Menjünk sorjában. A Liga-beli új időszakot természetesen én (vagy mi, a bloggerek) gondolom / gondoljuk időszerűnek, nem pedig a Real Madrid vezetősége. Ekkora hátrányban, egy tovább erősödő Barcelona ellen, melybe épp visszatért Dembele, és hivatalossá vált Coutinho érkezése; a mi csapnivaló formánkat figyelembe véve, nyugodtan el lehet engedni a Ligát. Mást mondok, kötelező lenne elengedni. Ezalatt persze nem a meccsek pihentető elbohóckodását értem, hanem épp ellenkezőjét, szisztematikus munkával, be kellene építeni Mayoralt, Ceballost, Llorentét , Vallejót, de még Asensiót és Kovacicot is. Mert innentől nem elég lépést tartani a Barcával, hanem arra kellene várni, hogy majd a nagy riválisunk kerül gödörbe, és hullatni kezdi a pontokat (miközben mi megnyerünk mindent). Persze nem ez fog történni. Egyrészt ezt a pontelőnyt nem fogja a Barca elszórakozni, másrészről a legkisebb esélyt sem látom arra, hogy Zidane hirtelen hátat fordít annak, amit eddig képviselt, és hirtelen majd eltolja a hangsúlyt a fiatalok és egy új csapat összekovácsolása felé.
Az első lépés, hogy legyen hova beépíteni a fiatalokat! Magam részéről annak is örülnék, ha Zidane le tudná tenni a voksát egy jól megindokolható játékrendszer mellett (legyen az bármi), és azt tudná a csapat gyakorolni minden egyes edzésen, és azt játszanánk a meccseink döntő hányadában. Az már vágyaim netovábbja lenne, ha egy-két fontosabb meccsre ellenfél specifikus taktika születne, 2-3 cserével a gálacsapat helyett, és esetleg egy másféle felállás, melyet szigorúan a szakmai megfontolások irányítanak.
Manapság Zidane úgy játszatja a B-csapatot, hogy szinte a teljes gála kezdőjét mellőzi, és jobbára „tapasztalatlan” fiataloknak kellene, a nem is létező játékrendszert hatékonyan üzemeltetni. De ez nem fog menni! Van olyan futballhoz egy kicsit is konyító ember, aki ezt nem látja be? Van. Olyan is van, aki ezt a hibát rendre elköveti, majd azt a következtetést vonja le belőle, hogy „csak” a gála csapat működik. Például Zidane. Ennek további vonatkozása, hogy a fiatal futballista elkezdi magát másodrangúnak érezni, hogy ő a „nagyokkal” nem is léphet pályára (vagy csak elvétve valamiféle kényszer hatására), kezdőről, vagy végigjátszott találkozóról meg ne is álmodjon!
A fiatalok beépítéséhez először a játékrendszert kellene megszülni. Aztán kitalálni, hogy ebben ki lesz első számú ember, és mi lesz a feladata, ezt követően sok edzés és jó pár meccs után rá lehetne jönni, hogy a fiatalok melyik elsőszámú futballista helyén állnák meg a helyüket legjobban. Mindenki egy egyéniség, de mégis. Félig-meddig azt is mondhatnánk, hogy kialakulna, ki, kinek a helyettese lehet. Azt a pozíciót kellene gyakoroltatni az adott fiatallal. Majd a gálához képest 1-2, esetleg 2-3 változtatást lehetne alkalmazni a kezdőben, hogy a fiatalok Modric, vagy Kroos, esetleg Cé, vagy Bale oldalán éles meccsben tapasztalják meg, hogy kell a jól meghatározott feladatukat megoldani. Ha a középpályán Ceballos játszik, de nincs a pályán Cé, akkor Ceba nem láthatja, hogy mozog be Cé, hogy kell elé tenni a labdát. Ha Modric sincs a pályán, akkor nem kapja meg élesben, hogy mikor érdemes ritmust válva megfutni 6-8 métert, vagy mikor kell egyből küldeni a labdát. Jétékpercek nélkül nem a csapatba épül be, hanem elveszti az önbizalmát, mert hiányzik az összes „oszlop”, ami a fő tartó pillére lenne ennek az egész felépítménynek. Ha az ember a pályán van, és aktív tagja, alakítója a passz-folyamnak, akkor tanul, mert akcióban kell villámgyors döntéseket hoznia, ezt nem lehet a padról figyeléssel helyettesíteni.
A Zidane-féle terminológia, miszerint mindenki megkapja a játékperceit, nagyon fals, és hamis, szakmailag pedig sokszor semmit sem ér, sőt időnként kontraproduktív. Amikor Llorente kap a meccs végén 10 percet, általában kétféle szituációban vagyunk. Vagy megvan a meccs, és már senki sem akar futballozni, vagy nagyon kellene egy gól, és kapkodva próbál a csapat pontot, pontokat menteni. Egyik sem olyan szituáció, melyben egy játékos beépül a csapatba. Ezek nem értékes játékpercek.
A másik fontos dolog, ami mellett lehetetlen elmenni szó nélkül, az Zidane kommunikációja. Filmes hasonlattal élve, sosem szabad fullba tolni a kretént. Soha.
Az természetes, hogy kettős kommunikáció zajlik, és más hangzik el az öltözőben, mint a sajtótájékoztatón. A legtöbb dolog nem tartozik a sajtóra. De ha túl sokszor hangoztatunk olyan állításokat, melyek ellenkezőjéről van meggyőződve kvázi az egész futball-szakma, az már biztosan káros. Amikor Mayoral azt hallja minden egyes héten, hogy Benzema a világ legjobb kilencese, vagy azt, hogy Ronaldónak a Realból kell majd 10 év múlva visszavonulnia, az már lélekromboló. De tudja Zidane ezt még fokozni is:
„A francia L’Équipe úgy tudja, a Real Madrid több középcsatár teljesítményét is figyelemmel követi, mint például Mauro Icardi vagy Timo Werner, de a vezetőségi találkozón Zidane világossá tette, hogy számára továbbra is Benzema az első számú választás.”
Továbbá: „Jelenleg viszont nincs szükségem senkire, mivel elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel. Tavaly, amikor a csapatnak jól ment a játék, nem kaptam ilyen kérdéseket. Amint becsúszik néhány rosszabb eredmény, rögtön új igazolásokról beszél mindenki, de én nem így gondolkodom.”
Semmi más nem marad a józan ész határain belül, mint remélni, hogy valami fontosról nem tudunk, nem tudhatunk. Nagyon jó lenne belső infókat olvasni, hogy a Realon belül milyen párbeszédek zajlanak. Mert, ami kijut, az bullshit. Elképzelhetetlen, hogy ne legyen téma a jelenlegi helyzet, és a lehetséges megoldása. A Zidane-féle „becsúszik néhány rosszabb eredmény”-en már régen túl kell legyen a szakmai stáb, látni kell, hogy strukturális gondok vannak, és már régen rajta kell lenni a megoldáson. Abszolút el tudom képzelni, hogy a kívánt csatár csak év végén mozdítható, a Ligára idehozni már nem éri meg (felesleges), a BL-ben meg úgysem játszhatna. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyenek folyamatban komoly tárgyalások. Nem vagyunk a részletek birtokában, de lehet, az lenne a rosszabb lépés, hogy elhamarkodottan idehoznánk valakit, aki esetleg a BL-ben is játszhatna, de nem lenne a legjobb választás. Tényleg csak találgatni lehet.
Volt egyébként egy érdekes válasza Zidane-nak a sok izomsérülést firtató kérdésre (amit pl. rosszul fordított le a Penamadridista). A francia azt mondta valójában, hogy az izomsérülések kérdése nem egyszerű, akinek a (magán) életében gondjai vannak, az hamarabb megsérül, és ennek néha semmi köze az edzésekhez. Az ilyen őszinte mondatok mutathatják meg véletlenül, hogy nem könnyű folyamatosan szerepben lenni. El lehet rajta gondolkodni, kire, mire gondolt.
Sajnos mentálisan is elég mélyen van a csapat. A gondok mélyülését csak táplálhatja a tény, hogy hiába ragaszkodik Zidane bizonyos elképzelésekhez, nem változik semmi. Legalábbis eredményességben nem. Ilyenkor az öltöző egységessége is bomlásnak indul. Nálunk, horgászoknál van egy mondás, miszerint a haltalanság kikezdi a jellemet. Hát, a góltalanság sem lehet jobb. Ráadásul itt nagyon sok ember alkotja a csapatot, a klikkesedés, a sugdolózás, hamarabb elindul.
De azt is tudjuk, hogy a játékosok a fizetésük hatalmas részét akkor is megkapják, ha pályára sem lépnek, vagy veszítenek. Ezért nagyon nagy feladat a lelkesedést és a sikeréhséget fenntartani. Sajnos ez az egyik összetevője lehet a lelketlen hozzáállásnak. Nagyon nehéz egy magunkfajta „halandónak” egy Real játékos helyébe képzelni magunkat. Iszonyat mennyiségű pénzt keresnek. Mindenük megvan. Az ő problémáik egészen más problémák.
Vasárnapi ellenfelünk, a Celta épp egy Barca meccs-szendvicsben kapja meg a Real Madridot. Ráadásul a Balaídosban életben tartották a kupa reményeiket az 1-1-gyel. Jövő héten a Nou Campba utaznak. Sok reményük ugyan nem lehet, de annyi pont maradt, hogy benne legyen a fejekben, és akár tudat alatt egy kicsit tartalékoljanak. Az utolsó meccseiken verték idegenben a Deport, viszont otthon kikaptak a Villarrealtól. A tabellán a mérlegük negatív, 6 győzelem és 3 döntetlen mellett 8 vereséget számlálnak. Nekik már van egy igazolásuk 2018-ban, a szlovák Robert Mazant elhozták Zsolnáról. 8-án mutatják be hivatalosan, ellenünk még nem kaphat szerepet.
Juan Carlos Unzué a következő kerettel várja fiainkat: Sergio, Rubén, Hugo Mallo, Jonny, Roncaglia, Sergi Gómez, Fontàs, Cabral, Radoja, Lobotka, Pablo Hernández, Brais Méndez, Wass, Jozabed, Sisto, Iago Aspas, Emre Mor és Maxi Gómez.
Kimaradt Iván Villar, Guidetti és Hjulsager.
Magam részéről természetesen szeretnék egy szép vendég győzelmet látni. A védelmünkből két név is hiányozni fog, akiért sopánkodtunk volna 2017 tavaszán, de ha az ember kikukucskál a realos szemfedő mögül, azt láthatja, hogy Carvajal csapnivaló már hosszú meccsek óta – most piros lapja miatt eltiltott, és a kisebb sérüléssel bajlódó Ramos se állt a helyzet magaslatán mostanában. Achraf sem lesz sokkal rosszabb, mint Dani volt utóbb, és Nacho is megbízhatóan helyettesített eddig bárkit.
Középpályán lényegében 3 teljesen friss játékossal állhatunk fel Kroos, Modric és Case személyében (bárki is lesz a negyedik, nem lesz gond), elől meg Ronaldo és Bale akár mutathat is valamit. Cének a Celta az egyik kedvenc ellenfele, 12 meccsen 20-at vert nekik, kétszer is duplázott már a Balaídosban. Szóval simán nyerhetünk is.
Eddig kevés volt a buzdító sorokból, de minden jó, ha a vége jó, nem?
Íme a Tippelde soron következő űrlapja. 19:15-ig várjuk a voksokat! A találkozó 20:45-kor kerül sorra. HALA MADRID!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Az összefoglalót a bábák kitépték a testemből. :-)
https://madridimerengues.hu/2018/01/08/milyen-nap-van-ma-2/#more-274181
Jöjjenek még a zenék, hogy legyen mire tanulnia holnap szegény egyetemistáknak
te csak a balatoni láz végtelenítettre tanulhatsz
Mondjuk erre se rossz :D
https://www.youtube.com/watch?v=sCNrK-n68CM&t=38s
ezt Guantanámom vetik be a legvégén ugye?
Ja :D
De akkor meghallom egy bizonyos B. Pisti hangját közben végtelenítve. 'keljünk fel urak, mindjárt stúdium'
De jófejek vagyunk, választhatja a lenti bulibulit is.:D
amennyire hitvánnyá kezd válni a GoT, úgy el kell ismerni, hogy a zenéi tökéletesek
https://www.youtube.com/watch?v=pS-gbqbVd8c
A stílusóceán távolabbi vizeire evickélve:
https://www.youtube.com/watch?v=JAdDkFx0_6o
Mert miért ne. :)
https://www.youtube.com/watch?v=GY9kQcWLvEM
Ez azért nem egyszer, sem kétszer ment full hangerőn.
Ment itt is párszor már. De nincs mit tenni, ami jó az jó.
https://www.youtube.com/watch?v=r8Kipc2IRTA
jaja, nem rég fedeztem fel
Én is, én is, én is!! :D
https://www.youtube.com/watch?v=T3SQZOW-iZk
Én még más jelentést tanultam a FIFO-ra.:D
Én is (mondjuk a tanultam erős túlzás...mondta valaki). :)
Akkor csatlakozom én is a zenebutikhoz :D
https://www.youtube.com/watch?v=4B_UYYPb-Gk
https://youtu.be/LefVTzr4eRc
Best❤️❤️❤️
"Mi volt az a pusztító alpárisag?"
Troll
szétadnék egy dorina-kis grofo közös koncit
https://www.youtube.com/watch?v=o1Xsj9-3Pvo
valaki rajtam kívül: walk on water?
love it? he?
nope
https://www.youtube.com/watch?v=iuYutmFPPK4
Kicsit más, de neked talán tetszeni fog.:)
jó, hát nem csak egyféle stílus teccik nekem :D tehcnotehcno, ok, de ezt is imádom:
https://www.youtube.com/watch?v=VuktJ8mppE0
Nekem sem csak egyféle, nem is így értettem. De ha Scooter és a techno közel áll a szívedhez, akkor ez sem lehet túl messze, így gondolkodám vala.:D
másfajta techno, ráadásul nem is tiesto, ahogy írott vala, hanem paul oakenfold, de sebaj - gyönyörködjünk, Raulitás pedig osszon tabit a népnek
https://www.youtube.com/watch?v=M-W8dJss5fo
a hosszú verzió :)
https://www.youtube.com/watch?v=qycAC_6Bbto
Aww ez az igazi.
Kár hogy Tiesto is elkurvult..
Ez meg egy rövidebb:
https://www.youtube.com/watch?v=-gZ6-6RbSEg
az éjszakai silenceből, mint az elektronika történetének egyik legcsodálatosabb alkotásából áttérünk a hajnalba egy újabb nótával, avagy augusztus végi hajnali melankólia
https://www.youtube.com/watch?v=XINlEYXA3k0
elég primitív zenécske
az elektronikus zene és messi vagy modric játékát is nézve is felmerül az egyszerűség esztétikája avagy
„Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység / és mily tömör a hígság / és mily komor a vígság.”
Huha..::))
igaz az igaz - szép tud lenni egy 100-s szög is::))
Ilyen basszussal ez nekem minden, csak nem melankólia. Mondjuk én másik korosztály vagyok.
Érdemes megnézni a Berlin Calling című filmet, elég jó, tömve a Kalkbrennerek muzsikáival.
szétadom azt a filmet, zseniális, de kalkbrenner önmagában is, jelenleg is top maradt
Sajnos nagyon imádtam de mostanság a tesója sokkal jobban igyekszik.
Bár bízom benne, hogy Paul is végre kiad valamit.
Mondom úgy hogy szethallgattam a Guten Tagig minden albumát.
Élőben hallottam 3x a tesojat is 2x.
ja, tényleg, te voltál soundon ha jól emlékszem :) én múltkor programütközés miatt kihagytam a kalkbrenner koncit pesten, de legközelebb már semmiképp nem fogom
Soundon 2x láttam. 2010 meg 13 ha jól emlékszem.
Volton 2011
Tesója most nem ugrik be.
Őt Soundon 2x
Nekem nagyon hangulatfüggő, de van egy-két remekmű, amit bármikor szívesen hallgatok tőle (Aaron, Castenets meg ez is).
nyilván nekem is, szal én tényleg mindenre jól elszórakozok a kis grofótól kezdve a hobo blues bandig, vagyis inkább alkalomfüggő, pl. éjszakai tanulás mellé megfelelő a trance és a tsai
Tanulás mellé nekem egyértelműen a klasszikus vált be.
https://www.youtube.com/watch?v=9opcAg3dJEc
én amikor valamiféle munka van, ami mondjuk nem tanulás, hanem pl. feladatmegoldás olyan jó kis proli módjára ezt nyomom be endless youtube-a max a dies irae mellé
https://www.youtube.com/watch?v=N2rYD7MACuc
Aki megmondja, melyik "termékből" ismerhető, pluszpont! :)
https://www.youtube.com/watch?v=C1c-u_dtGm8
A videó végén van egy Need for Speed-es ajánló is, szóval gondolom abból. :D
Igen, de még az eredeti Hot Pursuitből.:)
Én játszottam egy másolttal anno, és abban is az volt. :D
Ja, úgy értettem, hogy azóta volt egy második rész, meg egy "HD verzió", de nekem az NFSIII volt a szívem csücske-Hot Pursuit mindig is.:)
csakaMostWanted!
Értettem, csak kötözködöm-döm-dö-dö-döm. :D
Tudom-dom-dom.;)
Tisztára mint ha valamelyik Ejay progival csinálták volna.
perszehogy szeretem a prodigyt :)
Én például ezt is (de ha mindent beírnék, amit szeretek, akkor bőven 1000 felett lenne a kommentek száma :D ):
https://www.youtube.com/watch?v=GD2THFRoYW0
ki nem?
https://www.youtube.com/watch?v=zcOhrtAFc-Y
ez csúcs
(tudom, h vótmá)
Megvan ez is, nagyon jó.:)
akkó má inkább:
https://www.youtube.com/watch?v=mQvteoFiMlg&index=3&list=RDRQ9_TKayu9s
vagy ha még inkább nosztalgiázni akarok:
https://www.youtube.com/watch?v=fd47dyMg9go
Nosztaliga :)
https://www.youtube.com/watch?v=Te7FLFK3o7A
olvasva a hsz-ket, tegnap ez jött ki belőlem - hozzáteszem, hogy ZZ edzősége az első pillanattól nem tetszett, ennek többször is hangot adtam, még akkor sem, amikor címeket nyert és a semmit sem érő nyári kupákból elhozott mindent : Igen nagy indulat bújt belém a tegnapi meccsnézés közben. Indulattal elgondolkodtam azon, hogy egy csapat edzője/ managere, mert a zizu nem edző, hanem csak az összeállítást és a hadrendet előíró személy, akinek a feladata összefogni a szépszámú, a játékosok testi-lelki jólétéért felelős személyzetet, akikből minimum kettő jut minden játékosra – akik jobban értenek spanyolul, vagy angolul, helyesbíthetik az adatot – tehát egy ember, akinek kvázi semmi dolga nincs a csapat körül (mert mindent, amit mi edzői szempontok szerint gondolunk, azt más erre alkalmasabb ember végzi), csak az összeállítás és az adott ellenfélhez illő hadrend és stratégia kidolgozása, a játékosoknak elmagyarázása és ennek megkövetelése, mérkőzés közben reagálni az ellenfél ilyen típusú változásaira, sérülés, rossz forma, elfáradás esetén a cseré(kk)(v)el folytatni a jó irányban, az elképzelései szerinti játékot. Hát ebben az idén megbukott eddig. Amennyiben meg volt befolyása a nyári mozgásra, akkor sommásan szar, mint játékosnéző és manager. Elvesztett és hagyott elveszteni mérkőzés végeredményt befolyásoló embereket(játékosokat) és hozott helyettük birkákat, akiket megrészegített a név, a cég neve – no meg a beígért fizetés - , esetleg az elnyerhető trófeák. Átvert mindenkit, elsősorban saját magát, hitt a rátermettségében – ami 0 - hitt a hozzáértésében – ld. a cseresor remeklését és a mérkőzések közbeni beavatkozásait, és ez már tavaly is meg mutatkozott – hitt az arab összefogás és mentalitás mindenek felettiségében – ld. benzin tavalyi és idei teljesítménye – és hitt és hisz az elnök mindenek feletti türelmében és támogatásában. Most itt tartunk.
Lehet anyázni.
Van amivel lehet vitatkozni van amivel pedig nem.
Előbb utóbb úgy is pont kerül mindennek a végre. En csak azt szeretném ha a csapat hamar túl lenne az egészen.
Ha ehhez edző váltás kell ám legyen.
Ha nem kell akkor is örülni fogok.
Csak legyen minden rendben.
Lehet elég lenne néhány tehenet a vágóhídra küldeni. ;)
Benzema? Lehet..
Ennél többet nem árulhatok el. :)
Remek!
Kíváncsi vagyok milyen válaszokat fogsz kapni.
Azt tudod ugye, hogy a "világ nem fekete fehér"...:)
igen, de nem is se nem fehér, se nem fekete - van pl. félbarna is :D
https://www.youtube.com/playlist?list=PLoVG1q_aFZqajrNlC-0JPRurpg16zWpdz
és ez mindig segít, igaz kell hozzá egy kis félfény, relax
nagyon jó!
Thx!
Cserébe egy hasonló hangulat:https://www.youtube.com/watch?v=XRjZ_3ZLL_I
loptam
https://www.youtube.com/watch?v=6xxr3-CBams
https://www.youtube.com/watch?v=wyDXugSVR48
https://www.youtube.com/watch?v=Z6UCLtYLLF0
Ha Santana akkor ez is megkerülhetetlen - sok más mellett ugye.
https://www.youtube.com/watch?v=XdmevPWZTRg
Egy a Tiédnél kevésbé szofisztikáltan megírt ZZ munkásságát érintő komentemre volt válasz "azt tudod a világ nem fekete fehér"
és rossz indulatú is vagy és.....
No, veled pl. ezért lehetetlen vitatkozni. Nem érted, mi a vita lényege. Érzelmi alapon meg minek megpróbálni meggyőzni a másikat? :)
Örülök, hogy legalább egyikünk tudja, hogy miben állunk vitában..:))
A vita lényege - ZZ hozzá nem értése.
Ez ma már evidencia, ezt a kommentelök cca 60-70 %-a látja, sőt le is írja.
De ez úgy van valamiképpen, ahogy Majk /bocs ,hogy belekeverlek!/ fogalmazott -
"idáig elvakítottak a kupák" ...
Egyébként történtek a világban nagyobb csodák is melyekre nincs egzakt, teljes magyarázat mint a 2 BL győzelem....::))
Ha nem olvastad figyelmesen a 2016 őszétől 2017 február végéig irt posztjainkat, akkor szives figyelmedbe ajánlom őket.
Ha nem olvastad figyelmesen idén szeptembertől írt posztjainkat, ugy azokat is.
A sikerek elmúltával felszinre törő hozzá nem értéssel az a baj, mint magyarázattal, h minden edzőre igaz ez, aki egy vagy több siker utan sikertelenné vált random csapatnál.
Szval szerintem érdemes időt es energiát fordítani az egyes esetek önmagukban való vizsgálatára. Is.
Azért azzal nem "szűkítheted a horizontomat", hogy a sikerek elmúltával lettem csak bírálóvá!
Na, jó éjt!
olvastam és el is sírtam volna magam, ha nem nem lennék ennyi idős. A sportban - eredményeiben - nincs csak fekete/fehér. Nyersz, vagy elbuksz. Két győztes ritkán van, labdarúgásban soha a jelenlegi szabályzatok szerint. Ezt felejti el mindenki, aki azt hiszi, hogy a kritika nem helyénvaló egy edzőnek nevezett még csak nem is managerrel szemben. SAF manager volt, Wenger már kezd kikopni, a nem szeretem Pep meg most kezd rájönni az ízére - németben még el volt telve magától. Zizuka meg eleve el van kényeztetve, érdemein túl kezdett és a lottó 16-osnál is nagyobb nyereménye elvette neki és a főnökeinek is egy kis időre a józanságát, csak sajnos ennek az árát a klub és mi, a szurkolók isszuk meg - sokkal több időben.
Asszem körülírtad amit én a futballsznobizmus alatt értek.
https://www.youtube.com/watch?v=92cwKCU8Z5c
mother of god