A Real Madrid, ahogy ezt már a megelőző posztokban is fejtegettük, nem csupán egy formaingadozás miatt tart ott ezen az őszön, ahol. Mélyebb, strukturális gondok vannak, a keret a hátrányára változott, és kulcspozícióban lévő játékosok (és nem kulcsjátékosok) váltak/és válnak szép lassan nem Real-szintű futballistákká. Benzema, ha elfogulatlanul tekintünk a jelenlegi képességeire, már jó ideje kevés egy BL-címvédőnek, és bizony Ronaldo is elindult azon az úton, hogy egy „franchise”-játékosként már nem állja meg a helyét. Itt egyértelműen „csak” arra gondolok, hogy már nem lenne szabad rá/köré építeni a csapatot, el kellene kezdeni a poszt-Ronaldo érában gondolkodni, és úgy formálni a keretet és a taktikát.
Esetében azért csínján bánnék a jelzővel, hogy nem Real-szintű. Az. Sőt, még jó darabig az lehet, ha megfelelően használjuk. Egyelőre ezt nem sikerült megoldani. Egy szezon egészében már tavaly sem volt meggyőző. Csak a fergeteges tavasza miatt hajlamosak vagyunk a szezon első felét elfelejteni.
Ezek természetes folyamatok, senki sem marad örökre fiatal, a management feladata, felismerje, sőt tervezze az átmeneteket, úgy, hogy a csapat teljesítménye a legkisebb visszaeséssel vészelje át. Amit most látunk az nem ilyen. Ezt annak fényében tartom felettébb furcsának, hogy az utóbbi években a Real igazolási politikája egyértelműen megváltozott – előnyére. Nagyon sok olyan fiatal játékost sikerült a csapathoz kötni, akik egyértelműen a jövő Realjának sztárjai lehetnek. Közülük viszont többen alig kapnak lehetőséget, ami bizony leginkább Zidane hibája. Teszi mindezt úgy, hogy a csapatnak nem megy, s a szurkolók, sportújságírók, bloggerek egy emberként követelik a változtatást – jó ideje hiába. De ez pontosan ugyanígy zajlott tavaly is. Egyébként már tényleg kíváncsi lennék rá, mit gondol Zidane bizonyos dolgokról valójában, mert a nyilatkozatai, már-már félelmet ébresztenek bennem. Kellene egy Zidane-Zidane szótár, hogy a valóságra lefordítsuk a szavait.
Például:
„Néhányan azt mondják, hogy az APOEL könnyű ellenfél volt, de ez nem igaz. Azért arattunk hatgólos győzelmet, mert megdolgoztunk a sikerekért. Karim és Cristiano pontosan azt tette, amit elvárok tőlük. Remélhetőleg holnap is hasonló eredménnyel zárjuk majd a meccset.”
Valóság: Az Apoel Nicosia a bizonyos meccs alapján a spanyol harmadik ligában se játszana szoros meccseket. Talán magunkat azért ne csapjuk be!
„„A Málaga nem érdemli meg, hogy a kiesőhelyek egyikén álljon. A legutóbbi három meccsükből kettőt is megnyertek. Nagyon jól kell futballoznunk, ha le akarjuk győzni őket.”
Valóság: 12 forduló alatt 7 pont, összesen 2 győzelmük van 9 vereség mellett. Ha őket sem verjük meg otthon, akkor eláshatjuk magunkat.
„Gareth egy rendkívül technikás és erős labdarúgó, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mennyit képes adni a csapatnak. Hiányzik a pályáról, de most az a legfontosabb, hogy ne siettessük a visszatérését. Még most is vannak apróbb fájdalmai, így nem a többiekkel dolgozott az edzésen. Az lenne a legjobb, ha bombaformában térne vissza a pályára, hogy megszüntesse az őt körülvevő negatív energiákat.”
Valóság: Ha nem mutat valamit idén Bale a Realban, akkor csak színes kavicsokat és egy tucat Pogba által aláírt Manchester United mezt kaphatunk érte nyáron.
alábaishogyáll
„Carvajal sárga lapja: őszintén megmondom, meglepett ez a hatalmas felhajtás. Daninak egyáltalán nem állt szándékában, hogy kiprovokáljon magának egy sárga lapot. Meglátjuk, mi lesz.”
Valóság: Drága Zizu, ilyenkor ne használd az „őszintén megmondom” kifejezést.
„Sorozatban három kapott gól nélküli meccs: A kezdeti nehézségek után a csapat megtalálta az egyensúlyt. Az ellenfeleknek nincs könnyű dolga, ha gólt akarnak szerezni. Boldog vagyok az eredményeink miatt, mert ez nemcsak a védők és a kapus, hanem az egész csapat érdeme.”
Valóság: Atleti elleni 3. perc megvan? Két gólpasszt nyomott másodpercek alatt a védelmünk az ellenfélnek, és Correa az üres kapuba nem talált be. Egyensúly, mi?
„ A hátrányunk? Ez a futball része, a 10 pont mínuszt csökkentenünk kell, és csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy felzárkózzunk az éllovasokra. Tudom, hogy képes rá a gárda, és még nagyon sok forduló van hátra.”
Valóság: A sorsunk már nem a saját kezünkben van, térdre, imára, hogy a Barca pontokat dobjon, mert azzal sem tudunk már semmire sem menni, ha mi oda-vissza verjük őket, mert önmagában már az is kevés!
Csak érdekességként említem meg, hogy vannak még komoly szakértők, akik még most is kizárólag a bíráskodásban látják az egyetlen problémát, a Marca összeállítását a Pena fordította le: http://penamadridista.hu/hirek/2017/11/24/real-madrid-egyetlen-problemaja-biraskodas/
Juanma Rodríguezzel abban feltétlenül egyet tudok érteni, hogy a Cé eltiltását megelőző bírói ítélet hatalmas hiba volt, s bár kellett hozzá Cé hülyesége is (hogy ti. meglökte a bírót), de ez az ítélet alapvetően megalapozta a csapat, és Ronaldo hanyatlását, és az egyéb problémáinkat is hamar fókuszba helyezte. De ez már a múlt.
A Malaga mellett az szól, hogy azért valóban mutatnak életjeleket az utolsó meccseiken. Verték a Celtát 2-1-re, majd sima vereség következett a Villarreal otthonában. Viszont az utolsó meccsükön a La Rosaledában egy nagyon jó meccset játszottak a Depor ellen. 2-1-es hátrányban voltak még a második félidő derekán és hősies küzdelemben fordították meg a meccset az utolsó pillanatokban. Ezzel együtt azt gondolom, nincs olyan ember az egész keretükben, aki komolyan azt gondolná, hogy pontért jönnek a Bernabeuba.
A keretükben egy visszatérő van, a kapitány, Recio már bevethető, viszont a marokkói támadójuk, En-Nesyri továbbra is sérült listán van.
Nálunk a hét közben pihentetett Isco és Casemiro valószínűleg visszatérhet a kezdőbe. Ramos kapott egy kis pihenőt a törött orrával, a vezetőség nyilván kíméli, nélküle is hozni kell ezt a meccset. Jó hír, hogy Navas visszatérhet a kapuba, és több hét után végre Kovacic is vállalni tudja a játékot.
Asensio viszont újra megsérült, bár a hírek szerint nem túl komoly dolog. Szerkesztőségünk szakértői így kommentálták az esetet:
Zizou: „Olvastátok Asensio medical reportját? Blogon is írtam, de ide is. Külső takaróizom sérülése van a jobb lábában. (External obturator injury)”
Raulitás: „Ez a szex közben meghúzódott polkorrekt megnevezése.”
Hm, a láb borotválós eset után igazából ezen se csodálkoznánk.
Íme egy kis szedet, hogy milyen sérüléses gondjaink voltak a szezonban. Elég komplett lista.
De, hogy pozitív hírrel vezessem fel a keretet, Ronaldo eddig 10 meccsen 16 gólt vert a Malagának, így a „kedvenc” ellenfeleinek egyike. No, majd meglátjuk!
Ezek után Zidane a következő kerettel vág neki a találkozónak:
Kapusok: Navas, Casilla és Moha.
Védők: Carvajal, Vallejo, Varane, Marcelo és Theo.
Középpályások: Kroos, Modric, Casemiro, M. Llorente, Isco, Kovacic és Ceballos.
Csatárok: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez és B. Mayoral.
Akármi fog történni a Malaga ellen, a helyzetünket jól mutatja, hogy a forduló összecsapása mégis a Valencia-Barca ragandó lesz vasárnap este. A listavezető utazik a trónkövetelő otthonába. Azért őszintén remélem, hogy annak a tétje az lesz, hogy melyik csapatra tudunk felzárkózni, és nem az, hogy melyik húz el tőlünk még jobban.
Hogy a végére megint pozitív legyek, emlékeztek a legutóbbi Malaga elleni meccsre? Igen, azzal nyertük meg a bajnokságot! Ezt láthatjátok a nyitóképen.
Semmi mást nem tudok elfogadni, csak a győzelmet. Aztán lehet kicsit szurkolni a Valenciának is.
Kezdés 16:15 (Sport TV)
Végül pedig a tippelde, amit 15:00-ig lehet beküldeni.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Kint van az összefoglaló!
https://madridimerengues.hu/2017/11/26/telen-nem-megy-el-senki-de-lehetnek-erkezok/#more-273855
Azt hiszem jó hogy nem láttam a meccset.
Agyérgörcs így is kerülgetett mikor a telefon jelzett..
ha már más (és több) postnál szó volt róla. Jose én ERRŐL beszélek. Ez csak 1 példa, de lehetne 1000 is. Kontránál, de még felépített támadásnál sem látom a tudatos, 2. vonalbeli helyezkedést lövésre. Nem kell mindenkinek automatikusan befutni az 5öshöz pláne nem egymás hátára (lsd Karim + CR7 + Kázmér(?? - pláne!)) hogy a 4 védő takarja - legalább 1 embernek a 16os vonalára kellene fókuszálnia, ahol rendszerint totál üres a terület. Modric az 1etlen akinek van esze és visszalép - ebből lett a 11es. https://uploads.disquscdn.com/images/b2510dcac60d25ef68486953aaa5ba78a39686c814512b780b97e775e486ffcc.jpg
Kroosnak is volt visszagurításból egy elég jó lövése, meg amúgy meccsenként párszor ezt meghúzzák a srácok.szerintem túl sokszor sem lehet eljátszani, mert elég könnyű levédekezni. persze a céltalan ívelgetésen kívül ki lehetne találni mást is, de azért ez az elem (is) szerintem jellemző a csapatra
Ahhoz akkor az kellett, hogy Karim keveredjen ki a bal szélre, és ez legyen a felállás. ergo nincs is más értelmes lehetőség. Nézd meg ha Karim+CR7 középen van (márpedig szinte mindig ott vannak), mi az esetek 99%ban az opció. ;) https://uploads.disquscdn.com/images/f82f59cf5deba5ad2cbbcaa485c83aa1f029d408159cd7ed0d42ba4bc7aa4bd1.jpg
Ezeket mindannyian hiányoljuk. Kázmérra rátérve, volt egy WTF helyzet, amikor ugyanígy felkolbászolt, ötösre érkezett be, labdát elvesztették a srácok az oldalvonal mellett és jött az ellenfél. Kázmér meg csatárposzton.
Most vagy tényleg ezt kéri tőle ZZ, amit nem értek akkor.
Vagy ennyire fegyelmezetlen Case, amit meg azért nem értek,mert ZZ miért nem fejleszti?
És akkor minden összehasonlítási alap minimum döcögős Makélélével...
Az új Khedira?
ha kifejezetten erről a helyzetről van szó, akkor teljesen jó döntést hozott szerintem. A védelem totál kretén módon azt se tudja hol van egy nagy visszasprint után, és a túloldal teljesen üres. ha oda érkezik a beadás, azt gond nélkül be tudta volna belsőzni/fejelni. (persze nem kellett volna a túloldalt támadnia, hogyha benzema időben észreveszi, hogy ki kéne húzódni)
mi az egyszerűbb: átrúgni 6 játékos felett + a kapus, avagy visszatenni lövésre, megjátszásra? ez most - véletlenül aka Modric miatt - jól sül sült el, de minden meccsről lehetne mutogatni 3-4 olyat, amiről ordít mi lenne a helyes megoldás, de nem, mi ívelgetünk befelé oda, ahol amúgy is tömegnyomor van. Azért mert a gravitáció (aka CR7) oda vonzza/kéri a labdát és a szatellit holdja aka Karim is oda pozicionál, miközben a keringési távolságuk 1-2 m max. Ennek tükrében Kázmér hogy hová a francba siet - csak ZZ tudja megmondani. Pláne úgy, hogy mind neki, + Kroos/Asensio/Modric kifejezetten jó a lövőtechnikája akár 16+ról is simán belövik. De ha nem: max. passzol még egyet, mielőtt belövi más.
egyébként ha valaki meglepné magát a fa alá egy madridi úttal, most pozsonyból, ahová azért viszonylag gyors és olcsó eljutni jan 12-15 között (p-h) kb. 70 euró a jegy oda-vissza, azon a hétvégén pedig a villarealt fogadjuk.
Köszi! Én gondolkodtam ilyesmiben.
Én csak most láttam egy összefoglalót, az alapján jók voltunk elöl, csak nem ment be vagy 5 helyzet, a kapusuk istenkirályt játszott és rosszak voltunk hátul. Megfelelnek a valóságnak a 4 percben látottak? :) (Elolvastam alább mindent, elég szenvedős volt a hangvétel meccs közben... vagyis a válasz, gondolom, a nem lesz.)
Szerintem nincs olyan összefoglaló győztes meccs után, ami alapján nem jó a győztes csapat. :) De tudom, hogy tudod.
tény hogy megvoltak a helyzetek, de azok általában megvannak. a védelmünk katasztrófa, a Malaga idegenbe nekünk lőtte az első két gólját :D
szerintem motiválatlanok a srácok és a legjobban ez akkor látszik, amikor kaparni kéne, akkor se akarnak igazán. tavaly ha egyenlített az ellenfél akkor mindenki felpörgött és tényleg maximumot nyújtott, most meg ha baj van, akkor is csak 50% helyett mondjuk 60 van. és bár hiányzik Morata és James, szerintem ezen ők sem tudnának segíteni, mert 2 ember kevés, a boldogsághoz. engem ez zavar igazából és ezért tartom szenvedősnek a meccset. ha ugyanazzal az elánnal küzdenének, leszarnám ha néha kikapunk
Ezaz, tavaly is sorra játszotta a csapat az ilyen szar meccseket, de legalább volt benne spiritusz, lehetett bízni a csapatban, hogy jön egy Ramos-time, esetleg Morata bólint egyet izomból, James-nek elsül a lába, esetleg Mariano-ról bepattan valami (azért fura, hogy nem sok nagy mentésre emlékszem mondjuk Benz-től, CR-től is csak talán egyre, mind1). De most semmi, mint egy gyerek, aki megunta a játékát. Néhányan még játszanának, de az kevés. És ami igazán zavar, hogy van olyan jó a csapatunk, hogy az ilyen tingli-tangli meccseket zsigerből kéne 5-0-ra hozni, unalom ide, jóllakottság oda, de még sem. Nem tudom mi lesz így a csapattal, de remélem azért majd felébrednek.
szerintem a bajnokság kuka. és nem azért mert lehetetlen megfordítani, hanem mert nem is akarják
Én is így vélem. DE a Bl-ben a Spurs volt az egyetlen nagyobbnak nevezhető csapat és lám hogy muzsikált ellenük a miénk. Én nem hiszem, hogy a Bl-ben jobban megy majd.
de a Dortmund ellen jók voltunk, pedig akkor elég jól mentek még a darazsak és a Tico ellen se volt rossz a helyzet. ezekre a meccsekre felpörögnek a srácok. persze ez nem biztos h elég a BL címhez, de biztos több esély van mint a bajnokságra
Azért ez a Dortmund már nem az a Dortmund, és az Atleti ellen is csak néhány csapat egység volt jó, nem a teljes egész. Ráadásul ha belövik azt az 1-2 ziccert, amit adtunk nekik, akkor valszeg kikapunk. Tudom, hogy nincs ha. De ott is rezgett a léc.
Ráadásul már a Tico sem a régi, ill pont ellenkezőleg, ha inkább játszották volna a focit, akkor lehet, hogy rosszabbul jártuk volna.
De mivan a Dortmunddal mostanában? El vannak átkozva? Bocs az offért, csak érdekelne, hogy szakmai szemmel mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt 10 meccsük 1 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség és kétszer játszottak közben az APOEL-lel, ma meg épp 4-0-ról bukták a három pontot.
Remélem nem a Real ellen törik meg az átkuk.
miért? semmi jelentősége nincs :D
Hát azt én is nagyon remélem.
Én csak fél szemmel tudtam követni a meccset, így csak annyi jött át hogy izgalmas volt, behúzták a végén és Ronaldo meg Benzema is betalált. Így nem is volt rosz, ajánlom mindenkinek a fél szemmel gyereket fél szemmel meccset követést :)
A Fradi meg a női kézisek viszont kikaptak, én meg 6 perccel lemaradtam a tippeldéről...nem hagytatok sok időt :(
Sajnalom csoro Ceballost, ezert kar volt ideigazolnia. Sajnalom szegeny magunkat, James meg felmotivaltan is bevert alkalmankent egy irgalmatlan golt. Sajnalom, hogy Zidane lerombolja a sajat szobrat ezekkel a pocs huzasokkal. Faking fakk.
nem Ceballos a csóró hanem az edzője agyilag..
Azt hiszem jogos volt az óvatos beharangozó.
Élveztük ZZ elképzeléseinek látványát.