménye kapcsán 100% feletti értékekről beszél, pl. a győzelemhez 120%-ot kell nyújtani és társai. Szóval senki nem képes 100 % feletti produkcióra, hisz az a maximum), akkor minden kis külső körülmény, ami elvonja a figyelmet a futballról, befolyásoló faktorrá válik.

Amikor az első döntőt toltuk a Ticóval, ellenfelünk hatalmas fizikai munkát tett a meccsbe, a szurkolók olyan tempóba hajszolták bele a fiaikat, melyet lehetetlen volt végig bírni. Kevesen emelték ki, de nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az Atleti nem jól osztotta be az erejét, és fizikailag teljesen elfogyott a végére. A rendes játékidő utolsó 10-12 percére látványos és mindent eldöntő sebességbeli különbség alakult ki, és az edzői stáb ebbe már semmilyen módon nem tudott beavatkozni. Ennek egyik faktora simán a (döntőbeli) rutintalanság volt, és természetesen az, hogy a Real jobban tudott frissíteni. Egy BL döntő atmoszférája, tétje, a szurkolók biztatása simán „magával ragadta” az Atletit, és bizonyos szinten a végzetüket okozta. Aki 5 szezon alatt már negyedjére játszik döntőt, annak igenis vannak már olyan tapasztalatai, melyek előnybe hozzák olyan ellenféllel szemben, aki először jut el a legrangosabb európai sorozat fináléjába. Az egésznek van egy dramaturgiája, a felvezetéstől, a rákészülésen át, az aznapi feladatokig. Ez más, mint egy „sima” BL meccs, itt nagyobb a felhajtás, más a protokoll, stb. Erre nem biztos, hogy minden futballista fel tud készülni fejben. Nyilván ezt az egyén szintjén kell kezelni, és az egyéni teljesítményen keresztül csapatszinten.

Rákanyarodva arra, hogy milyen lényeges különbséget érzek a mai és a megelőző évek Madridja között, vannak előremutató, és vannak hátrányos tényezők is a szombati finálé végkimenetelére nézve. A tény, hogy az emlegetett Atleti elleni 2014-es döntőn a mai realosok közül pályára lépett Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo, Modric, Isco, Bale, Benzema és Ronaldo. Ez 9, ma is meghatározó játékos, és az se teljesen lehetetlen, sőt, inkább valószínű, hogy akár szombaton is mind szóhoz fognak jutni, vagy a kezdőben, vagy csereként. Ha hozzáteszem azokat a játékosokat, akik nem léptek pályára 2014-ben, de 2016-ban már igen, tehát nem a 4. „csak” a 3. döntőjükre készülnek, Navas, Kroos, Casemiro, Nacho és Lucas Vazquez, akkor a „rutintalan” Asensióval és Kovával kiegészítve, szinte biztosan felsoroltam azokat, akiknek reális esélye van Kijevben élesben is bizonyítani. Szóval nem kell hozzá nagy túlzás, hogy lássuk a folyamatosságot és a konzisztenciát. Ez kétségkívül komoly előny. De pont ugyanennek az éremnek a másik oldala, hogy már 4 évvel idősebb mindenki; van, akinek ez jót tett, ide sorolható pl. Varane, Nacho, és a fiatalok, de a többség bizony lassult, fizikailag elhasználtabb lett, és már a nagyon fontos feladatai közé tartozik, hogy a felgyülemlett rutinjával, és tapasztalatával ellensúlyozza a kopást, a valamivel kisebb fizikai terhelhetőséget. Az összes kulcsjátékosunk ide sorolható, Ronaldóval az élen.

Hogy egy nagy közhelyet citáljak ide, az idő vasfoga mindent elrág (kivéve bizonyos szilícium-karbidokat, cirkóniumot, gyémántot meg még egy valagnyi kemény anyagot, de ezek most csak fizikailag cáfolják a mondást), és sajnos a fiaink is közéjük tartoznak. Évről évre kevesebb olyan mérkőzés van, ahol EZ a teljes csapat vállat a vállnak vetve mindent bele tud adni. Ami látványos különbség pl. tavalyhoz képest, hogy a második vonalunk sokkal kevésbé használható. Ez egyrészt amiatt van, hogy elment Morata, James, Pepe, Danilo, és ha szidtuk is őket eleget, mégis az látszik, hogy egy-egy meccsen ki tudták segíteni a társakat, be voltak építve a csapatba, és ha képességeikhez mérten is, de tudták mi a dolguk a rendszerben. Az idei szezonra Zidane számomra teljesen érthetetlen módon képtelen volt beépíteni Ceballost, Llorentét, Vallejót és Mayoralt. Ezek a játékosok önbizalommal telve érkeztek, kiválóan mutatkoztak be, majd a mellőzöttség demoralizáló terhe mellett szépen visszafejlődtek. Ez bizony Zidane sara. Elsősorban ez az oka, hogy nem lehetett hatékony rotációval dolgozni ebben a szezonban.  Ez jól kicsúcsosodott abban, hogy a bajnokságból nagyon hamar kiszálltunk, és a kupát viszonylag simán buktuk – ha kicsit sarkos vagyok -, pont azért, mert nem állt rendelkezésre Zidane-nak elég magas minőségű második sora. (Ami szerintem – ismétlem – az ő hibája.)

Ezek nem jó folyamatok, és tisztán látszik, hogy a gárda egy szezonos teljesítménye, az energiahalmaz, amit be kell osztani egy évadra, most folyamatosan csökken. Viszont úgy tűnik, hogy ezt a beosztást idén úgy alakította ki a csapat, hogy az a BL-re fókuszáljon. Akár milyen sok meccsen bukdácsoltunk a Ligában, akármekkora szégyen a CdR-ből való kiesés, eddig a bizonyos energiahalmazból Zidane mindig tudta, hogy mikor kell egy nagyobb csomagot kivenni, elégetni ahhoz, hogy egy PSG-nek esélye se legyen, hogy egy Juve hármat kapjon idegenben, és hogy a gárda ismét döntőt játszhasson.

És…tararam, kedves szurkolótársaim, jelentem, hogy ebből az energiacsomagból megmaradt a szezon végére annyi, hogy magunkat felszívva, TELJES LÉTSZÁMMAL, sérült nélkül, a teljes taktikai repertoár (LOL) birtokában, erőnk teljében tudunk kifutni a gyepre Kijevben. Igen, megvoltak az áldozatai ennek a spórolásnak, de ezzel a kerettel, ezzel a mérkőzésszámmal ezt már csak így adta ki.

És, hogy korszakos-e az a csapat, mely 5-ből 4 döntőt játszik, és lehetősége van egy olyan rekordot felállítani, hogy zsinórban hármat nyer, amit talán megint évtizedekig nem tud majd megközelíteni senki, a válasz csak az lehet, hogy igen! A végeredménytől függetlenül írom ezt, és abban is biztos vagyok többé-kevésbé, hogy ezzel a döntővel véget érhet a Real Madrid egy nagyon emlékezetes korszaka, és ősszel – ki tudja, talán egy Neymarral – új korszak, új építkezés fog kezdődni. Itt lesznek a nagy „öregjeink”, hogy egy-egy meccsen még megrázzák magukat, de lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hogy azt a fajta terhelést, amit az utóbbi években még elbírtak, nem nagyon lehet már az ő vállukra tenni.

És pont az elmondottak miatt gondolom azt, hogy ennek a korszakos csapatnak még kijárna egy siker, és méltó zárása lenne egy arany (főleg BL aranyos) korszaknak.

Pici személyes szállal zárok, valamikor 1996 tájékán kezdtem el focizni egy csapatban, még az ELTE bajnokságban, akikkel ma is együtt gyűrjük a műfüvet minden héten –  még mindig bajnokságban. A csapat neve már jó pár éve a „Még egy utolsót”. Szóval srácok, kedvenceink, tőletek is ezt kérem most én, még egy utolsót!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!