Igen, már megint egy bajnoki
A hétvégi Malaga elleni csörte után újra megmutathatják a srácok, hogy milyen magasról tesznek a bajnokságra. A lényegében biztos BL-indulást jelentő hely birtokában hetek óta az jelenti a legnagyobb izgalmat a csapat hívei számára, hogy a fiatalok már megint miért nem kezdenek, és vajh mennyi játékidőt kapnak majd csereként. A motiváló bevezető után harangozunk be.
A harmincharmadik meccsnapon a hozzánk hasonlóan lényegében tét nélkül játszó Athletic Bilbao gárdáját láthatjuk vendégül. Ugye, hogy tudok még jobban motiválni? Képzelhetitek, milyen jó annak, akit én beszélek rá a tanulásra. A tizenharmadik helyen szerénykedő baszkok 13 pontra vannak a kieső helytől, és ugyanúgy XIII pontra a biztos ajrópa ligás ötödiktől. Szóval legalább járnak Madridban, hogy klasszikust idézzek. A hétvégén a kieső helyen tanyázó Depor fingatta meg őket hazai pályán, előtte megverték a májbeteg tengeralattjárót, mégelőtte pedig leikszeltek a Getaféval.
Legeredményesebb játékosuk a lassan nyugdíjas Aduriz 8 góllal, illetve a madridisták egyik kedvenc taplója, Raul García. Ősszel 0-0-ra végeztünk, a Kapitány viszont 1-1-re sárga lapok tekintetében a félidőkben.
A hétvégi nem létező meccs okán végre pihenhetnek a fiatalok, és visszatérhetnek az öreg rókák a csapatba. A Valencia megelőzése és a dobogón maradás lehet a motiváció a mester és csapata számára. Az ellenfél szélei sebezhetőek, ezért egy 442-es formációt vízionálok, középen reményeim szerint Kázmér nélkül. Gyors játékkal sok helyzetet lehetünk képesek kialakítani, amennyiben akarja ezt majd a csapat. Rendkívüli módon bízom ebben, mert nem akarok elaludni a meccs nem létező izgalmai közepette.
Néhány fiatalnak jó lenne lehetőséget adni (gondolok itt Achrafra, akinek erre legtöbb esélye van), hátul középen összeállhat újra a Varane-Ramos páros, előrébb Modric nem tudni, hogy játszik-e Matuidi simije után, Ronaldo pedig minden bizonnyal visszatér a kezdőbe.
A meccs 21:30-kor kezdődik, adja a Sport1, a Tippelde pedig 20:15-ig kitölthető kicsivel lejjebb. Hala Madrid!