Egy hosszabb idő után jelentkezek újra írással, méghozzá egy különleges posztot szeretnék Nektek prezentálni. Amikor végigvettük a lehetőségeket és témákat a PSG meccs kapcsán, akkor felötlött bennem, hogy lehetne beszélni az újgazdag klubokról, illetve mint ilyen, a PSG háza táján mi zajlik. Nem más volt ennek a gyújtópontja, mint az a hír, amit én még karácsony táján olvastam, miszerint a Spurs szurkolóiban meglehetősen felment a pumpa az új stadion látványtervei láttán. Hiszen ezek alapján mindent lehet mondani, de azt nem, hogy egy labdarúgó stadionban sétálgat az ember – alább látható is pár kép.  És bár sajnálatos módon közelébe se sikerült jutnom annak az elképzelésnek, amit korábban kiötlöttem, úgy is mondhatnám, hogy ez volt az eddigi legtöbb energiabefektetés, ami nem valósult meg. Kvázi a legtöbb energiával a minimumot elérni, azaz pontosan ellentéte Zidane taktikájának. Ennek ellenére bízom benne, hogy nem lett totál felesleg a sok meló ezzel, hanem valamennyit hozzátesz a Real-PSG párharc felvezetőjéhez.

Nem mondok újat azzal, hogy a labdarúgás a legnépszerűbb sportág a világon.

A futball világában a ’90 években egy olyan változás indult be, ami mára teljesen átalakította a sportágat. Napjainkban néhány jelentősebb klub inkább működik óriásvállalatként. És vannak köztük olyanok is, akik újonnan szereztek vagyonokat néhány tehetős befektető révén. Észrevehetjük, hogy ezeknél a kluboknál szignifikáns és gyors tempójú változások mennek végbe annak érdekében, hogy felnőjenek a sportág krémjéhez, azaz a Real Madridhoz és a Barcelonához – mármint sportszakmai és gazdasági sikereket tekintve. Ugyanakkor ez a mesterségesen generált gyors tempójú felzárkózás aggodalomra adhat okot, hogy meg tudják-e őrizni a folyamat során a klubok az identitásukat. Remek példa erre a Manchester City, ahol egy szponzor neve került a stadionra, éppen ezért lehet Észak-Angliában besétálni egy Etihad nevű stadionba. (Ami egyébként kellő alapot szolgáltatott arra, hogy gúnynévként ráaggassák az emptyhad nevet.)

Ha pedig a mérkőzésekre való járásnál tartunk, nem árt tisztázni, hogy kik is mennek ki a stadionokba – most nem a magyarországi kongó létesítményekről van szó. Sajnos csak a Premier League kapcsán találtam felmérési eredményeket – az se mai -, ami nem vonatkozik egész Európára, vagy arra a 4-5 európai top bajnokságra, mert eltérőek lehetnek országonként, de azért adhat egy képet. Szóval a 2014-es cikk alapján, a PL tekintetében továbbra is férfi központú a sport, hiszen az akkori kilátogatók 73%-a férfi volt, valamint ezekből a férfiakból a 83%-a az alacsonyabb társadalmi osztályokból tevődött ki, azaz nagyjából elmondható, hogy a foci még mindig a dolgozó osztály sportja volt. Azonban már akkor megfigyelhető volt egy lassú átalakulás, amiben felváltja őket a bort szürcsölgető középosztály, ami mára a hozzáértők szerint meg is történt. És, ha belegondolunk a bevezetőmben említett hírre, plusz a képek alapján sem azt sugallja, hogy az alacsonyabb osztályokat célozzák meg.

A football világában tehát ez a helyzet jelenleg, de térjünk rá, hogy mi a PSG-nél, illetve érdemes előtte felidézni a múltját is, hogy teljes képet alkothassunk.

 A második Világháborút kevés párizsi csapat élte túl, pontosabban úgy is mondhatom, hogy csakis a Red Star. Az Olympique de Paris, a Club Francais és a CA Paris is elhullott. A világégést követően, ahogy egyre jobban tért magához Franciaország és Párizs, hiány kerekedett a fővárosban a saját csapat iránt. Ott voltak a nagy múltú francia csapatok, mint a Nantes, a Bordeaux, a Saint-Étienne és persze a Marseille, de a főváros nem büszkélkedhetett egy igazán nagy csapattal. Ez a vákuum, illetve a párizsi polgárok sóvárgása hívta életre azt a jelentős projektet, ami a PSG megszületéséhez vezetett. Az 1969-ben létrehozott Paris FC-t szerették volna összegyúrni az Yvelines megyei Stade Saint-Germain csapatával. A tervet számottevő és széleskörű támogatás övezte, híres párizsiak, politikusok és üzletemberek is melléálltak. A roppant jelentős  pénzügyi segítség és hatalmas médiakampány eredményeként 1970-ben létrejött a fúzió és megalakult a Paris Saint Germain labdarúgócsapata. A címer ugyan még messze volt a mai kinézettől, de már akkor is megjelent benne az a három szín, amik mai napig a PSG színei: a piros, a kék és a fehér. A fehér szín volt a colour of royalty, azaz a királyi szín. Mellette nem sokkal később megjelent a Eiffel-torony és a fleur-de-lis is, utóbbi pedig szintén a királyi vonalat volt hivatott jelezni. Íme, a címer fejlődése:

Azonban nem volt túl hosszú életű a házasság, mert több probléma is felütötte a fejét. Egyrészt a profi és amatőr játékosok alkotta csapatban kiütközött a két játékosállomány közti különbség, ami vitákat szült. Bár csatlakozott a csapathoz a francia nemzeti válogatott akkori kapitánya, Jean Djorkaeff. A neve többeknek ismerős lehet, hiszen a Djorkaeff névvel később is találkozhattunk, méghozzá a fia, Youri Djorkaeff személyében. A kígyó becenévvel is illetett csatár tagja volt a 1998-as VB és a 2000-es EB győztes francia csapatnak is.

Kissé elkalandoztam, tehát vissza a PSG debütáló évéhez. Dacára a problémáknak egész jó helyen zárt a klub, mivel megcsípték a 6. pozíciót.

Mégsem ez vezetett a váláshoz, hanem sokkal inkább az a “háború”, ami a párizsi hatóságok és a PSG vezetősége között alakult ki. Előbbiek követelték, hogy  úgynevezett több ‘parisian flavourt’ szerettek volna a  klubba csempészni, mindezért 800 ezer frankot kínáltak fel, ámde a vezetőség nem fogadta el, így egy hatalmas fiaskóként elkönyvelve szétvált a két erő. Az újraalakult Paris FC az első osztályban maradt, míg a PSG megtartotta nevét, de visszasorolódott a 3. osztályba. A PSG több helyen is kénytelen volt játszani, de ’72-ben visszatértek a Parc des Princesbe, ami mai napig is otthonuk.

A következő év fordulatot hozott, mert a PSG visszaküzdötte magát az első osztályba  – ahonnan azóta sem estek ki -, míg a Paris FC pont ekkor esett ki onnan. A PSG ezután elindult a rögös útján, hogy felérjen Európa trónjára. 1982-ben Francia ligakupát nyertek, ami az első trófeájuk volt. De nem álltak meg, mert a következő évben elhódították a Coupe de France-t. Majd pár évvel később megvolt az első bajnoki arany is, ami utat nyitott végre az európai porondra. Az évtized vége ellenben inkább nehézségeket tartogatott, mint örömöt. Példának okáért ismét belengte a klubot a visszasorolás lehetősége, nem más, mint a nagymértékű huliganizmus miatt. Rendőri fellépéssel és kőkemény kitiltásokkal, illetve annak köszönhetően, hogy 1991-ben a Canal+ kezébe került a PSG, sikerült ismét jó irányba terelni a klubot. Elkezdtek olyan fiatal francia és más nemzetiségű tehetségeket a csapatba hozni, mint David Ginola, Bernard Lama, Raí, George Weah és a már említett Youri Djorkaeff. 1993 és ’98 között minden bizonnyal a klub addigi legsikeresebb időszakát produkálta: egy Ligue1 arany, háromszor ismét megszerezték a francia kupát és az európai porondon 5 egymás utáni alkalommal is bejutottak az elődöntőbe. Európa trónjára azonban még mindig nem sikerült felülni, pedig időközben olyan  játékosok is megfordultak a csapatban, mint Jay-Jay Okocha, Nicolas Anelka, Ronaldinho vagy Pauleta.

A hangsúly viszont azon van, hogy csak megfordultak, jöttek és mentek a sztárok. Azonban 2011-ben az Oryx Qatar Sports Investments szerezte meg a fővárosi klubot, és egy roppant ambiciózus munka kezdődött meg. Ebben pedig az is szerepel, hogy nagy nevekkel töltsék meg a csapatot. Ennek legjelesebb példája a kissé szürreálissá váló legutóbbi nyári átigazolási ablak, amikor Mbappé és Neymar is a francia fővárosba igazolt. Emellett más fronton is jelentős változások zajlottak a csapat háza táján: himnuszt eszkábáltak, változott kicsit a logó, és 2012-16 között nagyjából 75 millió euró ment el a stadion fejlesztésére. A jelenleg 48000 létszámú stadiont évek óta növelni szeretnék 60000-re. Ezt segítheti elő, hogy a 2024-es nyári Olimpiát Párizs rendezi. A kérdés csupán az, hogy miként fog megvalósulni a bővítés, és vajon együtt jár a névváltással is?

Szóba került már Mbappé és Neymar érkezése, és utóbbival számomra azt tették nyilvánvalóvá, hogy fel szeretnének nőni a Real Madrid és a Barcelona szintjére (megint csak sportszakmai és gazdasági sikereket tekintve), hiszen kellett nekik egy gigasztár, de CR és Messi nem elérhető, ezért hozták a rögtön utánuk következő mozdíthatót. Sajnos nem sikerült megfelelő PSG fant szerezni, aki kifejtette volna, mit gondol erről – pedig elhihetitek, erőteljesen próbálkoztam -, pedig érdekes téma, amit megért volna feszegetni. Annál is inkább, hiszen a PSG-ben nem hemzsegnek a hazai, azaz francia játékosok. Jelenleg 8-an vannak: Ben Arfa, L. Diarra, Nkunku, Rabiot, Mbappé, Kimpembe, Aréola és Cibois. De ebből csupán csak 3-4 nevezhető igazán fontos tagnak a csapaton belül. Ezzel pedig a PSG közelít a nagyokhoz, a Business Insider és a Deloitte idei felmérése alapján már 486,2 milliónál tart bevétel terén a párizsi klub, amivel 7. helyen állnak. Érdekesség, hogy követlenül utána van a szintén külföldi kézben lévő, Chelsea, valamint kettővel előtte a Manchester City. (Ha érdekel, itt meg tudod nézni a teljes listát.)

Szóval összességében érdekes lesz figyelni, merre tart a PSG, és hogyan alakul a sorsa.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!