Categories: La LigaÖsszefoglaló

Atletico Madrid – Real Madrid (Összefoglaló)

Egy jobb, de még nem elég jó Realt fogadott a harcos Atletico, amely szerencsére nem volt egyedül a pályán harcias felfogásával. Engem ezzel már megnyert a Csapat, de meg nem győzött még. Pedig „csak” ezt és a győzelmet kértem tőlük a Beharangozóban. Lássuk, milyen témák érdemelnek említést!

A játékvezetés: semmi különös, spanyol spori. Vitatható döntéseket hagyott ránk, vitatkoztunk és vitatkozni is fogunk ezeken. Én különösen két piros lapot követelek számon rajta:

Ramos agresszív, testi épséget nem kímélő azonnali piros lapos belépőjét Lucas ellen. Videjó, lassítva itt:

Kroos agresszív, testi épséget nem kímélő azonnali piros lapos meg nem mozdulását Savic ellen. Videjó, lassítva itt:

De volt egy „kéjzvótspori” felkiáltás a hazai oldalon is, mert ők kezezésnek látták CR ezen blokkját:

Illetve volt még Godin keze, Kázmér és Juanfran esetében utóbbi keze és utóbbi eset utóbbi szereplőjének keze Marci beadásánál. Mind az Atletico nembüntető területén belül.

Ami a találkozó focival kapcsolatos részét illeti: ebből kevés volt. A hazai csapat gyönyörűen játszotta védekezésben a 4-4-2-őt, csapatszintű védekezésük messze volt a legjobbtól, de elég volt a hónapok óta vegetatív állapotban lévő Real támadásokkal szemben. Viszont ne tagadjuk a tényt: a hazai támadójáték is csak nagyon finom műszerrel mutatható ki.

Mi továbbra is tompa támadásokkal kerestük a sikert a mérkőzés érdemi részében – ami a 80. percig tartott. Ezen időszak alatt a hazaiaknak két brutálisan nagy helyzetük volt. A meccs elején Varane gyönyörű kiugratással kínálta meg Correát, aki ezen meglepődve kihagyta a kihagyhatatlant. Pár kósza beadás és egy 10 percre, Carrasco beállása után megélénkülő bal oldal mellett a hazaiak egyetlen önerőből kidolgozott – szemre is tetszetős – helyzetére a 79. percig és a Kölyökre kellett várni. Torres kidolgozta a helyzetet, Gameiro kihagyta azt, pedig Kiko már K.O. volt, de Varane visszavette a meccs elején kölcsönbe adott ajándékot.

Nálunk a már említett meccs érdemi részében egy rendes, szemre is pofás akció volt: Kroos és Ronaldo összjátéka után a német lőtt mellé. Sajnos egyik csapat sem öregbítette a szép, attraktív foci hírnevét.

Izzadságszagú küszködés volt jelen a pályán és a derbikre jellemző keménykedés. Ebben a hazaiak jobbak voltak, lévén a 75. percben 15-5 volt az elkövetett szabálytalanságok aránya, a sárgák száma 3-1. A meccs végére Godinék még hármat összekönyörögtek Borbalántól.

Nálunk Benzema élőhalott – meccsek óta. Helyette Asensio, Lucas kezdhetne. Ők jó poszton szerepeltetve (ne feledjük ZZ butaságát, hogy Ase most csatárnak jött be… Nem jött be.) hasznosabbak lehetnének, mint a nyilvánvalóan formán kívüli Cameraman. Valami új, vagy valami határozottan mintának elkönyvelhető támadásépítés is szükséges, mert jelenleg van egy kiüresedett „pályaközepe” a támadóharmadban, van a vagy egymás sarkát a boxon belül taposó centerpárosunk, vagy ugyanők a vonalak mellé kihúzódva. Egyik sem egészséges. Ronaldo Godinnal szemben veszített futóversenyt, Benzema mindenkivel szemben. Nem tudom, hogyan lehetne elmagyarázni Zidane-nak, hogy tegyen kísérletet a változtatásra. A bajnokságban sok veszítenivalónk nincs.

Van még Isco, aki a TV-s rajzon a nem létező 4-3-3 egyik első tagja. A goal.com képén már szerep szerint jól van berajzolva, de a hőtérkép szerint a vonal mellett dolgozó játékos volt, míg a meccset nézve (vagy látva?) előre-hátra és jobbról-balra bejárta a gyepet. VIDEÓ!

Mindeközben van nekünk egy Casemirónk, aki kikúrt fontos volt tegnap is védekezésben, miközben agyhalált okoz a feleslegesen hátra tett labdáival. Szerintem a kettő, azaz a pontos, fegyelmezett védekezés és a labdával az ellenfél kapuja felé fordulás nem zárja ki egymást. Azonban így egy kilúgozott középső rész van, amit NEM KÉPES Kroos és Modric bejátszani. Pedig tegnap mi támadtunk több meggyőződéssel – de ehhez az is kellett, hogy az Atmának megfelel a köcsög szerepe, aki passzívan szemléli a behatolást kezdeményezőt.

Szerintem ez az egy kiragadott jelenet nem csak a tegnapi meccset, de az utóbbi két hónapunkat is összefoglalja:

Ha már köcsög… Emellett nem tudok szó nélkül elmenni. A 19. percben tökéletesen megmutatta magát, a legőszintébben színt vallott a Cholo-féle Atletico. Ekkor történt, hogy a már lefújt játékhelyzet után szándékosan, sérülésokozási céllal, lelki nyomorúságát elviselni nem tudó dokkmunkás, szánalomra sem méltó, fajtáját tökéletesen leíró (azaz az ÖSSZES matracos játékos ilyen és Diego Costa még csak januárban lesz elérhető…) Correa izomból fejbe rúgta az amúgy is életképtelen Benzemát. Viszont jó tudni, hogy a spanyol első osztályú futball bajnokságban ez a csoportosulás van kisebbségben (a gyilkolni vágyók), és többségben a focizni akarók.

Nyilván a matracosok hívei ebben a jelenetben nem láttak semmi kivetnivalót, de ez róluk állít ki szegénységi bizonyítványt. (Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy ugyanezen favágó a 29. percben a Marcelót lökte meg két kézzel, hátulról, amikor már a szar napot kifogó brazilunk rég passzolt. Igen, Marci rá is játszott – ahogy ma már megszokott -, de a hazai játékos mozdulatára semmi szükség nem volt. Mégis, mennyire beszédes, hogy megtette. És akkor még ott van a fenti videó, ahol Cholo szerint műesett Dani…)

De milyen érdekes az Élet, egy perccel később Carvajal kapott sárgát – teljesen jogosan. Későn ért oda, a labda nem várt rá, Lucas lábát viszont csúnyán eltalálta Dani. Ekkor arra gondoltam, hogy a meccshiány még bajt okozhat Carvalajnál, de szerencsére azt a szűk 70 percet, ami hátra volt a találkozóból, nagyon összeszedetten játszotta végig.

De vissza a focira hasonlító dolgokra: A második félidő elején egy kisebb lehetőség adódott CR előtt, akinek lövésébe beleléptek, a gyorsan összeszedett labdát aztán Kroos passzolta fel a portugálnak, aki sarokkal azonnal Modricnak továbbított, a kis horvát azonban többet várt, mint lehetett volna.

CR a 75. percben lőtt először értelmesen kapu irányába, de a rossz labdaátvétel eredményeként kissé maga alól kellett ellőnie a labdát, így nem sikerült pontosra a kísérlet.

A 76. percben két játékos hagyta el a pályát, ketten együtt épp 0 teljesítménnyel járultak hozzá csapatuk sikeréhez: Griezmann és Benzema. Ezután jött Gameiro emelése és egy furcsa utolsó 10 perc.

Amely a Real Madridé volt, az Atletico teljesen elkészült az erejével, mint 2014-ben, Milánóban Lisszabonban. De hiába a kifulladt ellenfél, a Real most nem az az éles, pontos, végletekig koncentráló csapat, amely be tudna húzni egy ilyen fontos meccset. A 86. percben érkezett Kroos lökete. A 89. percben Marcelo tizenhatos előteréből ugratta ki Ronaldót, akinek a labdaátvétele most sem sikerült tökéletesre, lövésébe belecsúszott Godin.

A mérkőzés újra bizonyítékul szolgált arra, hogy Zidane-nak személycserével, személycserékkel kellene megoldást találnia az aggasztó gólínségre. Túl sokáig hitegette önmagát is, minket is azzal, hogy „majd be fognak menni a lövések”. Nem, nem mennek be. Illetve nem Ronaldótól és nem Benzemától. Előbbi legalább ellövi. Benzema 0 lövési kísérlettel zárta a meccset tegnap. Kiábrándító, sokadik alkalommal.

A bajnokság elúszott, illetve akkora csoda még soha nem történt a spanyol bajnokságban, hogy 10 pontos hátrányból bajnoki címet nyerjen bármely csapat. Tiszta F1: Vettel és a Ferrari szerepében a Real Madrid, amely számtalan ki nem kényszerített hibával lövi el a saját lábát. A Mercedes és Hamilton szerepében a Barcelona, amely messze a csúcsformától, de kiegyensúlyozott, megbízható teljesítménnyel hozza a kötelező köröket és a nagyobb csatákra alaposan felkészülve érkeznek meg.

Továbbra is nézni fogom a bajnokikat, de nem az első hely elérésének vágyálma miatt. Hanem mert szeretem a Real Madridot, és ha első nem is lesz a La Ligában a gárda, de tegyék oda magukat minden meccsen, és fejlődjenek a továbbiakban. Na, meg az se árt, ha nyernek.

Jose

View Comments

  • "Az igen komoly presztízssel rendelkező Voetbal International Ødegaardot választotta a forduló legkiemelkedőbben teljesítő játékosának a holland élvonalban." - pena
    hoppá?

    • Hát amekkora tehetségnek kikialtottak ideje volt már valami hasonló hírnek.

  • baszki ma BL van, kúl! szívesen megnéznék pár fiatalt, mondjuk Mayoralt, Ceballost, Asensiot de akár egy Lucast is. persze gondolom ebből max Asensio fog játszani :D

  • Na, végre elolvastam a kiharangot, jó lett. Nem úgy mit a meccs eredménye. Részleteket láttam belőle csak sajna (vagy nem sajna), viszont legalább akartak a srácok. Kiváncsian várom mi lesz a szezon végén, lehet-e majd nagy változásokra számítani és hogy vajon megmarad-e ZZ állása. Perezt ismerve nem kizárt semmi még a zsinórban 2 megnyert BL után sem.
    Viszont a blognak hála egész 7végén dúdolgattam magamban hogy ez egy fa. Köszi, @disqus_GSw46f2JcL:disqus :)

    • Írtam a beharanghoz egy OFF-ban egy cikkajánlót Hraskó Gábor tollából. Ajánlom, hogy olvasd vissza. A kommentek tetejénél lesz, nem kell sokat keresned. Neked ajánlottam <3 :DDD

      Örülök, hogy ilyen nagy hatással volt rád eme zseniális zene :DDD

      • Köszi a figyelmeztetést, a beharangot nem volt időm olvasni, de most visszakerestem a cikket és elolvastam. Pöpec, ilyenből jöhet akármennyi :) Mondjuk akár rá lehet húzni a focira is, hiszen itt is adathalmazok tömkelege árasztja el az elemzőket, így nekik is meggyűlik a bajuk azzal, hogy mi a vélt vagy valós minta.
        Lehet ZZ is még mindig belelátja Benzemába a tigrist CR7be meg Jézust és azért zavarja fel őket a pályára egyfolytában :)

    • Szerencsetlen Balenek nem eleg a serulekenysege meg egybemossak az evek ota kutyauto Benzemaval es a sajnos egyre gyengulo Cr-l akit a 40 eves Juanfran siman lefutott

      • csak a tény rögzítése miatt kérem jegyzőkönyvbe foglalni a következő adatokat:
        Cristiano Ronaldo a mérkőzés időpontjában: 32 éves volt vala.
        Juanfran a mérkőzés időpontjában: 32 éves volt vala.

        • Valamelyik spiker meg talan tavaly 39 evesnek mondta a Juanfrant..
          Sorry - mindenesetre Bale beballagok volna azzal a labdaval.

    • Ha úgy értelmezem a képet, hogy a BBC szitává lett lőve, akár még erre is adhatnék apvótot :)

  • OFF

    Elindult egy remek hazai tech/tudománnyal foglalkozó hírportál. A minőség szerintem elég nívós lesz, én elég sokat is várok tőlük. Az eddig megjelent cikkek szerintem nagyon érdekesek és minőség is kifogásolhatatlan.
    https://qubit.hu

    Készítettek egy promovideót is. Azt hiszem az itteni olvasóközönség vevő erre a humorra :D Én konkrétan könnyesre röhögtem magam :DDD
    Ha valaki nem érti a "koncepciót", akkor nézze meg a topkommentet a videó alatt :DDD De szerintem anélkül is zseniális.
    https://www.youtube.com/watch?v=m67HODH4Xg0

  • Nem tudom volt-e már:

    MARCA | A top5 bajnokság 98 csapata közül csak a Benevento (olasz
    bajnoki tabella 0-0-13) csatárainak vannak rosszabb mutatói, mint
    Benzema-Ronaldo duónak. Ez a Real Madrid történelmének valaha volt
    legrosszabb csatárteljesítménye.

    • Most olvastam, hatalmas. :D
      Amúgy ha engem rakott volna be Zidane, szerintem ennyi gólt én is összekapartam volna még így is, hogy nagyjából +10 kg zsír van rajtam.

    • - Majd jönni fognak a gólok, nem aggódom.
      - Nem tehetünk róla hogy nem megy be a labda.
      - Nincs szükségünk csatárra, kiváló csatárjaink vannak.
      - stb

      Lehet válogatni a sablonüzenetekből :D (Fejből írtam, nem idézet egyik se, de a tartalmuk hasonlóak)

      Ez a szezon - bár ezt már szeptemberben írtam - abszolút elmehet(elment?!) teljesen a csatárokon.
      Azért azt nehezen hiszem, hogy majd CR és Benzema úgy belendül - főleg utóbbi - hogy majd 20-25 gól rúg a bajnokságban. Ronaldoból még kinézem, hogy hoz egy erős tavaszt, de akkor se lesz ez a szezonja kiemelkedő. Ahhoz már sok idő eltelt és a formába lendülés se robbanásszerűen történik. Gyanítom nagyon, hogy CR és talán sok játékos tudat alatt vagy tudatosan a VB-re tartalékol. (Itt jegyzem meg hogy remélem nem vesszük meg az aktuális VB felfedezettet, csak azért(!) mert volt egy jó vébéje. Persze ha ez összeegyeztethető a csapattal és beleillik a képe akkor nyilván hajrá!)

      Amúgy király statisztika :D

      • Ebben a szezonban már csak a BL-ben lehet reménykedni, annak meg az érdemi része tavasszal kezdődik. Persze csatárok nélkül ott is hamar lefő majd a kávé, de mindegy, ez még odébb van. A bajnokság kuka, ezt már a legelvakultabbak is belátják szerintem. Ilyen szar, nulla, semmitérő csatárteljesítményre btw nem hogy a Real Madridtól, de konkrétan semmilyen csapattól nem emlékszek ennyi forduló alatt. Nem véletlen hogy öt liga 98 (!) csapata közül egyedül a 0-0-13-as mérlegű, abszolút negatív csúcstartó van alattunk e téren. Az hogy a két kezdő csatárunk 1-1 góllal áll a ligában, az valami olyan statisztika, amit értelmezni se tudok, annyira wtf kategória. Ennyi játékperc alatt a nagynéném is többször botlott volna úgy a labdába, hogy gól legyen. Valahol sejtettem hogy előbb utóbb ez lesz, ha a BBC marad a csapatnál, utaltam is már rá korábban, de erre én se számítottam. El lehet kendőzni a dolgokat a sajtóba az általad idézett fenti bullshitekkel, de én ezzel szemben azt mondom hogy kurva nagy szar van a puncsostálban. Moratának meg közben 8 bajnoki gólja van a Chelseaben. Lehet jönni azzal hogy nem klasszis csatár, meg mittudomén, de ha a Chelseaben ennyit összehozott, akkor nálunk is összehozott volna legalább ennyit kezdőként, egy Isco-Modric-Kroos sorral a háta mögött. Márpedig nálam az a klasszis csatár, aki gólokat lő. Benzemát mikor meglátom a pályán, konkrétan a remegés és a totális idegösszeomlás kerülget. Hosszú út volt, de mostanra eljutottunk idáig, nálam már túlcsordult a pohár ebben az idényben. Fájdalmas nézni azt a motiválatlanságot, lassúságot, töketlenséget, ami minden meccsen jellemzi. A 60. perc környékére általában eljutok oda, hogy akkor is lehoznám, ha nem küldhetnék be senkit a helyére, csak hogy ne lássam a meccs hátralévő részében. CR-en legalább látszik az akarás, ő csak szimplán lelassult, nemsokára már 33 lesz. Meg ő legalább a BL-ben lövi a gólokat. A legjobb, amiben reménykedhetünk ebben az idényben az az, hogy ezt látva nyáron totálisan le lesz cserélve a támadósor.

        • Szerintem Vinicius mellé érkezik még egy támadó. Perez robbantani fog valamit a nyár folyamán és azt se bánnám, ha Neymar kerülővel kerül Madridba csak jöjjön valami épkézlábú góllövő. Benzema-Bale-t eladnám a picsába. CR-t pedig megtartanám, mert benne mindig megvan a gól és annyi mindent tett ezért a klubért, hogy ismét a legjobbak között emlegetik a csapatot. Innen kell visszavonulnia csak ugyebár más szerepkört kell neki szánni, mint eddig a kora miatt és ezt el kell fogadnia, mert az idő vasfoga mindenkit utolér.

          • Hogy leverjen neked egyet, mert nem tudod leírni Mariano nevét :DDD
            Lehet ezért adta el :((
            Kösz Sragi! Igazán kösz! Miattad úszik el a bajnokság :(

        • Benzema hányingeren kívül teljesen egyetértek :D (Engem is idegesít, csak még nem émelygek :D)

          Amúgy bennem ez az ősz nagyon mély nyomott hagyott. És mielőtt elérném azt amit te, inkább kedvem sincs benyomni a stream-et. Inkább olvaslak titeket, vagy egy könyvet. Mert cserébe nem leszek idegbeteg órákon át.

          • Tényleg, ezt már nem veszi be a gyomrom amit Benzema hétről hétre produkál. Kész, nálam ellőtte a jattot. Pedig rám nem jellemző ez, sokáig még védtem is azokkal szemben akik kevesellték a góljai számát és már sok éve le akarták cserélni a fél világra. Mindig azt mondtam, hogy CR mellé ő az ideális megoldás, meg hogy nála nem csak a gólok számát kell nézni, hanem hogy mezőnyben hasznos. De mostanra ez is megdőlt, mert általában zéró haszna van a mezőnyben. Konkrétan egy gólpasszra se emlékszek tőle idén, ha esetleg mégis adott, nyugodtan kijavíthattok. De tavasszal is az Eibar elleni meccset és az Atletico elleni alapvonalas cselt leszámítva semmire nem emlékszek tőle, ez pedig édeskevés egy fél szezont nézve. Rövidre zárva a dolgot, sürgősen meg kellene szabadulni a BBC nevű förmedvénytől, úgy ahogy van. CR-t is csak akkor tartanám meg a nyáron, ha jövőre elfogadná az epizódszerepet valaki olyan mögött, akit nyílt sprintben nem fut le egy Juanfran.

          • Én már nem idegskedem azon is túl vagyok :D
            De sanszos hogy a bajnokikat fel szemmel se fogom már követni.
            Persze szurkolok továbbra is.
            Csoda meg nem fog történni.

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago