Categories: La LigaÖsszefoglaló

Milyen nap van ma? #2

Ma bizony ismét egy olyan nap van, amikor a Real Madrid szurkolói lehajtott fejjel indultak suliba, vagy munkába, kerülték barcás ismerőseik tekintetét, mert vasárnap megint esett egy kis csorba a csapat becsületén, és ezt bizony a szurkolók jó része – ugyanúgy, mint a nagy győzelmeket -, egy kicsit magáénak is érzi. Együtt sírunk, és együtt nevetünk, mint az ulti kontrában, csak sajnos mostanában kevés az ok a nevetésre. Arra, hogy milyen nap is van ma, még további válasz-alternatívákat is kínálok az összefoglalóban.

Először is, ha kissé drasztikus felütést választanék, nyugodtan mellékelhetem változatlan formában a beharangozóban elsütött grafikát.

Csak most kissé más megközelítésben kapna szerepet. A rajzfilm figurák játékosokból szurkolókká alakulnának, és tekintetüket Vigóból hazafelé Madrid felé fordítanák. Na, ez pont az a véglet egyébként, mely egy magunkfajta drukker fejében nem fordulhat meg. Amikor nem megy a csapatnak, akkor kell a legnagyobb támogatás. Amikor Törőcsikék nyertek, és a szurkolókkal indult a kocsmatúra, a jó pár kört a futballisták álltak, viszont amikor veszített a Dózsa, gyakran szurkolók próbálták felvidítani egy-két körrel a focistákat. Most van csak igazán szüksége a klubnak a szurkolókra! De mint tudjuk, ez nem így működik. Íme a Real hivatalos Facebook oldalának bejegyzése 40 perccel a meccs vége után:

Dráma van.  S, hogy a sort folytassam, olyan nap is van ma, amikor velünk együtt – engedtessék meg ez a nagyképű párhuzam -, a világ több sportsajtó-orgánumában is elkezdenek komolyan foglalkozni azzal, hogy mikor kap Zidane útilaput a talpa alá, és, hogy ki lehet az utódja. Immáron nincs mese, a Ligában 17 meccsből csak 9-et nyert meg a csapat, 8-szor pontot vesztett. Ez nem méltó a királyi gárdához!

A beharangozó-beli felvetésemből, hogy el kell engedni a Ligát, és a fiatalokat játszatni, beépíteni, csak az első fele valósult meg. Aki még most is hisz abban, hogy a Real megnyerheti a bajnokságot, az ne nagyon jelentkezzen online fogadóirodákhoz kockázatelemzőnek. Most már arra lenne szükségünk, hogy a Barca, mely még veretlen a bajnokságban, minimum 8-9 meccsen pontot veszítsen a hátralévő fordulókban – mi pedig ne veszítsünk egyet sem. Ugye, értitek.

A jelenlegi feladat, hogy a klub megállítsa ezt a negatív spirált, és előkészüljön a következő szezonra! Már ezeket kell „követelni”, elvárni, nem a csodát remélni a tavaszra.

Már zsong a fejem a nemzetközi sajtó feldolgozásától, minden túlzás nélkül, közel 20 anyagon rágtam át magam. Nagyon büszke vagyok magunkra, mert megint azt látom, hogy azok a vonatkozások kezdenek általánosan megjelenni, amiket mi már hetek óta rágunk és forgatunk a szánkban. Se lenyelni, se kiköpni nem tudjuk már. Pedig régen elment az íze, mint a másfél napos Donald rágónak.

Zidane

Meg kell neki köszönni a 8 trófeát, de ideje azok árnyékából kilépni, és szembenézni a valósággal. A jelenlegi helyzetet nem képes kezelni. Azt valószínűsítem, akármi lesz a PSG ellen, megmaradhat a csapat élén a szezon végéig, ennyi már valószínűleg jár neki. Ezen az változtathatna, ha lejjebb csúsznánk a Liga 4. helyéről. Akkor el tudom képzelni, hogy tűzoltásba kezd Perez. Nem hiszem, hogy bármi olyan megoldás szóba jöhet, hogy maradjon pl. másodedző a csapatnál, vagy motivátor, vagy bármi. Mennie kell. A kérdés az, mekkora károkat szenved el a megítélése, lesz-e bármilyen más pozíció számára a klubnál. Ha erre most kell válaszolnom, itt is nemet mondok!

Ha meg kellene a legfőbb okát nevezni annak, hogy mi Zidane bukásának az oka, az első helyre kell tennünk a tényt, hogy képtelen a senior játékosok helyzetét szakmailag kezelni. Elsősorban Ronaldóra és Benzemára gondolok. A múlt szezon atyáskodása, vagy „nagy testvér” szerepköre túlhaladott lett az idén. Ezúttal egy motivációjában megfogyott, kissé jóllakott gárdát kellene menedzselnie, miközben helyesen ítéli meg Ronaldo és Benzema szerepét és lehetőségeit. Ez pontosan ugyanaz a folyamat, melyben a fiatalok beépítésével kellene haladnia. És félreértés ne essék, sokan megint felhozták, hogy Ceballos megint kimaradt a keretből. Ebben az esetben ez nem hiba. Kroos, Modric, Case és Isco cseréjeként ott emeli a kezét Asensio, Vazquez és Kovacic, minek üljön a padon még Ceballos is, aki ezek mellett nem fog szerepet kapni. Cebának egy Las Palmas ellen kellene 90 percet kapnia, miközben Kroos végigjátsza a meccset, Modric 60 percet robotol, és Case helyén Kovacic is kap 30 percet. Képtelen vagyok megérteni, hogy ezt Zidane miért nem érzi így. Égész élete a futball körül zajlott, amit Zidane nem látott, az nem is történt meg. Egyszerűen tudnia kell! Lehet, hogy tényleg a marketingesek írják a forgatókönyvet? De nem az ő karrierjük fog zátonyra futni, hanem Zidane-é.

Ronaldo

Nagyjából egy nappal a meccs után már higgadtan lehet elemezni a szerepét, de így sincsenek pozitívabb gondolataim róla. Ennek legfőbb oka, hogy már nem várok tőle semmit. Tavaly az volt a csoda, hogy egy harmatos első fél-szezon után, amikor nagyon kellett, még oda tudta magát tenni. Meg is kapta érte élete utolsó Aranylabdáját. De azt képtelen vagyok elfogadni, hogy gyakorlatilag rámegy a Real szezonja arra, hogy ő a bíróval lökdösődik, hogy köré épül az egész csapat, hogy – teljesen nyilvánvalóan – beleszól keretet érintő kérdésekbe, és közben azt teszi le a pályára, amit vasárnap is láthattunk. Ha valaki szeretné feleleveníteni, alább látható Ronaldo Celta elleni összes megmozdulása. Nem lesz hosszú. De legalább gyötrelmes.

Számomra a legfájdalmasabb jelenet nincs itt. 47. perc: Achraf megiramodik a jobbszélen, adja Cének, majd fut tovább nagyon ígéretes szituációban, Cé odanéz, nem teszi vissza a kiugró futónak, hanem befelé fordul és ad egy közönyös, fáradt, semmitmondó passzt csínbe, akárkinek. Ebben benne van az egész látásmódja, a hozzáállása a csapattársaihoz, az egója, benne van egy jó adag rossz, amit sosem szerettünk Ronaldóban. Benne van a kettős mérce, amit úgy utálok!

Tudjátok, nekem sosem volt a kedvencem. Sosem rejtettem véka alá a véleményem. Nekem mindig a Gutik, Redondók, és Modricok voltak az elsőszámú favoritok a csapatban. De ez legyen az én bajom! Sajnos a saját, végtelenül szubjektív látásmódomban Ronaldóból ezekben a hetekben csak a visszataszító elemek maradtak láthatók. Ronaldo egy gyilkos gólgép volt, és amíg rekordokat döntögetett, és 50-60 gólokat hozott egy szezonban, elnéztük neki a lelátóra, vagy a sorfalba b.szott labdákat, elnéztük neki, hogy iszonyat önző módon játszik, hogy mindent ő vállal el, hogy minden passzal őt kell keresni. Elnéztük neki a hisztiket, hogy „Ronaldo szomorú Madridban” szalagcímek jöttek a szerződéshosszabbítása előtt a sajtóban, belefért, hogy olyanokat nyilatkozik, amitől feláll az az ember hátán a toll. Beletörődtünk, hogy akkora az arca, hogy külön Face  (érted face)bookot kellene neki fejleszteni. Azt gondoltam, hogy majd tanul, érik, változik. De nem. Pedig mennyit mentegettük a CR vs. Messi vitákban előtérbe nyomva a pozitív tulajdonságait. Már nem tudom, hogy megérdemelte-e. Mert eközben ő csak magával törődött, a csillagászati gázsival, a következő Aventadorral, a hajzselével és az imidzsével. Szerintem magasból szarik a Real tradícióira, a klubra, az értékekre. Azért van a Real Madridban, mert ez a gazdasági társaság képes maximalizálni azt a profit tömeget, melyet ő elvár.

Na, most ott van az óriási probléma, hogy a fizikai leépülést nem lehet megfordítani, a gólok már nem jönnek, a sebessége megkopott. Egy az egyben már nem mennek a cselek, már nem tudja egy ütemmel a védő előtt ellőni. És emellett megmaradt minden, amit negatívumként felsoroltam, de az edző továbbra is odaadja neki a játékperceket, valaki más kárára. „Mindenki” látja, hogy nem megy neki, és a gólok hiányában már egyre többen beszélnek a csapattársak kioktatásáról, a mutogatásról, a lesen sétálgatásról, a le nem tett passzokról, a kihagyott helyzetekről, a lelketlen játékról, a mínusz egy emberről. De erre ő a legnagyobb sajtónyilvánosságot az Aranylabda díjátadón arra használja ki, hogy kijelentse, ő minden idők legjobb labdarúgója. Hát, barátom (bár úgysem olvasod, és nyilván szarnál rá), de nálam itt vesztetted el a maradék megbecsülést is. Ez a fajta torz énkép, már nem tud a Real Madrid hasznára lenni. Ebből már nem lehet építkezni.

Ideje van az egyenes beszédnek. Sajnos eljutottam oda, hogy a Celta ellen döntetlent tippeltem, mert most azokat az eredményeket tartom „hasznosnak”, melyek a komoly változás irányába segítik a csapatot. Sosem szurkoltam jobban a csapatnak mint most, mert mindig a lehető legjobbat kívánom a szeretett klubomnak. Ezzel együtt három embert nem szeretnék a Real első csapatánál látni a következő szezon startjánál. Ronaldót, Benzemát és Zidane-t. Mindhármuknak meg kell kapniuk a klub történelmében a nekik járó kis vitrint, hálásnak kell lennünk azért, amit a Real Madridért tettek, de itt a vége. Ennyi volt. Építkezni kell újra!

Végezetül hadd legyek továbbra is rendhagyó, abban a tekintetben, hogy a Celta elleni találkozóról volt a legkevesebb szó, azoknak, akik még abban bíznak, hogy majd a BL-ben megmutatjuk, mert évek óta az a mi terepünk, álljon itt a PSG hétvégi kupameccsének összefoglalója. Kérlek kölönös figyelemmel tekintsetek a sztárok „önzőségére”, és egymáshoz való viszonyára, nem kissé a passzok tekintetében.

A komment szekció élharcosainak feldobok néhány témát, amiről még szólhatott volna ez a poszt:

A Ligában a kapott gólok 40%-a jött Marcelo helyén.

A Marca szerint a teljes 16 pont hátrány számonkérhető a szélső hátvédjeinken.

Zidane újra lenyilatkozta, hogy pont így megyünk tovább, a munkát folytatni kell!

Butrageno szerint még nincs veszve a Liga. (Na jó, ezt csak viccből hagytam itt, de tényleg ezt mondta.)

Ha csak az első félidőket nézzük, vezetnénk a bajnokságot. Akkor mégis vannak fizikai problémáink is? (Vesd össze azzal, hogy tavaly a végén csináltunk ki mindenkit!)

A France Football Zinedine Zidane-t választotta az év edzőjének.

Bale 10. duplája volt ez a Realban.

Iscónak van a legtöbb gólpassza a szezonban (nálunk).

Keylor Navas 20 tizenegyesből 11-et kivédett a Real Madridban.

Felmerült, hogy vissza kellene hozni az épp munkanélküli Ancelottit, mert most meg ő kellene az öltözőbe.

Ha a végén Lucas Vazquez 7 méterről belövi, most minden cikk másról szólna.

Végezetül leszögezném, nem a Madrid ellen, hanem a Madridért kesergek, de minden meccset megnézek továbbra is, HALA MADRID!

Sultan

View Comments

  • Angol pletykák szerint a Real Madrid is ott van az Alexis Sánchezért érdeklődő együttesek között, de a chilei támadót kizárólag a Manchester City érdekli.

    Ejj ezek angol az pletykák....mindenesetre 30-40misit megérne most télen ha Cou volt 140 vagy mennyi.

    • Akkor már inkább nyáron ingyér. A BL-ben úgyse játszhat, a bajnokikra pedig innentől akár én is kimehetnék, annyira mindegy.

        • Úgy tudom, hogy az EL is számít, mert UEFA szervezésű sorozat, de lehet hogy tévedek. Btw én akkor se hoznám télen 30-40 millióért, ha nyáron ingyen el lehet hozni. Nem hiszem hogy annyi különbséget jelentene a PSG ellen, hogy ezért megérje ennyit kiadni. A bajnokikra meg, mint mondottam volt, édesmindegy, azt már akkor se nyernénk meg ha télen idejönne Messi, Neymar és Mbappé egyszerre.

  • Nem értem ezt a sok alvás tesztelőt. ☺
    Azokat kérdezzétek, akik ébren vannak.
    #ébrenvagyole?

  • alvásteszt.:) - tudom, hogy vótmán
    a keményen dolgozó /kis/emberek alszanak?
    a vizsgákra készülők meg nem ugye?

  • norma majdnem átbaszott... végre hoztam az elsőn erre berakja a 17. forduló tabellát a 18. alá is

    • :D még ha a 17. forduló összesítettje lett volna... de valahogy az összesítési folyamat közben sikerült nyomtatnom, úgyhogy teljesen el volt csúszva. mea culpa, frissítve.

      • valami miatt vannak előttem (30.) olyan emberek, akiknek elvileg kevesebb pontjuk van :( - és mögöttem pl. lucasnak több, de azt nem kell kijavítani :D

        • nálam is az 51 kevesebb, mint a 42 - 49, de ahogy valakik mondták nem is olyan régen, a "részvétel a fontos" és "sírni csak a győztesnek szabad" :D

    • Akiknek ennyi millióból is az adócsalás jut eszébe azoktól elvenném az összes pénzt és magyar minimálbérre kötelezném őket... hihetetlen mennyire kapzsik az emberek ekkora fizuk mellett is

    • a szürke zónából könnyű a "feketezónába" csúszni egy icipicit, meghát azért ez nem mindig bűncselekményt jelent, néha csak megállapítják, hogy itteni adózónak minősül - szal nem arról van szó hogy most modric cégei áfáznak és román tojást "importálnak"

      • Nem is állítom, hogy Modric, CR vagy Messi most már bűnöző a szememben (na jó, lehet Messi egy kicsit :) De ahogy le is írtam, 3 dolog zavar:
        - elmehet a fenébe az összes focista, amikor zsebre tesz x milliót egy évben, de akkor is ki akarja játszani az adóhatóságot hogy még azt a plusz 1-2 milliót is zsebre tegye, erről a halász és a felesége című mese jut az eszembe,
        - szívlapáttal kellene ütni azokat az "adótanácsadókat", akik elmennek a focisták után, hogy hallod, megspórolok neked évi 1 millát és csak mittomén évi 200 ezret kérek érte (mert szerintem valahogy így működik, nem hiszem hogy Modric ötlete volt céget alapítani Luxemburgban),
        - papolnak itt a nagy közös Európáról meg az esélyegynlőségről meg a franc tudja miről közben meg Európa szivében abból élnek az országok hogy ők bizony adóparadicsomok lesznek. Ez nem csupán a focisták miatt gáz de bármelyik multi miatt, a Coca Colától a McDonaldson keresztül a google-ig, akik szintén ilyen módon optimalizálják az adójukat.

        • bizonyos szinten igazad van, de pl. spanyolországban ún. milliomosadó működik, szal egy határ után az szja-d a fizetésed méltánytalanul nagy részét elveszi. ehhez képest nyilván meg akarnak spórolni valamennyi lóvét, mármint nem hiszem, hogy minden pénzt luxemburgba irányítanának, inkább pl. ott csinálnak egy reklámbevételeket kezelő céget.
          az adóparadicsom-dolog pedig relatív, valakihez képest a magyarországi 9%-os tao is adóparadicsomnak minősülhet.
          nem is beszélve arról a pici magyar faluról, ahol több ezer kamion van bejelentve, merthogy nem szednek gépjárműadót :) vagy a sok filmcég magyarországi letelepedése.
          szóval valamiben egyetértek veled, de azért szerintem bizonyos szinten normális, ha az ember kihasználja az adódó, nem illegális lehetőségeket.

          • Gondolom a játékos is tisztában van vele, hogy szembe kell néznie a milliomosadóval. Meg így nincs is sok értelme. Franciaországban is ha jól tudom milliomosadó van meg még pár helyen, lehet örülhetünk a további vizsgálódásokra :)
            Persze, normális ha az ember kihasználja a törvényes keretek adta lehetőséget, csak nekem kissé furcsa hogy Európán belül ilyen nyugodtan eléldegélnek az adóparadicsomok (akár a lent említett Málta, vagy Ciprus esetleg Luxemburg). Meg az alapján hogy vizsgálódnak a hatóságok úgy tünik nem is teljesen törvényes keretek között történik mindez :)

        • az összes gambling oldal Máltán van bejegyezve... az is eu...

    • :D latod.
      Nem ertenek hozzá.
      Pár magyar közéleti vagy politikai szemelyt kellene megkerdezniuk :D

      • rögtön benyújtanák és még éjjel megszavaznák az ügyhöz szükséges visszamenőleges hatályú módosító törvényeket..:))

      • El tudná valaki küldeni nekik eme magyar személyek tanácsadóinak a mailcímét? Én csak egy szimbolikus províziót kérnék mint ötletgazda :D

      • Egyébként én is azon gondolkodom, hogy amelyik afroamerikai nem kosaras, az énekel (soul, blúz, R&B, rap vagy amit akarsz), amelyik azt sem az meg betörő :)

        • nem szántam negatívnak a megjegyzésemet, de tény a sport és a zene az ő terepük kétségtelenül

          • Én is inkább viccesnek szántam természetesen :) De nem tehetek róla. volt szerencsém élőben is részt venni olyan amerikai előadássorozaton, ahol feketék is adtak elő, és az összeset el tudom képzelni ,munka után ahogy hazamegy, bekapcsolja 50 centet és lenyom egy kosármeccset a haverokkal...pedig nagyon okos gyerekek voltak, de hát a sztereotípia az sztereotípia :D

    • Munkába járni és dolgozni nem ugyanaz ám :) De hát ki tudná megállni a kommentelést, amikor a történelmi magasságok után a történelmi mélységeknek is részesei lehetünk! Legyünk ám erre büszkék, ki tudja mikor lesz ilyen legközelebb :)
      A fekvőgitár pöpec! Figyeld az átkötést: én fekvőgitár helyett tegnap fekvőtámaszoztam egy hónap után, ma meg nem tudom megmutatni, melyik út vezet Budára :)

  • a két legnagyobb hiba a Betis és Girona elleni vereség volt, legalább x-re kellett volna hozni a két meccset, 2 ponttal több lenne+ az elmaradt meccs, tapadhatnánk az Atleticora, akit az egymás elleni meccsen le is fociztunk, csak nem járt érte 3 pont. Talán jobb is hogy itt vagyunk a 4-ik helyen, innen van út felfelé, mikor lesz a kupavisszavágó?

        • nem szabad a Numancia elleni meccstől kell várni semmi komolyat. nem akarom elvenni a karaktereket ReAlantos Beharangja elől, de a B-side megy fel + Bale, talán, esetleg Isco.
          Cél1: elkerülni a sérülést
          Cél2: nem kikapni.

          • Bale kezdjen, kapjon 60-70 percnyi játékot, a fizikai fölénye kijön a B ligás ellenféllel szemben, 2-3 gólt gurithat, de fejelhet is.

          • Aztán meg 60 perc után lesérül...Isten ments, csak a szükséges minimum, hogy a bajnokságban is hadd játszon még legalább egy meccsen.

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago